A szerencseszáma lett a végzete annak a 16 éves fiatalnak, akit múlt vasárnap halálra késeltek egy miskolci szórakozóhelynél - írja Blikk.
A lap úgy tudja, hogy T. Csanád és a barátja, V.
egy születésnapi buli közben a miskolci pincesor egyik kedvelt mulatójának a falára két helyre is felírta egyméteres nagyságban krétával a szerencseszámukat, a 37-est. Ez nem tetszett a szintén ott bulizó B. Bálintnak,
aki késsel meg is fenyegette a fiatalokat. Csanád és barátja el is mentek a helyről, azonban visszamentek, amikor rájöttek, hogy egyikük kabátja ott maradt a szórakozóhelyen.
Amikor visszaértek, a három fiatal összeszólalkozott, Csanád barátja megrúgta Bálintot, Csanád pedig ökölbe szorított kézzel indult meg felé. Ekkor Bálint elővette a nála lévő kést, majd azonnal szúrt.
A penge bordája alatt érte Csanádot, a kamasznak esélye sem volt a túlélésre.
Pedig még maga az elkövető is segítségére sietett, amikor felmérte, mit tett, és a sebet szorítva próbálták csökkenteni a vérzést.
A halált okozó testi sértéssel gyanúsított B. Bálintot őrizetbe vették, jelenleg letartóztatásban van. Vallomásában a szúrás tényét elismerte, de jogos védelmi helyzetre hivatkozott, amit a nyomozók kivizsgálnak majd.
Csanád családja ügyvédet fogadott. A képviseletüket ellátó dr. Lichy József a Blikknek azt mondta, hogy reálisan felvetődik az előre kiterveltség lehetősége, ami 10 évtől életfogytiglanig tartó büntetéssel sújtható.
„Szerintünk az ügy helyes minősítése emberölés lenne” - mondta a család jogi képviselője.
A szerencseszáma lett a végzete annak a 16 éves fiatalnak, akit múlt vasárnap halálra késeltek egy miskolci szórakozóhelynél - írja Blikk.
A lap úgy tudja, hogy T. Csanád és a barátja, V.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A három gyerek a nagyszülőknél húsvétozott, közben apjuk puszta kézzel ölte meg anyjukat Szigethalmon
Hajtóvadászat indult egy 41 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint megölte feleségét Szigethalmon. A holttestet a pár közös sorházi lakásában találták meg húsvéthétfőn.
Pszichológus segítségével kellett elmondani a három kisgyereknek a felfoghatatlant: valószínűleg az édesapjuk ölte meg az édesanyjukat. A 37 éves nőt hétfő este találták holtan szigethalmi otthonában, a gyanú szerint 41 éves férje végzett vele. Az apa után hajtóvadászat indult – számolt be róla az RTL Híradó.
A 37 éves Anitát, aki kozmetikusként és ingatlanosként is dolgozott, hétfő délután látták utoljára élve. Egyik szomszédja szerint még jókedvű volt.
„Öt óra tájékán, amikor hazajött, köszöntünk egymásnak — épp telefonált —, intettünk is. Az urat meg öt óra után látta a fiam a kocsival”
– tette hozzá a nő.
A nőt órákkal később találták holtan otthonában. A gyanú szerint 41 éves férje előbb bántalmazta, majd puszta kézzel megfojtotta. A férfi ezután a család autójával elhajtott a helyszínről. A kocsit később a tököli kompnál, a Duna-parton találták meg a rendőrök.
A környéken élők értetlenül állnak a történtek előtt, a sorházban ugyanis senki sem hallott semmi szokatlant. Egy másik, szintén névtelenséget kérő szomszéd szerint a család példaértékűen élt. „Mióta ideköltöztek, olyan szépen haladtak, alakultak, ültettek, Anita rengeteget foglalkozott a gyerekkel.” A 37 éves asszonyt mindenki barátságosnak és kedvesnek ismerte. „A lányommal különösen jóban voltak. Anita kozmetikus volt, úgyhogy hozzá járt a lányom is. Végtelenül kedves, jól nevelt emberek voltak” – mesélte egy helybéli.
De nemcsak Anitáról, hanem a férjéről is csupa jót mondtak. „Javítgatott folyton, bütykölgette a kerítést, ha szóltunk... Szomszédként nagyon rendben volt minden, mindenben meg tudtunk egyezni” – mondta egy férfi a stábnak.
A tragédia idején a három gyerek – egy három és fél éves kislány, valamint egy hat- és tízéves fiú – éppen a nagyszülőknél volt húsvétozni. Az RTL Híradó stábja a háznál találkozott az áldozat szüleivel, akik sokkos állapotban pakoltak. Elmondásuk szerint semmi sem utalt a közelgő tragédiára, és most is válaszokat keresnek. A nagyszülők nem akartak nyilatkozni, de annyit elárultak, hogy a gyerekek már tudják, mi történt.
"A gyerekeknek és nekünk is pszichológus segített, csak így tudtuk elmondani nekik a tragédiát."
A riport készítésekor az óvodás kislány is ott volt velük, aki zavartan nézegette a mesekönyvét és a család kutyáját dédelgette, miközben édesapját a rendőrök azóta is nagy erőkkel keresik.
Az RTL beszámolóját itt lehet megnézni:
Pszichológus segítségével kellett elmondani a három kisgyereknek a felfoghatatlant: valószínűleg az édesapjuk ölte meg az édesanyjukat. A 37 éves nőt hétfő este találták holtan szigethalmi otthonában, a gyanú szerint 41 éves férje végzett vele. Az apa után hajtóvadászat indult – számolt be róla az RTL Híradó.
A 37 éves Anitát, aki kozmetikusként és ingatlanosként is dolgozott, hétfő délután látták utoljára élve. Egyik szomszédja szerint még jókedvű volt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Két ember meghalt és négyen megsérültek péntek késő este Budapesten, miután öt autó ütközött és egy jármű lezuhant a Göncz Árpád városközpont felüljárójáról.
Egy ember a helyszínen életét vesztette, egy másikat a mentők már nem tudtak megmenteni, a kórházba szállítás közben hunyt el.
A baleset 22 óra 35 perc körül történt a XIII. kerületben. A rendelkezésre álló adatok szerint öt személyautó rohant egymásba a felüljárón – írta a rendőrség a hivatalos honlapján, a police.hu-n.
Az ütközés következtében az egyik kocsi lezuhant a felüljáróról.
A baleset pontos körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Két ember meghalt és négyen megsérültek péntek késő este Budapesten, miután öt autó ütközött és egy jármű lezuhant a Göncz Árpád városközpont felüljárójáról.
Egy ember a helyszínen életét vesztette, egy másikat a mentők már nem tudtak megmenteni, a kórházba szállítás közben hunyt el.
A baleset 22 óra 35 perc körül történt a XIII. kerületben. A rendelkezésre álló adatok szerint öt személyautó rohant egymásba a felüljárón – írta a rendőrség a hivatalos honlapján, a police.hu-n.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Fővárosi Katasztrófavédelem szombat délelőtt tett közzé információkat és felvételeket a péntek esti, Váci úti felüljárón történt tömegbaleset utáni mentésről. A képeken látszik, ahogy a tűzoltók a súlyosan összeroncsolódott autóknál dolgoznak.
Az egyik kocsi a mélybe zuhant, a videón is látható, hogy akkorát repült, hogy a szalagkorlátot át sem törte, hanem afelett átszállva, azt enyhén meggörbítve csapódott le.
Videón a mentés:
Ahogy azt korábban mi is megírtuk, péntek este, 22 óra 35 perc körül öt személyautó rohant egymásba a Göncz Árpád városközpont felüljáróján – közölte a rendőrség a hivatalos honlapján.
Egy ember a helyszínen életét vesztette, egy másikat a mentők már nem tudtak megmenteni, a kórházba szállítás közben hunyt el.
A baleset Budapest egyik legforgalmasabb csomópontjában történt. A helyszínre több mentőegység is érkezett, a műszaki mentést a fővárosi hivatásos tűzoltók végezték, a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy beszorult utast is kiemeltek a járművéből.
Az érintett útszakaszt a helyszínelés és a mentés idejére teljes szélességében lezárták. A rendőrség még vizsgálja a baleset pontos körülményeit.
Vitézy Dávid, korábbi közlekedési államtitkár kemény hangú Facebook-posztban reagált a halálos balesetre, miután a Telex arról írt, hogy a baleset utcai versenyzés következtében történhetett. A közlekedési szakember több traffipaxot, szigorúbb büntetéseket és a visszaeső száguldozók autóinak lefoglalását követeli.
„Újabb ártatlan áldozata van tehát a száguldozásnak, a főútjainkon zajló illegális autóversenyzésnek Budapesten. (...) Nem lehet beletörődni, hogy az útjainkat szórakozásból tegyék életveszélyessé idióták” - írta a politikus.
A Fővárosi Katasztrófavédelem szombat délelőtt tett közzé információkat és felvételeket a péntek esti, Váci úti felüljárón történt tömegbaleset utáni mentésről. A képeken látszik, ahogy a tűzoltók a súlyosan összeroncsolódott autóknál dolgoznak.
Az egyik kocsi a mélybe zuhant, a videón is látható, hogy akkorát repült, hogy a szalagkorlátot át sem törte, hanem afelett átszállva, azt enyhén meggörbítve csapódott le.
Videón a mentés:
Ahogy azt korábban mi is megírtuk, péntek este, 22 óra 35 perc körül öt személyautó rohant egymásba a Göncz Árpád városközpont felüljáróján – közölte a rendőrség a hivatalos honlapján.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Őrizetbe vették a sofőrt, aki a Váci úti felüljárón történt halálos balesetet okozhatta
A Telex szerint az Audi nagy sebességgel érkezett a Megyeri híd felől, majd a felüljáróra felhajtva áttért a szemközti sávba. A balesetben két ember meghalt.
A Telex szerint őrizetbe vette a rendőrség azt az Audi RS7 sofőrt, aki a péntek este a Göncz Árpád városközpontnál történt, két ember halálával járó balesetet okozhatta. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szombat délután sajtótájékoztatót tart az ügyben – írta a Telex.
A lap információi alapján a baleset eseménysorát is rekonstruálni lehetett. Eszerint az Audi nagy sebességgel érkezett a Megyeri híd felől, majd a felüljáróra felhajtva áttért a szemközti sávba. Amikor a sofőr észlelte a szemből, szabályosan közlekedő autókat, visszarántotta a kormányt, de a saját sávjában így is oldalról eltalált két járművet.
Ezt követően frontálisan ütközött egy szemből érkező Toyota Corolla Crosszal, amely az ütközés erejétől megpördült és lezuhant a felüljáróról.
A baleset utáni porfelhőben másodpercekkel később egy újabb autó hajtott a roncsok közé.
A rendőrség hivatalos közlése szerint a péntek este fél tizenegy körül történt tömegbalesetben összesen öt autó volt érintett. A tragédiában egy ember a helyszínen, egy pedig a kórházba szállítás közben halt meg, rajtuk kívül négyen sérültek meg.