KULT
A Rovatból

Haumann Péter: Hihetetlenül élvezem, hogy szabad vagyok

A Nemzet Színészével a Katona József Színház utáni függetlenségről, a gyermekeivel közös munkáról és tekintélyes életművéről beszélgettünk.
Hegedüs Márk - szmo.hu
2017. február 20.



Amikor a tavalyi nyár végén a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas Haumann Péter bejelentette, hogy 22 év után otthagyja a Katona József Színházat, sokan egyből a legrosszabbra gondoltak. Hamar szárnyra kapott a pletyka, hogy a 75 éves színészlegenda végleg felhagy a színházi élettel.

Szerencsére nem sokat kellett várnunk, mire kiderült, hogy szó sincs végleges visszavonulásról. Csupán arról van szó, hogy Haumann Péter úgy döntött, lazít egy kicsit a gyeplőn, és több mint 50 éves pályafutása végén szabadúszóként fogja élvezni az időskori éveket.

Persze alig kellett hozzá néhány hónap, hogy viszontláthassuk a színpadon:

február 24-től ugyanis vendégművészként Molière A fösvény című klasszikusát adja elő a Pesti Magyar Színházban.

A sokat próbált örökzöld legfrissebb változatának különlegessége, hogy a Haumann-család három tagja is játszik benne: a címszerepet játszó Haumann Péter mellett ugyanis a színész két gyermeke, Petra és Máté is szerepet kapott.

_DSC4833

Haumann Péter és gyermekei: Petra és Máté. (Fotó: Zsigmond László)

Haumann Péterrel az egyik próba előtt ültem le egy gyors beszélgetésre, amelynek során a gyermekeivel közös munkáról is kérdeztem.

"
Külön-külön játszottam már velük, de így hárman még egyszerre nem léptünk fel.

Ráadásul a darabban is a fiamat és a lányomat alakítják: ez egy nagyon jó truváj, és nagyon boldog vagyok, hogy ez így alakult. A próbák jók, és szerintem még jobban is fog sikerülni ez az előadás, mint a 23 évvel ezelőtti” – kezdte a beszámolót a színművész, a Katona József Színház 1994-es előadására utalva, amelyben szintén ő alakította Harpagon szerepét.

„Az a darab jó, működőképes előadás volt: közel százötvenszer ment le. De ez most egy másfajta megközelítés lesz. Mint tudjuk, Molière nagyon komolyan érdeklődött a commedia dell’arte játékmódja iránt, és ennek hagyományait alkalmazta is a műveiben. Lengyel Ferenc rendező vezetésével most ugyanebből a megközelítésből dolgozunk, mi is felhasználjuk a commedia dell’arte bizonyos elemeit.”

Haumann Péter szerint Lengyel, aki szintén nemrég hagyta ott a Katonát, kiválóan érti a dolgát, az új megközelítésnek köszönhetően pedig Harpagon szerepe is lényegesen más lesz, mint 23 évvel ezelőtt. Hiába, egy komoly színész sohasem játssza el kétszer ugyanazt a szerepet.

IMG_6621 Frosine és Harpagon

Fotó: Kis Krisztina

Haumann ugyanakkor azt is bevallotta, hogy hiába élvezi annyira a próbákat, nagyon jól esett neki a néhány hónapos szünet.

„A bulvárlapok saját maguk találták ki, hogy a Katona után visszavonulok, de az az igazság, hogy volt némi igazság a sorok között.”

"
Senkinek nem mondtam eddig, de hihetetlenül élvezem, hogy szabad vagyok

– mesélte nevetve.

„Éppen eleget voltam a Katonában. Most oda megyek, ahova akarok, és akkor, amikor csak akarok. Az, hogy most jött ez a lehetőség, hogy együtt játszhatok a fiammal és a lányommal, nagyon jó dolog. De ezután egy darabig most csendet akarok.”

Nehéz elképzelni, hogy Haumann Péter, a Nemzet Színésze, egy olyasvalaki, akinek a neve ennyire összefonódott a színházzal, véglegesen visszavonuljon. Állítása szerint azonban még ez sem kizárt:

„Sokszor megfordul a fejemben. Telített oldattá váltam, hogy egy kémiai kifejezést használjak. Annyi minden történt velem az elmúlt 53 évben, hogy úgy érzem, nyugodtan kiszállhatok belőle egy kicsit. Aztán majd meglátjuk. Ha jön valami jó lehetőség, azt persze nem fogom kihagyni.”

IMG_7609 Tükrös

Fotó: Kis Krisztina

Ahogyan a jövőjéről beszélt, a színművészt páratlan nyugalom töltötte el. Látszott rajta, régóta vágyott már rá, hogy egy kicsit hátradőlhessen, és nagyon élvezi a hirtelen jött szabadságot. Elvégre vannak más dolgok is a világon, nemcsak a színház:

„Hamarosan megszületik a negyedik unokám is, szóval van mivel foglalkoznom.

"
Ha mindenképpen játszanom kell, ott vannak az unokáim, inkább velük játszom.

Semmi konkrét tervem nincs a jövőre nézve. Nagyon nyugodt vagyok, és nagyon élvezem a helyzetem.”

Így egyelőre az olyan darabok sorsa is kérdéses, amelyek az évtizedek során elválaszthatatlanul összenőttek a színész nevével. Egy darabig biztosan nem adja elő például a Szókratész védőbeszédét. Ez volt az a darab, amely pályája elején híressé tette. A vidéken eltöltött évek után, 1971-ben ezzel ismerhette meg a pesti közönség.

„Amikor eljöttem a Katonából az elmúlt szezon végén, erről a darabról is lemondtam, mert tényleg nyugodt akartam lenni. Nem akartam megtörni a szabadságomat ilyesmivel. Ezt sem csinálom hát többé – talán majd a jövőben. Ez a színház is felajánlotta, hogy helyet csinálnak neki, de nem akartam. Legalább hatszázszor előadtam már - ha nem többször. Nyugalmat, csöndet szeretnék.

"
Nem kell beleőrülni a művészetbe. Én legalábbis biztosan nem fogok"

– tette hozzá vidáman.

Valóban felesleges lenne. Haumann Péter ugyanis már mindent elért, amire csak egy magyar színész vágyhat. Megkapott minden díjat, a Nemzet Színésze lett, hatalmas tapasztalattal rendelkezik, kilenc különböző társulat tagja volt már, játszott tévé- és mozifilmekben, és sokat szinkronizál. Persze még a legnagyobb művészeknek is vannak álmai. Amikor rákérdeztem, van-e olyan szerep, amit még szívesen eljátszana, Haumann egyből sorolni kezdte az álomelőadásokat:

„Mindig is el szerettem volna játszani Lear királyt, de sem az alkatom, sem az egész lényem nem alkalmas rá. Van egy képzet bennem Lear szerepét illetően, aminek egyszerűen sem kívül, sem belül nem felelek meg, így ez örökké csak egy álom marad. De hány ilyen vágy van egy ember életében.”

IMG_7074 Feszültség

Fotó: Kis Krisztina

Haumann az évek során azt is többször kifejtette már, hogy

nem éppen azokra a szerepekre a legbüszkébb, amelyekkel a tömegek elsőként azonosítják.

A híres szinkronszerepek helyett például sokkal szívesebben emlékszik vissza a nagy Shakespeare-darabokra, amelyekben játszott.

„Ezt tényleg mindig elmondom. Ennél csak az a rosszabb, ha az emberre egyáltalán nem emlékeznek – még egy Hókuszpók kapcsán sem” – mondta nevetve. „Általában Hókuszpókkal, a Patással vagy a Három nővér című Csehov-paródiával azonosítanak elsőként. Ilyenkor mindig szelíden hozzáteszem, hogy voltak azért Shakespeare-ek, Dosztojevszkijek, Gogolok.”

És hogy mire emlékszik vissza legszívesebben a Nemzet Színésze? „A főiskola végén játszottam először Büchner Woyzeckjében, amit akkor játszottak el először az országban. Utána jött az Arturo Ui Pécsett, majd a Madáchban a Sok hűhó semmiért. Mindig szerettem a musicaleket, legyen az akár Az Őrült Nők Ketrece, vagy a műsorról sajnos korán levett Producerek. A Katonában A fösvény volt a kedvencem és Kleist darabja, az Eltört korsó. Nagyon sok olyan szerepet tudok mondani, amire különösen büszke vagyok.”

Amikor a művész urat a próbára szólították, egyvalamit még elárult: tulajdonképpen továbbra is minden érdekli, ami neki való. Ha valaki felkéri tehát egy olyan szerepre, ami felkelti az érdeklődését, boldogan elvállalja.

„De nem a szabadságom rovására: azt most élvezem, és élvezni is akarom!” – búcsúzott egy széles mosollyal.

Címkép: Zsigmond László

Ha érdekes volt a cikk, kattints a megosztásra!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: