140 ezerért vadidegenekhez mentek férjhez magyar nők
A nehéz anyagi helyzetben levők kihasználásának rendkívül jövedelmező formáját találta ki az a tompai vállalkozó, aki 140 ezer forintot ajánlott a környékbeli falvak hajadon nőinek, ha férjhez mennek egy számukra teljesen idegen szerb férfihoz.
A házasságok lényege az volt, hogy a férfiak németországi tartózkodási engedélyt szerezzenek. A befűzött nők azt hitték, ebben semmi rossz nincs, most mindannyian vádlottként ülnek a bíróságon.
– viszonylag sivár leírása egy nő életének elvileg legszebb napjáról. A szerb határ melletti magyar falvak szegénysorú hajadonjai mégis így emlékeztek meg arról, milyen volt, amikor négy éve férjhez mentek. Nem életük szerelméhez, hanem egy vadidegen szerb férfihoz, akivel a közös nyelv híján beszélgetni nem tudtak, az esküvő előtt pedig nem is látták egymást.
A házasságra egyetlen nyomós indokuk volt: a pénz, amit egy Bebe nevű szerb férfi és segítői ajánlottak nekik.
A középkorú Bebének Tompán volt autószerelő műhelye, kezdetben élettársa, majd többi helyi lakos segítségével szervezte meg az esküvőket. A csalások lényege röviden a következő volt: megkeresték a Kisszállás és Tompa környéki falvak hajadon, szegény lányait, és két részletben 140-150 ezer forintot ígértek nekik. Ehhez előbb Szerbiába kellett utazniuk, és férjhez kellett menniük egy számukra ismeretlen szerb férfihoz. Később elkísérték újdonsült házastársukat Németországba vagy Ausztriába, ahol asszisztáltak ahhoz, hogy a férfi megkapja a tartózkodási engedélyt. Bebe, – az ügy egyik vádlottja szerint – minden egyes házasságért tízezer eurót kapott megbízóitól, ebből fizette ki a menyasszonyokat, a neki segítő szervezőket, a benzint, és néha belefért még az esküvők után egy gyors ebéd vagy vacsora is.
Az egész még 2013-2014-ben történt, az ügyben azonban csak idén februárban kezdődött meg a tárgyalás. A vádlottak padján összesen 44-en ülnek, őket családi kapcsolatokkal való visszaélés miatt ítélhetik el.
Fotó: Hajdú D. András
A tárgyaláson többen nem jelentek meg, köztük az elsőrendű vádlott, Bebe sem, a házasságra lépett nők közül azonban annyian eljöttek, hogy alig lehetett elférni a kiskunhalasi járásbíróság termében. Vallomást tenni senki sem akart, így a bíró azt olvasta fel, amit a vádlottak még a nyomozás ideje alatt mondtak. Ezekből az derül ki, hogy a nők, de még a csalásba beszervezett segítők közül is szinte mindenki azt hitte: teljesen legális, amit tesznek.
A beszervezett nők között volt olyan, akinek beteg családtagja ápolása miatt kellett abbahagynia az egyetemet, de olyan is, aki hat gyerekét nevelte egyedül.
Egy kis településen jó eséllyel tudni lehet, hogy ki milyen anyagi helyzetben van, ezért a csalók célzottan tudták megkeresni a hajadonokat. Sőt, egy idő után annyira beindult az üzlet, hogy már maguk a szorult helyzetben levő nők keresték meg a szervezőket azzal, hogy szeretnének egy kis pénzt keresni. A kiszemelt arákhoz a Tesco parkolójában vagy az utcán mentek oda, de olyan is volt, hogy egy használt számítógép adásvétele közben kötötték meg az új üzletet.
Aki hezitált, vagy elgondolkodott azon, hogy vajon helyes-e, amit csinál, azt Bebéék igyekeztek gyorsan megnyugtatni: ez nem bűncselekmény, a hatóságok semmit sem fognak megtudni. Arról azonban semmit nem mondtak, hogy a házasságokat később hogyan lehet felbontani.
A kétkedők meggyőzésének volt még egy fontos szereplője: az a tompai ügyvédnő, aki a hozzá forduló, gyanút fogó magyar nőket mindvégig nyugtatgatta, hogy abban, amit tettek, semmi törvényellenes nincs.
Az egyik vádlott nő vallomásában szóba is hozta az ügyvédnőt, azt mondta, “különösen fájt neki, hogy még ő is becsapta”.
Bebe nem minden esetben fizette ki teljesen a nőket: van, aki az ígért második részletet azóta sem kapta meg.
Igaz, olyan is volt, aki viszont 300 ezer forintot is zsebre tehetett a közreműködésért.
A vádlottak között van a húszas éveiben járó Kitti, aki egy italboltban volt felszolgáló, utána azonban hosszabb ideig nem volt munkája. Volt egy barátja, aki szintén munka nélküli volt, néha autót szerelt Bebe műhelyében. “Többször elkísértem a páromat, amikor ment autót szerelni a Bebéhez, mert unatkoztam otthon” – olvasta fel a bíró a nő korábbi vallomását. Egy idő után elkezdték fűzni, hogy ő is kössön házasságot egy szerb férfival, de Kitti félt, mi van, ha hozzámegy egy vadidegenhez, aki végül adósságot hagy rá?
“Nyugtattak, hogy a férfiak valójában nem engem akarnak, csak a papír kell nekik. Én folyamatosan mondtam, hogy nem, ekkor előhozták a szomszéd lányt, meg a többi kisszállásit, hogy lám, ők is megtették, és mégsem lett semmi következménye. Két nőt szerveztem be házasságra, végül én is férjhez mentem” – mondta Kitti.
A házasságkötésre sem emlékezett vissza túl romantikusan:
Kitti 2013 márciusa és augusztusa között havi szintre lebontva nagyjából 50 ezer forintot keresett, ezt a pénzt el is költötte. Azt mondta, nagyon megbánta már az egészet, de kellett neki a pénz.
Volt élettársa, Krisztián vitte a lányokat Németországba, de állítása szerint ő úgy tudta, hogy munkát vállalni mennek.
“Megcsináltam néhány fuvart, mire megtudtam, hogy őket Szerbiában adták férjhez. Május környékén ki akartam szállni, de sajnos egy autóvásárlás miatt tartozásom volt Bebe felé. Az autót édesapámnak vettem, már át is írattam a nevére, nem tudtam volna visszaadni. Akkor azt mondta a Bebe, hogy keressek magam helyett mást, ezt meg is tettem. Azért vállaltam a fuvarokat, hogy ledolgozzam az árát. Ha tudtam volna, hogy ez bűncselekmény, biztos nem csináltam volna.”
Ha még több ilyen írásra vagy kíváncsi, látogass el az Abcúgra!
