„Nem élhettünk a szabad véleménynyilvánítási jogunkkal” – eldugták a kínai elnök szeme elől a tibeti jogvédőket, még egy zászlót sem mutathattak fel
Utólag mindig perelnek, és mindig megnyerik, a rendőrség még kártérítést is fizet nekik. A tibeti zászló kitűzéséért Kínában évekre munkatáborba kerülhet az ember.
Miközben a kínai elnök útvonala mentén odavezényelt kínaiak tartottak magasba üdvözlő transzparenseket, hangszórókból játszották le a kínai himnuszt és hangosan éljeneztek, amikor megjelent Hszi Csing--pin konvoja, Hendrey Tibor hiába próbált egy tibeti zászlót magasba tartani 200 méterrel a kínai elnök konvojtól, a rendőrök megakadályozták. Máshol is próbálták felmutatni a tibeti zászlót tüntetők, ez egyszer sem sikerült. Évtizedes hagyománya van annak, hogy a rendőrség a kínai delegációk látóterébe eső tiltakozó feliratokat, zászlókat akkor is eltávolítja, ha erről később a bíróság következetesen kimondja, hogy jogsértő volt.
A magyar rendőrség hozzáállásáról és a tibeti helyzetről a Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ alapítójával a Városháza Parkban felállított sátorban beszélgettünk, ahol az elnöki látogatás egész ideje alatt az utcán tiltakoznak Tibet megszállása ellen.
– Itt állunk a Városháza parkban, jó messze minden olyan helytől, ahol megfordulhat a kínai elnök. Gondolom, hogy csak ide kaptak engedélyt ezek szerint. Hova szerettek volna kitelepülni eredetileg?
– Nem véletlen, hogy csak ide kaptunk engedélyt. Ezen kívül még szerettük volna négy helyre, azokra a helyekre, ahol nagy valószínűséggel az elnöki konvoj megfordul. Ez lett volna a Budai Várban, a Hilton illetve a Karmelita Kolostor környéke, a Dózsa György tér, ahol az Attila utcán fel lehet kanyarodni a várba. Olyan helyek, ahol majdnem biztos, hogy az elnök megfordul. Ezekre nem kaptuk meg az engedélyt.
– Mire hivatkoztak?
– A hivatkozás általában az, hogy fokozottan védett diplomáciai személy, nehogy neki baja essen. De ahova mi kértük, az egyáltalán nem a konvoj mellett lett volna. Jóval odébb, de azért látó- és hallótávolságon belül szerettünk volna helyet kapni.
Az elutasítás valódi oka az lehet, hogy
ne tudjuk hallatni magunkat, ne mutassuk a tibeti zászlót, ne lássa a kínai vendég, hogy itt vannak Tibetet védők.
Ezt a rendőrség szinte minden évben, illetve minden alkalommal, amikor kínai magas rangú politikus jön, eljátssza.
– Próbálnak ilyenkor jogorvoslathoz folyamodni?
– Mindig megtesszük, és mindig meg is nyerjük. Idáig hét vagy nyolc alkalommal mentünk bíróságra. Minden alkalommal megnyertünk, olyannyira, hogy
a rendőrség kártérítést fizetett azon az alapon, hogy a szabad véleménynyilvánítási jogunkkal nem élhettünk.
Természetesen nem a pénzért csináljuk, de végig kell vinni egy ilyen ügyet, nem szabad úgy hagyni, hogy ne legyen következmény.
– Tehát akkor most is minden egyes elutasított helyszín miatt bírósághoz fordulnak?
– Így van. Most ide kaptunk engedélyt, a Városház térre. Ez jó hely, nagyon sok ember van itt, nagyon sok emberrel találkozunk, sok kínai van itt, mondanom se kell, beszélgetünk, információt adunk,
persze erre a konvoj nem jön.
– Itt, ezen a helyen, a Városház téren érték-e atrocitások önöket?
– Nem volt semmi ilyesmi. Általában itt szoktak ülni négyen-öten kínaiak, néznek minket, figyelnek. Atrocitás inkább tegnap ért engem, amikor a Gellért-hegyen, a Szikla-kápolnánál egyedül, egyéni véleményként szerettem volna kirakni egy nagy tibeti zászlót a kereszt körüli kerítésre. Ezt a rendőrök megakadályozták.
– Pedig a Gellért-hegy eléggé elhagyatott helynek tűnik.
– Az is lehet, hogy valamelyik kínai szólt a magyar rendőröknek, mert ahogy lenéztem a Szabadság híd felé, rengeteg két-három fős kínai csoport álldogált ott. Nem turisták voltak, ott álltak, várakoztak, kémleltek, szemléltek. Láttam azt is, hogy felfelé néztek, mutogatnak. Arra gyanakszom, hogy kínaiak adták le a drótot.
Ezután feljöttek a rendőrök, negyven percen keresztül igazoltattak, átkutatták a zsebeimet.
– Mire hivatkozva csinálták ezt?
– Fokozott ellenőrzés van, és azért minden gyanús dolgot meg kell nézniük. Én egy gyanús ember voltam ott fent ilyen szempontból.
– És mi történt a tibeti zászlóval?
– Miután elmentek a rendőrök, mégiscsak kiraktam, de nemsokára megjelent öt kínai, és hoztak egy hatalmas nagy kínai zászlót, amivel letakarták az én tibeti zászlómat. Ráakasztották, fogták kézzel. Megjelentek a rendőrök is,
velük nem vetették le a zászlót.
Az a zászló fennmaradhatott egész végig. Később igazoltatták őket, a három vagy négy kínaival három perc alatt végeztek, miközben nálam ugyanez negyven percig tartott. Az ő zsebeiket át se nézték, csak az egyenlő bánásmód miatt mondom. Én nem ragaszkodom ahhoz, hogy mindenkinek át kell nézni a zsebét, de azért ez így nem stimmel összességében. Aztán ott maradtak a rendőrök végig, és csak nem jött a konvoj. Amikor végre jött, akkor én szerettem volna a letakart tibeti zászló helyett a zsebemben lévő kisebb tibeti zászlót felmutatni a konvoj irányába, ezt a rendőrök megakadályozták.
– Milyen biztonsági kockázata van annak, hogy az ember egy zászlót feltartson?
– Semmilyen. Különösen, ha azt nézzük, hogy valahol lent, tőlem 200 méterre ment a konvoj, tehát semmilyen kockázata nincs. Erre szoktunk hivatkozni a bíróságon, és ezt nyerjük meg, mert valóban nincs kockázata.
Tehát ez rendőri vagy túlkapás, vagy valamilyen szándékos akció.
Az a lényeg, hogy nem engedték ezt a kisebb zászlót sem felmutatni, elém álltak, valamint odajött igazoltatni másodszorra is, ugyanaz a rendőr csoport, amelyik másfél órával ezelőtt igazoltatott. Még egyszer igazoltattak, újból ki kell üríteni a zsebeimet, oda kellett adni a személyit. Elém állt hat magas rendőr, és miután nem tettem le a zászlót, és nem akartam magam igazolni, miután előzőleg igazoltak már, erőszakkal kirángattak onnan, megfogták a karomat, hátracsavarták és kényszerítettek arra, hogy odaadjam a személyit. Végül odaadtam. Engem fel akart videóra venni két srác, nem ismertem őket, őket is elkezdték igazoltatni. Van részben videó erről a Hendrey Tibor Facebook-oldalon, ahogy elkezdenek igazoltatni, és őket is igazoltatják, de nincs befejezve, mert nekik is elő kellett venni a személyit, a táskájukat ki kellett pakolni, tehát ugyanaz a tortúra volt. Természetesen ezért is panaszt fogunk.
– Beszélgessünk magáról Tibetről és a Kínában élő kisebbségek helyzetéről.
– Kína Tibetet a '40-es évek végén, '50-es évek elején kezdte el annektálni. 1959-ben menekült el a dalai láma, azóta a tibeti népet, a tibeti nemzetet folyamatos atrocitások érik.
Elején másfél millió tibeti meghalt, rengeteg kolostort leromboltak.
Ez a kulturális forradalom idején volt, akkor minden más téren is szörnyű dolgok történtek, bár máig se kértek bocsánatot. Az elmúlt 15-20 évben viszont sokkal fondorlatosabb eszközökkel, a népesség identitásának, kulturális hátterének a tönkretételével próbálkozik a kínai hatalom. Ez részben azt jelenti, hogy a vallásszabadság nagyon-nagyon korlátozott. Megvannak a kolostorok, de csupán turisztikai látványossággá degradálódtak. A tibeti nyelvet általános iskoláig tanítják csak, utána kizárólag mandarinul lehet folytatni a tanulmányokat. Az összes jelentősebb gazdasági, politikai pozíció mind kínai kézben van.
Azaz a tibetiek saját hazájukban másodrendű polgárokként élnek. Például Dalai Láma képének birtoklásáért nagyon komoly büntetés járt, tibeti zászlóért évek.
Nem arról szól, hogy valakit bevisznek és megvernek, hanem évekig gulágszerű helyeken kell sínylődni azoknak, akik ilyet mernek tenni.
– Ha valaki kirak egy tibeti zászlót, akkor évekre eltűnhet egy munkatáborban?
– Így van.
Tibetet 1950 október 7-én szállta meg a népi Kína hadserege. Az akkor 15 évesen, 1950. november 17-én trónra lépett
Dalai Láma megbízottakat küldött Kínába, az Egyesült Államokba és Nagy-Britanniábam azonban érdemi reakció sehonnan sem érkezett. A tibeti uralkodó 1950 decemberi üzenetére, melyben vizsgálóbizottság felállítását kérte, az ENSZ sem válaszolt, így
Tenzin Gyaco láma Szikkimbe menekült. 1951. május 23-án hivatalosan is az országhoz csatolták Tibetet. Noha ez a megállapodás kimondta, hogy a fennálló tibeti rendhez Kína nem nyúl, Peking megkezdte Tibet „modernizálását”, elkínaiasítását. A kínaiak felállították a hatalmat gyakorló pártapparátusokat. 1951. augusztus 17-én visszatért Lhászába Tendzin Gyaco és elismerte a 17 pontot, amelyek elvileg a szabad vallásgyakorlást is lehetővé tették.
A kínaiak ugyan belső autonómiát adtak Tibetnek, és a Dalai, meg a Pancsen Lámát a helyükön hagyták, de egyre erőszakosabban avatkoztak be Tibet életébe, katonai támaszpontokat, utakat építettek. Mivel a kínaiak elkobozták a földeket, kényszermunkára hajtották a szerzeteseket és megemelték az adókat, 1956-ban megindult az ellenállás, amely 1959. március 10-én felkelésbe torkollott Lhászában a kínai és kommunista uralom ellen. A felkelők azonban csak napokig tudták tartani magukat a túlerővel szemben. Körülbelül 200 ezer ember halt meg a felkelés során, és az uralkodó másodszor is menekülni kényszerült. Tendzin Gyaco száműzetése ma is tart.
– Dokumentálva vannak ezek az esetek?
– Sok tibetet védő szervezet van. Ott a Tibet Support Groups, ez egy hálószerű szervezet, de van a tibeti menekült kormánynak is hivatalos honlapja, ott több évtizednyi esetet van dokumentálva. Tehát aki kicsit érdeklődik, nagyon sok mindent láthat erről.
– Soha nem próbált meg a kínai kormányzat valahogy kiegyezni a tibeti kisebbséggel?
– Ugyan voltak tárgyalások, próbálkozások, de mind kudarccal végződtek, mert a kínaiak egy bizonyos status quo-ból indulnak ki, miszerint az van, amit ők akarnak, és ahhoz kell alkalmazkodni. Továbbá a Dalai Lámát közellenségként kezelik. Úgy emlegetik, mint báránybőrbe bújt farkast, aki csak szítja a népeket, felforgat mindent. Ez nem igaz. A Dalai Lámáról látjuk, hogy elég hiteles politikus, közéleti ember, vallási vezető, a világ egyik nagy békeaktivistája. Ő igazából szeretne megegyezni a kínaiakkal.
Már nagyon-nagyon régóta, évtizedek óta nem akar önállóságot. Azt mondja, hogy Tibet maradjon Kínán belül, de azok az alapvető jogok legyenek biztosítva, amitől egy nemzet vagy egy nép fenn tud maradni.
Ebből adódóan a kínaiaknak vörös posztó az egész tibeti ügy, ahogy az ujgur ügy is egyébként. Tehát ők ott nagyon nem akarnak engedni ebből. És ha belegondolunk, ha Tibet-ügyben engednének, akkor a következő lépés az ujgurok lennének, azután esetleg a belső mongolok jönnének, és akkor mi marad Kínából? A fele eltűnik. Tehát nekik a dominó elv miatt nagyon fontos, hogy erős kézben tartsák a dolgokat. Tibet egyik nagy erőssége, hogy nem fegyverrel, nem erőszakosan védi saját magát, hanem szelíden, ahogy a Dalai Láma ezt mondja.
– Birodalmi szempontból érthető a logika, nem?
– Birodalmi szempontból teljes mértékben érthető. Más kérdés, hogy mit gondolunk ma egy birodalomról, egyáltalán van-e helye egy birodalomnak a világon, de ezek már nagyon komoly politikafilozófiai kérdések. Ráadásul onnan, a Himalájából ered az összes nagy ázsiai folyó, azaz tibeti területről. Ahol a víz van, ott van a hatalom, és ezt Kína mindenféleképpen szeretné megtartani. Valamint stratégiailag nagyon fontos katonai bázis Tibet, rengeteg nukleáris létesítmény van ott, magasabban fekszik, már ez önmagában stratégiai előny. Ezen kívül
értékes nyersanyagok tucatjai vannak a föld alatt, urán, arany, ezüst, gyémánt. Igaz, hogy ezeket nehezebb kibányászni 3-4 ezer méter magasan, de ott vannak,
és ha majd lesz technológia, amivel ezt ki lehet bányászni, akkor nyilván szeretné Kína kibányászni ezeket.
– Hány tibeti él jelenleg Kínában?
– A kínai álláspont szerint két és fél, három millió lehet. De ők csak a tibeti autonóm régiót veszik, ami azt jelenti, hogy egy jóval kisebb területet, majdnem feleakkorát, mint a történelmi Tibet volt, mert a bizonyos részeket eleve odacsatoltak Kínához. Például az a hely, ahol a Dalai Láma született, a kínaiak szerint kínai terület volt.
Mindent beleszámítva a tibetiek esetében 5-6 millió emberről beszélnek.
Nem egy nagy népességről van szó, pluszban nyugaton lehetnek talán kétszázezren.
– Mit jelent Kínában az autonómia?
– Az autonómia a kínai alkotmány betűje szerint rendben van. Ott le van írva, hogy milyennek kell lennie az autonómiának, és
ha az be lenne tartva, akkor nem is lenne nagy gond. Ezt a Dalai Láma is többször mondta.
Viszont semmilyen szinten nincs betartva. Azaz nincs biztosítva a kisebbségeknek az a fajta nyelvi idenentitás, amivel a nyelvet továbbvihetnék, gyakorolhatnák a a vallásukat, nem ismerik el a vallási vezetőiket.
– Több mint hetven éve Kína része Tibet. Ez alatt az idő alatt mennyi erodálódott abból a Tibetből, ami a megszállás előtt létezett? Népességben, kultúrában, gazdagságban?
– Nagyon sok. Mára már nemzedékek nőttek fel a kínai uralom alatt. Bár a tibetiek, különösen a menekültek és elsősorban azok, akik Nyugaton élnek, mélységesen komolyan veszik a hagyományok továbbvitelét. Komoly oktatás, komoly nyelvtanítás folyik, a vallás gyakorlása is, és látjuk, hogy rengeteg buddhista van Nyugaton, főleg tibeti buddhista. Ilyen szempontból jó munkát végeznek. Azonban Tibeten belül nehéz felmérni, hogy milyen nagy a rombolás, mert nem olyan könnyű bejutni, pláne nem olyan könnyű egy teljesen független beszámolót csinálni. Legfeljebb úgy, ha egy turista elmegy, és amit lát, arról beszámol, azonban igazából ilyen nem történhet meg. Persze az is igaz, hogy nagyon sok fejlesztés van Tibeten belül, természetesen költenek a kínaiak a modern technikára, a modern dolgokra. Például a vasútvonal, ami összeköti Lhászát egy kínai várossal. De ezek a beruházások elsősorban a kínaiaknak hoznak hasznot.
Nagyon sok kínai betelepült Tibetbe épp azért, hogy a népesség is keveredjen, és az uralmat fenn lehessen tartani.
Ráadásul négy-öt évente cserélődnek, mert azt a magaslati klímát, ami ott van, a kínaiak nem bírják. Viszont háromszoros fizetést kapnak, tehát nekik még így is jó befektetés pár évet Tibetben lehúzni. A kolostorok nagy része sajnos inkább turisztikai látványosság. Említette az időt előbb. Nem tudni, mi lesz ebből, valószínűleg a történelemben nagyon sok hagyomány, kis nép süllyesztőbe került. Nagyon jó, érdekes kultúrájú népek is, az elmúlt ötezer év alatt. Valószínűleg Tibetnek is ez lesz a sorsa.
– Kicsit beszéljünk az ujgurokról, bár itt most Tibetet képviselik, de nem lehet elmenni az ujgurokat érő elnyomás mellett. Ők mennyien lehetnek?
– Tudomásom szerint körülbelül 35 millió ujgur él Ujguriában. Ők egy kicsit harciasabb nép, elég sok muszlim él ott, buddhista talán kevesebb. Egyébként olyan átnevelő táborok, melyeket az ujgurok kapcsán láthatunk a sajtóban, Tibetben is vannak. Sajnos ők is nagyon komoly elnyomás alatt vannak. Azért tudunk talán kevesebbet róluk, mert nincs olyan karizmatikus vezetőjük, mint a Dalai Láma, vagy nincs olyan karizmatikus szellemi útjuk, mint a buddhizmus.
– Nekem úgy tűnik, mintha a köztudatba csak az utóbbi tíz évben szivárgott volna be az, hogy mi történik az ujgurokkal.
– Azt hiszem, hogy Tibet is, meg az ujgurok is kicsit a nemzetközi közösség által elfeledett két terület. Az ujgurok még jobban, ezt jól érzékeli. Tibet talán a Dalai Láma és a tibeti nép habitusa miatt kicsit jobban előtérbe kerül. Tudni kell, hogy Tibet-ügyben azért a legtöbb nyugati országban születtek parlamenti határozatok a tibeti emberi jogok mellett.
Magyarországon természetesen egyetlen ilyen határozatot sem fogadtak el. Többször mi is beadtunk ilyen javaslatot, és régebben még akadtak is képviselők, akik ezt támogatták, de soha nem fogadta el a parlament ezt, pedig ez csak egy szimbolikus lépés lenne.
Egy parlamenti határozat elfogadása semmit nem jelent, csak annyit, hogy felhívjuk a figyelmet az emberi jogok megsértésére, kiállunk a tibeti nép mellett, illetve kérjük Kínát, hogy szüntesse be ezeket a jogsértéseket. Nem több. Azaz csak egy szimbolikus lépés. Viszont rengeteg országban elfogadták ezt a parlamentek. Az Európai Uniónak van külön Tibettel foglalkozó munkacsoportja. Amerika is foglalkozik nagyon erősen Tibettel. Persze, hogy ennek milyen háttér-geopolitikai okai vannak, erről lehetne külön beszélni.
– Nagyon szép dolog ide kiállni, de igazából mit várnak azon kívül, hogy néhányan itt elsétálnak, és azt mondják, hogy jaj.
– Az is öröm nekünk, ha néhányan elsétálnak, és beszélgetünk velük, információt adunk.
– Mit gondol, ha el akarna utazni Kínába, kapna vízumot?
– Elképzelhető, hogy kapnék vízumot, de biztos, hogy a nyomomban lennének végig. Azt nem állítom, hogy eltűnnék, bár ez sincs kizárva. Körülbelül tizenöt éve, bejött hozzánk váratlanul a kínai nagykövet. Udvariasan egy beszélgetést kért, elmondta, hogy mennyire rosszul látjuk a dolgot, mennyire jól élnek Tibetben, milyen sok fejlesztés volt, elektromos áram, utak, stb. Meg is hívott engem Tibetbe, azt mondta, hogy menjek ki. Ők bemutatják majd nekem Tibetet, hogy mi a valós arca. Nem mentem ki, nem vállaltam ezt az utat.
