2015 legviccesebb bűntényét követték el a Balatonon
Alighanem 2015 legviccesebb - és szerencsére erőszakmentes - zsarolós ügye zajlott le idén júliusban. Az ügy most látott napvilágot: egy 65 éves férfi levélben és telefonon is pénzt követelt. Az ügy sértettjének balatoni házához érkezett egy levél (a kapu vasrácsába dugták), melynek szövege:
Néhány perc múlva csörgött a lakás vezetékes telefonja is, melyen a kijelzőn megjelenő számról a vádlott hívta a sértettet azzal, hogy teljesítse a követelését, különben „nagyon ráfizet”.
Talán a levél nem lehetett elég ijesztő, mert a zsaroló hiába kereste a polgármesteri hivatal kinti WC-jében a pénzt. Természetesen a krimik alapvető szabályai szerint is ilyenkor fokozni kell a nyomást:
A papírlapot a 65 éves gyanúsított egy gondosan megcímzett borítékba zárta, melyen feladóként a saját neve is szerepelt, bár azt – utólag felismerve ennek terhelő voltát – filctollal felületesen átsatírozta. Ezután telefonon figyelmeztette áldozatát, hogy délután fel fogja keresni a pénzért. A megbeszélt időpontban el is jött a sértett lakására a pénzért, de csalódnia kellett: a pénz helyett a rendőrök várták.
Zsarolásért minimum 2 évet kaphat, de ez akár 8 év is lehet. A Heves Megyei Ügyészség a vádiratban emellett indítványozta, hogy a bíróság határozott időre tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától, és kötelezze a bűnügyi költségek megfizetésére is.
Oszd meg a hírt a faladon!