hirdetés

KARÁCSONY

Bécsben megint várnak a látványos karácsonyi vásárok, de rendhagyó óvintézkedésekkel készülnek

Sőt, a tervek szerint a bécsi városháza előtti karácsonyi vásár jövő év elején is a Bécsi Jégálomnak adja majd át a helyét.

Link másolása

hirdetés

A stabil járványhelyzetre tekintettel idén várhatóan nem marad el a karácsonyi szezon Bécsben: a Chistkindlmarkt például már november 12-től várja mézeskalács-világába a látogatókat. Nem rendezik meg a Szilveszteri Ösvényt, ugyanakkor újra lehet majd korcsolyázni a Bécsi Városháza előtt januárban.

November közepétől nyitják meg kapuikat a bécsi karácsonyi vásárok, amelyekre most dolgozza ki a járványügyi intézkedéseket a város. Az már biztos, hogy

a vásárokra az úgynevezett „2,5G-szabály” vonatkozik majd, vagyis csak koronavírus ellen oltottak, gyógyultak, vagy negatív PCR-teszt birtokosai látogathatják őket. Lesz beléptetés is,

ennek mikéntjén még dolgoznak, mivel mindegyik vásárnak más-más a felépítése.

Egyelőre három lehetséges verzió van: a látogatókat az egyes gasztronómiai standoknál ellenőrzik, elkerítik a gasztronómiai részt és itt ellenőrzik a belépőket, vagy a teljes vásárterületet körbekerítik és máshol mehetnek majd be azok, akik fogyasztani szeretnének és azok, akik csak körül szeretnének nézni a standoknál. Jelenlegi állás szerint a vásár területén nem kötelező a maszk viselése, de ha romlik a járványhelyzet, előfordulhatnak szigorítások.

A bécsi városháza előtti mesevilág, a Wiener Weihnachtstraum, benne a Christkindlmarkttal november 12-től december 26-ig várja a karácsonyi vásárok szerelmeseit. Hogy több hely legyen és kisebb tömeg, idén nem építik meg a korcsolyapályát, ugyanúgy lehet viszont andalogni a Városháza Park gyönyörűen feldíszített fái alatt, sétálni a Betlehem-ösvényen, fényképezkedni fagyöngy alatt és csókot váltani a Pusziponton.

hirdetés

Mivel idén januárban a 200 ezer látogató közül senki sem fertőzödött meg koronavírussal,

a bécsi városháza előtti karácsonyi vásár jövő év elején is a Bécsi Jégálomnak adja majd át a helyét.

A Wiener Eistraum 2022. január 19. és március 6. között várja a korcsolyázni vágyókat.

Akárcsak tavaly, idén sem rendezik meg azonban a Szilveszteri Ösvényt, a Silvesterpfadot a bécsi belvárosban, mivel a szervezők ilyen volumenű rendezvénynél nem tudják garantálni a járványügyi előírások maradéktalan betartását.

Forrás: www.eurocommpr.hu



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KARÁCSONY
Videó: Így kívántak boldog karácsonyt politikusaink
Volt aki csak az összekötözött fával fotózkodott, de láthattunk családi képet, vagy pihenős bejelentkezést is.

Link másolása

hirdetés

Gondosan komponált családi fotók, vagy egyszerű szelfik. Idén is változatos posztokkal kívántak boldog ünnepet a politikusok. Orbán Viktor öt unokájával, Márki-Zay Péter pedig népes családjával fotózkodott.

Jellemzően otthon készültek a képek, de akad munkahelyi is. Van, aki a csillogó karácsonyfáját mutatta be, más pedig az összekötözött fát örökítette meg.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KARÁCSONY
Már december 25-én leszedi a karácsonyfát egy angol nő, a TikTokon azt is elárulta, hogy miért
Schofieldéknél évek óta hagyomány a karácsony esti pakolászás. A háttérben egy másnapra eső családi ünnep áll.

Link másolása

hirdetés

Évek óta minden december 25-én este 11-kor ugyanaz a programja Georgia Schofieldnek: a hartlepooli nő nekiáll leszedni a karácsonyfát és eltüntet minden ünnepi dekorációt a házból, írja a Daily Star. A fiatal angol nő a TikTokon magyarázta el több videóban, hogy miért szabadul meg ilyen gyorsan az összes karácsonyi díszítéstől.

Az elsőben az látszik, ahogy pillanatok alatt szétszedi a műfenyőt, majd visszaállítja a karácsony előtti állapotot órákkal az ünnepi ebédet követően:

@bruh.georgia Time to get on with the birthday decorating ? #schofieldfamily ♬ 100 Ways - Jackson Wang

A második videóból kiderül, hogy a kislányának karácsonyi második napjára, vagyis december 26-ra esik a születésnapja. Georgia pedig annál rosszabbat el sem tudna képzelni, ha neki is ugyanaznap lenne a szülinapja, minthogy a házban még ott áll a feldíszített fenyő és mindenki a karácsonnyal van elfoglalva, nem pedig az ő születésnapjával:

@bruh.georgia Reply to @dayandaya #schofieldfamily ♬ original sound - Georgia Schofield ♥️?

A fiatal nő szerint nincs ezzel semmi gond, náluk már igazi családi hagyomány lett a karácsony esti karácsonytalanításból.

hirdetés

A kommentelők egy része csodálja az odaadó anyát, amiért a saját érdekeit háttérbe szorítva még a karácsonyt is a gyereke születésnapjának rendeli alá. Mások szerint viszont túlzás a karácsony ilyen gyors felszámolása. Sokan például kifejezetten örülnének, ha még a feldíszített fa mellett ünnepelhetnék a születésnapjukat is.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KARÁCSONY
Dwayne Johnson egy gyönyörű autóval lepte meg édesanyját karácsonyra
A színész édesanyja elsírta magát, amikor meglátta az autót.

Link másolása

hirdetés

Bizony van eset, amikor a zord külső érző szívet takar. Dwayne Johnson, a Szikla szolgáltatott a napokban erre ékes bizonyságot. A 49 éves színész ugyanis egy autóval lepte meg karácsony alkalmából az édesanyját. Ráadásul nem is akármilyen járgányt kapott, pontosan egy Cadillac CT5-ös terepjárót.

Dwayne Johnson két kislányával együtt adta át a csodás ajándékot édesanyjának. A megható pillanatot videóra vették, amit színész meg is osztott a közösségi oldalán.

Ez aztán jólesett. Meglepni anyut egy új autóval karácsonykor...lesokkoltam! Még sírt is egy picit. Aztán mikor behuppantak mellé az autóba az unokái, na, az volt a tiszta boldogság neki. Még Hobbs, a kutyám is kíváncsiskodott a kocsi után, szájában a gumicsirkéjével. Rettenetesen hálás vagyok, hogy anyukámat ilyen ajándékokkal lephetem meg, hiszen pokoli nehéz élete volt. Ahogy ő, úgy én sem veszek semmit magától értetődőnek az életben. Ennél sokkal többet is érdemel

- írta posztjában a színész.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KARÁCSONY
Olyan élethű lett egy mozgó karácsonyi dekoráció, hogy a szomszédok kihívták a tűzoltókat az ereszen ragadt férfihoz
A Karácsonyi vakáció című családi vígjáték egyik jelenetét szerette volna megidézni a ház tulajdonosa a mozgásérzékelőre bekapcsoló ereszmarkoló robottal.

Link másolása

hirdetés

Örökre emlékezetes marad egy New Jersey államban élő férfi idei karácsonyi dekorációja a környéken élőknek és a tűzoltóknak egyaránt. Doug Peterson arra gondolt, hogy ebben az évben megidézi Chevy Chase emlékezetes szerencsétlenkedését a Karácsonyi vakáció című vígjátékból, amikor a Clark Griswoldot alakító színész a háztetőre próbál rögzíteni több ezer izzót, de a művelet közben lezuhan és az ereszen lógva jajveszékel, írja az Indy100.

Peterson semmit nem bízott a véletlenre: olyan bábot készített, aminek kapálózását és segítségért könyörögését egy közeli fára szerelt mozgásérzékelő aktiválta. A tökéletes hatás kedvéért a díszlethez tartozott még egy eldőlt létra és a tetőről össze-vissza lógó égősor is.

A különleges dekoráció működését a YouTube-ra felöltött videóból lehet a legjobban megérteni:

A karácsonyi tréfa olyan élethűre sikerült, hogy a szomszédok még a tűzoltókat is kihívták a háztetőbe kapaszkodó férfihoz.

Peterson a TikTokra is feltöltött több videót a mára világhírűvé lett karácsonyi dekorációról. Az egyikben még a báb készítésének fázisait is bemutatja, majd a felvétel végén láthatók a tűzoltók, amint szirénázva a házhoz érkeznek:

hirdetés

@survivordiet

##ChristmasLightsGoneWrong ♬ original sound - survivordiet

A kommentelőket megosztja az ötletes karácsonyi dekoráció, bár többen nem értik, miért riasztották egyből a tűzoltókat ahelyett, hogy segíteni próbáltak volna a bajba jutott férfinak. Akad olyan hozzászóló, aki szerint eddig egy halloweeni díszítés vitte a prímet, amikor valaki a ház tetejére tett egy élethű műhullát. Szerinte Peterson izgő-mozgó karácsonyi ereszmarkolója még ennél is sokkal jobban sikerült.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: