185 millió forintot csaltak el egyetlen játszótér építésekor Szegeden
Játszótérre eljátszott milliók Szegeden. Tíz év után született jogerős ítélet a Szegedi Vadaspark területén elkészült játszótér építésekor elcsalt milliók ügyében.
Játszótérre eljátszott milliók Szegeden. Tíz év után született jogerős ítélet a Szegedi Vadaspark területén elkészült játszótér építésekor elcsalt milliók ügyében.
Elképesztő jelenetnek lehettek szemtanúi az emberek: egy páros a nyílt utcán, az emberek szeme láttára kezdett szexelni Nyitrán - írta meg a Paraméter honlapja.
Az aktusra a Mostná nevű utcában került sor, egy üzlet előtt.
A hatóságok garázdaság gyanújával indítottak vizsgálatot.
Korábban már történt hasonló eset Nyitrán: 2016-ban egy kassai nő fényes nappal kezdett önkielégítést végezni egy uborkával a börtön épülete előtt.
Lezuhant egy férfi a Mammut bevásárlóközpont negyedik emeletéről csütörtök délelőtt, írja a Blikk. A lap olvasója épp a mellékhelyiséget kereste fel az épületben, nagyjából ezzel egyidőben kezdődött a helyszínelés, ekkor állították fel a helyszínelő sátrat és takarták le a férfinak látszó holttestet.
Az olvasó elmondása szerint fél 11 körül egy idős asszony arra lett figyelmes a budai bevásárlóközpont harmadik emeletén, hogy a felette lévő emeletről egy férfi zuhanni kezd.
– mondta a szemtanú.
A rendőrség a Blikk megkeresésére azt válaszolta, hogy „az esettel kapcsolatosan idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel”.
Meghalt egy 26 éves brit turista Görögországban, miután supozás közben belecsapott a villám hétfőn, írja a LADbible. A Rodosz egyik legszebb tengerpartján történt tragédiát végignézte a szerencsétlenül járt férfi barátnője, aki éppen videót készített a supozásról.
Az egyik szemtanú a telefonját eldobva, ruhában futott a vízbe a turistáért.
– mondta a szemtanú, aki azonnal elkezdte partra húzni a férfit. Azzal sem törődött, hogy akár vele is megtörténhetett volna ugyanaz, mint a supozóval, mert az eső továbbra sem állt el.
A szemtanú a partra érve megkezdte az elsősegély nyújtását az akkor még életben lévő britnél. Percekkel később megérkeztek a mentők is, akik mindent megtettek a férfi megmentéséért, azonban nem jártak sikerrel, és a kórházba szállítást követően elhunyt.
A rodoszi központi kikötői hatóság vizsgálatot indított a haláleset ügyében.
Tavaly augusztusban egy terepfutóverseny két résztvevőjébe csapott villám a görögországi Falakro-hegyen. A Six Peaks nevű verseny résztvevői közül az egyik meghalt, a másikat súlyos állapotban mentőhelikopter szállította kórházba.
Nem ismerte be bűnösségét a május 30-i, keddi előkészítő ülésen az a férfi, akit egy másfél évvel ezelőtt, Óbudán elkövetett gyilkossággal vádolnak.
A Blikk szerint kedden feloldották a házi őrizetről szóló bűnügyi felügyeletet B. István esetében, aki a vád szerint 2021. december 3-án egyetlen késszúrással ölte meg a Fidesz EP-képviselője, Deutsch Tamás apósát.
A lap ott volt a bíróságon, ahol B. István nem tett vallomást, ezért októberben tárgyalással folytatódik a büntetőper.
- írta a Blikk a vádlottról.
Mivel a vádlott nem mondott le a tárgyalás jogáról, így esélye van a felmentésre is, amiként arra is, hogy akár súlyosabb, 15-20 éves börtönbüntetést szabjon ki rá a bíróság.
B. István csak az őszi tárgyalások után akar beszélni az eljárás részleteiről, de a Blikknek sikerült megszólaltatnia őt a törvényszék épülete előtt.
– mondta a lapnak B. István.
- tette hozzá a vádlott.