Videó: „30 defekt 2 óra alatt” – Sorra szedi áldozatait egy jókora kátyú a Nagykőrösi úton
Egy férfi, aki maga is a kátyú áldozata lett, láthatósági mellényekkel és dísztárcsákkal próbálta felhívni az autósok figyelmét a veszélyre, mivel tábla nem jelzi. Hiába hívta a segélyhívót, a rendőrség rövidre zárta az esetet.
„Körülbelül 30 defektet számoltam össze 2 óra alatt” a Nagykőrösi úton – erről számolt be kedden este egy férfi a TikTokon. Videóját már több mint 300 ezren nézték meg alig egy nap alatt.
A felvételen látszik, hogy egy jókora kátyú tátong a forgalmas fővárosi úton, amely sorra szedi áldozatait. A videóban is látszik egy autó, amely nem sokkal a kátyú után félrehúzódott.
A felvételt készítő férfi maga is áldozatul esett: két órával a videózás előtt belement a kátyúba, bejelentette a segélyhívón, de másfél órán keresztül nem történt semmi. Ezután újra telefonált, mire azt a választ kapta, hogy a rendőrség azonnal lezárta az esetet.
Hiába jelezte a férfi, hogy sorra történnek defektek a helyszínen, azt mondták neki, hogy a hóesés miatt nem tudnak senkit kiküldeni.
Azt kérték, fotózza le a környéket, hogy legyen bizonyíték arról, hogy nincs semmilyen tábla vagy jelzés arra, hogy rossz az út minősége.
Hogy figyelmeztesse a többi autóst, láthatósági mellényeket és dísztárcsákat, valamint egy piros háromszöget is elhelyezett a szalagkorlátnál, de ahogy a videóban is látszik, a sofőrök ennek ellenére sem lassítanak.
„Körülbelül 30 defektet számoltam össze 2 óra alatt” a Nagykőrösi úton – erről számolt be kedden este egy férfi a TikTokon. Videóját már több mint 300 ezren nézték meg alig egy nap alatt.
A felvételen látszik, hogy egy jókora kátyú tátong a forgalmas fővárosi úton, amely sorra szedi áldozatait. A videóban is látszik egy autó, amely nem sokkal a kátyú után félrehúzódott.
A felvételt készítő férfi maga is áldozatul esett: két órával a videózás előtt belement a kátyúba, bejelentette a segélyhívón, de másfél órán keresztül nem történt semmi. Ezután újra telefonált, mire azt a választ kapta, hogy a rendőrség azonnal lezárta az esetet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rajzóra közben szúrta meg háromszor a tanárnőjét egy 14 éves fiú, a nő életéért küzdenek
A dél-franciaországi Sanary-sur-Merben gyilkossági kísérlet gyanújával vettek őrizetbe egy kilencedikes diákot. A 60 éves áldozatot kórházban ápolják, az oktatási miniszter a helyszínre sietett.
Rajzóra közben, a tanteremben támadt 60 éves tanárnőjére egy 14 éves diák a dél-franciaországi Sanary-sur-Merben. A fiú egy késsel háromszor-négyszer szúrta meg a pedagógust kedd kora délután, a La Guicharde kollégiumban. A tanárnő állapota életveszélyes, mentővel szállították a közeli Toulon Sainte-Anne kórházába.
A támadót, egy 2011 márciusában született, kilencedik évfolyamos diákot a rendőrök a helyszínen elfogták, majd gyilkossági kísérlet gyanújával őrizetbe vették. A touloni ügyészség felügyeli a nyomozást.
„Egy harmadikos tanuló három vagy négy késszúrást mért 60 éves rajztanárnőjére, a tanteremben, óra közben” – mondta a Nice-Matin-nek Raphaël Balland, a köztársasági ügyész. „Gondolataim az áldozattal, a családjával és az egész iskolai közösséggel vannak, osztozom a megrendülésben. Azonnal a helyszínre indulok” – írta a La Dépêche által idézett X-bejegyzésében Édouard Geffray oktatási miniszter. Laurent Nuñez belügyminiszter szintén együttérzését fejezte ki, és osztozott az iskolai közösség döbbenetében.
Bár a támadás pontos indítéka egyelőre ismeretlen, nem hivatalos rendőrségi források szerint a diáknak korábban már volt konfliktusa a tanárnővel. Az értesülések szerint
a pedagógus több figyelmeztetésben részesítette a fiút, aki ezt nem fogadta el, és állítólag azzal fenyegetőzött, hogy „nem fogja annyiban hagyni”.
Ezeket az információkat a hatóságok hivatalosan még nem erősítették meg.
Rajzóra közben, a tanteremben támadt 60 éves tanárnőjére egy 14 éves diák a dél-franciaországi Sanary-sur-Merben. A fiú egy késsel háromszor-négyszer szúrta meg a pedagógust kedd kora délután, a La Guicharde kollégiumban. A tanárnő állapota életveszélyes, mentővel szállították a közeli Toulon Sainte-Anne kórházába.
A támadót, egy 2011 márciusában született, kilencedik évfolyamos diákot a rendőrök a helyszínen elfogták, majd gyilkossági kísérlet gyanújával őrizetbe vették. A touloni ügyészség felügyeli a nyomozást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Gyújtod? Azaz! Jó volt?” – Hároméves kisfia előtt kristályozott a nő, 8 éves gyereke szolgálta ki a vevőket
A rendőrség által közzétett videón látszik, ahogy az anya a kisgyermekét biztatja, aki betanult mozdulatokkal utánozza a drogozást. A 28 éves nő ellen kábítószer-kereskedelem és kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás.
„Ne szégyenlősködj! Gyújtod? Azaz, jó volt?” – ezek a mondatok hallhatók azon a videón, amit Somogy vármegyei rendőrség tett közzé a Facebookon.
A felvételen egy nő a kisgyermekét biztatja, aki betanult mozdulatokkal utánozza a drogfogyasztást.
A kaposvári rendőrök kábítószer-kereskedelem és kiskorú veszélyeztetése miatt vették őrizetbe a 28 éves nőt.
A nyomozók január 30-án tartottak házkutatást egy kaposvári belvárosi lakásban, ahol kábítószergyanús anyagokat és a drogfogyasztáshoz használt eszközöket foglaltak le – írja a police.hu. Az akciót megelőzően a hatóságok olyan információkhoz jutottak, hogy a lakásban élő nő kristályt fogyaszt és kereskedik is vele.
A gyanú szerint több alkalommal nyúlt a szerhez a 3, illetve 8 éves gyermeke jelenlétében, sőt, a nagyobbik gyereket többször bevonta a vevők kiszolgálásába.
A nőt elfogták és a Kaposvári Rendőrkapitányságra vitték, ahol kábítószer-kereskedelemmel, valamint két rendbeli kiskorú veszélyeztetésével gyanúsították meg. A rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte a letartóztatását, a gyerekek elhelyezéséről pedig intézkedtek.
Az akció a DELTA Program keretében zajlott, ami egy országos rendőrségi akciósorozat a kábítószer-kereskedelem ellen.
„Ne szégyenlősködj! Gyújtod? Azaz, jó volt?” – ezek a mondatok hallhatók azon a videón, amit Somogy vármegyei rendőrség tett közzé a Facebookon.
A felvételen egy nő a kisgyermekét biztatja, aki betanult mozdulatokkal utánozza a drogfogyasztást.
A kaposvári rendőrök kábítószer-kereskedelem és kiskorú veszélyeztetése miatt vették őrizetbe a 28 éves nőt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Hidd el, anya, nem értem félre” – vádat emeltek a tanár ellen, aki egy győri iskolában zaklatta a diákokat
A Győri Járási Ügyészség egy volt pedagógus ellen emelt vádat, aki a vád szerint tolakodó érintéseivel zaklatta a diákokat. A vádhatóság felfüggesztett börtönt és a szakmától való eltiltást kért a bíróságtól.
Négyrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy volt tanár ellen, aki egy Győr-Moson-Sopron vármegyei katolikus iskolában zaklatta diáklányait tolakodó érintéseivel – írta a Telex. Az ügyészség szerint a férfi viselkedése nem volt szexuális jellegű, de veszélyeztette a diákok érzelmi és erkölcsi fejlődését. A vádhatóság felfüggesztett szabadságvesztést kért, valamint azt, hogy a férfit tiltsák el a foglalkozásától. Az ügyben hamarosan a Csornai Járásbíróság tart előkészítő ülést.
Az ügy 2024 tavaszán robbant ki, amikor egy videó került ki az internetre, amelyben az iskola egyik tanárnője beszélt a történtekről. Később a Szemlélek című lapnak egy érintett lány édesanyja névtelenséget kérve nyilatkozott. Beszámolója szerint a lánya „évekig szenvedett” a tanár közeledésétől. A tanár már általános negyedik osztályában közeledett a lányához, aki csak „nyolcadikos korában értette meg, hogy ezek visszaélések – addig nagyon szégyellte magát ilyen helyzetben”.
Elmondása szerint a tanár néha igazgatta a haját, hozzáért a nyakához, „hiába kérte a lányom, hogy ne csinálja ezt. Azt javasoltam, hogy a legközelebbi ilyen esetnél szóljon az osztályfőnöknek.”
Amikor a lánya egyre gyakrabban panaszkodott, az anya először arra figyelmeztette, hogy ez kemény vád, de a lánya bizonygatta: „hidd el, anya, nem értem félre”. Más osztályokból is érkeztek jelzések, de a gyerekek többsége „nem mert tiltakozni, volt, aki a negatív reakcióktól tartva otthon sem merte elmesélni”.
A hatóságok először nem látták bizonyíthatónak a bűncselekményt, és megszüntették az eljárást. Ezt a határozatot 2024 júliusában azonban visszavonták, mert a vizsgálatot nem találták elég alaposnak. Szintén ebben a hónapban, a fenntartó egyházmegyével egyetértésben, az iskola igazgatója felmondott az ügyet kirobbantó tanárnőnek. Az elmondottak alapján a helyi plébános volt az, aki komolyan vette a gyerekek jelzését, és segített elindítani az eljárást.
A tanár végül távozott az intézményből, de a bejelentést tevő lánynak addig még sokáig részt kellett vennie az óráin.
A vádirati tényállás szerint a vádlott „a sértettekkel szemben olyan magatartást tanúsított, mellyel foglalkozásából eredő kötelességét szándékosan és súlyosan megszegte. A vádlott a sértettek számára elfogadható közeledés határát szándékosan túllépve viszonyult hozzájuk, emiatt a sértettek erkölcsi, érzelmi fejlődése sérült.”
Négyrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy volt tanár ellen, aki egy Győr-Moson-Sopron vármegyei katolikus iskolában zaklatta diáklányait tolakodó érintéseivel – írta a Telex. Az ügyészség szerint a férfi viselkedése nem volt szexuális jellegű, de veszélyeztette a diákok érzelmi és erkölcsi fejlődését. A vádhatóság felfüggesztett szabadságvesztést kért, valamint azt, hogy a férfit tiltsák el a foglalkozásától. Az ügyben hamarosan a Csornai Járásbíróság tart előkészítő ülést.
Az ügy 2024 tavaszán robbant ki, amikor egy videó került ki az internetre, amelyben az iskola egyik tanárnője beszélt a történtekről. Később a Szemlélek című lapnak egy érintett lány édesanyja névtelenséget kérve nyilatkozott. Beszámolója szerint a lánya „évekig szenvedett” a tanár közeledésétől. A tanár már általános negyedik osztályában közeledett a lányához, aki csak „nyolcadikos korában értette meg, hogy ezek visszaélések – addig nagyon szégyellte magát ilyen helyzetben”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Mindannyian tudjuk, milyen ítéletet akar Magyarország miniszterelnöke” – mondta az antifás, majd 8 évet kapott
A német Maja T. az utolsó szó jogán politikai eljárásról beszélt, mielőtt elítélték a 2023-as támadásokért. Korábban éhségsztrájkkal tiltakozott a fogva tartása ellen, az ítélet nem jogerős.
Nyolc év fegyházra ítélték szerdán a német Maja T.-t a Fővárosi Törvényszéken a 2023 februárjában elkövetett antifa-támadások miatt. A hatalmas nemzetközi sajtóérdeklődés mellett kihirdetett ítélet elsőfokú, így még nem jogerős.
A bíróság két másik, külföldön tartózkodó vádlottat is bűnösnek talált: az olasz Gabriele M.-et hét év börtönre, Anna Christina M.-et pedig két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték – írta a Telex. Maja T.-t azzal vádolták, hogy bűnszervezetben elkövetett, életveszélyt okozó testi sértést, valamint aljas indokból súlyos testi sértést kísérelt meg. Az ügyészség az előkészítő ülésen 14 év fegyházat ajánlott neki beismerés esetére.
A vád szerint a csoport 2023 februárjában Budapesten öt különböző helyszínen – a Nyugati pályaudvaron egy vonaton, a Fővám téren, Gazdagréten, a Bank utcában és a Mikó utcában – összesen kilenc embert támadott meg. Az áldozatok közül hatan súlyosan, hárman könnyebben sérültek meg. A támadók olyan embereket vertek meg, akikről a ruházatuk alapján azt gondolták, hogy szélsőjobboldaliak, és a Kitörés Emléktúrára vagy a „becsület napjára” tartanak.
A szerdai tárgyalás feszült hangulatban telt, Maja T.-t több kommandós vezette be a terembe. Ott egyik oldalon a vádlott támogatói tapssal, a másik oldalon kopasz férfiak, köztük a szélsőjobboldali Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai hangos fújolással fogadták. Az utolsó szó jogán Maja T. arról beszélt, hogy Magyarországon elnyomják az ellenvéleményeket, és a hatalom célja az elrettentés.
„Mindannyian tudjuk, milyen ítéletet akar Magyarország miniszterelnöke”
– mondta a vádlott, aki azt is megemlítette, hogy betiltották a mellette kiálló, apja által szervezett demonstrációkat. „Tényleg tőlem vagy az apámtól félnek?” – tette fel a kérdést.
A bíró ismertette a Maja T.-ről készült egészségügyi szakértői véleményt is, amely szerint a vádlott képes volt felismerni tettei következményeit. A szakvélemény szorongó, alkalmazkodási nehézségekkel küzdő személyként írta le, akinek a „hangulata mély, de nincsenek öngyilkossági gondolatai”. A vádlott tavaly júniusban éhségsztrájkba kezdett, hogy tiltakozzon a fogvatartási körülményei ellen, amit kicsit több mint öt hét után állapota romlása miatt abbahagyott, és börtönkórházba vitték.
A bíróság épületénél szerdán mindössze egy tucatnyi támogató gyűlt össze, a rendőri jelenlét azonban a tömeg méretéhez képest komoly volt.
Az ügynek komoly politikai és nemzetközi visszhangja is van. A magyar kormány többször is felháborodottan szólalt fel az antifa támadások ellen, és tavaly szeptemberben az Egyesült Államok után Magyarországon is terrorszervezetekké nyilvánították az antifa szervezeteket. Az ügy egykori elsőrendű vádlottja, az olasz tanárnő, Ilaria Salis esete különösen nagy port kavart. Őt 2024-ben egy olasz zöldbaloldali párt jelöltjeként európai parlamenti képviselőnek választották, így mentelmi jogot szerzett. A magyar hatóságok szabadon engedték, és felfüggesztették az ellene folyó eljárást. Bár többször kérték az Európai Parlamentet, hogy függessze fel Salis mentelmi jogát, a parlament jogi szakbizottsága tavaly szeptemberben ezt nem javasolta.