KÉK HÍREK
A Rovatból

880 millió forint kenőpénz fizettek a kinevezésükért a végrehajtók, de még így is megérte nekik az üzlet

Csak tavaly 954 milliós nyereséget termeltek.

Link másolása

Múlt héten derült ki, hogy a Völner-Schadl néven elhíresült ügynek már 16 gyanúsítottja van, köztük Völner Pál, volt államtitkár, Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnöke, és rajtuk kívül még hét végrehajtó.

Közülük ketten vannak letartóztatásban augusztus 8-ig, a többiek szabadlábon védekezhetnek.

A Legfőbb Ügyészség szerint a hét végrehajtó összesen

884 millió forint kenőpénzt fizetett a kinevezéséért cserébe a végrehajtói kar elnökének,

aki három év alatt 83 millió forintot jutatott tovább Völner Pálnak.

A közel egy milliárd forintnyi kenőpénz igen jelentős összegnek tűnik, azonban a végrehajtó irodák pénzügyi beszámolója alapján azonban látható, az üzlet még így is megérte nekik. A 24.hu hétfői cikkében ugyanis azt írja, hogy a korrupcióval gyanúsított hatósági személyek irodái 954 milliós nyereséget termeltek csak 2021-ben, amiből 763 millió forintot fel is vettek a végrehajtók.

Az egy év alatt keletkezett nyereségük tehát több volt, mint az az összeg, amivel az ügyészség szerint a végrehajtók megvesztegették Schadl Györgyöt a kinevezésükért cserébe.

A gyanúsítás alapján a legtöbb csúszópénzt – 54 millió forintot – a Budai Központi Kerületi Bíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtó, M. Eszter fizette 2018. november és 2021. május között az MBVK elnökének. Az ő irodájának a tavalyi volt a legsikeresebb éve: 148 millió forintos profittal zárta az évet, ebből pedig 52 milliót vett fel a végrehajtó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Talpig fehérben érkezett a tárgyalásra – vallomást fog tenni a 322 milliós csalással vádolt Fekete Dávid
Az egykori megasztáros 2022 júliusa óta házi őrizetben van, előtte összesen 14 hónapot töltött előzetes letartóztatásban.

Link másolása

A keddi tárgyaláson tesz vallomást a bíróság előtt Fekete Dávid. Az egykori megasztárost 322 millió forintos csalással vádolják - írja a Blikk.

Feketét 2021 májusában tartóztatták le, az ügyészség többek között

nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt ellene vádat.

Összesen 14 hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Az első tárgyaláson ártatlannak vallotta magát tavaly novemberben.

Július óta házi őrizetben van, innen érkezett a kedd reggeli tárgyalásra, ahova a Blikk szerint talpig fehérben, egy nagy iratköteggel érkezett, feltehetően a vallomásával.

A bíró kérdésére elmondta, hogy

két munkahelyen is dolgozik, havi 300 ezer forint bevétele van, ebből 100 ezret fizet gyerektartásra.

A gyerekeivel rendszeresen találkozik, hetente többször is nála vannak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Egy ruhadarabbal fojtotta meg újszülött gyerekét egy nő Tabon
A huszonéves háromgyerekes anyuka a férje elől titkolta a terhességét. A kicsi testét egy szemeteszsákba tette és elrejtette a házban.

Link másolása

Újszülöttje megölése miatt vádat emelt az ügyészség egy nő ellen.

A Somogy Vármegyei Főügyészség szerdai közlése szerint a Tab környékén lakó, három gyermeket nevelő, várandósságát a férje elől eltitkoló huszonéves asszony 2022 októberében,

családja korábban lakott ingatlanának udvarán szülte meg fiúgyermekét, majd egy ruhadarabbal megfojtotta. A nő a csecsemő holttestét törölközőbe csavarta, szemeteszsákba tette, és a házban elrejtette.

A rendőrség másnap tudomást szerzett a bűncselekményről, az anya őrizetbe, később letartóztatásba került.

Az ügyészség a bíróságra benyújtott vádiratában tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Döbbenetes családi tragédia: megölte a kislányát és a feleségét, majd önmagával is végzett egy brit férfi
A párnak korábban már volt dolga a rendőrséggel, igaz, akkor a férj vádolta a feleséget azzal, hogy megütötte őt.

Link másolása

Vasárnap hajnalban találták meg az angliai Epsom Főiskola igazgatójának, Emma Pattisonnak, valamint kislányának és férjének a holttestét az otthonukban - írja a The Guardian.

A 45 éves Emma és férje, a 39 éves George egy, az iskola területén lévő házban éltek. A rendőrség az eddigi nyomok alapján úgy gondolja, hogy

a férj ölte meg a feleségét, valamint a hétéves, Lettie nevű kislányukat, majd önmagával is végzett.

A nyomok szerint másnak nincs köze a gyilkosságokhoz.

Megtalálták a gyilkos fegyvert is, ami a férfi nevén volt regisztrálva. A rendőrség azt is megerősítette, hogy négy nappal a gyilkosságok előtt felhívta őket a férj, hogy bejelentse az új címüket.

A BBC úgy tudja, hogy szombaton késő este az asszony zaklatottan felhívta az egyik családtagját, de mire utóbbi odaért hozzájuk, már halott volt az egész család.

Kedden az is kiderült, hogy a párnak már volt dolga a rendőrséggel.

2016-ban ugyanis a férj azért hívta ki a rendőröket, mert a felesége állítása szerint megütötte őt.

Az asszonyt ki is hallgatták, de aztán a férj gyorsan visszamondta a vádakat, és semmiségnek nevezte az esetet - írja a Daily Mail.

Pattison szeptemberben lett az iskola igazgatója, ezt a posztot korábban még nem töltötte be nő. Ezt megelőzően hat évig volt a londoni Croydon Középiskola igazgatója. A férje könyvelő volt, októberben új céget alapított, főleg otthonról dolgozott. Az előző cége (aminek igazgatója és legnagyobb részvényese volt)

tetemes adósságot halmozott fel: 2021 októberéig több mint 14 ezer fontos (6,2 millió forintos) tartozása volt.

A 2022-es adatokat később fogják nyilvánosságra hozni.

Az igazgatónő decemberben a diákoknak nyilatkozott egy podcastben, ahol többek között arról beszélt, hogy milyen nagy változást jelentett a családjának az új munkahelye.

"Elköltöztünk, vettünk kutyát, új állásom lett nekem és a férjemnek is, pedig ő ezt nem tervezte. A kislányom is új iskolát kezdett, szóval tényleg sok minden megváltozott, de most minden nagyszerű. A főiskola sok minden segített, mindenki nagyon kedvesen fogadott" - mondta.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy olvasd el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Óriási hógömböt gurítottak az úttestre, csúnya baleset lett a vége
A 22 éves férfi és gyerekkorú társa súlyos kárt okoztak egy arra haladó autóban, most akár börtön is várhat az idősebbre.

Link másolása

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfi ellen, aki gyermekkorú társával egy hótömböt rakott ki az úttestre, aminek később egy autó neki is ütközött – írja az Ügyészség honlapja.

A vádirat szerint a 22 éves férfi és a gyerek 2021 decemberében éjfél körül egy Mosonmagyaróvár közeli település utcáján sétáltak, havas, hideg időben. Ekkor észrevettek egy kb. 50 cm élhosszúságú átfagyott hótömböt, melyet kigörgettek az egyik forgalmi sáv közepére, majd távoztak.

Nem sokkal később arra haladt egy személyautó, amely a sötétben, a szemerkélő esőben későn észlelte az úttesten lévő hótömböt, és az elkormányzás ellenére is nekiütközött.

A járműben az ütközés miatt kb. 40 000 forint kár keletkezett. A vád szerint a vádlott és gyermekkorú társa olyan akadályt létesített a közúton, amely alkalmas volt arra, hogy az ott haladó járművekkel ütközés révén sérüléssel járó balesetet eredményezzen.

Az ügyészség a felnőttkorú elkövető ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat, ez akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is járhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: