250 ezer forint egy sörért, 212 ezer egy kávéért – bíróság előtt a budapesti bár alkalmazottai
Egy budapesti bárban a vendégek gyakran akkor is kaptak italt, ha nem rendeltek semmit, és a fizetésnél sokkoló összeggel szembesültek. A Rákóczi úton működő helyen egyetlen sörért akár 250 ezer forintot is elkértek. Egy esetben egy német turista 212 ezer forintos számlát kapott egy kávéért – számolt be a Tények.
A vendégek nem csak a rendkívül magas árak miatt kerültek kellemetlen helyzetbe.
Egy chilei férfi azt mondta, visszamegy a szállására pénzért, ezért taxiba ült. Az egyik tulajdonos elkísérte, de a férfi végül el tudott menekülni.
A rendőrség 2021 októberében csapott le a helyszínre. Ekkor érték tetten a társaságot, amikor épp egy német vendégnek adtak át egy több százezer forintos számlát.
Az ügyben most tartották az előkészítő ülést. Négy ember ellen indult eljárás, akik tagadják a bűncselekményeket, ugyanakkor számos bizonyíték van ellenük. A nyomozás során több tanút is meghallgattak.