MÚLT
A Rovatból

9 szélhámos vagy gyilkos nő, aki mindenkit félrevezetett

Gyilkosságok, hamis személyazonosság, kamu gyógyítás - ezek az esetek évekig sokkolták a közvéleményt.
Listverse - szmo.hu
2017. április 28.



Jessica Vega: Rákos betegséget hazudott az álomesküvőért

vega

2010-ben Jessica Vega rövidre nyírt hajjal beállított egy esküvői ruhaszalonba. Azt állította a tulajdonosnak, hogy halálos beteg, rákban szenved, és minél előbb szeretne férjhez menni. A tulajdonos megsajnálta, és adott neki ingyen ruhát, cipőt, sőt, még parókát is.

Jessica történetét hamarosan felkapta a sajtó, és egymás után érkeztek az önzetlen felajánlások.

Hamarosan lett ingyen helyszín, ennivaló, fotós, még egy nászutat is ajándékoztak neki.

Négy hónappal később a nő férje, Michael O’Connell közölte egy újsággal, hogy szerinte a levél, amiben az orvos közli Jessicával, hogy leukémiás, hamisítvány. Jessica váltig állította, hogy az orvos személyesen tudatta vele a betegséget, de vízzel, diétával és testmozgással legyőzte a kórt.

A pár hamarosan elvált, és bár Jessica ártatlannak vallotta magát, csalással és lopással vádolták. Két hónapot töltött börtönben, és összesen 13000 dollárnyi kár megfizetésére kötelezték.

Rachel Dolezal: Az ál-fekete

dolezal

Rachel Dolezal afro-amerikai kultúrát tanított a Kelet-Washingtoni Egyetemen, és a Spokane NAACP emberjogi szervezet elnöke volt, amely a feketék jogaiért küzdött.

Rachel számos esetben hazudott a faji hovatartozásáról. 2015-ben több esetben is feljelentést tett a rendőrségen, amiért gyűlölködő leveleket talált a civil szervezet postaládájában. A hatóságok azonban megállapították, hogy csak olyan személy helyezhette őket az elzárt helyen lévő postaládába, aki hozzáférhetett. Dozeal váltig állította, hogy legalább nyolc gyűlöletbűntényt követtek ellene és a gyermekei ellen.

Más esetben, amikor szeretett volna bekerülni a rendőrség ombudsmani bizottságába fehér, fekete és indián identitásúnak vallotta magát.

A civilszervezet Facebook-oldalán pedig közölt egy képet, amelyen egy fekete férfi mellett áll, azt állítván, hogy ő az apja.

Az igazi szülei azonban hamarosan leleplezték. A házaspár mindkét tagja egyértelműen fehér. Két saját gyermekük van, az egyik Rachel, és négy afro-amerikai örökbefogadott gyermekük. Dolezal most transzfajúként azonosítja magát, vagyis fehér testbe született feketeként.

Linda Taylor: A segélykirálynő

taylor

1976-ban, amikor Ronald Reagan indult az elnökválasztáson, a kampányában sokat beszélt a szociális rendszer élősködőiről. Külön kiemelt egy 47 éves, chicagói asszonyt, akinek állítólag 80 különböző neve volt, 30 lakcíme, 12 TB kártyája, és négy kitalált, elhunyt férj után vett fel veterán járadékot. Évi 150000 dollárt (mai árfolyamon több min40 millió forint) tett ki az évi adómentes jövedelme.

A szociális visszaéléseket vizsgáló bizottság szerint Raegan vádjai túlzóak voltak. Ők legalábbis csak négy álnevet találtak, és a nő csupán 3000 dollárt (kb. 835 ezer forint) kapott az államtól, nem 150 ezret. Csakhogy nem a csalás volt az egyetlen bűn, amivel Taylort vádolták.

Gyilkosság, valamint csecsemőrablás és -kereskedés is szerepelt a bűnlajstromán.

1964-ben Paul Fronczakot egy nappal a születése után ellopták az anyjától. Egy nővérnek öltözött hölgy azt állította, az orvoshoz visz. Egy év múlva találtak egy elhagyott kisgyereket New Jerseyben. Az FBI úgy vélte, Paul az, és Fronczakék befogadták. Paul 49 évesen DNS tesztet végeztetett, és rájött, hogy mégsem ő Fronczakék biológiai gyermeke. Paulban két kérdés merült fel. Kicsoda ő, és hol lehet az igazi Paul Fronczak?

Miután a történetnek híre ment, egy 64 éves férfi jelentkezett azt állítva, hogy ő Linda Taylor fia. Emlékszik, hogy mikor tinédzser volt, az anyja egy nap hazaállított a lopott babával, de az egyik barátja hamarosan magával vitte Tennessee-be. Mint elmondta, az anyja az álcázás mestere volt. Eljátszott feketét, fehéret, Puerto Ricóit, vagy akár hawaiit. A szobája tele volt parókákkal és ruhákkal.

Idővel egyre több szemtanú került elő, de a mai napig nem tudni pontosan milyen és mennyi bűntényt követett el a „segélykirálynő”.

Casey Anthony: Megölte a saját lányát?

casey

Kevés olyan felháborító bűntény van, mint Caylee Anthony halála. Utoljára 2008. június 16-án látták, de az anyja, Casey, csak július 15-én jelentette az eltűnését. A közben eltűnt egy hónapot bulizással töltötte. Összeköltözött a pasijával, részt vett egy „szexi test” versenyen, és új tetoválást csináltatott ezzel a szöveggel: „bella vita”, vagyis „az élet szép”.

Casey letartóztatták a gyermek elhanyagolásáért. A nő azt hazudta, úgy tudta, a lánya a bébiszitterrel, Zenaidával van. Részletes leírását adott a kitalált bébiszitteről, azt hazudta, hogy az Universal Studiosnál dolgozik, és sorolta a képzeletbeli barátokat, szeretőket, sőt, még barátokat is hazudott Cayleenek.

Caylee maradványait hat hónappal később találták meg egy mocsárban, nem messze Anthonyéktól. A teste olyannyira roncsolódott, hogy

a hivatalos jelentésbe csak azt írták: „meghatározhatatlan eredetű, erőszakos halál”.

Az anya csomagtartójában megtalálták a kislány hajszálait, amiből kimutatták, hogy ott volt a holtest. Az Anthony család számítógépén valaki 84-szer keresett rá, hogyan kell kloroformot készíteni.

A vád szerint Casey kloroformmal elkábította a lányt, majd szigszalaggal leragasztotta a száját és az orrát, hogy megfulladjon. A védelem viszont azt állította, hogy George Anthony a család medencéjében találta holtan a kislányt, és segített Caseynek eltüntetni a holttestet.

Casey Anthonyt végül felmentették a gyilkosság vádja alól, és csupán a hatóságok négy rendbeli megtévesztésében marasztalták el, amiért négyévnyi börtönbüntetésre ítélték.

Cassie Chadwick: Egy milliárdos lányának hazudta magát

chadwic

Cassie Chadwick Elizabeth Bigley néven született Kanadában, 1857-ben. Még csak 14 éves volt, amikor bakszámlát nyitott Ontarióban egy örökösödési levél segítségével, ami egy angliai nagybácsitól érkezett.

Ám később letartóztatták csalásért, amikor a kereskedők rájöttek, hogy fedezetlen csekkeket kapnak. Szabadulása után elhagyta Kanadát, és Ohióba költözött a testvéréhez. Ohióban Madame Lydia Devere néven látó asszonynak adta ki magát. Aztán 1882-ben feleségül ment egy Wallace Springsteen nevű orvoshoz, és felvette a Lydia Springsteen nevet. Ám miután a házasságuk híre bekerült az újságokba, a hitelezői ostromolni kezdték a férjét. Hamarosan elváltak.

Ezután madame Marie LeRose néven folytatta a „látóbizniszt”, majd feleségül ment egy farmerhez, bizonyos John Scotthoz. Négy évvel később a nő beadta a válókeresetet. 1886-ban szült egy fiút, Emilt, de az apa személye nem derült ki.

Chadwick 1889-ben már Lydia Scott néven jósnőként prosperált.

Csalásért négy év börtönre ítélték. Szabadulása után Cassie Hoover néven bordélyt nyitott, majd feleségül ment egy megözvegyült orvoshoz, Leroy Chadwickhez, és így, egy köztiszteletben álló orvos feleségeként, bekerült a legelőkelőbb körökbe. Mrs. Chadwick nagy reményekkel vágott bele eddigi legnagyobb csalásába, amihez New Yorkba utazott.

A nő felkereste a kor egyik leggazdagabb emberét, az acélmágnás Andrew Carnegie-t. Egy kötelezvénnyel tért vissza, amelyben állítólag Carnegie vállalta, hogy 2 millió dollárt fizet neki, ha elhallgatja, hogy ő Carnegie törvénytelen lánya. Senki sem vonta kétségbe a dokumentum hitelességét.

A következő nyolc évben az asszony egyre több kölcsönt vett fel, adósságot adóságra halmozott, és fényűzően élt. 1904-ben bukott le, amikor egy bankár, Herbert Newton. aki 190 ezer dollárt kölcsönzött neki, beperelte. A vizsgálat feltárta, hogy Chadwick mint egy öt millió dollárnyi kölcsönt vett fel különböző helyekről, és a Carnegie féle kötelezvény hamisítvány. New Yorkban fogták el a szélhámost. 10 ezer dollárt találtak nála, a derekára kötve. Mint kiderült, egy bank csődbe is ment, miután 80 ezer dollárt adott neki. 14 év börtönbüntetésre és 7 ezer dolláros bírságra ítélték. Egy évvel később, az 50. születésnapján halt meg.

Jodie Arias: Azt állította, önvédelemből ölte meg a barátját

arias

Jodie Arias és Travis Alexander 2007-ben kezdtek járni, 2008-ban szakítottak ugyan, de továbbra is szexuális kapcsolat volt köztük.

2009. június 9-én a barátai találták meg Alexander holttestét a zuhanyzójában. 27 szúrt sebe volt, a nyakát elvágták, és fejbe lőtték – mint utóbb kiderült, egy .25 kaliberes pisztollyal. Öt nappal korábban, június 4-én halt meg.

A helyszínen megtalálták Arias ujjlenyomatait, valamint egy fényképezőgépet rajta meztelen fotókkal, amelyeken a lány Alexanderrel csókolózik a zuhanyzóban percekkel a fiú halála előtt. Az egyik fotón Alexander élettelen teste látszott, amint Arias lábánál hever.

Arias önvédelemre hivatkozott. Azt állította, véletlenül elejtette a férfi fényképezőgépét, mire az a földre lökte, ő pedig véletlenül fejbe lőtte. Aztán már csak arra emlékezik, hogy a kocsijában ül, és a pisztolyt kidobja egy bokorba. Arra egyáltalán nem emlékszik, hogy összeszurkálta volna a halottat, vagy hogy visszavonszolta a tusolóba.

Az ügyészség szerint Arias féltékenységi rohamában ölte meg a férfit,

miután megtudta, hogy találkozgat egy másik nővel. Bár a védelem megpróbálta úgy beállítani, hogy Alexander volt az erőszakos kettejük közül, aki nem volt képes elengedni a nőt, az esküdteket nem győzték meg. 2013-ban bűnösnek találták, és életfogytiglani büntetést kapott.

Iva Toguri D’Aquino: „Tokió Rózsája”

iva

Iva Toguri D’Aquino 1916-ban született Los Angelesben egy középosztálybeli amerikai családban, ahol kizárólag angolul beszéltek. 1941-ben amerikai útlevél nélkül Japánba hajózott, hogy egy beteg nagynénjét ápolja, és orvosnak tanuljon. Még abban az évben Japán megtámadta az USA-t, és Iva úgy döntött, Japánban marad a háború végeztéig.

Rádióbemondó lett egy „Nulladik Óra” nevű japán adónál. 20 perces műsora volt amiben népszerű zenéket játszott. Viszont hamar bajba jutott a műsorban elejtett „propagandaszerű” kijelentéseiért.

A Tokió Rózsája nevet az amerikai csapatok találták ki. A rádióműsorban soha nem hangzott el. Elsőként egy amerikai újságban írták le.

Egy titokzatos, angolul beszélő rádióbemondót neveztek el így, aki japán propagandát folytatott.

1945-ben, a háború befejeződése után D’Aquino még mindig Japánban volt. Miután azt állította magáról, hogy ő Tokió Rózsája, a Cosmopolitan egyik szerzője 2000 dollárt kínált neki a történetéért. Nem sejtette, hogy a történetét beismerő vallomásnak fogják tekinteni. Letartóztatták, és az amerikai hatóságok börtönbe zárták Tokióban, hogy majd bíróság elé állítsák Amerikában. Ám az FBI nyomozása végül arra jutott, hogy D’Auino „bűnei” nem érnek vádemelést, és szabadon engedték.

D’Aunio ezután amerikai útlevelet kérvényezett. Az amerikai közvélemény azonban már elkönyvelte árulóként, és az általános vélekedés az volt, nem volna szabad vissza engedni az USA-ba. Ezért a CIA újra indította a nyomozást ellene.

Miután a korabeli rádiófelvételek nagy részét megsemmisítették, az igazságügy minisztérium amerikai katonákat kérdezett, hogy miket hallottak Tokió Rózsájától. Előkerült egy koronatanú is, és végül 1949-ben a nőt 10000 dollár bírságra és tíz év elzárásra ítélték, valamint megfosztották amerikai állampolgárságától. Ő volt a hetedik az Egyesült Államok történetében, akit hazaárulásért ítéltek el. 1956-ban, hat év letöltése után szabadlábra helyezték.

Miután bebizonyosodott, hogy a legsúlyosabb vallomásokat tevő koronatanúk hazudtak, 1977-ben Gerald Ford elnök elnöki kegyelemben részesítette D’Auniót.

Anna Anderson: Azt hazudta, hogy ő Anasztázia Romanov, a családjával együtt meggyilkolt utolsó orosz cár életben maradt tagja

anna anderson

1920-ban egy öngyilkosságot megkísérlő nőt húztak ki a Landwehr-csatornából, Berlinben. Nem volt hajlandó felfedni a személyazonosságát. 1922-ig a Dalldorf Elmegyógyintézet lakója lett. Ekkor hirtelen közölte, hogy ő Anasztázia Romanov, a meggyilkolt orosz cár lánya.

Sokan hittek neki, annyira szép volt, és még hegek is voltak a testén, amikről azt állította, a bolsevik katonák kései okozták.

Az évek során egyre több hódolója és támogatója akadt. Különösen közeli viszonyba került Gleb Botkinnal. Botkin apja a cár orvosa volt, akit a cári családdal együtt kivégeztek 1918-ban. A Romanov család számos rokona is igazolta, hogy a nő valóban nagyon hasonlít Anasztáziára. Ugyanakkor kételkedők is akadtak bőven, mivel a nő nem emlékezett Anasztázia életének apró részleteire.

Az igazi Anasztázia nagybátyja végül magánnyomozót fogadott, hogy derítse ki a különös hölgy valódi személyazonosságát.

Így jöttek rá, hogy valójában Franziska Schanzkowskának hívják, akinek 1920-ban veszett nyoma. 1916-ban egy gyárrobbanás áldozata volt, ez okozta a hegeket.

1928-ban a szélhámos nő New Yorkban tűnt fel, ahol sajtótájékoztatót is tartott. Azt állította, az állkapcsát akarja helyrerakatni, amit a bolsevikok törtek el. A később Anna Andersonként ismerté vált nő szakadatlanul harcolt az igazáért, de sorra vesztette el a pereket. 1968-ban feleségül ment egy történelem tanárhoz és Amerikába költözött. 1970-ben az utolsó nagy perét is elvesztette, és 1984-ben halt meg.

A DNS-ét összevetették az Edinburgh-i hercegével – aki a Romanov család élő rokona –, valamint Alexej cárevics nem rég megtalált maradványaival. Nem egyeztek. A végső döfést Anna Anderson történetének az adta, hogy a DNS-e egybeesett Karl Maucherével, aki Franziska Schanzkowska nővérének az unokája.

Rosemary Crossley és az autisták

crossley

Az 1990-es évek elején sok családnak jelentett óriási örömet, hogy egy új eljárásnak köszönhetően, melynek a neve „facilitated communication”, vagyis támogatott kommunikáció (rövidítve FC), autista gyermekeik végre képessé váltak kommunikálni a környezetükkel. Az eljárást Rosemary Crossley fejlesztette ki, és a lényege, hogy egy képzett segítő fogja az autista kezét, miközben ő egy billentyűzeten gépel. A kezdeti lelkesedést azonban némileg visszavetette, hogy ahogy terjedt a módszer,

egyre több és több családtagra vetült a szexuális zaklatás vádjának árnyéka.

2014-ben az akkor 14 éves Aislin Wendrow azzal vádolta az apját a támogatott kommunikáció segítségével, hogy szexuálisan abuzálta őt és öccsét. A férfit letartóztatták és Aislin öccsét kikérdezték. A fiú folyamatosan azt bizonygatta, hogy sosem történt ilyesmi, az apja nem volna képes ilyen szörnyűségre. De a rendőrség a hosszas kihallgatás során addig erősködött, míg a fiú elbizonytalanodott.

Wendrowék ügyvédei felkérték Howard Shane-t, a bostoni gyermekkórház autista nyelvprogramjának igazgatóját, hogy segítsen nekik. Shane 1994-ben már sikerrel tanúskodott egy hasonló ügyben. Akkor a Whaton családnak kellett hasonló zaklatási vádakkal szembenézniük a lányuk, Betsy részéről. Abban az ügyben Shan egy kísérlettel vizsgálta az FC megbízhatóságát. Betsy támogatójának, Janyce Bontonnak mutattak egy képet, de Betsy egy másik képet kapott. Ezután megkérték a lányt, hogy írja le a billentyűzet segítségével mi volt a képen. Betsy leírása érdekes módon arról a képről szólt, amit csak a támogató látott. Ráadásul mint kiderült, Betsy soha nem is tanult meg írni-olvasni.

Végül a '94-es ügyben, és Wendrowéknál is ejtették a vádakat. Csak 1990-1994 között 60 szexuális zaklatási vádat emeltek hasonló ügyekben az USA-ban. 126 esetből csupán 4 alkalommal bizonyultak a vádak helytállónak. Máig nem bizonyított egyértelműen, hogy az FC módszer valóban hatásos, vagy az egész csupán egy ügyes csalás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
55 éve halt meg, mégis üresen áll Rákosi Mátyás sírhelye Farkasréten – rejtély, hová tűnt a diktátor urnája
Pontosan 55 éve halt meg Rákosi Mátyás. Különös élet várt rá a Szovjetunióban a bukása után.


Egy túlméretes orosz urna, amelyet egy bőrből készült aktatáskában, szinte kézipoggyászként csempésztek át a határon. Egy titkos temetés, amelyről alig néhányan tudtak, és egy szűkszavú, mínuszos hír a Népszabadságban. Így ért véget 1971. február 16-án a Farkasréti temetőben annak az embernek a története, akit a magyar állam tizenöt éven át igyekezett kitörölni a köztudatból, miközben a háttérben gondosan menedzselte száműzetésének kényes ügyeit.

Pontosan 55 éve, ezen a februári napon halt meg a Szovjetunióbeli Gorkijban Rákosi Mátyás, Magyarország egykori teljhatalmú ura.

De milyen életet élt a bukása után, ki fizette a mindennapjait, és hová tűntek a hamvai, amelyeknek sorsát ma is rejtély övezi?

A végjáték 1956 júliusában kezdődött, amikor Rákosit a hivatalos pártzsargon szerint „gyógykezelésre” küldték a Szovjetunióba. A valóságban ez politikai száműzetést jelentett, amelynek első állomása a Moszkva melletti Barvihában, a pártelit szanatóriumában volt.

A szovjet vezetés hamar megelégelte, hogy a leváltott főtitkár a fővárosból próbál intrikálni, ezért 1957-ben a Fekete-tenger melléki Krasznodarba költöztették.

Itt kezdődött a száműzetés „aranykora”. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága gondoskodott róla, hogy Rákosi és felesége ne szenvedjen hiányt semmiben: egy ötszobás, minden kényelemmel felszerelt lakást kaptak, házvezetőnőt – aki egyben a KGB megbízottja is volt –, ingyenes étkezést, saját autót és havi 2000 rubel költőpénzt. Mindezt természetesen a magyar állam fizette. Nyaranta a gelendzsiki pártüdülőben pihenhettek. A kényelem azonban nem jelentett szabadságot.

„Önök árnyék nélküli emberré tesznek engem” – panaszolta egy 1960-as találkozón,

jelezve, hogy a luxuskörülmények ellenére is fogolynak érezte magát.

A hatvanas évek elejére a szovjetek türelme végleg elfogyott. A kényelmes krasznodari életet 1962-ben a kirgizisztáni Tokmok zord valósága váltotta fel.

A birodalom peremén egy kétszobás, komfort nélküli lakás várta őket. A vizet a kútból kellett hordaniuk, az udvaron volt a vécé, és a kemény, mínusz 20-30 fokos teleken fával fűtöttek.

Az egykori diktátor számára ez a környezet jelentette a valódi bukást. A következő években egyre távolabb került a hatalom központjától: 1966-ban Arzamaszba, majd 1967 őszén a külföldiek elől elzárt Gorkij városába költöztették. Itt érte a vég, miután egészsége megromlott. Több szívroham után, 78 éves korában hunyt el.

Rákosi a száműzetés évei alatt egyetlen dologról nem mondott le: a hazatérés reményéről.

Levelek tucatjaival bombázta a szovjet és a magyar pártvezetést, Hruscsovtól Brezsnyevig, Andropovtól Kádár Jánosig.

A Budapest Főváros Levéltára által közzétett dokumentumokból egy makacs, a valósággal szembenézni képtelen ember portréja rajzolódik ki. Követelte a hazatérését, érvelt az egészségi állapotával, és intézte a magyarországi nyugdíját, amelyhez a hatvanas évek végén már ügyvédet is fogadott. Egyik, Kádár Jánosnak címzett levelében így fogalmazott:

„…Ez év márciusában és júniusában közöltem a kormánnyal, hogy vissza kívánok térni Magyarországra. Választ nem kaptam. Ezért újra közlöm, hogy vissza kívánok térni.”

A kérések süket fülekre találtak. A Kádár-rendszer számára Rákosi élő kísértet volt, akinek hazatérése megzavarta volna a nehezen felépített politikai konszolidációt.

Halála után a magyar állam diszkréten, de hatékonyan lépett. Nem úgy, ahogy egy állam hazahozza a „nagy halottat”, hanem úgy, ahogy egy állam hazahozza a problémát: diszkréten, minimalizálva a nyomot, menedzselve a kellemetlenséget.

A források szerint az urnát menetrend szerinti járattal hozták haza. Úgy utazott, mint bármelyik csomag, amihez senki nem kér extra figyelmet.

A hamvakat 1971. február 16-án, egy szűk körű ceremónián helyezték el a Farkasréti temető egyik urnafülkéjében. A korabeli sajtó mindössze egy rövid MTI-hírt közölt, amely szerint Rákosi Mátyás, „aki gyógykezelés céljából tartózkodott a Szovjetunióban”, elhunyt. Az urna sorsa azonban a temetés után sem hagyta nyugodni a kedélyeket.

A sírhelyet a hetvenes-nyolcvanas években rendszeresen megrongálták, ezért a nevét tartalmazó táblát eltávolították, és egy ideig csak az „R. M.” monogram utalt rá, ki nyugszik a fülkében.

A történet legújabb, bizarr fordulata 2015-ben következett be. Június 24-én két, magát leszármazottnak mondó személy jelent meg a Budapesti Temetkezési Intézetnél, és hivatalosan kikérte az urnát. A Farkasréti temetőben azóta üres a fülke. Hogy Rákosi Mátyás hamvai ma hol vannak, arról nincs nyilvános információ. Az egykori teljhatalmú vezetőnek, akinek képe mindenhol ott függött, ma már sírhelye sincs.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
„Ő volt az egyetlen rend az életemben” – így szeretett bele gróf Széchenyi István egy elérhetetlen, többgyerekes asszonyba
Plátói szerelem, titkos levelek, évtizedes várakozás – így kezdődött minden, mielőtt a legnagyobb magyar feleségül vette volna Seilern Crescence-t. A szerelmük nemcsak Széchenyit változtatta meg, de talán a magyar történelmet is egy kicsit.


Este fél nyolc volt, amikor a Krisztinaváros úgynevezett Vérkápolnájában a legnagyobb magyar és a szívét tíz éve fogva tartó grófnő kimondta az igent – és ettől a perctől kezdve a szerelem nemcsak egy férfi életét, de egy ország sorsát is tovább formálta. Február 4-én 190 éve, hogy gróf Széchenyi István és Seilern Crescence grófnő Budán, a Havas Boldogasszony-plébániatemplomban házasságot kötött.

A diszkrétnek szánt, esti ceremóniára a korabeli sajtó szerint a templom és annak karzata is megtelt kíváncsi nézőkkel.

A szertartást Majsch Jakab plébános végezte, a tanúk között ott állt Keglevich Gábor és Prónay Albert is. Maga a vőlegény a naplójába jegyezte fel a pillanat lényegét, amely túlmutatott a külsőségeken. „Meggyóntunk és megáldoztunk Crescence-szal. Lelkem felette megnyugodott.”

Ez a házasság egy több mint egy évtizedes, plátói szerelem beteljesedése volt.

Egy találkozás, ami mindent megváltoztatott

Széchenyi István 1823-ban találkozott először Seilern Crescence-szel, aki ekkor már férjes asszony volt, háromgyermekes anya, a Zichy család tagja. Az alkalom egy családi esemény volt, és a gróf visszaemlékezéseiben úgy írta le ezt a napot, mintha villámcsapás érte volna:

„Abban a pillanatban beleszerettem. Nem tudtam ellene tenni semmit.”

A férfi, aki a katonai pályából kiábrándulva kereste a helyét, élete értelmét, olyan inspirációt kapott, amit talán semmilyen politikai esemény, semmilyen forradalom nem adott volna meg neki: egy nő csendes jelenlétét, aki nem vált a szeretőjévé, mégis felforgatta az egész világát.

A vonzalom szellemi és lelki partnerséggé mélyült, amely a reformkor hajnalán Széchenyi közéleti fordulatát is segítette.

A kettejük közti levelezés, amelyet ma a Széchenyi István Levelezései kritikai kiadás őriz, tanúsítja, hogy Crescence nem pusztán reprezentációs társ, hanem egyenrangú partner volt, akinek véleményére a gróf a legfontosabb döntéseiben is számított.

Az első találkozás után Széchenyi rendszeres vendég lett a Zichy-házban, de soha nem lépte át a határt, amit a kor társadalmi normái és Crescence házassága kijelölt. Ő csak udvarolt – elegánsan, távolságtartóan, szenvedélyesen.

A kortárs beszámolók szerint Zichy Károly tisztában volt Széchenyi érzéseivel a felesége iránt, de mégis kulturált, fegyelmezett kapcsolatot tartottak fenn,

nem rivalizálás vagy konfrontáció jellemezte őket. Széchenyi a Zichy család otthonában is rendszeresen megfordult, a társasági élet részeként. Sőt, Széchenyi és Zichy Károly néha együtt aggódtak Crescence egészségéért — például akkor, amikor gyengélkedett vagy a gyermeke születése körül voltak komplikációk. Ez olyan viszonyra utal, amely túllépett a puszta udvariasságon, és inkább közös emberi aggódást tükrözött.

Széchenyi levelei szerint valóban plátói érzelmekről volt szó, olyan mély és tiszta szerelemről, amely nem a testet, hanem a lelket akarta magához ölelni.

„Crescence, te vagy minden, amit nem kaphatok meg, mégis minden vagy, amiért érdemes élni”

– írta egyszer.

Ezek a mondatok nem a romantikus túlzás jegyében születtek. Széchenyi ekkoriban számos belső vívódással küzdött, és egyes kutatók szerint Crescence volt az, aki révbe vezette. Ő volt az a belső pont, ami mentén felépítette új önmagát: politikust, reformert, nemzetépítőt.

Szerelem, ami nem akart múlni

Zichy Károly, Crescence férje 1834-ben 49 évesen meghalt. A társadalmi illem szerint egyéves gyászt kellett tartani, így Széchenyi – a maga türelmével és kitartásával – tovább várt. Több mint tíz év vágyakozás, fájdalmas visszafogottság és lassan épülő érzelmi kötődés után végre eljött a pillanat: 1836. február 4-én, Budán, a Krisztinavárosi templomban Széchenyi István feleségül vette Seilern Crescence-t.

„Nem a szenvedély sodrásában, hanem a hűség csendjében szerettek egymásba.”

Ez volt az a mondat, amit később egy kortársuk írt róluk, és amely talán a legszebben összefoglalja, miért más ez a szerelem, mint amiket megszoktunk a történelemből. Nem tragédia, nem dráma, nem titkolózás volt – hanem kitartás, tisztelet és méltóság. Az asszony hét gyereket hozott a házasságba, és alig egy évvel később fiút szült Széchenyinek is. Béla fiukat két évvel később Ödön követte. Három közös gyermekükből a kislányuk, Júlia csecsemőként elhunyt.

A romantikus kapcsolat hivatalossá válása után Crescence nemcsak feleségként, hanem egyik legfontosabb szellemi társaként is jelen volt Széchenyi életében.

Ő kezelte az ügyeket, amikor a férfi már betegen, visszahúzódva élt, ő tartotta kézben a levelezéseket, és ő volt az egyetlen ember, akiben Széchenyi még akkor is megbízott, amikor már senki másban nem tudott.

A döblingi naplókban – ahol a gróf mentális állapota egyre inkább romlott – több bejegyzés is szól Crescence-ről:

„Ha ő nem lenne, már rég nem lennék.”
 vagy máshol: „Ő az egyetlen rend az életemben.”

Szövetség egy életre

A családi szövetség a méltatlan utolsó években is működött. Széchenyi 1848 szeptemberében került a Bécs melletti döblingi Goergen-féle magánszanatóriumba. Az intézmény a korabeli „őrültek tornyával” szemben akkoriban modernnek számító, humánus módszereket alkalmazott. A gróf külön lakosztályt kapott, amelynek a temetőre néző ablakait részben befalaztatta.

A mindennapokról fennmaradt beszámolók szerint keveset aludt, sokat sétált a szobájában, sakkozott, fuvolázott. Falk Miksa visszaemlékezése szerint Széchenyi „ama mélabús magyar népdalok egyikét fújta…”.

A döblingi évek azonban nem a szellemi leépülésről szóltak. Az 1850-es évek végére a gróf visszatért a politikai íráshoz: Londonban, németül jelent meg 1859-ben az Ein Blick (Pillantás) című röpirata, amely élesen bírálta az osztrák neoabszolutizmus propagandáját.

A röpirat miatt a bécsi rendőrség hamarosan lecsapott. 1860. március 3-án öt detektív és tizenhat rendőr szállta meg a döblingi intézetet, házkutatást tartva Széchenyinél és körének több tagjánál. Az iratok egy részét elkobozták, és a hatóságok egyértelművé tették: a szanatórium többé nem menedék. A fokozódó nyomás és a börtönnel való fenyegetés hatása a naplóbejegyzésekben is tükröződik.

„Nem tudom megmenteni magam!” – írta néhány nappal a halála előtt.

1860. április 8-án, húsvét vasárnapjára virradóan Széchenyi a döblingi lakosztályában pisztolylövéstől meghalt. A korabeli hatósági vizsgálat és a történészi konszenzus ma is az öngyilkosságot fogadja el.

A „nő szerepe” a tragédiában

De hol volt ebben a drámában „a nő szerepe”? Egyrészt ott volt a feleség, Seilern Crescence, aki Bécs közelébe költözve a döblingi időszakban is a belső kör része maradt. Ő intézte a családi és gazdasági ügyeket, támaszt nyújtva a férjének. Ő írta alá például a Deák Ferenccel kötött, 50 000 forintos kehidai birtokügylet szerződését is, amely évi 600 körmöci arany évjáradékot biztosított a családnak.

A levelezés és a dokumentumok a gondviselő, adminisztráló, hűséges társ alakját rajzolják meg, akit Széchenyi így jellemzett fiaiknak írt levelében: „Anyád minden tekintetben eszményi képviselője nemének.”

- írta Széchenyi István a fiához, Béla grófhoz intézett levelében. Ezzel szemben a történetben felbukkan egy másik nő is: Cibbini Matild báróné, Inkey Eduárdné. A kutatások szerint az ő besúgói jelentései vezettek a rendőri rajtaütésekhez.

Cibbini a bécsi udvar köreihez kapcsolódó kémnőként kulcsszerepet játszott a hatósági eljárások megindításában, amelyek végül a tragédiához vezettek.

A halál körülményeit illetően a magyar történetírás domináns álláspontja szerint az 1860. márciusi házkutatás és a fenyegetés olyan pszichés nyomást gyakorolt a grófra, amely a kimenetelt meghatározta.

A közvélekedés egy része és egyes publicisztikák máig nem zárják ki a politikai gyilkosság lehetőségét.

A halálhír után a Magyar Tudományos Akadémia gyásznapot tartott. A temetésre 1860. április 11-én Nagycenken került sor. Az esküvő helyszínén, a krisztinavárosi templom falán ma emléktábla őrzi a házasság emlékét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
114 éve született a Titanic utolsó, legtovább élt túlélője, aki emléktárgyait árulta, hogy fizetni tudja a számláit
Millvina Dean idős korára nehéz anyagi helyzetbe került. A hír eljutott a Titanic sztárjaihoz is, akik egy váratlan gesztussal segítettek.


114 évbvel ezelőtt jött a világra Elizabeth Gladys „Millvina” Dean, a Titanic legfiatalabb utasa és utolsó túlélője.

Alig két hónapos csecsemőként lett részese a világ leghíresebb hajószerencsétlenségének, egy olyan utazáson, ami a családja számára az új életet jelentett volna.

Szülei Angliából készültek Amerikába kivándorolni, hogy a kansasi Wichitában dohányboltot nyissanak. A korabeli szénsztrájk miatt azonban az eredeti hajójegyüket a Titanicra módosították, ahol a harmadosztályon kaptak helyet.

A végzetes éjszakán, amikor a hajó jéghegynek ütközött, Millvina apja azonnal a kabinba rohant, felöltöztette a gyerekeket, és a fedélzetre küldte a családot.

Anyja később így emlékezett vissza az utolsó pillanatokra: „Búcsút intettem, ő pedig azt mondta, később utánunk jön.” Millvina, az édesanyja és testvére mentőcsónakba került, és a Carpathia mentőhajó fedélzetén élték túl a katasztrófát. Édesapjuk odaveszett.

Millvina egészen nyolcéves koráig nem is tudta, hogy a Titanicon utazott.

Évtizedekig csendes életet élt, a tragédia emléke csak a hetvenes éveiben kezdte újra foglalkoztatni, miután a roncs 1985-ös felfedezése után hirtelen a figyelem középpontjába került.

„Amíg 1985-ben meg nem találták a Titanic roncsait, senkit sem érdekeltem. Ki számít rá, hogy ilyen idősen lesz híres?”

– mondta később egy interjúban. Ezt követően a világ számos pontjára hívták meg rendezvényekre és kiállításokra. 1998-ban az Egyesült Államokba utazott egy Titanic-rendezvényre Springfieldbe, majd 1999-ben Montréalba is ellátogatott. Tervei szerint 2006-ban is részt vett volna a katasztrófa 94. évfordulójára rendezett megemlékezésén, de egy csípőtörés megakadályozta ebben.

2007 októberében, Barbara West Dainton halála után Millvina Dean lett a Titanic utolsó élő túlélője. Idős korára azonban anyagi nehézségekkel küzdött, és kénytelen volt a Titanicról származó emléktárgyait elárverezni, hogy fizetni tudja az idősotthon költségeit.

A hírre a Titanic című film rendezője, James Cameron, valamint a főszereplők, Leonardo DiCaprio és Kate Winslet is felfigyeltek, és egy alapítványon keresztül támogatták őt. „Megtiszteltetés számunkra, hogy hozzájárulhatunk a Millvina Alapítványhoz” – nyilatkozták közösen.

Millvina sosem nézte meg az 1997-es filmet, és kritikusan viszonyult a tragédia szórakoztatóipari feldolgozásaihoz.

Amikor a Doctor Who című sorozat egyik epizódjában egy „Titanic” nevű űrhajó szerepelt, élesen bírálta az ötletet. „A Titanic története tragédia volt, ami annyi családot szakított szét. Elvesztettem az apámat, aki ott fekszik a roncsok között. Tiszteletlenségnek tartom, hogy egy ilyen tragédiából szórakoztató műsort csináljanak.”

Millvina Dean 2009. május 31-én, 97 éves korában hunyt el.

Az alábbi archív felvételen arról beszélt, hogyan kerültek a Titanicra:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
60 milliárdos adósság, 7 ezer utas a földön: 14 éve ezen a napon állt le a 66 éves MALÉV
A nemzeti légitársaság 2012. február 3-án, reggel 6 órakor függesztette fel működését, miután két gépét külföldön visszatartották. A Budapest Airport elvesztette legfontosabb partnerét és 1,5 millió utasát.


Pontosan 14 éve, 2012. február 3-án, reggel hat órakor a Ferihegyi repülőtér indulási oldalának kijelzőin egyre több járat mellett jelent meg a „Cancelled” felirat. A betonon kék-fehér festésű gépek sorakoztak, de már egyik sem készült felszállásra. Ezzel a képpel írta be magát a magyar polgári repülés történetébe a nap, amit sokan csak „Fekete Péntekként” emlegetnek: 66 év után leállt a MALÉV. 

A légitársaság vezetése hivatalosan reggel hat órakor függesztette fel a teljes kereskedelmi üzemét, miután a pénzügyi helyzet tarthatatlanná vált. A döntés közvetlen előzménye az volt, hogy hitelezők két repülőgépet – egyet Dublinban, egyet Tel-Avivban – nem engedtek felszállni, a leállás pedig aznap több mint hétezer utast hagyott a földön.

A végső lökést az Európai Bizottság január 9-i döntése adta meg, amely kimondta, hogy a magyar állam 2007 és 2010 között tiltott állami támogatást nyújtott a cégnek.

A Brüsszel által visszakövetelt összeg gyakorlatilag elvágta a további állami finanszírozás lehetőségét, a partnerek pedig bizalmukat vesztve azonnali előrefizetést kezdtek követelni a szolgáltatásaikért.

A leállás pillanatában a MALÉV adósságállománya körülbelül 60 milliárd forintot (akkori árfolyamon 270 millió dollárt) tett ki. A flotta 22 lízingelt utasszállítóból állt, a vállalat pedig közel 2600 embernek adott munkát. „Fájdalmas… ameddig lehetett, próbáltuk működtetni a Malévet, de meg kellett állnunk” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a leállás napján a Kossuth rádiónak, ahogy arról a The Irish Times is beszámolt. A hivatalos közlemény szerint a partnerek előrefizetési igénye felgyorsította a pénzkiáramlást. „Elnézést kérünk minden utasunktól” – zárult Limburger Lóránt vezérigazgató nyilatkozata. Egy vezető tisztségviselő a helyzetet így foglalta össze: „Egyetlen cég sem tudja teljesíteni a hónapokkal előre kért fizetéseket.”

A MALÉV bedőlése azonnali és súlyos következményekkel járt a Budapest Airport számára is, amely egyik napról a másikra elveszítette legfontosabb partnerét és az évi nagyjából másfél millió átszálló utasát.

A menedzsment 250 fős csoportos létszámleépítést jelentett be, és felfüggesztett több, összesen 60 millió eurót (akkori árfolyamon több mint 17 milliárd forintot) meghaladó értékű fejlesztést. A magyar légiközlekedésben keletkezett űrt a versenytársak villámgyorsan igyekeztek betölteni. A Ryanair már a leállás napján bejelentette, hogy két héten belül bázist nyit Budapesten, 31 új útvonalat indít, és 9,99 eurós (körülbelül 3000 forintos) bevezető árakkal csábítja az utasokat. A Wizz Air szintén megduplázta budapesti kapacitását, két új gépet állított forgalomba, és „rescue fare” néven speciális, kedvezményes jegyeket kínált azoknak, akiknek érvényes MALÉV-foglalásuk volt.

A leállás azonnal politikai vitát robbantott ki. A kormányoldal az Európai Bizottság döntését tette felelőssé, hangsúlyozva, hogy a kabinet a megelőző napokban csődvédelmi intézkedésekkel és egy rendkívüli vagyonfelügyelő kinevezésével próbálta menteni a helyzetet. Az ellenzéki MSZP szerint a csőd a kormány felkészületlenségének és semmittevésének az eredménye, és egy új, piaci alapon működő nemzeti légitársaság elindítását sürgették.

A „Fekete Péntek” hosszú távon is átrajzolta a budapesti légi forgalmat: bár az utasszám helyreállt, a fővárosi repülőtér elvesztette regionális elosztó, úgynevezett hub-szerepét. A MALÉV által fenntartott kiterjedt hálózat és az átszálló utasforgalom hiányát a piacot azóta domináló fapados légitársaságok modellje nem pótolta. Forrás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk