Idén a főváros nem rendez karácsonyi vásárt, mert már nincs elég idő a rendezvény előkészítésére – nyilatkozta az ATV-nekFaix Csaba, a Budapest Brand vezetője.
Korábban a Napi.hu értesülései szerint „szakított” az V. kerület és a főváros nonprofit cége, a korábbi városarculati és fesztiválszervező cégekből lett Budapest Brand a Vörösmarty téri karácsonyi vásárról folytatott tárgyalásokon. A Belváros korábban tárgyalásokat kezdett a vásárt tavaly megrendező fővárosi céggel, az üzlet azonban végül nem jött össze
„A Belváros Önkormányzata a Vörösmarty tér üzemeltetéséért, valamint az itt élőkért vállalt felelősségére tekintettel olyan együttműködést szeretett volna kialakítani, amely a kölcsönös elégedettségen, a remélt közös sikereken és mindenekelőtt a lakosság igényeinek való megfelelésen alapszik, nem pedig egy előre kialkudott időtartamon. Mindezekre tekintettel nem jött létre megállapodás a Budapest Brand és Belváros Önkormányzata között az idei vásár megvalósítására vonatkozóan”
– közölte az V. kerületi vezetés.
Az ATV kérdésére Faix Csaba kifejtette a Budapest Brand álláspontját is: „Miután az állam elvette a Fővárostól a Vörösmarty tér tulajdonjogát, a Budapest Brand még július végén megkereste az V. kerületi Önkormányzatot, hogy az elmúlt több, mint 20 évhez hasonlóan idén is szívesen megrendezi a vásárt. Erre a megkeresésre szeptember elejéig nem kapott választ, az ekkor újraindult egyeztetések után pedig az V. kerület úgy döntött, hogy másnak ad lehetőséget a vásár megszervezésére.
Ezt a Budapest Brand kifejezetten sajnálja, mert az infláció és a gazdasági helyzet miatt mi már májusban ártárgyalásokat kezdtünk a vásár építőivel és szolgáltatóival, hogy a látogatók terheit csökkentsük és a többség számára elérhetővé tegyük a vásárt.
Ez biztosította volna, hogy a tavalyi megszokott színvonalon és időben, transzparens módon megvalósulhasson a vásár. A Budapest Brand szokásaihoz híven pályázaton választotta volna ki a kiállító kézműveseket és vendéglátósokat is. Erre most már idő hiányában aligha kerülhet sor.”
Faix Csaba kiemeli, hogy nem üzleti ok, hanem az V. kerület döntése miatt nem rendezi meg a Főváros nonprofit cége a vásárt, melynek megvalósítása több mint 100 millió forintba kerül.
Idén a főváros nem rendez karácsonyi vásárt, mert már nincs elég idő a rendezvény előkészítésére – nyilatkozta az ATV-nekFaix Csaba, a Budapest Brand vezetője.
Korábban a Napi.hu értesülései szerint „szakított” az V. kerület és a főváros nonprofit cége, a korábbi városarculati és fesztiválszervező cégekből lett Budapest Brand a Vörösmarty téri karácsonyi vásárról folytatott tárgyalásokon. A Belváros korábban tárgyalásokat kezdett a vásárt tavaly megrendező fővárosi céggel, az üzlet azonban végül nem jött össze
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Visszaszólt Magyar Péternek Hont András: A jólvanezígy podcastban „írástudatlanok interjúvolnak meg beszédképteleneket olvasni nem tudók számára”
„Ahhoz, hogy egyáltalán interjú legyen, olyannak kéne kérdeznie, akit érdekel bármi a világból, egy olyat, akinek van bármi a fejében” - fogalmazott Hont.
Hont András egy Facebook-posztban szólt vissza Magyar Péternek, aki nemrég interjút adott a Fókuszcsoportnak. A Tisza Párt elnökével készült interjú szombaton került ki a YouTube-ra. A beszélgetésről Magyar egy Facebook-posztban adott hírt.
„Ha van másfél órád, nézd meg a beszélgetésünket Ádámmal a Fókuszcsoport YT csatornáján. Jó nem egy Hont Bandis interjú, de talán megéri”
- fogalmazott Magyar a posztban, amit Hont András is megosztott.
„Valószínűleg tényleg nem az, hiszen a jólvanezígy a podcastformátuma annak, amit Zappa fogalmazott meg a rockújságírásról: »írástudatlanok interjúvolnak meg beszédképteleneket olvasni nem tudók számára«. Ahhoz, hogy egyáltalán interjú legyen, olyannak kéne kérdeznie, akit érdekel bármi a világból, egy olyat, akinek van bármi a fejében. Továbbá: ő (én) neked nem Bandi, hanem Hont úr”
- írta posztjában Hont András, aki azt is hozzátette: nem tudja, hol készült a felvétel, de „az olvasásban nem fájdul meg a feje a gazdájának”.
Hont András egy Facebook-posztban szólt vissza Magyar Péternek, aki nemrég interjút adott a Fókuszcsoportnak. A Tisza Párt elnökével készült interjú szombaton került ki a YouTube-ra. A beszélgetésről Magyar egy Facebook-posztban adott hírt.
„Ha van másfél órád, nézd meg a beszélgetésünket Ádámmal a Fókuszcsoport YT csatornáján. Jó nem egy Hont Bandis interjú, de talán megéri”
- fogalmazott Magyar a posztban, amit Hont András is megosztott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Hont Bandi úr annyira elkeseredett, hogy meghívott magához egy valódi szakmai interjúra” – írta Facebookon közzétett bejegyzésében Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke ezzel arra reagált, hogy korábban Hont András, az Öt Média alapító-újságírója nyilvánosan hívta meg őt a műsorába, és azt ígérte: nem kap sem keményebb, sem enyhébb kérdéseket, mint Orbán Viktor.
Magyar úgy gondolja, az újságíró most kizárólag azért hívta meg őt, mert a Fókuszcsoport YouTube-csatornán megjelent interjúja kiemelkedő siker lett. Mint írta: „Jelenleg a Fókuszcsoport interjú a legnézettebb YouTube-műsor, már többen látták, mint a harcosok órája gyűlöletfélóráit egy hónap alatt összesen”, illetve 20 óra alatt háromszor annyian kedvelték, mint „Hont Bandi úr a török császárral készült esti meséjét 5 hónap alatt.”
Magyar úgy folytatta, csak akkor megy el Hont András „közpénzből felhúzott propaganda stúdiójába,” ha az újságíró előbb elintézi, hogy meghívják őt, a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét a köztévébe vagy a TV2-be.
„Kérlek ne keseredj el a tegnapi interjúm fogadtatása miatt! Újságírónak ugyan nem vagy jó, de fideszes önkormányzati képviselőjelölt még lehet belőled. Vagy Deutsch Tamás táskahordója. Mint a régi szép időkben”
– zárta bejegyzését a politikus.
Nem sokkal később Hont András is Facebook-posztban válaszolt Magyar Péter üzenetére, amelyben
Selyempetyaként szólította meg a Tisza Párt elnökét.
Mint írta, nem érdeklik a megtekintési mutatók, a köztévében és a Fidesz-médiánál nem tud elintézni semmit, közpénzt pedig nem kapott.
„Közpénzhez a NER-ben kettőnk közül csak neked volt közöd, azóta sem tudsz elszámolni a KEHI jelentésében föltárt diákhiteles visszásságokkal. Ideje volna erre érdemben válaszolni. Nekem senki a NER-ben nem volt és nem lesz a főnököm” – írta.
Ugyanakkor megjegyezte, nem sértődékeny, így mindezek után is várják a stúdióba Magyar Pétert.
„Hont Bandi úr annyira elkeseredett, hogy meghívott magához egy valódi szakmai interjúra” – írta Facebookon közzétett bejegyzésében Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke ezzel arra reagált, hogy korábban Hont András, az Öt Média alapító-újságírója nyilvánosan hívta meg őt a műsorába, és azt ígérte: nem kap sem keményebb, sem enyhébb kérdéseket, mint Orbán Viktor.
Magyar úgy gondolja, az újságíró most kizárólag azért hívta meg őt, mert a Fókuszcsoport YouTube-csatornán megjelent interjúja kiemelkedő siker lett. Mint írta: „Jelenleg a Fókuszcsoport interjú a legnézettebb YouTube-műsor, már többen látták, mint a harcosok órája gyűlöletfélóráit egy hónap alatt összesen”, illetve 20 óra alatt háromszor annyian kedvelték, mint „Hont Bandi úr a török császárral készült esti meséjét 5 hónap alatt.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ágyi poloskákkal fertőzött cellában tartották fogva Greta Thunberget, valamint nem kapott elegendő ételt és vizet sem az izraeli hatóságoktól - derült ki egy, a Guardian birtokába került levelezésből.
Mint arról mi is beszámoltunk: Greta Thunberget számos más aktivistával együtt október elején vették őrizetbe az izraeli hatóságok, miután segélyszállító hajók fedélzetén megpróbáltak eljutni Gázába. A fogva tartott aktivisták egy részét később Törökországba deportálták.
Közülük többen már akkor is arról számoltak be, hogy szemtanúi voltak Thunberg bántalmazásának, akit egyebek mellett meglökdöstek és az izraeli zászló viselésére kényszerítettek. A brit laphoz olyan, a svéd külügyminisztérium és Thunberghez közel álló felek között váltott e-mailek jutottak el, amelyekben részletesen is beszámoltak a körülményekről.
„A nagykövetségnek sikerült találkoznia Gretával, aki arról számolt be, hogy nem kap elegendő vizet és ételt, testén pedig kiütések jelentek meg, ezek szerinte ágyi poloskáktól származhatnak”
– olvasható a levelezésben.
Thunberg arra is panaszkodott, hogy hosszú időn keresztül kellett kemény felületeken ülnie.
A svéd külügy arról is beszámolt, hogy Greta Thunberget az izraeli hatóságok arra kérték, írjon alá egy hivatalos dokumentumot. A lány azonban nem értette pontosan, mit tartalmaz az irat, és közölte, hogy nem ír alá olyat, amit nem ért.
Egy török aktivista pedig azt nyilatkozta, látta amint Gretát a hajánál fogva rángatják, megverik és arra kényszerítik, hogy csókolja meg az izraeli zászlót.
Egy másik résztvevő, Lorenzo D’Agostino olasz újságíró azt állította, hogy Thunberget izraeli zászlóba csavarták, és úgy vonultatták fel, mint egy trófeát.
Thunberggel együtt összesen 437 aktivista, politikus és ügyvéd próbált meg átjutni 40 hajóval Izrael tengeri blokádján, hogy segélyszállítmányt juttasson Gázába. Az izraeli hadsereg mindegyik járművet lefoglalta, a fedélzeten tartózkodókat pedig letartóztatta. Legtöbbjüket a Negev-sivatagba vitték, egy erősen őrzött börtönbe, ahol elsősorban terrorizmussal gyanúsított palesztinokat tartanak fogva.
Az Adalah emberi jogi szervezet ügyvédje szerint a fogva tartott aktivistákkal szemben több jogsértést is elkövettek az izraeli hatóságok. Egyebek mellett nem kaptak elég vizet, élelmet és gyógyszert, nem használhattak vécét, nem léphettek kapcsolatba jogi képviselőikkel. A segélyszállító flottát képviselő olasz ügyvédcsapat ugyanerről számolt be, azzal kiegészítve, hogy testi és verbális bántalmazásról is tudomásuk van.
Az izraeli külképviselet tagadta a vádakat. Közölték: minden fogvatartott kapott ételt, vizet, használhatta a mosdót, és nem tagadták meg tőlük a jogi képviselethez való hozzáférést sem.
Greta Thunberg már második alkalommal próbált segélyt juttatni Gázába, korábban idén nyáron szintén hajón közelítette meg a Gázai övezetet, de az izraeli hatóságok akkor is letartóztatták és deportálták.
Ágyi poloskákkal fertőzött cellában tartották fogva Greta Thunberget, valamint nem kapott elegendő ételt és vizet sem az izraeli hatóságoktól - derült ki egy, a Guardian birtokába került levelezésből.
Mint arról mi is beszámoltunk: Greta Thunberget számos más aktivistával együtt október elején vették őrizetbe az izraeli hatóságok, miután segélyszállító hajók fedélzetén megpróbáltak eljutni Gázába. A fogva tartott aktivisták egy részét később Törökországba deportálták.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Donald Trump Benjamin Landa New York-i üzletembert jelölte az Egyesült Államok budapesti nagykövetének – derült ki a Washington Post elnöki kinevezési nyilvántartásából. A jelölést október 2-án továbbították az amerikai Szenátus külügyi bizottságához. A kinevezést a bizottságnak még jóvá kell hagynia, a folyamat pedig akár már októberben elindulhat.
Benjamin Landa jelöléséhez korábban már gratulált Bryan E. Leib amerikai külpolitikai elemző, aki korábban maga is esélyes volt a nagyköveti posztra. Leib jelenleg a magyar kormánnyal szorosan együttműködő Alapjogokért Központ kutatójaként dolgozik. Közösségi oldalán azt írta:
„Szeretném őszinte gratulációmat kifejezni Ben Landának Donald Trump elnök jelölése alkalmából, hogy ő lesz az Egyesült Államok következő magyarországi nagykövete.”
Benjamin Landa Brooklynban nőtt fel, ortodox zsidó iskolába járt, majd az Adelphi Egyetemen szerzett diplomát. Az 1980-as évek végétől az idősellátás területén kezdett dolgozni, és itt is építette fel vagyonát.
Ő alapította a SentosaCare nevű idősotthon-hálózatot, amelynek tulajdonosa is, írta a 444.hu.
A Hungarian Conservative – amely a Mathias Corvinus Collegiumhoz és a Batthyány Lajos Alapítványhoz is kötődik – arról írt, hogy
Landa ismert alakja New York állam üzleti és vallási közösségének.
Az elmúlt évtizedekben több filantróp kezdeményezésben is részt vett, például a Chabad mozgalom helyi szervezeteinél.
A budapesti amerikai nagykövetséget jelenleg Robert Palladino vezeti ügyvivőként. Miután Donald Trump újraválasztása után akit a Fidesz által rendszeresen bírált David Pressman lemondott, ő vette át ideiglenesen a vezetést.