FELFEDEZŐ

Vége a Hamupipőke-effektus mítoszának? – a mostohák nem gonoszabbak a biológiai szülőknél

A mostohák gonoszságát tudatunkba vésik már a meséktől kezdve. A tudomány azonban ennek a mítosznak is véget akar vetni.

Link másolása

A „Hamupipőke-effektus” elmélete szerint a mostohaszülők, különösen a nevelőapák, gyakrabban felelősek gyermekek haláláért, mint akik nemzették és világra hozták őket. Azt is feltételezték, hogy az ilyen körülmények között élő gyermekek gyakrabban esnek erőszak áldozatául. A legújabb kutatás szerint azonban ez utóbbiban sokkal inkább a kor a döntő: a fiatalabb férfiak magasabb százalékban lesznek elkövetők, mint az idősebb szülők – írja a Daily Mail .

Angliában és Wales-ben minden évben kb. 20 gyermeket öl meg az apjuk. És ezeknek az elkövetőknek egynegyede mostohaapa.

Az East Anglia egyetem kutatói ezt a jelenséget vizsgálták, és átnézték a brit belügyminisztérium gyilkossági statisztikáit 2000 és 2015 között, összevetve azokat széleskörű lakossági adatokkal. Ezekből kiderült, hogy az újszülött és 17 év kor közötti gyermekek esetében csak kis különbség van mostohaapák és a vér szerinti apák gyilkossági rátája között. Ezután vizsgálták meg a gyermekgyilkosság miatt elítélt apák életkorát és megállapították, hogy többségük viszonylag fiatal volt. Ez a tény érvényes volt a mostohaapákra és a vér szerinti apákra egyaránt. A lakossági adatok viszont azt mutatták, hogy a mostohaapák átlagosan sokkal fiatalabbak, mint a biológiai apák.

Ez pedig azt jelenti, hogy a „Hamupipőke-effektus” részben magyarázható a mostohaapák fiatalabb korával, mintsem azzal, hogy genetikailag nem kötődnek áldozataikhoz.

Ennek számos oka lehet: a fiatalabbaknak alacsonyabb a jövedelme, kevésbé iskolázottak, és valószínűleg kevésbé tudják kezelni a szülői teendőkkel járó stresszt. A másik ok, hogy a gyermekek elleni erőszakot elkövetőket gyakran akkor is „mostohaapának” tekinti a közfelfogás, amikor nem azok.

A tettesek között lehetnek olyanok, akik a gyermek anyjának csak rövid távú vagy alkalmi partnerei, és nincsen komoly kapcsolata a gyermekkel. Olyanok is vannak, akik esetleg nem is élnek együtt a családdal.

A kutatók azt javasolják, hogy a gyermekorvosok, pszichológus és szociális gondozók keressék meg és segítsék azokat a családokat, ahol az apa és a gyermek is fiatal, különösen kapcsolatuk első évében. Külön fektessenek hangsúlyt olyan esetekre, amikor az apa, vagy az anya partnere nem él együtt a gyermekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: óriási erővel szavalta el Ady versét Magyar Péter debreceni tüntetésén a Mi kis falunk sztárja
Rusznák András szuggesztív szavalata nagy hatással volt a tömegre, versmondás közben többször is hatalmas tapsot kapott.

Link másolása

Magyar Péter debreceni tüntetésén a felszólalások között Rost Andrea is énekelt, majd Rusznák András szavalt egy verset a színpadon. Ady Endre: Fölszállott a páva című versét adta elő.

Mikor azt szavalta, hogy "másképpen lesz holnap", majd "várjuk már az új magyar csodákat", hatalmas tapsot kapott.

Íme a teljes előadás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor három generációnyi cukisággal jelentkezett be anyák napján
Édesanyja és legkisebb unokája is szerepel a megosztott fotón.

Link másolása

Édesanyjáról és legkisebb unokájáról, Zsigmondról tett közzé bejegyzést anyák napján Orbán Viktor miniszterelnök.

„Isten éltessen minden édesanyát!”

– tette hozzá.

A kormány legkisebb unokája egyébként az ő nevét is viseli, Zsigmond Viktornak anyakönyvezték.

Zsigmond Viktor Orbán hatodik unokája, második legidősebb lányának, Sárának a gyereke, és tavaly novemberben született.

Korábban Karácsony Gergely is köszöntötte már az anyákat: ő egy gyerekkori fotóval jelentkezett be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Felfalta a kacsákat az állatkerti medve, miközben a gyerekek végignézték a támadást
A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje, Juniper elfogyasztott néhány kacsát a gyerekek szeme láttára.

Link másolása

A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje egy állatkerti kirándulás során meglepte a gyerekeket – számolt be róla az UNILAD. Ugyanis az állat észrevette, hogy egy kacsacsalád úszkál a territoriumában, amire a medve vízbe ugrott, és a bámészkodó gyerekek szeme láttára széttépte a zsákmányát.

Az április 23-án megtörtént esetről videó is készült, amit egy anyuka vett fel, aki éppen lányával és annak barátaival ünnepelte a gyerek születésnapját. A medve, Juniper kiszúrta, hogy egy kacsa és több fiókája úszik a vízen, amire beleugrott a vízbe, és nekiesett a madaraknak, amiket a szülinapozó társaság előtt felfalt.

Az édesanya megosztotta az esetről készült videót a TikTokon, s megköszönte a medvének, hogy tönkretette a lánya születésnapját. Ugyanakkor az anyuka hozzátette, hogy a természet tette a dolgát, az eset szerencsére nem traumatizálta a gyerekeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Vitézy Dávid szomorú és megható poszttal jelentkezett anyák napján
Szép szavakkal emlékezett 2021-ben elhunyt édesanyjára.

Link másolása

„Anyák napja lehet egy alkalom a közös ünneplésre, de jelenthet egész mást, amikor már csak régi közös fotók nézegetésére ad apropót – nálam már így telik az elmúlt három évben” – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid, független főpolgármesterjelölt.

Vitézy édesanyja Hankiss Ágnes szociológus, politikus, az NMHH Médiatanácsának tagjavolt, aki 71 évesen, 2 és fél éve halt meg, és két cikluson keresztül EP-képviselő is volt a Fidesz színeiben.

A politikus emlékezését így folytatja:

„Boldog anyák napját kívánok az anyáknak és a gyerekeknek egyaránt, akár közös nevetéssel, akár emlékezéssel telik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: