SZEMPONT
A Rovatból

Mától él az új ügyeleti rendszer Budapesten - Kunetz Zsombor szerint érthetetlen és életveszélyes, ami történik

Az egészségügyi szakértő szerint a rendszerbe bevont háziorvosok nem sürgősségi szakorvosok, az egy másik szakma. Ráadásul nagyon sokan úgyis a mentőket fogják hívni, pedig nekik már így sincs elég kapacitásuk, hogy minden hívást helyben fogadjanak.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. október 01.



Október elsejétől Budapesten is elindul az új ügyeleti rendszert. Ezentúl a 1838-as központi ügyeleti számot kell hívni a háziorvosi rendelési időn kívül jelentkező, sürgős, de nem életveszélyes egészségügyi problémák esetén. Életveszélyes helyzetekben továbbra is a 112-es telefonszámot kell tárcsázni. Az új rendszerbe a háziorvosokat is bevonják: hétköznap délután 4 órától este 10-ig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel 8 és délután 2 között ők fogadják a betegeket az ügyeleti pontokon. Ezen időszakokon kívül a sürgősségi ellátást a mentők biztosítják.Mobil egységek is bevethetők lesznek, ha valaki mozgásképtelen vagy súlyos állapotban van, hogy a beteg a saját otthonában kaphassa meg a szükséges ellátást.

A változtatások miatt a főváros eddigi 52 ügyeleti pontjából 18 maradt meg, köztük három speciális gyermekellátóhely.

Az Országos Mentőszolgálat szerint az új rendszerrel az ellátás egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb lesz. A 1830-as hívószám segít majd eligazodni az ellátásban, megszűnnek a kerületi határok, azaz a beteget mindig a hozzá legközelebb eső helyre irányítják. A Magyar Orvosi Kamara azonban aggódik. Szerintük nem igaz, hogy Budapesten minden tárgyi, személyi feltétel adott az október elsejei induláshoz, mivel a fővárosban a 906 felnőtt háziorvosi praxisból 100, a 297 gyermekpraxisból pedig 28 betöltetlen. Dr. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértővel arról beszélgettünk, mire számíthatunk októbertől, ha ügyeletre kell mennünk.

– Mennyiben lesz nekünk jobb a Budapesten is bevezetett új ügyeleti rendszer?

– Egyáltalán nem lesz jobb. Hosszú távon sokkal rosszabb lesz, mint a jelenlegi, nem működő rendszer.

Ez ugyanis a mentőszolgálattól fog elvonni további olyan erőforrásokat, kapacitásokat, amelyeket a mentés fejlesztésére, vagy legalább a jelenleg nem túl rózsás színvonal fenntartására lehetett volna használni.

Sokkal komolyabb és az egészségügy egészét sokkal előnyösebben érintő rendelkezéseket lehetett volna létrehozni, például azzal, hogy a háziorvosi rendelőket fejlesztik.

– Egyáltalán, milyen ügyek tartoznak az ügyeletre? Mert a nagyon sürgős eset az a mentőre tartozik. Ami ráér holnapra, az ráér holnapra. A kettő között mi van, ami az ügyeletre tartozik?

– Nincs ilyen. Én ezzel foglalkozom, ez a szakmám, a sürgősségi ellátás. Azt mondom, hogy ami ráér holnapra, az ráér holnapra. Ami nem ér rá, az meg nem ér rá. És ami nem ér rá holnapra, az sürgős. Erről van egy jogszabály, hogy mi tartozik a sürgősség körébe, az 52/2026/2006-os EU rendelet, és ez leírja, hogy mik tartoznak a sürgősségi ellátás körébe, és mi tartozik az életveszélyeztető állapotok és betegségek körébe. Nyilván vannak olyan betegségek, amelyekről nem tudjuk az első pillanatban, hogy fennáll-e a sürgősség, hiszen a beteg önmagában nem tudja diagnosztizálni, sokszor az orvos is csak képalkotó vagy egyéb eszközök segítségével tud korrekt diagnózist adni, ezért ezen gyanúk esetén is fennállhat a sürgősség esete.

De a körömgomba, a három hete fájó hát nem tartozik ebbe a körbe.

Azért érthetetlen számomra ez az ügyeleti átszervezés, mert a háziorvos nem sürgősségi szakorvos, hanem háziorvos, és az egy másik szakma. A háziorvos nem lesz kötelezhető arra, hogy rendszerszinten sürgősségi ellátást végezzen, hiszen nem ez a szakmája, akkor meg mire akarja használni a rendszer a háziorvost? Ha arra akarja használni, amit egyébként a rendelőben is végez, akkor miért nem a rendelési idején módosít, miért hoz be külön ügyeleti ellátást, ami ráadásul teljesen értelmetlen, hiszen délután négy órától este tíz óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel nyolc és délután két óra között kell ügyeletet ellátnia.

– Az ezen kívüli időszakban pedig mentősök fogadják az ügyeleten a pácienst?

– Igen. Hétvégén délután kettő után hirtelen ugyanez a beteg a mentőellátásba kerül. Szóval akkor ez hogy fog történni? Az én olvasatomban ez a változtatás azért jött létre, mert

a mentőszolgálat képtelen ellátni a saját feladatát, és ehhez valamilyen külső burkolt segítséget kívánt behúzni a háziorvosok személyében, ami, még egyszer mondom, életveszélyes, mert a háziorvos nem sürgősségi ellátó, hanem háziorvos, a sürgősségi szakorvos egy külön szakma.

Megjegyzem, hogy maga a mentőszolgálat mondja ki, hogy mennyire értelmetlen az új rendszer, hiszen azt mondja, hogy bármelyik háziorvos gondoskodhat a saját helyettesítéséről, és a helyettesnek nem kell szakvizsgával sem rendelkeznie, hanem bárki egy általános orvosi egyetemi diplomával részt vehet ebben az ellátásban. Márpedig én azt gondolom, hogy ez egy életveszélyes történet, hogy ilyen orvosokat engedünk be akár sürgős, életveszélyes állapotok ellátására, hiszen nincs meg sem a tapasztalatuk, sem a megfelelő tudásuk. Éppen ezért kellett volna az egész rendszernek arra épülnie, hogy a mentőszolgálat veszi át ezt a szerepet, és a mentőszolgálat dönti el, hogy ez a beteg sürgős ellátásra szorul-e vagy sem.

– Tehát akkor ezek szerint eddig azok, akikkel ügyeletben találkoztunk, sürgősségi ellátásban részt vevő mentős szakorvosok voltak?

– Nem mind, mert azok között az ügyeletek vagy magánellátók között, akikkel szerződtek az önkormányzatok, olyanok is voltak, akik azt gondolták magukról, hogy ők jártasak a sürgősségi ellátásban. Vagyis eddig is előfordult, hogy nem sürgősségi képzettséggel rendelkező szakember végezte a sürgősségi ellátást. Budapesten emellett kifejezetten az volt nagyon sokszor a probléma, hogy ezek a magánszolgáltatók fedték le nagyjából Budapest ellátását, és nagyon sokszor kerületenként szerződtek, kerületenként vették fel a mentéshez vagy a 24 órás ügyelet fenntartásához a támogatást, illetve a finanszírozást.

Azonban nem volt sem elég orvos, sem elég mentőtiszt, nem tudtak kit beosztani a rendszerbe, így akár az is előfordulhatott, hogy egy-egy orvossal vitték egész Budapest ügyeleti ellátását.

Tehát ez messze nem volt ideális, ez egy teljesen rossz rendszer volt. Annak, ami most zajlik, az egyetlen nagy előnye, hogy ezeket a szolgáltatásokat kinyírja. Azonban ezen egyetlen előny mellett olyan rendszert hoz létre, ami további problémákat generál. Ugyanis Budapesten és Pest megyében a háziorvosoknak a délutáni munkaidőn túli rendelésével olyan nagy baj nem volt, mert hetente, legrosszabb esetben kéthetente, de egyszer-egyszer egy-egy háziorvosi praxis elérhető volt este 7-ig, 8 óráig. Most viszont nemcsak az ügyelet változik meg, hanem azt is a háziorvosok tudtára adták, hogy reggel 8-tól délután 4 óráig a saját területük ellátását nekik kell biztosítani. Igen ám, de mi van azzal a háziorvossal, aki délután 4-től este 8-ig rendelne? Reggel 8-tól 16 óráig a saját területén nyolcórás készenlétet kell adni az előírás szerint, majd utána négy órát kell dolgozni?

Na de hát ez 12 órás munkaidőt jelent. Erre plusz finanszírozást nem kapnak.

Ráadásul a háziorvosok nagy része vállalkozó, a vállalkozó pedig nem a jogállási törvény hatálya alá tartozik, hanem a munka törvénykönyve alá. Ez tehát számos olyan problémát vet fel, ami jogilag is aláássa azt, hogy ez egyáltalán valahogy működhet.

– Eddig hány helyre lehetett ügyeletre menni, és ezután mennyi helyen lesz ügyeleti ellátás Budapesten?

– Nem az ellátási helyek számával van a baj, hanem azzal, hogy ezen ügyeleti helyek diszfunkcionálisak voltak, nem nagyon működtek, mert nem volt orvos, nem volt ellátó. Tehát most nem az a baj, hogy csökkent a számuk, hiszen nem működött eddig sem. A nagy baj az, hogy úgy alakították át, hogy a háziorvosok kapacitását csökkentik, amely kapacitást arra kellett volna használni, hogy sokkal inkább a területükön lévő betegeiket lássák el.

– Azt írja az OMSZ főigazgatója, hogy minden tárgyi és személyi feltétel adott az október elsejei induláshoz...

– De hát ez szemmel láthatóan nem igaz. Nem egy körlevél van, amit látok, ahol vidéki megyéből kell mentőegységet kiállítani ahhoz, hogy működjön ez a rendszer. Ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy egy idő után elfogy ezeknek a dolgozóknak a túlórakerete, azaz a saját területi ellátásuk hátrányára, kárára tudják a budapesti ügyeleteket ellátni vagy kiszolgálni.

– Azt betegként honnan tudjuk, hogy ha valami komoly bajunk van, akkor az ügyeletre menjünk vagy mentőt hívjunk?

– Így is, úgy is ez lesz a történet vége, hogy a mentőszolgálat fogja eldönteni, ki a valódi sürgős eset. Keresnek diszpécsereket is, akik majd triázsolják a betegeket, tehát eldöntik, hogy hova jussanak, ezzel is probléma lesz. És van még egy jelentős gond.

Hiába van a 1830-as szám, ami az ügyelet külön hívószáma, ezek után is nagyon sok ember lesz, aki ezt nem tudja még, és a megszokott, régi ügyelethívó számot, vagy a mentőt fogja hívni.

Pedig már jelen pillanatban is a budapesti hívások jelentős része úgynevezett túlcsorgó hívás, tehát ami Budapestre érkezne be segélykérés, az kicsorog a vidéki irányítócsoportokhoz, és ott válaszolnak rá. Budapest nem tudja felvenni, ezért ez átcsordul Bajára, Szekszárdra, Tolnára, Baranyára.

– Az ilyen esetekben van az, amikor sokat kell várni egy mentőre, mert onnan is indítják a kocsit?

– Nem. Azért kell várni, mert annyira leterhelt a budapesti mentőellátás, hogy nincsen a hívások számához elegendő mentőegység, ami azért nincsen, mert a mentő a körömgombára is reagál. Tehát nincs meghatározva az a szakmai kritériumrendszer, hogy mi számít mentésnek és mi nem. Holott ez benne van egy jogszabályban, de miután semmi nem védi a mentésirányítást adott esetben, kifejezetten rossz szerintem a mentésirányítási protokolljuk.

Minden hívásra mentőt küldenek, mert abból számukra nem lehet baj. Abból lehet baj, ha nem küldenek mentőegységet.

És amikor ilyenkor bejön egy tömeges baleset, megtörténhet, hogy csak sokára ér oda az első mentő.

– Végül is nem mentőegységből nincsen elég, hanem a szabályozási környezet olyan rossz, hogy túlterheli a mentőket olyan feladattal, amit nem nekik kellene elvégezni?

– Erre a kérdésre akkor tudnék válaszolni, ha lennének egyrészt nyilvános, publikált tisztességes adatok,

például a kiérkezési adatokat nem onnan számolnák, teljesen unortodox módon, hogy mikor sikerült a betelefonáló segélykérőhöz mentőautót párosítani (és ez akár órák kérdése is lehet), hanem onnan, hogy bejön a hívás, és felvettük a telefont, ahogy egyébként ezt normális helyeken és Nyugat-Európában is így számolják.

Tehát, hogyha tisztességesebbek lennének, akkor lehetne erre a kérdésre válaszolni, de valószínűleg egy jól szervezett rendszer alapján működő mentőszolgálat sokkal hatékonyabb tudna lenni, mint a jelenlegi, és a jelenleg rendelkezésre álló mentési kapacitást is sokkal hatékonyabban fel tudná használni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a Trump-Putyin találkozóról: Amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete
A biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin elérte, amit akart, Trump pedig önmagát tette meg békeszervezőnek. Tarjányi Péter szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt.


„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.

A biztonságpolitikai szakértő szerint

„Putyin elérte, amit akart: fogadták hivatalosan az USA-ban, Trump partnerként kezelte, nem született új szankció, nincs tűzszünet, tehát a háború folytatódhat. Ez diplomáciailag óriási előrelépés Moszkvának, anélkül, hogy bármit engedett volna”.

Tarjányi szerint Trump önmagát tette meg békeszervezőnek, ez pedig kampánystratégia is.

„Trump úgy akar visszatérni, mint aki békét tud hozni. De ehhez előbb meg kell teremtenie a háború folytatásának lehetőségét is. És ezt most megtette. Mert jelenleg a harc megy tovább! Ukrajna és Európa a pálya szélén. Zelenszkijt nem hívták meg. Az európai vezetők csak értesítést kapnak, nem tárgyalófelek. A biztonsági garanciák nem NATO-keretűek, tehát nem kollektív védelmet jelentenek, csak Trump által vázolt ígéreteket”

- írta, majd hozzátette:

„Ez egyben stratégiai üzenet is: ha Európa nem egységes és nem lép fel önállóan, nem lesz megoldás.”

A szakértő számára ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt. „Mert erről senki nem mondott semmit. (...) A tervezet létezik, de nem hozták nyilvánosságra. Ez érthető, mert előtte Trump megmutatja Zelenszkijnek és az EU-nak” - fogalmazott a szakértő, aki szerint a tervezetben lehet szó területi kompromisszumról, a Krím elismeréséről, Donbasz orosz védnökségéről és akár Ukrajna NATO-tagságának tiltásáról is.

„Ez a találkozó nem a háború lezárásáról szólt, hanem a hatalmi szerepek újrafelosztásáról. Putyin visszatért a tárgyalóasztalhoz, Trump visszatért a középpontba és Európa, Ukrajna nélkül semmi nem lehet a »békéből«, ami még tűzszünet sem jelenleg. A kérdés mi derül ki az elkövetkező órákban, napokban a tárgyalásról, a konkrét hangulatról, esetleges nyomásgyakorlásról illetve a tervezet tartalmáról...Bizonyos szempontból többet vártam, bizonyos szempontból rosszabbat”

- zárta értékelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Karikó Katalin: Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat
A Nobel-díjas kutató szerint a tudományellenesség erősödése és a támogatások megvonása komoly kockázatot jelenthet. A kutatóbiológus az amerikai egészégügyi miniszter legújabb döntése hosszú távon gyengítheti az ország felkészültségét egy új pandémia esetén.


Karikó Katalin kutatóbiológus szerint az Egyesült Államok komoly veszélybe kerülhet, ha a jövőben új pandémia tör ki. Úgy véli, hogy az mRNS-vakcinák fejlesztésének leállítása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában.

Mindezt azután mondta el a Nobel-díjas tudós, hogy az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. nemrég

félmilliárd dollárral csökkentette az mRNS-vakcina kutatások szövetségi támogatását. Karikó szerint Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, és már régóta ismert oltásellenes nézeteiről.

A kutató arra is kitért, hogy nem érti, hogyan erősödhetett meg ennyire a tudományellenesség az Egyesült Államokban. Megdöbbentőnek tartja, hogy tömegek örülnek annak, ha egy egyetem, például a Harvard, komoly támadások érik.

Felidézte, hogy amikor Magyarországon ellehetetlenítették a munkáját, elhagyta az országot, később pedig az Egyesült Államokból is távozott, miután a Pennsylvaniai Egyetemről elküldték.

Ezután Németországba ment, ahol a Biontechnél kezdett dolgozni – a cégről akkor még csak véletlenül, egy ismerősétől hallott.

Elmondta, hogy az mRNS-vakcinák mellékhatásai nem térnek el a hagyományos oltásokétól. Sokan mégis másképp gondolják, mert egyszerre sok felnőttet és idős embert oltottak be, akik az életkoruk miatt gyakrabban betegednek meg.

Karikó szerint az amerikai támogatások megvonása nem állítja meg a fejlesztéseket. Úgy látja, hogy az amerikai kutatók megtalálják a módját a folytatásnak, miközben Európában és Kínában továbbra is számos kutatás zajlik. Hozzátette, hogy ezeknek a vakcináknak a rákterápiákban is nagy szerepe lehet.

Jelenleg mintegy 150 különböző klinikai vizsgálat folyik világszerte mRNS-vakcinákkal, elsősorban különféle daganatos betegségek ellen. Három éve kezdtek személyre szabott mRNS-alapú oltásokat adni New Yorkban hasnyálmirigy-daganatos betegeknek, és a páciensek fele még ma is él, annak ellenére, hogy ez az egyik legagresszívebb ráktípus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Thuróczy Szabolcs: Ha 2026-ban is ebben a száraz szarban tapicskolunk, elhagyom az országot
A színész az Ördögkatlanon beszélt arról, mennyire felháborítja a luxus és a politikai közöny. Szerinte Rogán Barbaráék pénzéből akár tanárok béremelését is fedezni lehetne.


Thuróczy Szabolcs az Ördögkatlan fesztiválon ült le beszélgetni Veiszer Alindával. A színész elmondta, hogy Moszkva mellett van egy falu, ahol Aszadtól Janukovicsig mindenki megtalálható. Úgy fogalmazott, Orbán is elmehetne oda a több százmillióval együtt, és „mi meg boldogabban élnénk”.

A Telex által szemlézett beszélgetés elején Rogán Barbara luxustárgyairól beszélt. Szerinte a propagandaminiszter feleségének egyetlen karkötőjéből szinte az egész Ördögkatlan fesztivál kijönne. A Hermès táska ára 23 millió forint, amibe csak zsebkendőt és szájfényt lehet tenni. Azt mondta: „Amikor azt gondolod, hogy az elmebetegségnek nincs már határa! És megy be a Chanel boltba, hogy vesz még egy táskát.”

„A szekrényben lévő táskáiból egy teljes pedagógusi béremelés kijönne.”

Thuróczy szerint szeretne távol maradni a közélettől, de nem tud, mert a politika folyamatosan adja a témát, és ez nagyon feszült hangulatot teremt. „Félreállok az autóval, felordítok az égbe, nem marad bennem, nem leszek rákos. Kiordítom magamból” – mondta. Ha nem így vezeti le a feszültséget, akkor Bödőcs Tiborral sms-ezik. Szerinte a nagyjából 10 ezer üzenetükből akár 400-500 percnyi anyag is lehetne, ha egyszer kiadnák.

A rendszerváltás idején még a Fideszre szavazott, mert vidéki fiatalként nem érzett más pártot magához közel. Úgy látta, az SZDSZ túl budapesti volt, az MDF pedig kevésbé szólt a fiatalokhoz. Most úgy fogalmazott: „Az MDF már egy jó minőségű tokaji bor ehhez a koccintókultúrához képest, amit ma politikának nevezünk”. Torgyán József, Kuncze Gábor szerinte szórakoztató emberek voltak, Kupa Mihály pedig összetett mondatokban beszélt. Úgy érzi, a politika teljesen megváltozott, de „ennek egyszer vége lesz, mert csak a pénz érdekli őket, és csak erről tudnak beszélni”.

„Ma egy kurvajó országban Sára Sándor, Ungváry Krisztián meg Jankovics Marcell lenne a jobboldal” – mondta, hozzátéve, hogy ma ezt Bede Zsolt és Menczer Tamás képviseli.

A jövőjéről úgy nyilatkozott, nyugodtabb életet szeretne, „hogy kicsit felszabaduljon a társadalom, és fasza, fontos dolgokra lehessen koncentrálni”. A 2026-os parlamenti választásra és a lehetséges változásra is utalt: „Ha nem így lesz, akkor én biztosan elhagyom az országot, elmegyek Rijekába.”

Szerinte „ha jövőre megint ebben a száraz szarban fogunk tapicskolni, akkor végünk van”.

Szóba került Magyar Péter is, akiről Thuróczy azt mondta, „hihetetlen, amit kap” a Fidesztől és a holdudvarától, és „másfél év alatt meg is őszült a csávó”.

Színészként felháborítja, hogy a kormány milyen kulturális produkciókat támogat. „A tündöklő középszer dorbézol, égetik a pénzt, mintha nem lenne holnap” – mondta. A legtöbb kiemelt alkotást megnézi, így a Hunyadit is, de elaludt rajta. Szerinte „rengeteg ember van benne, akit szeretek, de ha én játszottam volna benne, röhögőgörcsöt kaptam volna magamon ebben a jelmezben”. A Tenkes kapitányáról viszont azt mondta, hogy jól volt megcsinálva, remek színészi játékkal. A Hunyadival kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Itt meg nyammogás van, nincs igazán brutál erejű, jó színészet. Szarok a szövegek, pedig lehetett volna ezt igazi, valós, jó párbeszédekkel csinálni.”

A beszélgetésben még szóba került a Pintér Bélához fűződő viszonya, nehezen induló pályája és az alkoholizmus is. Elmondta, hogy nagyon szereti az olyan feltörekvő előadókat, mint Beton.Hofi, Pogány Induló vagy Carson Coma. Úgy érzi, a hatalom „MSZMP KB, munkásőrhangulatban” áll hozzá a művészekhez, és „Azahriah számait elemzi a Mandiner”. Majka Csurran, cseppen című száma azért tetszett neki, mert sok emberhez eljutott. Szerinte a kormány felháborodása Majka főbelövős performanszán öngól, hiszen fél éve még azt mondták, a számhoz nincs közük, most viszont felvállalják, hogy róluk szól. „De ez már ebben az évben vagy a tizedik vagy huszadik öngól” – tette hozzá.

A teljes beszélgetést Veiszer Alinda csatornáján lehet megnézni és meghallgatni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Mitől ennyire magabiztos Putyin? – A New York Times bemutatta, hogyan változott meg az orosz hadsereg
Putyin Oroszország teljes gazdaságát alárendelte a háborúnak, és sikeresen alakította át a toborzást, a fegyvergyártást, valamint a harcmodort – írja az amerikai lap. Emiatt sokkal jobb pozícióból várhatja találkozását Trumppal, ami számára önmagában is győzelem.


Orbán Viktor arról beszélt a történelmi Trump-Putyin csúcstalálkozó előtt, hogy Oroszország már meg is nyerte az Ukrajna elleni háborút. Bár rajta kívül egyetlen nyugati vezető sem tett ilyen kijelentést, abban egyetértenek az elemzők, hogy Putyin számára már az is hatalmas győzelem, hogy létrejön a csúcs, ami véget vet nemzetközi elszigeteltségének, éket ver a NATO szövetségesek közé, és lehetővé teszi, hogy úgy mutassa be az ukrajnai háborút, mint egy nagyobb konfliktus részét Oroszország és a Nyugat között, amit Oroszország akár meg is nyerhet.

„Bárhová is lép egy orosz katona, az a miénk” - jelentette ki Putyin nemrég külföldi vezetők előtt egy gazdasági találkozón.

De mitől lehet ennyire magabiztos az orosz vezető, akinek a hadserege a háború első időszakában katasztrofális vereségeket szenvedett el? Hogyan tudta megváltoztatni a helyeztetet a csatatéren? És milyen kilátásai lehetnek valójában a háború megnyerésére?

A New York Times terjedelmes cikkében azt írja, Putyin magabiztossága az orosz hadsereg újjáépítéséből fakad. A toborzás, a fegyvergyártás és a harcmodor teljesen átalakult.

Ennek eredményeként Oroszország jelenleg több katonát és fegyvert tud mozgósítani, mint Ukrajna és nyugati szövetségesei. Az orosz veszteségek súlyosak, de a csapatok előrenyomulnak. Mindez csak megerősíti Putyint abban, hogy kitarthat, amíg olyan békemegállapodást nem ér el, ami megfelel az érdekeinek. Kijelentette, ha ez az alaszkai tárgyalásokon nem sikerül, fegyverrel szerzi meg, amit akar.

A lap felidézi, hogy 2022-ben az oroszok a vereség küszöbén álltak. Putyin ekkor elrendelte a második világháború óta az első részleges mozgósítást: 300 ezer embert hívtak be. Emellett fegyencek tízezreit vitték a frontra kegyelemért cserébe. Ez stabilizálta a helyzetet, de komoly társadalmi feszültséget okozott – százezrek menekültek el Oroszországból.

A Kreml ezután változtatott a gyakorlaton, és ma már a pénzre építi a toborzást.

Egy átlagos orosz havi bére körülbelül 330 ezer forint. Egy katona viszont 900 ezer forintot kap havonta. Ehhez jön az akár 11 millió forintos aláírási bónusz, nyugdíj, adósság-elengedés és kedvezményes lakáshitel. Emellett minden harctéri teljesítményt külön megjutalmaznak. Ha valaki kilő egy nyugati tankot, több százezer forint prémiumot kap. Egy HIMARS kilövéséért vagy egy helikopter megsemmisítéséért milliós bónusz jár. Súlyos sérülések – például végtag amputáció vagy vakság – után is komoly kártérítést fizet az állam.

Ezek az ösztönzők százezreket vonzottak a frontra. Egy lábát elvesztő őrmester azt mondta a New York Times-nak, hogy 33 évesen nyugdíjba mehet, és soha többé nem kell dolgoznia. Korábban egy napraforgóolaj-gyárban robotolt, havi 110 ezer forintért. Most Havi 400 ezres nyugdíjat kap majd.

Ezzel a taktikábal Oroszország jelenleg naponta nagyjából ezer katonát toboroz – kétszer annyit, mint Ukrajna.

Átalakították a fegyvergyártást is. A védelmi kiadások ma már aköltségvetés több mint egyharmadát teszik ki. Oroszországé ipara teljesen átállt a háborús termelésre. Putyin hitelekkel árasztotta el a fegyvergyárakat, lazította a munkaügyi törvényeket, és hétvégi, ünnepnapi, éjszakai műszakokat rendelt el.

Jelabugában létrehozták a világ legnagyobb dróngyárát, ahol naponta 80 Geran–2 drónt gyártanak. Az orosz légierő júliusban átlagosan már 200 drónt indított minden éjjel Ukrajna felé. A háború elején ez a szám alig érte el a 40-et.

Putyin a jobb ellátás érdekében harcot hordetett a korrupció ellen. Régi szövetségese, Szergej Sojgu helyére egy közgadászt nevezett ki, Andrej Belouszovot, aki az üzleti világban megszokott módon irányít. Elsődleges célja az ellátási láncok javítása, új technológiák bevezetése, a hadsereg kapcsolatainak elmélyítése az üzleti szférával és a tudományos világgal, hogy Oroszország előnybe kerüljün a csatatéren.

Egyik első intézkedése egy speciális drónegység, a Rubicon felállítása volt, amellyel az ukrán utánpótlási vonalakat támadhatják. Az egység új generációs orosz drónt vetett be, amelyet vékony optikai kábellel irányítottak. Ez a technológia immunissá tette a drónokat a jelzavarásra. A Rubicon drónjai órákig mozdulatlanul feküdtek az utak mellett, majd lesből támadtak minden mozgó célpontot. Belouszov azt is megígérte: októberre külön katonai ágat hoznak létre Drón Erők néven.

Változtattak a harcmodoron is. Az ukrán városokat kisebb gyalogos egységekkel veszik körbe, mezőről mezőre haladnak, sokszor gyalog vagy motorbiciklivel. A védőknek így választaniuk kellett: visszavonulnak, vagy bekerítik őket.

Emellett az idei nyári offenzívában kis, álcázott csoportokat küldtek mélyen az ellenséges vonalak mögé is, ahol romos épületekben vagy szakadékokban rejtőztek, mielőtt összehangolt támadásokba kezdtek. Olekszandr Szirszkij, az ukrán haderő főparancsnoka „teljes beszivárgásnak” nevezte ezt a taktikát.

Mindez oda vezetett, hogy az oroszok fölénybe kerültek az 1200 kilométeres frontvonalon, és az alaszkai tárgyalások előtt sok helyen előre tudtak törni.

A New York Times cikke ugyanakkor rávilágít arra is, hogy mindennek komoly ára volt, Putyin rendszerén belül is megjelentek a repedések. A frontra egyre idősebb és tapasztalatlanabb katonák kerülnek, akiknek az átlagéletkora már eléri a 38 évet. A gazdaság egészét megviseli a hadigazdálkodás, a készletek fokozatosan kimerülnek, az utánpótlás pedig a szankciók miatt akadozik.

De mindeddig Putyin kitartott. Mindent egy lapra tett fel, és úgy tűnik, továbbra is eltökélt, hogy győz Ukrajnában, amit politikai örökségének tekint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk