KÉK HÍREK
A Rovatból

2000 forintért ölt a 19 éves fiú, kekszet és nápolyit vett belőle

Nagybátyja beszélte rá a tatabányai kamaszt, hogy kiraboljon egy 87 éves asszonyt. A néni belehalt a támadásba.


A rendőrség a múlt héten jelentette be, hogy elfogtak két férfit, akik

október elsején reggel Tatabányán egy családi házban kiraboltak és bántalmaztak egy 87 éves idős asszonyt.

gyilkos2
gyilkos4

Képek: Police.hu

Az áldozat nyöszörgésére egy járókelő figyelt fel, aki rögtön szólt a szomszédnak, mert tudta, hogy annak kulcsa van a házhoz. A kertbe lépve meg is találták az idős asszonyt, aki a földön feküdt, vérző fejjel - írja a Zsaru magazin. Azonnal mentőt hívtak hozzá, de az életét már nem tudták megmenteni, a kórházban ugyanis a néni életét vesztette.

Hamar kiderült, hogy az idős nő sérüléseit nem esés okozta, hanem megtámadták. A szomszéd vallomásából az is kiderült, hogy aznap reggel ő is járt a nyugdíjasnál, mert bevásárolt neki. Ekkor látta, hogy az 5000 forint visszajárót az idős nő a pénztárcájába tette, a pénzt azonban a támadás után már nem találták nála.

A helyszínelés során a konyha falán vérfoltokat találtak, a földön egy törött sörösüveget, a kukában pedig üvegszilánkokat.

A környéken lakók kihallgatása után kiderült, hogy a szemközti garázsba nemrég egy fiatal fiú költözött be önkényesen. Egy közeli boltos azt mondta a rendőröknek, hogy a gyilkosság utáni órákban a fiú nápolyit vett nála, a visszajárót pedig nagyvonalúan otthagyta, ami furcsa, hiszen egyébként soha nem volt pénze.

A rendőrök még aznap elfogták a környéken a 19 éves fiút, aki rögtön beismerte a rablást. Mint elmondta, nagybátyja felajánlotta, hogy lakhat nála télen, de fizetnie kell a szállásért. Ő tanácsolta, hogy az idős asszonytól szerezzen pénzt. A 42 éves férfi korábban vécét szerelni járt az asszonynál, és látta, hol tartja a pénztárcáját.

A fiú állítása szerint nagybátyja győzködésére rabolta ki a nyugdíjast.

A fiú szerint az ő ötlete volt az is, hogy még reggel menjenek el a házához, és ő tanácsolta azt is, hogy vigyen magával valamit, amivel megütheti az asszonyt. A fiú választása egy sörösüvegre esett. A konyhába belépve kétszer is megütötte a nőt a fején, a második csapásnál pedig össze is tört az üveg.

Az idős nő segítségért kiáltott, mire a fiú nagybátyja is berontott a házba, és ütlegelni, rugdosni kezdte az áldozatot.

A rendőrség videója:

A rendőrségi jelentés szerint legalább tíz ütést mértek a fejére. Orr- és állkapocstörést, valamint sorozatos bordatörést szenvedett.

A fiú eközben összesöpörte a szilánkokat, majd elvette az ötezrest. Ezután magára hagyták a nőt. A pénzt elosztották, a fiú kétezer forintot kapott, amiből kekszet és nápolyit vett. A fiú ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt nyomoznak. A nagybátyjának egyelőre felbujtásért kell felelnie, de ez még változhat, ha a fiú vallomása igaznak bizonyul.

Forrás: 24.hu / Police.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megöltek egy kéthetes újszülöttet, a kukoricás mellett találták rá a holttestére
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta, a rendőrség büntetőeljárást indított.


Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta

írta közleményében a police.hu.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Nagydorogon: két hetes kisfiát gyászolja a kétségbeesett apa – az anyát gyanúsítják
Sírással küszködve nyilatkozott a gyászoló apa, akinek két hetes kisfiát holtan találták meg a kukoricásnál. A rendőrség az édesanyát hallgatta ki az ügyben.


Baráth Attila két hete még a legboldogabb napjait élte Nagydorogon, amikor megszületett kisfia, Attila. Augusztus 20-án azonban tragédia történt: a rendőrség tájékoztatása szerint a mindössze kéthetes babát holtan találták meg a falu határában, egy kukoricás szélén. A helyszínre érkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, és kiderült, hogy a csecsemő idegenkezűség miatt vesztette életét. A halál pontos okát a boncolás tisztázza majd.

Aznap délelőtt

az édesanya, Viktória sétáltatta a kisfiút a falu főutcáján. Elmondása szerint egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóval elhajtott.

A bejelentés után azonnal keresni kezdték a gyermeket és az autót, de senki nem látott semmit, írta a Blikk.

A településen azonban akadtak szemtanúk, akik észrevették a nőt. Úgy látták, lehajtott fejjel tolta a babakocsit a falu széléhez, nem köszönt, zavartnak tűnt. Fél órával később ismét látták, akkor már visszafelé tolta a kocsit, és szerintük a baba nem volt benne.

A keresés hat órán át tartott, a kisfiút végül a Vécsey utca végén, a kukoricás szélén találták meg. A mentők már nem tudtak segíteni rajta.

Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk információi szerint

a hatóságok az anyát gyanúsítják, de hivatalos részleteket nem közöltek.

A családtagok viszont hisznek neki. „Hiszek a lányomnak, Attila a második kisfia, nagyon várták a gyermeket” – mondta a nagymama, Olga. Az apa is kiállt párja mellett: „Én is hiszek a páromnak, nem volt semmi baja, nem volt fáradt, zavart, depressziós.”

Baráth Attila arról is beszélt, hogy párja korábbi kapcsolatából született fiának apja nehezen fogadta el a bírósági döntést, amely szerint a gyermek az anyánál maradhatott. A férfi szerint többször is kijelentette, hogy hasonló fájdalmat fog okozni nekik. „Ha kiderül, hogy emiatt halt meg a kisfiam, nem állok jót magamért, kegyetlen bosszút fogok állni!” – mondta Attila.

A gyászoló apa úgy érzi, a hatóságok nem hisznek nekik.

„Attól félek, nem hisznek a páromnak, pedig én a kezem is tűzbe tenném érte, annyira biztos vagyok abban, hogy elrabolták tőle a babánkat majd megölték”

– mondta. Hozzátette: „Nem hisznek nekünk, már most meg vagyunk bélyegezve, én már nem is akarok itt élni. A gyászom csak az enyhíthetné, ha a párommal együtt, kézen fogva, felemelt fejjel távozhatnánk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: