HÍREK
A Rovatból

Vizsgálja a NAV a DatAdat könyvelési anyagait

Az adóhatóság szerint a cég illegális módon csökkentette fizetendő adóját és valótlan nyilatkozatokat tett, a DatAdat viszont azt közölte, hogy ez hazugság.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vizsgálja a DatAdat Proffessional Kft. könyvelési anyagait, miután azok jelentős részét a könyvelést végző egyéni vállalkozó be nem jelentett irodájából sikerült lefoglalniuk a nyomozóknak - közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták, a gyanú szerint a DatAdat Professional Kft. 2020-ban illegális módon csökkentette fizetendő adóját, a cég valótlan tartalmú nyilatkozatot tett bevallásában, így a költségvetésnek vagyoni hátrányt okozhatott.

Hozzátették: a költségvetési csalás gyanúja miatt indult eljárásban a NAV nyomozói szeptember 27-én megpróbálták lefoglalni a társaság könyvelési iratait, de a cég jogszabálysértő működése miatt ez nem sikerült.

"A DatAdat ugyanis - a törvényi előírásokat megszegve - nem a bejegyzett székhelyén működött. A társaság vezetői telefonon sem voltak hajlandóak megmondani a társaság tényleges működési helyét. Az iratokat a NAV a DatAdat könyvelőjénél sem tudta megtekinteni, mert a megadott címen nem is volt könyvelőiroda. Végül a szükséges iratok jelentős részét a könyvelést végző egyéni vállalkozó be nem jelentett irodájából sikerült lefoglalnia a nyomozóknak"

- írták.

A NAV kiemelte: a cég szabályszerű működésének alapvető feltétele az, hogy a székhelyén elérhető legyen, illetve az iratokat az adózó az adóhatósághoz bejelentett helyen őrizze.

Tudatták azt is, jelenleg még tart a nyomozás, a DatAdat lefoglalt könyvelési anyagának vizsgálata folyamatban van.

A NAV összegzése szerint az eddigi vizsgálat mérlege "jogszabálysértések, a nyomozás akadályozása, valótlan nyilatkozatok és a gyanú szerint eltitkolt bevételek".

A NAV közleményére reagált a DatAdat, akik szerint hazugság az, hogy a cég jövedelmet titkolt el, csökkentette befizetendő adóját, és megtagadta az együttműködést a hatóságokkal.

Ezen közleményével a hatóság bizonyította a Datadat meggyőződését, miszerint Rogán Antal kézivezérlésében, propagandahatóságként működnek.

- írják.

Közleményük további részét változtatás nélkül közöljük:

„A Datadat ügyvezetői telefonos megkeresést kaptak két hete reggel a NAV-tól. A társaság ügyvezetői telefonon rendelkezésére álltak a hatóságoknak, akik azt válaszolták, hogy 2 órával később jelentkeznek. Mindezek ellenére a NAV csak 4 órával később telefonált, amikor szóban azt közölték, hogy nem kívánnak megjelenni a Datadat irodájában, és nem kívánnak elvinni onnan iratokat. Pedig a Datadat jelezte, hogy erre készen áll, és megteszi, ha a hatóság megjelenik. Nem jelent.

Mindezek után másnap a Datadat jogi képviselője útján beadványt tett, kérte a hatóságokat, hogy közöljék az eljárás alá vont társasággal a megfogalmazott gyanút, valamint írásban is tájékoztatták a NAV-ot arról, hogy együtt kívánnak működni a hatóságokkal, megadták írásban is a tényleges munkavégzés helyét.

A Datadat sem akkor, sem azóta semmilyen írásos tájékoztatást nem kapott a NAV-tól a nyomozásról. A NAV Rogán Antal utasításait követve kizárólag a sajtón keresztüli szivárogatásokkal intézi ezt a politikai koncepciós ügyet.

A Datadat felháborítónak tartja, hogy a NAV nyilvános kommunikációjában hol üzleti titkokat szivárogtat a társaság külföldi tulajdonosoknak történt értékesítéséről, hol gyanú helyett az ítéletet mondva közöl teljességgel megalapozatlan tényállásokat, és mindeközben szemenszedett hazugságokat terjesztenek az eljárási cselekményekről.

Hazudik a NAV a Datadat könyvelőjéről is. A társaság könyvelőjénél megjelent vizsgálókkal a könyvelő együttműködött, minden kérdésre válaszolt, és minden adatot átadott a NAV ellenőrei részére azonnal. Már csak ezért is hazugság, hogy nem kapta meg a hatóság a szükséges iratokat.

A Datadat semmilyen bevételét soha nem titkolta el, minden adót befizetett, és semmilyen formában nem akadályozta a nyomozást. A cég minden beszámolója teljes és helyes adatokat tartalmazott, és időben jelent meg.

Arról nem a Datadat tehet, hogy a NAV telefonon azt közli az ügyvezetővel, hogy nem kívánnak kimenni a cég irodájába, aminek címét a hatóság akkor már ismerte.

Éppen ezért volt hazugság az a tegnapi állítás is, hogy megtörtént a házkutatás a Datadatnál. Nem történt meg, mert a NAV nem akarta, hogy megtörténjen. Fontosabb nekik, hogy lejárató politikai koncepció szerint hazudjanak egy tisztességesen gazdálkodó, amerikai többségi tulajdonban levő, bevételeinek döntő részét a nemzetközi piacokon szerző, informatikai startupról.

Jelenleg két bűncselekmény gyanúja látszik egyértelműen: hivatali visszaélést követ el a NAV, mert miközben minden szükséges adattal rendelkeznek és nem kívántak megjelenni a Datadat irodájában, hazugságokat szivárogtatnak a sajtónak; és közben a nyomozást politikai megrendelésre, politikai okból folytatják, hogy titkos adatgyűjtést végezhessek. Ez az adófizetők pénzének elherdálása, ezt hűtlen kezelésnek nevezik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.

A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.

A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.

A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.

A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.

Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Villámárvíz öntötte el Debrecent, jégverés volt Hermánszegen
A csatornák nem bírták elvezetni a hirtelen lehulló csapadékot, a szélrohamokkal érkező vihar több települést is érintett.


Debrecen környékét látványos peremfelhős vihar érte el, amely rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadékot zúdított a városra. A csatornák nem tudtak megbirkózni az esővel, így villámárvíz alakult ki, írja az Időkép.

A légkör a keleti országrészben még mindig labilis volt, ami kedvezett a heves zivatarok kialakulásának. A természet élt is a lehetőséggel: északkeleten szélrohamok, jégeső és özönvízszerű eső váltotta egymást.

Hermánszegen sem kímélte az időjárás a lakókat: cseresznye nagyságú jégszemek potyogtak az égből, látványos és egyben ijesztő képet festve a nyári viharszezon egyik leghevesebb napjáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.

A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.

A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:

„Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”

Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”

A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: