News here

KARÁCSONY

Idén kisebbek lesznek a karácsonyfák, sok termelő nem növeszti 2 méternél nagyobbra a fenyőket

Kiderült az is, hogy melyik a kedvenc fenyőfajta, és milyen árakra lehet idén számítani.

Link másolása

Az advent elérkeztével egyre többen indulunk el a szokásos beszerző körútra, hogy hazacipeljük a legjobb vételnek ígérkező karácsonyfát. De vajon mennyit kell fizetnünk érte az idén? Melyik a magyarok kedvenc fajtája, melyik típus milyen előnyökkel és hátrányokkal bír? És miért lesznek idén kisebbek a karácsonyfák? A szakértő ezekre is választ ad.

Akik rutinos favásárlók, már tudhatják, hogy nem minden évben ugyanazon az áron juthatunk hozzá a karácsonyfához. Az időjárás évről évre nehezebbé teszi a fenyőtermelők dolgát: az aszályos tavasz az elültetett csemeték akár 60-70 százalékát megsemmisíti, a szárazság lassítja a növekedést. De hogyan alakulnak az árak az idei évben?

„Az árak nagyban változtak az eddigi évekhez képest. Sajnos a háború nagyban befolyásolta negatívan rengeteg termék árát. Erre még rájöttek az energiaválság miatt megemelkedett rezsi árak. Ez kihat a fenyőfa termesztésre is, mint minden másra.

Például a gyomirtó és a műtrágya árak a négyszeresére nőttek, de az üzemanyagárak és a bérek is sokat emelkedtek. A permetszerek árai is emelkedtek, így a főleg ezüstfenyőt veszélyeztető rozsdagomba elleni védekezés is sokkal nehezebb és költségesebb lett. Sok termelő ezért nem is neveli 2 méternél nagyobbra az ezüstfenyőket illetve a lucokat sem, mivel nem éri meg. Ennek tükrében a nagyobb ezüst és luc fenyőkből idén kevés lesz a piacokon. Mint mostanában minden évben, az aszály szintén sokat ront a helyzeten. Sajnos drágábbak lesznek a fenyők idén” – mondja Udvardy Zsolt, fenyőfaszakértő.

„A nordmannál 9000-10.000 az ezüstnél 6000-7000 a lucnál pedig 4000-5000-es méter árakra kell készülni”

– mondja a fenyofa.com tulajdonosa.

Udvardy azt is elárulta, melyik típus a magyarok kedvence:

„Évről évre megfigyelhető, hogy a nordmann fenyő iránt nő a leginkább a kereslet, ez várhatóan idén sem lesz másképp. Az ezüstfenyő a második helyen szerepel az eladásainkban, és a lucból adjuk el a legkevesebbet.”

A fenyőfaszakértő elmondta, hogy a nordmann fenyő levelei puhák, és sokáig megmaradnak, viszont szinte semmilyen illatanyagot nem áraszt. A lucfenyő illata karakteres, ám ez a fajta hullajtja el a leveleit a leghamarabb. Talán ezért is keresik jobban az ezüstöt, amely illatos, tartósabb, de szúrós levelű. Jó kompromisszumos megoldás, ha a nordmann fenyő mellé lucfenyő ágakat vásárolunk. De hogyan tehetünk a környezetünkért is, ha fontos számunkra a fenntarthatóság?

„Én mindenképp a hazai termelőket ajánlom, mert az importfenyő több száz kilométerről érkezik, így az útja során jóval több szennyező anyag jut a levegőbe, ráadásul hamarabb vágják ki. Ha hazai termelőtől vásárolunk, akkor a magyar gazdaságot erősítjük. A műfenyő sem környezetbarát megoldás: a műanyag előállításával rengeteg mérgező anyag jut a környezetbe, ráadásul ez sok energiát igénylő folyamat. Miután pedig a fák kidobásra kerülnek, sokezer év, mire lebomlanak.”

Egy fenyőárus készletének 5-10 százaléka megmarad, ez országos szinten sok ezer feleslegesen kivágott fenyőt jelent minden évben - mondta a szakértő. Éppen ezért döntöttek úgy nyolc évvel ezelőtt, hogy még a kivágás előtt fotózzák le és teszik megrendelhetővé a fákat a webáruházukban. Évről évre egyre népszerűbb a vásárlók körében a fenyők online rendelése, hiszen otthonról, kényelmesen tud fát rendelni, főképp, ha fénykép alapján választhat.

„Csak azt a fát vágjuk ki, amit már megrendeltek. A többi marad, és majd jövőre talál gazdára.

Az oldalunkon fajták és méret szerint tud válogatni a vásárló. Házhozszállítást is vállalunk, de működnek átvevőpontjaink is, ahol a vevők személyesen tudnak eljönni a fáért. Szerencsére évről évre egyre többen élnek a lehetőséggel” – zárja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KARÁCSONY
1400 a sajtos-tejfölös lángos – megtaláltuk a legjobb és az egyik legolcsóbb karácsonyi vásárt Budapesten!
Az ételek és italok körülbelül feleannyiba kerülnek mint a belvárosban, és külföldiek helyett kellemes, kisvárosi hangulat van.

Link másolása

A belvárosi ádventi rendezvények árait látva sokaknak mehet el a kedve a vásári hangulattól, pedig nem is kell olyan messze menni, hogy valami sokkal jobbat és élhetőbbet találjunk.

Az óbudai Fő téren egy rendkívül hangulatos adventi vásár nyílt meg pénteken, és mind a hangulat, mind pedig az árak nagyon barátságosak.

A kézműves és gasztrovásár mellett található itt ingyenes jégpálya is, és minden hétvégén koncertekkel, gyerekműsorokkal, változatos programokkal várják az érdeklődőket. Vasárnaponként pedig az adventi koszorún is meggyújtják az éppen aktuális gyertyát.

Az árusok hétköznap 14-től egészen 21-ig nyitva tartanak. Hétvégén pedig 10-től 22-ig lehet élvezni a vásári forgatagot. Korcsolyázni már egész héten reggel 8-tól lehet.

Az étel- és italválaszték figyelemreméltó. Nem a belvárosi mintát követik ebben sem, ahol majdnem minden pultban ugyanaz a kolbászos-pörköltes felhozatal van. És ha közelebbről megnézzük az árakat, újabb kellemes meglepetésben lesz részünk. Csak két példát említenék, hogy érzékeltessem a különbségeket, aztán beszéljenek helyettem a képek:

A Bazilikánál 3500 forint a sajtos-tejfölös lángos, ami itt 1400 forintba kerül. Szintén belvárosi ár a 6500 forintos raclette szendvics, ami itt 3000 forintért is elérhető.

Ami pedig az ízeket illeti:

Itt egészen egyszerűen nem lehet mellényúlni!

Mi több különböző ételt végigkóstoltunk, és mindenhol elégedettek voltunk az ízekkel. A császármorzsa, a rengeteg sajttal készülő szendvics, a forrón és minőségi csokival kínált churros beillik akár egy főétkezésnek is.

De 550 forintért már ehetünk egy jó zsíros kenyeret, vagy 500 forintért bejglit. A Bazilikánál ennyiből maximum a mellékhelységet látogathatjuk meg.

Különlegességnek meg ott van az 1400 forintos velős pirítós, vagy a Kontyos forralt eperbora.

Ha pedig leszáll az est, a vásár igazi mesevilággá alakul.

A régi épületek fényárban úsznak, és megtelik a tér kedves, magyar emberekkel.

További információk a vásárról: adventobudan.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KARÁCSONY
Kiderült, honnan érkezik az ország karácsonyfája idén Budapestre
Egy Heves megyei község családi házának kertjét díszítette eddig a 18 méter magas fenyő.

Link másolása

Mintegy 18 méter magas, 70 centiméteres törzsátmérőjű, 6-8 tonnás ezüstfenyő érkezik hétfőn a Kossuth térre, a fenyő a Heves megyei Apc egyik családi házának kertjét díszítette. A fenyőfát hétfőn állítják fel.

A fenyőfa a katasztrófavédelem szakembereinek, a honvédség és a rendőrség munkatársainak közreműködésével érkezik meg a Kossuth térre. Egyúttal kérték a közlekedők megértését és türelmét a fenyőfa szállításakor esetlegesen előforduló várakozás és korlátozás miatt.

Az ezüstfenyőt szállító szerelvény várhatóan hétfőn 12 órától az M3-as autópályán halad. Körülbelül 13.30-tól az M0-s autóút - Megyeri híd - 11. sz főút - III. Batthyány utca - Rákóczi utca - Szentendrei út - Pacsirtamező utca - Lajos utca - Árpád fejedelem útja - Üstökös utca - Török utca - Margit híd (forgalom kizárásával) - Jászai Mari tér - Balassi Bálint utca (villamosforgalom kizárásával) - Kossuth tér útvonalon okozhat a közlekedőknek hosszabb menetidőt, esetlegesen várakozást a fenyőfa érkezése.

A Kossuth tér megújulásakor a tervezők már számoltak a fa elhelyezésével, így egy állandó, földbe süllyesztett foglalat is helyet kapott a délnyugati oldalon, amely a hatalmas fát a kialakított hevedercsatlakozókkal erős szélben is képes biztosan tartani.

A fenyőfát egy 130 centiméter magas, 103 centiméter széles, 36 centiméter mély, háromdimenziós hatású, 25 kilogramm súlyú, nyolcágú csillag alakú, meleg fehér fényű, energiatakarékos LED-fénnyel világító csúcsdísz ékesíti. Emellett 2500 folyóméter fényfüzér, benne 16000 energiatakarékos színes LED-izzó fogja díszíteni a karácsonyfát.

Idén a nemzet Betleheme - ahogyan a készítők elnevezték - Kisgyőrből érkezik, embernagyságú fából faragott figurákból áll.

Az ország karácsonyfája adventtől vízkereszt napjáig díszíti a Kossuth teret, lebontását követően a faanyagot - tűzifaként - rászorulóknak ajánlja fel az Országgyűlés Hivatala.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KARÁCSONY
Tűzifából készül az adventi koszorú az esztergomi Bazilika előtt, bárki segíthet
Az ünnepek után rászoruló családok kapják meg a fát.

Link másolása

Különleges adventi koszorú készül Esztergomban.

A Bazilika előtt idén nem fenyőfából, hanem tűzifából készítenek adventi koszorút.

A beszámoló szerint már most is sok közösség, iskolai osztály vagy jóakaró ember csatlakozott a kezdeményezéshez. Az adventi koszorú alapanyagát az ünnepek után rászoruló családok között fogják szétosztani.

A befolyt adományoknak köszönhetően a munkálatok elkezdődtek, de rátok is szükség van, hogy a koszorú teljesen megépülhessen és hogy minél több tűzifa kerülhessen bele - írják.

Amennyiben támogatni szeretnéd ezt a kezdeményezést, akkor adományodat az Esztergom Vár Főszékesegyházi Plébánia - 10918001-00000112-39230009 számú bankszámlára tudod utalni "Tűzifa - Lelkünk melege közleménnyel".

Ha segíteni szeretnél tűzifa-hasogatásban, koszorúépítésben, vagy bármilyen más felajánlással élnél, a következő telefonszámon kaphatsz további tájékoztatást: 06-30-210-8580

A Kalandos Dunakanyar fotósa is ellátogatott a helyszínre, ekkor készült a képriport.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KARÁCSONY
Forralt boros ízesítésű az év szaloncukra
Az Év Szaloncukra verseny győzteseit 186 szaloncukor közül választották ki.

Link másolása

Idén újra megrendezték civil kezdeményezésként Az Év Szaloncukra versenyt. A megmérettetésre meghívást kapott az összes hazai kicsi és nagy gyártó. A gyártók szabadon dönthettek az ingyenes versenyen való részvételről, illetve, hogy nevezés esetén hányféle szaloncukrot indítanak el a versenyben.

A piac változásait és a fogyasztói igényeket figyelembe véve határozták meg idén is a kategóriákat, melyek összeállításában a Magyar Édességgyártók Szövetsége nyújtott segítséget. Az Év Szaloncukra mellett a kézművesek külön is megmérkőztek és továbbra is külön versenyezhettek az alacsonyabb árú (699Ft/100g alatti) kategória szaloncukrai is. Az idei évben a fenntarthatóság jegyében kiemelt kategória volt a vegán szaloncukrok kategóriája. A múlt évben nagy sikert aratott “ízek versenye” sikerén felbuzdulva a legkedveltebb ízek legjobbjait idén is megkeresték, de az új ízekkel kibővített “ízek versenyében” ízenként csak egy győztest hirdettek ki idén is.

A zsűrizésben a meghívott zsűritagok mellett az Év Szaloncukra Facebook és Instagram követői közül többeknek is lehetőséget biztosítottak a kóstolásra, továbbá a Szeretem a csokit YouTube-csatorna videós párosa a MAVEG Magyar Vegán Egyesületés a Nagycsaládosok Kispesti Egyesületének tagjai és vezetői is segítségére voltak a csapatnak.

Kovács Ádám és Kovács Gergely a verseny szervezői elmondták, hogy a verseny idén tovább növekedett és pár érdekes számot is megosztottak a versenyről:

  • Az Év Szaloncukra verseny győzteseit 186 szaloncukor közül választották ki. 
  • A verseny 12 kategóriájának a zsűrizésben több, mint 300 kóstoló segített. 
  • A kóstolásokra több, mint 8000 szem szaloncukrot osztottak ki zsűrizésre, hogy a megtalálják a 20 győztest.
Az Év Szaloncukra kategória első helyén a gyulai Kézműves Cukrászda Forralt boros szaloncukra végzett, amit budapesti boltjukban is megtalálnak majd az érdeklődők. A második helyen a balatongyöröki Promenád Kávéház "Frizzy" mogyorós-robbanócukorkás szaloncukra végzett, míg a harmadik helyen idén harmadik alkalommal is a maklári Stühmer győzött, ám ezúttal a Körtezselés-muskotályos szaloncukrával.

Az Év Szaloncukra kézműves kategóriájában a keszthelyi Sütibolt Mézeskalács ízesítésű szaloncukra ropogós kekszdarabokkal lett az első, a második a sütemény újragondolásával már korábban is sikert arató veresegyházi Sulyán Cukrászda Sacher torta inspirálta szaloncukor végzett, a harmadik pedig a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda fehércsokoládés pisztáciakrémes szaloncukra lett.

Az idei évben először meghirdetett Év Vegán Szaloncukra kategória első helyezettje a székesfehérvári Damniczki Cukrászda birsalmás szaloncukra lett, a második helyen a Lissé Kft. meggyes zselés vegán szaloncukra végzett, a harmadik helyezett pedig a LIDL citromos-narancsos vegán szaloncukra lett.

A kedvező árú (699Ft/100g alatti) szaloncukrok közül első helyen végzett a TESCO karamella krémmel töltött szaloncukra, második lett a Chocofive robbanócukros szaloncukra, a harmadik helyezett pedig a Penny Market Penny Market - Choco'la Belga étcsokoládéval mártott meggyes laktózmentes vegán szaloncukorra lett hozzáadott cukor nélkül, édesítőszerrel.

Az “ízek versenyében” a kókusz, marcipán, mogyoró, karamell ízek mellett, idén új ízkategóriaként jelent meg a tej/vajkaramella, a pisztácia és a narancs. A legjobb marcipános szaloncukor a veresegyházi Sulyán Cukrászda mézes narancsos marcipán szaloncukra, a legjobb kókuszos szaloncukor a nagyatádi Forfino kókuszkrémmel töltött tej csokis szaloncukra lett, a legjobb karamellás szaloncukor a balatongyöröki Promenád Kávéház “Karamella Gold” szaloncukra lett, a legjobb mogyorós szaloncukor a Gyulai Kézműves Cukrászda Giandujas szaloncukra, a tej/vajkaramella kategóriában a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda tejkaramellás szaloncukra lett. A legjobb narancsos szaloncukor kategóriában a kiskunlacházi Demeter Chocolate narancs-karadamomos szaloncukra lett a győztes és a pisztácia kategóriában a keszthelyi Sütibolt fehércsokis pisztáciás meggydarabos szaloncukra nyert.

A Piros Mogyorós Tejkrémes tejcsokoládé szaloncukra robbanócukorral és aprított mogyoróval lett az Év Új íze amit az idén először megjelenő új termékek közül választottak ki.

A hivatalos honlapot ide kattintva éred el.

A díjazottak:

Az Év Szaloncukra győztesei:

1. Kézműves Cukrászda Gyula - Forralt boros szaloncukor

2. Promenád Kávéház - "Frizzy" mogyorós-robbanócukorkás szaloncukor

3. Stühmer - körtesztelés-muskotályos szaloncukor

Az Év Kézműves szaloncukrai:

1. Keszthelyi Sütibolt - Mézeskalács ízesítésű szaloncukor ropogós kekszdarabokkal

2. Sulyán Cukrászda - Sacher torta szaloncukor

3. Szent Korona Cukrászda - pisztáciakrémes szaloncukor fehér csokoládéban

Az Év Vegán szaloncukrai:

1. Damniczki Cukrászda birsalma szaloncukor

2. Lissé - meggyes zselés vegán szaloncukor

3. LIDL - citromos-narancsos vegán szaloncukor

Az Év kedvező árú szaloncukra (699 Ft/100g alatti árkategóriában):

1. Tesco - karamell krémmel töltött szaloncukor

2. Chocofive - robbanó cukros szaloncukor

3. Penny Market - Choco'la Belga étcsokoládéval mártott meggyes laktózmentes vegán szaloncukor, hozzáadott cukor nélkül, édesítőszerrel

A legjobb kókuszos szaloncukor: Forfino - Kókuszos krémmel töltött tejcsokoládés szaloncukor

A legjobb mogyorós szaloncukor: Gyulai Kézműves Cukrászda Gianduja szaloncukor

A legjobb karamellás szaloncukor: Promenád Kávéház - Karamell Gold szaloncukor

A legjobb tej/vajkaramellás szaloncukor: Szent Korona Cukrászda: tejkaramellás szaloncukor

A legjobb marcipános szaloncukor: Sulyán Cukrászda - mézes narancsos marcipán szaloncukor

A legjobb narancsos szaloncukor: Demeter Chocolate - narancs-kardamomos szaloncukor

A legjobb pisztáciás szaloncukor: Keszthelyi Sütibolt - pisztáciás szaloncukor fehércsokoládéban meggydarabokkal

Az Év Új Íze: Piros Mogyorós - Tejkrémes tejcsokoládé szaloncukor robbanócukorral és aprított mogyoróval


Link másolása
KÖVESS MINKET: