KÉK HÍREK
A Rovatból

100 kilót hízott, alig lehet ráismerni az egyik legkegyetlenebb bűnözőre – Pénzes Henrietta gyilkosa ezúttal életfogytiglant kaphat

K. András 15 év után szabadult, de kevesebb mint egy év múlva megtámadta nővérét. Állítása szerint bánja, hogy nem sikerült megölnie.


15 évesen vált az ország egyik legkegyetlenebb gyilkosává 2006 nyarán K. András, becenevén Muki. A fiatal július 20-án hajnalban együtt indult el egy baráti társaságból a 18 éves Pénzes Henriettával Makóról, ám a hazafelé vezető úton, megtámadta, megerőszakolta, majd egy fához kötötte a lányt. Később benzinnel locsolta le, majd meggyújtotta áldozatát. A támadás után a lány még el tudott menekülni, de három hét múlva belehalt súlyos sérüléseibe.

K. Andrást 15 év fegyházbüntetésre ítélték, 2021-ben szabadulhatott. Az elítélésekor 42 kilós "Muki" az évek során rengeteg kilót magára szedett a börtönben, és egy korábbi interjúban arról is beszélt, hogy rendszeresen kondizott, hogy meg tudja védeni magát.

A Blikk beszámolója szerint a tettes most legalább 100 kilóval több, mint 2006-os elfogásakor, és jelenleg is büntetőeljárás folyik ellene.

A vád szerint 2022 meg akarta ölni nővérét, aki magához fogadta őt.

K. András Katalinnál lakott, ám hamarosan uralkodni kezdett rajta, elvárta, hogy mindenben kiszolgálja őt. A nő emiatt rettegni kezdett tőle, félelmében egy időre még el is költözött saját házából, oda azonban végül visszatért. 2022. március 28-án éjjel újra vitázni kezdtek:

ekkor K. András két kézzel torkon ragadta testvérét, és szorítani kezdte a nyakát, közölve vele, hogy most megöli.

Miután elfogták, "Muki" állítólag zárkatársainak úgy fogalmazott: sajnálja, hogy nem sikerült megölnie nővérét.

Tárgyalásán a férfi most nem személyesen, hanem videóhíváson keresztül csatlakozott be. A kopasz, szakállas Muki szemüveget és fehér inget viselt, ami feszült a hatalmas karjain – számolt be róla a Blikk. Nővére elmondta, hogy bár a történtek óta nem találkozott fivérével, még mindig fél tőle.

„2021 augusztusában Muki elővett egy kést a házamban és azt mondta, elmegy megöli a volt páromat, utána visszajön és engem is megöl. Azt is mondogatta, hogy felgyújtja a házamat. Ezt a nyolcéves kisfiam is látta. Annyira megviselt ez az egész dolog, hogy kénytelen voltam elköltözni a saját házamból a gyerekekkel az egyik unokatestvéremhez. A gyerekek hol az apjukkal voltak, hol velem. Nem bírtam megmaradni otthon, mert féltem Mukitól, feljelenteni pedig nem mertem. 2021 decemberében mondtam neki, hogy menjen a házamból, mert vissza szeretnék menni a gyerekekkel. Már előtte is mondtam, de nem költözött el. Decemberben azzal szembesültem, hogy felhalmozta a rezsiköltséget, kikötötték az áramot, 200 ezer forintba került mindent helyre hozni. Kifestettem azt a két szobát is, amiben lakott. Közben eladta a tárgyaimat, értékeimet, amiket vettem előtte a házfelújításhoz. Ezután összejött egy orosházi nővel, akivel elköltözött a nagybátyám rossz állapotban lévő házába. De visszajárogattak hozzám, sajnáltatta magát, hogy nincs mit ennie, utcára kerül. Megsajnáltam, mert azt hittem, megváltozott. 2022 februárjában újra kezdte a kötözködést. Eladta a tárgyaimat és követelte rajtam anyánk házát. Közben fenyegetett, hogy levágja a fejemet, kinyír, és rám gyújtja a házat. Még a telefonomat is eladta, amit csak kölcsön kapott tőlem” – írta feljelentésében a nő.

„2022. március 28-án a gyerekeket lefektettem, ő pedig ismét elkezdett kötözködni. Kiabált velem a konyhában, elölről befogta a torkomat, belenézett a szemembe és azt kérdezte, mit látsz a szememben? Látod a szememben, megöllek. Közben fojtogatott”

– tette hozzá Katalin.

K. Andrásra nővére megtámadása miatt akár életfogytiglan is várhat. A férfiról készült friss képeket a Blikk oldalán lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Ezzel a biliárddákóval verte halálra kislánya szeme láttára húgát a nógrádi testvérgyilkos, az ügyészség 10 évet kért rá
Emberölés miatt emelt vádat a Nógrád Vármegyei Főügyészség a 44 éves ecsegi férfival szemben. A vádirat szerint ittasan, egy biliárddákóval végzett a testvérével egy vita után.


A Nógrád Vármegyei Főügyészség emberölés miatt vádat emelt egy 44 éves ecsegi férfival szemben, aki a gyanú szerint megölte a testvérét.

Az ügyészség a vádiratában – amennyiben a férfi beismeri a bűncselekményt és lemond a tárgyaláshoz való jogáról – 10 év börtönbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást indítványozott.

Emellett a több mint másfél millió forintos bűnügyi költséget is meg kellene fizetnie. Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt majd – közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség a honlapján.

A vádirat szerint a férfi és a húga már régóta haragban álltak, a férfi azt akarta, hogy a nő költözzön el a közös házból. Gyakran veszekedtek, ittasan is, a férfi pedig korábban már kétszer megverte a testvérét, és

többször hangoztatta, hogy megöli.

A gyilkosság napján, 2025. szeptember 13-án délelőtt ismét összevesztek, ami után a nő a teraszon egy széken ülve cigarettázott.

Az ittas férfi ekkor egy biliárddákóval többször fejen ütötte, majd Pásztóra utazott, hogy megkérje a nő gyermekének apját, gondoskodjon a gyerekről.

Délután a kiskorú gyermek hívta telefonon, hogy az anyja meghalt. A férfi visszament, megbizonyosodott a testvére haláláról, és ezután hívta a segélyhívót.

Az ügyészség kiemelte, hogy az ittasság nem enyhítő körülmény.

Mivel az alkohol hatása közismert, aki iszik, annak számolnia kell azzal, hogy lerészegedhet, ezért a tettéért teljes büntetőjogi felelősséggel tartozik. Sőt, az ittas állapotban elkövetett bűncselekmény súlyosító körülménynek számít.

Ha a vádlott nem fogadja el az ügyészség indítványát, és nem ismeri be a tettét, akkor a bíróság tárgyalást tart, és bizonyítási eljárást folytat le az ítélet meghozatala előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Azt hitték, a medve játék: Egy nap alatt hárman kerültek kórházba Erdélyben
Egy portugál pár a Transzfogarasi úton autójukból akart fotót készíteni egy medvéről, de a nyitott ablakon át az állat rájuk támadt. Egy 18 éves lány etetni próbálta a csúcsragadozót.


Három külföldi turistát is megsebesített a medve hétfőn az erdélyi Transzfogarasi úton, miután felelőtlenül próbáltak közel kerülni az állatokhoz – írta a 444.hu.

Az egyik esetben egy portugál házaspár állt meg autójával, hogy lefotózzák az út szélén feltűnt medvét. A nő lehúzta a jármű ablakát, mire a vadállat hirtelen rájuk támadt. Mindketten megsérültek, de még el tudtak hajtani a kórházig.

Nem sokkal később, az Arefu térségében egy 18 éves lány járt pórul, amikor megpróbálta megetetni a medvét. A helyszínre érkező mentők tájékoztatása szerint a fiatal nőt kórházba szállították.

„A 18 éves, eszméleténél lévő és együttműködő fiatal nőt a mentősök átvették és kórházba szállították.”

Az esetek nem egyediek, a turisták figyelmetlensége visszatérő probléma a népszerű útvonalon. Május végén egy bolgár férfira támadt rá egy medve, szintén etetés közben.

Azt a férfit utólag húszezer lejre bírságolták, mert a hatályos romániai törvények szerint a vadon élő medvék etetése szigorúan tilos.

A hatóságok ezzel próbálják elejét venni annak, hogy a turisták hozzászoktassák az állatokat az emberi jelenléthez és élelemhez. A Transzfogarasi út látványossága miatt rengetegen állnak meg fotózni, és sokan etetik is az út mellett megjelenő, emberhez szokott medvéket.

Ezzel azonban egy veszélyes folyamatot erősítenek: az állatok elveszítik természetes félelmüket, és az autókat, embereket egyre inkább táplálékforrásnak tekintik.

A hétfői események ismét alátámasztják, hogy a figyelmeztetések ellenére sokan nincsenek tisztában a kockázattal, vagy egyszerűen nem törődnek vele.

A térségben az elmúlt egy évben több súlyos medvetámadás is történt. A legsúlyosabb eset tavaly nyáron történt, amikor a Transzfogarasi úton egy olasz motoros turista halt meg, miután túl közel merészkedett egy medvéhez. A tragédiát követően a román hatóságok szigorítottak: a „kolduló medvék” visszaszorítására fókuszálva megerősítették, hogy magas pénzbírsággal sújtják azokat, akik etetik a vadállatokat.

Ennek ellenére a medvetámadások száma emelkedik Romániában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Ne menjen a közútra az, aki halálos balesetet okozott” - Három hónapig szabadon kocsikázhatott a rendőrt halálra gázoló férfi
Három hónappal a baleset után a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki és intézkedett vezetési jogosultságának szüneteltetéséről annak a 27 éves férfinak, aki március 19-én elütötte a 22 éves Zalavári Bálint Zsolt rendőrt Veszprém mellett. Az áldozat apját felháborította az eljárás lassúsága, szerinte a gázoló a részvétét sem fejezte ki azóta.


Csaknem három hónappal a halálos gázolás után gyanúsítottként hallgatták ki azt a 27 éves férfit, aki Veszprém mellett elütötte a szolgálatát teljesítő Zalavári Bálint Zsolt rendőr őrmestert. A hatóságok intézkedtek a gyanúsított vezetési jogosultságának szüneteltetéséről is.

Magyarul ez annyit tesz: a férfi a baleset óta is szabadon kocsikázhatott

– tudta meg a Blikk.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folytatnak nyomozást a férfi ellen, akinek kihallgatása megtörtént. Egyébként a nyomozást a helyi érintettség miatt a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól áthelyezték Székesfehérvárra.

Az eljárás során a tanúként meghallgatott utasok ellentmondásos információkat adtak a baleset körülményeiről. A gyanúsított és ügyvédje a műszaki szakértői vélemény elkészültéig nem kíván nyilatkozni.

Az áldozat családja értetlenül áll az eljárás lassúsága előtt. Az elhunyt rendőr édesapja, Zalavári Zsolt elmondta, felháborította, hogy a gázoló hónapokig tovább vezethetett.

„Szörnyű érzés volt számunkra, amikor megtudtuk, hogy nem vették el azonnal a jogosítványát és többen látták is őt vezetni az ismerőseink közül. Azt gondolom, ne menjen a közútra az, aki halálos balesetet okozott.”

Az édesapa hozzátette, a vétkes sofőr a baleset óta egyszer sem kereste fel őket, még csak részvétet sem nyilvánított, de ezt már nem is várják el tőle.

A család jogi képviselője, dr. Borbély Zoltán szerint a jogszabályok lehetővé tennék a gyorsabb intézkedést.

„Kormányrendelet alapján halálos baleset okozásakor kötelező bevonni a jogosítványt már a jogerős ítélet előtt.” Hozzátette, előfordul, hogy már a helyszínen elveszik a vezetésre jogosító okmányt, de van rá példa - például ez -, hogy csak az eljárás későbbi szakaszában kerül erre sor. Személyes véleménye egyébként, hogy szerencsésebb lenne azonnal bevonni a jogsit.

A tragédia március 19-én történt, amikor a 22 éves Zalavári Bálint Zsolt és társa egy elpusztult vadat próbált eltávolítani a 8-as főút úttestjéről, amikor egy autó elsodorta őket. A fiatal rendőr a kórházban belehalt sérüléseibe, néhány nappal a 23. születésnapja előtt.

Pintér Sándor akkori belügyminiszter posztumusz rendőr törzsőrmesterré léptette elő és a szolgálat halottjává nyilvánította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Budapesten mosta a maffia pénzét egy hálózat, a két szír vezető szökésben van - a lakosság segítségét kéri a rendőrség
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda egy összehangolt akcióban számolt fel egy pénzmosó hálózatot, ami erre a célra átalakított autókban hordta be az országba és küldte tovább a készpénzkötegeket. A hatóságok 18 helyszínen tartottak kutatást, és több mint 540 millió forintnyi vagyont vontak el, 10 embert gyanúsítanak.


A rendőrök múlt szerdán egyszerre 18 helyszínen csaptak le egy nemzetközi drogpénzeket tisztára mosó budapesti hálózatra, egy 30 éves nő félmillió euróval a bőröndjében bukott le a ferihegyi reptéren.

Azonban a bűnszervezet két feltételezett vezetője még szökésben van.

Ezért a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a lakosság segítségét kéri a szír származású magyar állampolgár, Maradini Talal és szír társa, Youssef Mahmoud megtalálásához, akik ellen elfogatóparancsot adtak ki - írta a police.hu.

Ezen nagyszabású múlt szerdai rajtaütés után tíz embert – öt férfit és öt nőt – gyanúsítottak meg, közülük hetet már le is tartóztattak, ketten bűnügyi felügyeletbe kerültek, egy gyanúsított pedig szabadlábon védekezik.

A hatóságok összesen több mint 540 millió forint értékben foglaltak le vagyont: 13 autót 46 millió forint értékben, készpénzt és ingatlanokat 370 millió forint értékben, valamint 126 millió forintot zároltak bankszámlákon.
Videón a rajtaütések:

A nyomozás jelenlegi állása szerint ez az összefüggő hálózat - melyben két teljes családot azonosítottak - az Európai Unió országaiból és a Balkánról érkező, kábítószer-kereskedelemből és más bűncselekményekből származó készpénzt juttatott külföldre.

A pénzt autókba épített titkos rejtekhelyeken hozták be az országba, majd egy VIII. kerületi, Ganz-negyedben működő illegális pénzváltóban nagyobb címletekre váltották.

Innen a pénz Ciprusra, Isztambulba, és néhány alkalommal Görögországba került.

A szervezet kifinomult módszereket használt: a futárok titkosított üzenetküldő alkalmazásokon tartották a kapcsolatot a vezetőkkel, a pénzátvételeknél pedig tokenekkel azonosították egymást. Folyamatosan cserélgették a telefonjaikat és a szállításra használt autókat, a beszélgetési előzményeket pedig rendszeresen törölték.

A futárok útvonaltól és a szállított összeg nagyságától függően fix díjat, akár 1500 eurót is kaptak egy-egy útért, legális jövedelemmel egyikük sem rendelkezett. Az autók átalakítását és szervizelését egy szír származású férfi végezte egy XIX. kerületi műhelyben.

Az autós fuvarok során egy-egy jármű titkos rekeszeiben akár 1,6 millió euró is lehetett.

A légi úton szállítandó pénzt vákuumfóliába csomagolták, és ruhák közé rejtve, feladott poggyászokban csempészték ki az országból, esetenként 260 és 880 ezer euró közötti összegekkel.

Valószínűleg az egyik ilyen bőrönddel dőlt meg az a 30 éves nő a ferihegyi reptéren, akinél félmillió eurót találtak.

Az ügynek német szála is van: a német rendőrök március 10-én az A3-as autópályán, Passau közelében elfogtak egy 45 éves magyar férfit, akinél milliós nagyságrendű eurót találtak. A férfi a most elfogott egyik testvérpár fivére. A magyar és a német hatóságok közösen vizsgálják a szerepét a nemzetközi hálózatban.

Kötegek kötegek hátán, titkos rekesz, lefoglalt vagyon, falhoz állított gyanúsítottak - így csapott le a rendőrség:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk