KÉK HÍREK
A Rovatból

16 embert, köztük a saját feleségét is megölte és feldarabolta egy férfi Új-Mexikóban

15 embert darabolt fel Új-Mexikóban, de mégis egy állítólag önvédelemből elkövetett New Jersey-i gyilkosság miatt kapták el a 47 éves férfit.


Egy New Jersey-i gyilkosság gyanúsítottja a rendőrségi kihallgatás során további 15 emberölést ismert be, amiket Új-Mexikó államban követett el, írja a CNN. Sean Lannon áldozatai között volt a saját felesége is, aki állítása szerint teljesen elhidegült tőle.

A 47 éves Lannont eredetileg azzal vádolták, hogy előbb betört Michael Dabkowski New Jersey-i otthonába, ahol egy kalapáccsal agyonverte a férfit, majd még kis is rabolta áldozatát. A szökésben lévő kegyetlen gyilkost végül március elején kapták el Missouriban, majd a kihallgatáson ismert be további 15 gyilkosságot. A sorozatgyilkos állítása szerint minden új-mexikói áldozatát feldarabolta, hogy eltüntesse a nyomokat és bizonyítékokat.

Az albuquerque-i rendőrkapitányság korábban közölte, hogy március 5-én négy feldarabolt holttestet találtak egy, a helyi repülőtérhez tartozó ingatlanban. A brutálisan meggyilkolt emberek közül az egyik Lannon felesége, Jennifer volt. Ennek ellenére ebben az ügyben eddig nem emeltek vádat a férfi ellen.

Közben a rendőrség már vizsgálja Lannon szülővárosában, az új-mexikói Grantsben három másik áldozat halálát, de egyelőre ezekben az esetekben sem emeltek vádat a darabolós gyilkos ellen.

Lannon kirendelt ügyvédje a New Jersey-i ügy pénteki bírósági tárgyaláson kifogásolta védence új-mexikói esetekkel kapcsolatos vallomásának ismertetését, de nem vitatta a férfi kijelentéseit.

A jogi képviselő szerint Lannon azért ölte meg Dabkowskit, mert a férfi évek óta szexuálisan bántalmazta, ezért önvédelemből sújtott le állítólagos bántalmazójára. Lannon állítása szerint a kalapács eredetileg Dabkowski tulajdona volt, és először a későbbi áldozat támadt rá, majd az ezután kialakult csetepatéban verte agyon végül támadóját.

A tárgyalás végén a bíró megállapította, hogy Sean Lannon veszélyt jelent a közösségre, ezért az ítélethirdetésig elrendelte a gyanúsított óvadék nélküli fogva tartását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó: anyja karjai közül próbáltak elrabolni egy gyereket egy olaszországi boltban, a kislány súlyosan megsérült
Egy 46 éves, román állampolgárságú férfi kapta fel a másfél éves gyereket, amikor a kislány a szüleivel együtt lépett volna ki a bergamói szupermarketből. Az apa és több vásárló leteperte a földre a támadót, akit aztán a rendőrök letartóztattak.
DKA - szmo.hu
2026. február 19.



Minden szülő rémálmát élte át egy anya és egy apa Olaszországban, amikor egy szupermarketből kilépve megpróbálták elrabolni a gyereküket.

Az ijesztő eset Bergamóban, az Esselunga üzletben történt múlt szombaton délután. Egy, a bejáratnál elhelyezett biztonsági kamera rögzített, az olasz állami rendőrség pedig nyilvánosságra hozta a felvételt.

A videón látszik, ahogy az anya kézen fogva sétálna ki a boltból a kislányával, amikor egy férfi hirtelen kiragadja egy anya kezéből a másfél éves gyereket, és megpróbálja magával vinni. Az anya elkeseredetten kapaszkodik a gyermekébe, miközben a bevásárlókocsit toló apa és több vásárló másodpercek alatt a támadóra veti magát.

A dulakodásban a gyermek bal combcsontja eltört, és bírósági források szerint a jobb sípcsontja is megsérült; legalább egy hónapos gyógyulás vár rá.

Az apának és a többi vásárlónak sikerült a földre tepernie a támadót, akit a kiérkező rendőrök a helyszínen letartóztattak.

„Láttam, hogy a lányom veszélyben van, és azonnal ugrottam – ilyen pillanatokban nem gondolkodik az ember”

– nyilatkozta a kislány édesapja.

A gyanúsítottat a helyi sajtó Emil Mortu néven azonosította. A 46 éves, román állampolgárságú férfi hajléktalanként él a városban, olaszországi előélete tiszta. A bíróság szerdán megerősítette előzetes letartóztatását, kiskorú sérelmére elkövetett emberrablás kísérletével és súlyos testi sértéssel gyanúsítják. A nyomozási bírónak azt mondta, nem tudta eldönteni, hogy egy kislányt vagy egy "plüsst" próbál elrabolni. Védője pszichiátriai szakértői vizsgálatot kezdeményezett.

A történtek heves politikai reakciókat váltottak ki. Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes a zéró tolerancia azonnali alkalmazását sürgette, míg Bergamo polgármestere, Elena Carnevali az ügy rendkívüli súlyossága mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy az a „társadalmi törékenység és lecsúszás” tágabb kontextusába illeszkedik, ami azonban szerinte semmilyen körülmények között nem fordulhat át bűncselekményekbe.

via Rai News, Corriere Della Serra Bergamo


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Elrendelték egy Pest megyei gyermekorvos letartóztatását
Bírósági meghallgatásán a gyerekorvos csak a személyi körülményeire vonatkozó kérdésekre válaszolt, míg asszisztense beismerte a cselekmény elkövetését, de részletes vallomást nem tett.


Egy dunavarsányi gyermekorvos és asszisztense letartóztatásba került, mert a gyanú szerint úgy állítottak ki kötelező oltásokról igazolást, hogy azokat valójában nem adták be - írja az MTI a Budapest Környéki Törvényszék közleménye alapján.

Jogszabály rögzíti, mely oltásokat milyen életkorban kell beadni a magyar állampolgároknak és a tartósan Magyarországon tartózkodó külföldieknek. Ugyanakkor számos szülő az oltások esetleges káros hatásai miatt megpróbálja elkerülni, hogy gyermeke megkapja a kötelező védőoltásokat, viszont szeretne mentesülni az ezzel járó szankciók alól.

Ennek érdekében olyan orvosokat keresnek, akik igazolást állítanak ki az oltás beadásáról úgy, hogy ez valójában meg sem történik. A dunavarsányi gyerekorvos is azt vállalta, hogy asszisztensével ilyen valótlan tartalmú igazolásokat állít ki pénzért, illetve ajándékért cserébe.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt nyomoz az ügyben.

Miután a két gyanúsított hosszú ideje ugyanolyan módon követte el cselekményét, s abból jelentős jövedelme származott, fennáll a veszélye, hogy kényszerintézkedés elrendelése nélkül folytatnák azt.

Továbbá nagy az esélye, hogy az ügyben érintett személyek befolyásolásával a bizonyítást megnehezítenék, valamint a bűncselekmény jellege, a nyomozás állása és az egyik gyanúsított büntetőeljárásban tanúsított magatartása miatt is indokolt a két gyanúsított letartóztatása az ügyészi indítvány szerint.

Bírósági meghallgatásán a gyerekorvos csak a személyi körülményeire vonatkozó kérdésekre válaszolt, míg asszisztense beismerte a cselekmény elkövetését, de részletes vallomást nem tett.

Mindezek alapján a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója csütörtökön egy hónapra elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását - közölte a törvényszék.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Biciklist gázolt a fideszes Földi László Cegléden – azonnal új kerékpárt ígért a sérültnek
Földi László, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője csütörtök reggel Cegléden ütközött egy kerékpárossal. A politikus maga hívta a mentőket és a rendőröket, a szondáztatás negatív lett.


„Sajnos a mai napom nem indult jól” – ezzel a mondattal kezdte csütörtök reggeli Facebook-videóját Földi László, a Fidesz országgyűlési képviselője, miután Cegléden összeütközött egy biciklissel.

A politikus a videóban elmondta, hogy autójával egy kerékpárossal ütközött. Információi szerint a biciklis nem sérült meg súlyosan. Földi hozzátette, hogy bár nehezek voltak a látási viszonyok, nagyon sajnálja a történteket, és elnézést kér az érintettektől.

A baleset után a képviselő maga hívta a mentőket és a rendőröket, a helyszínen elvégzett szondáztatás pedig negatív eredménnyel zárult

– írta a Telex.

Földi László elismerte a felelősségét a balesetben, és ígéretet tett arra, hogy új kerékpárt vásárol a sérültnek, akit személyesen is szeretne meglátogatni.

Földi a Fidesz-KDNP Pest vármegye 14. választókerületének parlamenti képviselője, 2010 óta képviseli a térséget. A kormánypárt az áprilisi országgyűlési választáson ismét őt indítja a körzetében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Letartóztatták András volt yorki herceget
A brit uralkodó öccsét hivatali visszaélés gyanújával vitték el a hatóságok. A vád szerint az egykori herceg érzékeny információkat adott át Jeffrey Epsteinnek, amikor még állami tisztséget töltött be. A rendőrség házkutatásokat is tart Berkshire és Norfolk megyékben.


Jelöletlennek vélt rendőrautók jelentek meg csütörtök reggel a norfolki Sandringham-birtoknál, majd nem sokkal később a Thames Valley-i rendőrség bejelentette, hogy hivatali visszaélés gyanújával letartóztattak egy hatvanas éveiben járó férfit - írja a BBC.

A brit közmédia úgy tudja, a letartóztatott férfi Andrew Mountbatten–Windsor, vagyis az egykori András herceg, aki windsori otthona elhagyása óta a birtokon él.

A rendőrség közölte, a letartóztatás mellett házkutatásokat is tartanak berkshire-i és norfolki címeken, a férfi pedig rendőrségi őrizetben van.

A rendőrség hozzátette, hogy az országos eljárásrendnek megfelelően nem nevezik meg a letartóztatottat, és mindenkit óvatosságra intettek a folyamatban lévő ügy miatt.

„Kérjük, azt is tartsák szem előtt, hogy az ügy mostantól folyamatban lévő eljárásnak minősül, ezért a közzététel során körültekintéssel kell eljárni”

– áll a közleményben.

Oliver Wright helyettes rendőrfőkapitány megerősítette a nyomozás megindítását. „Alapos értékelést követően megindítottuk a nyomozást a hivatali visszaélés gyanújával kapcsolatos bejelentés ügyében. Fontos, hogy megőrizzük a nyomozásunk tisztaságát és tárgyilagosságát, miközben partnereinkkel együttműködve vizsgáljuk a feltételezett bűncselekményt” – mondta, majd hozzátette: „Tisztában vagyunk azzal, hogy az ügy jelentős közérdeklődésre tart számot, és a megfelelő időben tájékoztatást fogunk adni.”

A volt herceget azért tartóztathatták le, mert Nagy-Britannia kereskedelmi különmegbízottjaként titkos dokumentumokat adhatott át az elítélt pedofil bűnelkövetőnek, Jeffrey Epsteinnek.

A mostani őrizetbe vétel kizárólag a hivatali visszaélés gyanújával kapcsolatos. Ez az első alkalom, hogy a volt herceget letartóztatták. Andrew Mountbatten–Windsor korábban következetesen és határozottan tagadta, hogy bármi rosszat tett volna az Epsteinnel kapcsolatos ügyekben.

A rendőrség egyébként egy másik állítást is vizsgál, miszerint Epstein az Egyesült Királyságba küldött egy nőt, mégpedig azért, hogy a nő szexuális kapcsolatot létesítsen Andrással.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk