KAPCSOLAT
A Rovatból

Ez a 3 dolog kell ahhoz, hogy működjön a nyitott kapcsolat

Ha szeretnétek kipróbálni, ezekre kell mindenképpen koncentrálnotok, hogy ne menjen fuccsba a kapcsolatotok.


Amikor egy hosszútávú, komoly kapcsolat kissé ellaposodik, vagy már több a rossz, mint a jó benne, sok pár a nyitott kapcsolatban látja a megoldást. Ez ugyanis szabadságot biztosít mindkettejüknek, mégsem kell szakítaniuk. A nyitott kapcsolatban élők megegyeznek bizonyos feltételekben, például hogy szabadon ismerkedhetnek, randizhatnak, lefeküdhetnek másokkal, miközben továbbra is egy pár maradnak szerelemükkel.

Ez azonban sok esetben nemhogy megmenti, hanem még jobban, akár véglegesen is tönkreteszi a kapcsolatot. Közbe léphet például az egyre jobban elmérgesedő féltékenység, vagy az is, hogy a pár egyik fele másba szeret bele.

A szakértők szerint azonban igenis működhet jól egy nyitott kapcsolat, ami jó hatással lehet a szerelmesek életére. Ehhez csak annyi kell, hogy jól csináljuk.

A Rochester Egyetem pszichológusai egy tanulmányukban kifejtették, mi az a három dolog, ami mindenképpen szükséges egy nem monogám kapcsolathoz.

Ezt egy kísérlettel támasztották alá, amelyben 1600, párkapcsolatban lévő embernek tettek fel kérdéseket. A résztvevőket öt különböző csoportba tették az alapján, hogy milyen típusú kapcsolatban élnek, és hol tartanak aktuális párjukkal. Voltak köztük monogám, részben nyitott, és egyoldalúan nyitott kapcsolatban élők is (utóbbi esetében csak az egyik fél szexelhet másokkal, a másik kitart mellette).

Az ő válaszaik alapján a kutatók megállapították, hogy bár nem volt egyetlen kifejezett mód a sikeresen működő nem monogám kapcsolatokhoz, de annak fenntartásához főleg három összetevő járulhat hozzá: a megegyezés, a kommunikáció és a komfortérzet.

Vagyis a nyitott kapcsolatnál kulcsfontosságú, hogy a párok meg tudjanak egyezni a feltételekben, mindent meg tudjanak beszélni egymással, és mindketten kényelmesen érezzék magukat a kapcsolatban.

A pszichológusok szerint azok a párok, akik nyitottan beszéltek a kapcsolatukról, a viselkedésükről, és komfortosan érzik magukat egymás mellett, nagyobb eséllyel maradnak együtt hosszú távon, legyen akár monogám, akár nem monogám a kapcsolatuk.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KAPCSOLAT
A Rovatból
Tömeges kiábrándulás a randiappokból: a nők rájöttek, mit csinálnak totál rosszul a férfiak
Mi az az egyetlen dolog, ami a legtöbb férfinak eszébe sem jut, pedig erre vágynak a legjobban?


Bár a képernyőn újra tombol a romantika, a való életben a nőknek elegük lett a laza, elköteleződés nélküli randikból. Egy friss kutatás szerint tízből nyolc egyedülálló ausztrál nő több romantikára vágyik, mert frusztrálja őket, hogy a modern ismerkedés túlságosan is felszínessé és kötelezettségmentessé vált. A jelenségről a New York Post is beszámolt egy Bumble társkereső által végzett felmérésre hivatkozva, amely éppen akkor készült, amikor a romantikus történetek, mint a Bridgerton vagy a készülő, Margot Robbie és Jacob Elordi főszereplésével forgatott Üvöltő szelek-adaptáció, újra a kulturális figyelem középpontjába kerültek.

A felmérés adatai szerint a nők kétharmada olyan szerelmet szeretne, amilyet ezekben a történetekben lát, a Bumble pedig „Storybooking”-nak nevezte el a trendet, ami a gyors tempójú randikultúrára adott válasz. A kutatásból kiderül, hogy

a nők számára a tiszta kommunikáció, az érzelmi biztonság és a kölcsönös erőfeszítés a legfontosabb egy új kapcsolat elején,

sőt, ötből négyen ezeket ugyanolyan izgalmasnak tartják, mint a rejtélyt. Ezzel párhuzamosan tízből hét nő magabiztosabban húzza meg a határait, mint néhány évvel ezelőtt.

„A randikultúránk közismerten laza” – mondta Chantelle Otten, a Bumble kapcsolati szakértője. Szerinte a romantikus történetek a várakozást és a kiszámíthatóságot hozzák vissza, lelassítják a folyamatot és értelmet adnak neki.

„A nők továbbra is a szerelmi történetet akarják, de most már érzelmi zűrzavar nélkül. Olyan partnereket választanak, akik világosan kommunikálnak, erőfeszítést tesznek és tiszteletben tartják a határokat.”

A kutatás eredményeit a 30 éves, Alejandra is megerősíti, aki szerint a randikultúra „túl lezser és közönyös”. Tapasztalatai szerint a férfiak már alig közelednek a nőkhöz, hacsak nem ittasak. „Gyakran tapasztalom, hogy a férfiak kerülik a szemkontaktust, hogy aztán később megtaláljanak a közösségi médiában és rám írjanak. Ez egyszerűen nagyon lustának tűnik.” Alejandra számára a romantika a következetességről szól, nem az intenzitásról. „A korai szakaszban a romantikának nyugodtnak és szándékosnak kell lennie. Kiválasztani egy jó éttermet és lefoglalni, adni egy őszinte bókot, tartani a szemkontaktust és teljesen jelen lenni.”

Hasonlóan látja a helyzetet a 21 éves Eva is.

Szerinte a randizásból gyakran hiányzik a szenvedély, és széles körben tapasztalható a kiégés a vegyes jelzések, a ghosting és az érzelmi kiszámíthatatlanság miatt.

„Ha olyan sorozatokat nézel, mint a Bridgerton, elkezdesz vágyni a várakozásra, a kiszámíthatóságra és az érzelmi mélységre. Nem a drámára, csak a figyelmességre.”

Chantelle Otten szerint a kulcs az, hogy megkülönböztessük az egészséges romantikát a túlzó intenzitástól, például a legtöbb bántalmazó kapcsolat elején tapasztalható „love bombing”-tól. „Nem a romantika a probléma, hanem az indokolatlan intenzitás” – magyarázza a szakértő.

A valódi, egészséges romantika a kapcsolattal arányosan bontakozik ki, tiszteletben tartja a határokat, és biztonságos érzést nyújt.

Ahogy fogalmazott: „A romantikának hozzá kell adnia az életedhez, nem pedig eltérítenie azt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KAPCSOLAT
A Rovatból
A párkapcsolati pszichológus feketelistája: 3 ártalmatlannak tűnő mondat, amivel észrevétlenül kivégzed a szerelmet
Egy klinikai pszichológus nevezte meg azt a három dolgot, ami minden kapcsolatot kicsinál.


Egy vita hevében szinte reflexből csúsznak ki olyan mondatok, amelyek látszólag csak a pillanatnyi feszültséget hivatottak levezetni. Ártalmatlannak tűnnek, mégis, mint a lassan ható méreg, hosszú távon

képesek erodálni a legstabilabb kapcsolatok alapjait is: a bizalmat, a biztonságérzetet és az intimitást.

Három ilyen, hétköznapinak álcázott, de valójában rendkívül káros mondatot azonosított egy párkapcsolati pszichológus, akinek elemzése idén februárban ismét nagyot futott az online médiában, rávilágítva, milyen könnyen válhat a kommunikáció a kapcsolat csendes gyilkosává.

A téma hátterét Dr. Jeffrey Bernstein klinikai pszichológus Psychology Today szaklapban megjelent, nagy hatású cikke adja, amelyben elemzi a verbális agresszió finomabb formáit. A szakértő szerint

a probléma gyökere gyakran az, hogy a felek nincsenek tudatában annak, milyen mély sebeket ejtenek a partnerükön egy-egy odavetett megjegyzéssel.

Bernstein három konkrét kifejezést emel ki, amelyek vörös zászlóként szolgálnak minden párkapcsolatban: „Túl érzékeny vagy.”, „Túlreagálod.” és „Nem nagy ügy.”

Mindhárom ugyanazt a célt szolgálja: a másik fél érzéseinek érvénytelenítését, leértékelését. „Haragot csillapítani próbálhatsz, de az ilyen válaszok lekezelőek és ítélkezők” – magyarázza Dr. Jeffrey Bernstein. Amikor valaki azt mondja a partnerének, hogy „túl érzékeny”, valójában azt üzeni: az érzelmeid hibásak, irracionálisak, és a probléma nem a helyzetben, hanem benned van. Ez szégyent és bizonytalanságot szül, és

arra készteti a másikat, hogy a jövőben inkább elfojtsa az érzéseit, ami egyenes út az érzelmi eltávolodáshoz.

Hasonlóan destruktív a „Túlreagálod/Csak vicceltem.” mondat, amely a gázlángolás nevű manipulatív technika egyik klasszikus eszköze. A beszélő ezzel megkérdőjelezi partnere valóságérzékelését, azt sugallva, hogy

a reakciója aránytalan, és a probléma valójában „csak a fejében létezik”.

Bernstein egy esettörténeten keresztül mutatja be a folyamat pusztító hatását. Egy Lisa nevű páciense arról számolt be, hogy kapcsolata elején partnere, Aaron még rajongott érte. „A kezdeti időkben Aaron azt mondogatta, hogy megőrül értem…” – idézte fel Lisa. Később azonban a dinamika megváltozott. Amikor Lisa valamilyen sérelmét fejezte ki, Aaron rendszeresen azzal hárított, hogy a nő túlreagálja a dolgokat. A folyamatos érzelmi érvénytelenítés odáig vezetett, hogy Lisa teljesen elvesztette a kapcsolatba vetett hitét, és a terápián már csak egyetlen, végső mondat hangzott el tőle: „Végeztem!”

A harmadik mondat, a „Nem nagy ügy.”, az érzelmek bagatellizálásával éri el ugyanazt a hatást. Minimalizálja a másik fájdalmát, és azt az üzenetet közvetíti, hogy az ő problémája jelentéktelen, nem érdemel figyelmet.

Ezek a mondatok ritkán állnak magukban; gyakran két másik romboló viselkedési minta kíséri őket.

Az egyiknél a felek fejben listát vezetnek a másik okozta sérelmekről, hibáiról vagy éppen a jó cselekedetekről.

„Ki kért utoljára bocsánatot? Ki tett többet a házimunkáért?” Ez a mentalitás a partneri viszonyt egy folyamatos versengéssé, hatalmi harccá silányítja. A másik veszélyes kísérőjelenség a falépítés, amelyet a Gottman-kutatások a válás egyik legbiztosabb előrejelzőjeként tartanak számon.

Ez az a pont, amikor az egyik fél a vita során teljesen lezár: nem válaszol, elfordul, kivonul a helyzetből, érzelmi falat emelve maga és a partnere közé.

„A falépítés nem sok jóval kecsegtet bármely kapcsolat jövőjét illetően” – figyelmeztetett Bernstein a Psychology Today-ben.

Aki felismeri ezeket a mintákat a saját kommunikációjában, tudatos váltással javíthat a helyzeten. A minősítő, hibáztató mondatok helyett érdemes úgynevezett „én-üzeneteket” használni, amelyek a saját érzéseinkre és élményeinkre fókuszálnak. Ahelyett, hogy „Túl érzékeny vagy”, mondhatjuk azt: „Amikor ez történik, én sebezhetőnek és meg nem értettnek érzem magam.” Ez a megfogalmazás nem támad, hanem párbeszédre hív.

Ha a vita elmérgesedik, konstruktívabb egy rövid, előre egyeztetett szünetet kérni. Például:

„Most túl feszült vagyok ahhoz, hogy ezt megbeszéljük. Szükségem van húsz perc szünetre, de utána folytassuk, mert fontos, hogy megoldjuk.”

A kulcs a garantált visszatérés; a szünet nem menekülés, hanem az érzelmi szabályozás eszköze. Az érzelmek érvényesítése szintén kritikus fontosságú. Egy olyan mondat, mint „Hallom, hogy ez most nagyon rosszul esik neked, és fontos nekem, amit mondasz. Beszéljük át, amikor mindketten nyugodtabbak vagyunk”, képes lehet deeszkalálni a legfeszültebb helyzetet is, mivel elismeri a másik fájdalmát anélkül, hogy feltétlenül egyetértenénk a helyzetértékelésével.

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KAPCSOLAT
Pszichológusok szerint ez a 6 meglepő jel mutatja, hogy a párkapcsolatod a végét járja, és szakítani fogsz
A szakítást gyakran rejtett gondolatok és viselkedés apró változásai előzik meg. Lehet, hogy nem is tudatos, csak azt érzed, valami mi nem stimmel.
Szabó Anikó, Pexels - szmo.hu
2026. január 15.



Nemrég volt január 5-e, a „válások napja”, amikor az ügyvédek szerint megrohanják őket a válni szándékozók.

Most, ahogy lassan véget ér a téli bekuckózás, sokan érezhetik, hogy valami nincs rendben a kapcsolatukban.

A legtöbb szakítás ugyanis nem hirtelen döntés, hanem egy lassú, sokszor észrevétlen folyamat eredménye.

Az Evening Standard cikkében vezető pszichológusok gyújtötték össze a hat legárulkodóbb jelet, ami arra utalhat, hogy egy kapcsolat a vége felé közeledik.

Az egyik legelső jelenség a „mikromegcsalás”, ami nem fizikai hűtlenséget takar.

Sara Davison szakítás- és váláscoach szerint ez „nem fizikai jellegű kapcsolatok építése másokkal.” A szakember kifejti: „Lehet, hogy érzelmileg nyílunk meg mások felé – bejegyzéseket lájkolunk, rácsúszunk valaki üzeneteire, vagy kicsit bizalmasabb viszonyban vagyunk valakivel a munkahelyünkön”. A coach szerint ez egy tudattalan tesztfázis. „Gyakran azt látjuk, hogy amikor valaki szakításon megy keresztül, már korábban is nyújtogatta a csápjait mások felé” – magyarázza Davison.

A következő lépcsőfok, amikor már a közös jövő tervezése is nyűggé válik.

Susanna Abse pszichoterapeuta úgy fogalmaz: „Egyszer csak azon kapod magad, hogy nem kovácsolsz közös terveket — a partnered ötletel, hogy nézzetek dátumokat a húsvéti szünetre, te pedig ellenállsz. Nem tudatosan mondod azt, hogy ‘nem utazunk közösen, mert nem leszek veled’, csak nincs kedved előre tervezni és pénzt fektetni a kapcsolatba.” Hayley Quinn randi-coach ezt kiegészíti: „Lehet, hogy kifogásokat keresel, miért lenne rossz ötlet most összeköltözni, vagy azt hajtogatod, hogy még több időre van szükséged, mielőtt igazán dönteni tudnál.”

Gyanús, ha már nem a párod az első, akivel megosztod az érzéseidet, gondolataidat, az aznap történteket, a sikereidet.

Hanem inkább barátoknak, kollégáknak mondod el, vagy egyszerűen magadban tartod. Így az érzelmi intimitás csendben halványul, és te szépen lassan eltávolodsz a másiktól.

Az érzelmi kapocs lazulását a fizikai is követi, csökken a csókok, az együttlétek száma vagy el is tűnik az intimitás.

Marianne Johnson pszichoterapeuta szerint „a szex kevésbé vonzóvá válhat, és azon kapod magad, hogy kifogásokat keresel az elkerülésére.” Susanna Abse ezt még erősebben fogalmazza meg: szerinte ez „a fizikai érintkezés iránti érdeklődés hiánya, a a zsigeri érzés, hogy igazából nem akarsz szexelni”.

Az egyik legmeglepőbb jel, amikor a párok abbahagyják a veszekedést.

Joanna Harrison párterapeuta úgy véli, „furcsa módon, amikor párok között van konfliktus… az még mindig annak a jele, hogy törődnek a kapcsolattal és egymással, mert tulajdonképpen azért vitatkoznak, hogy a dolgok valamilyen módon legyenek köztük. Az a fajta közöny, amikor már ahhoz sincs kedved, hogy bevonódj a partnered felé, annak a jele lehet, hogy valahol feladtad a kapcsolatot.” Amy Bojanowski-Bubb is egyetért: „Lehet, hogy azt gondolod: ‘Ó, hát mi rendben vagyunk – nem veszekszünk.’ Valójában van egyfajta béke. Csakhogy ez nem azért van, mert jobbak lettek a dolgok, hanem mert már nem törődsz eléggé a másikkal.”

A végső fázis, amikor már a jövőt is a partner nélkül tervezed.

„Elkezdhetsz olyan terveket szőni, amelyekből egyszerűen kihagyod. Például másik országba vagy városba költözés, munkahelyváltás vagy utazás – és nem is töprengsz azon, hogyan illeszkedik ez a kapcsolatba” – magyarázza Bojanowski-Bubb. A szakember szerint ezzel „valamilyen szinten, tudattalanul azt teszteled, milyen érzés elképzelni a jövőt úgy, hogy ő már nincs benne.”

Via Evening Standard


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KAPCSOLAT
A Rovatból
Ez a 6 durva dolog történik az agyaddal, amikor egy szörnyű szakításon mész keresztül
Hogy megszakad a szíved, az a legkevesebb. Nem véletlen, hogy teljesen padlóra kerülsz egy válás vagy szakítás után, ha az agyad ilyen dolgokon hajszol keresztül.


Az új szerelmet, vagy éppen a szakítást követő intenzív érzelmek rendkívüli hatással vannak gondolatainkra, hangulatunkra és viselkedésünkre. Az agyi kémia, a hormonok aktiválódásának és lecsendesedésének folyamata nagyjából mindenkinél egyformán működik. Csakhogy amíg az új szerelem óriási boldogságlöketet ad, amely hatására képesek lennénk akár hegyeket is megmozgatni, a szerelem vége olyan gödörbe lökhet, melyből nagyon nehéz kikapaszkodni.

Kicsit könnyebb, ha legalább azt tudjuk, hogy mindezért nem a másik nagyszerűsége és felejthetetlen lénye felelős kizárólag, hanem a mi saját agyunk, amely ezt akarja elhitetni velünk. Természetesen a saját kényelme érdekében.

Agyunk ugyanolyan intenzíven reagál a szerelmi kapcsolat elvesztésére, mint a társadalmi elutasítottságra, kirekesztettségre, kiközösítésre.

Az idegrendszert és a szerelmet tanulmányozó kutatók rájöttek, hogy egyformán reagálunk, bármilyen, számunkra fontos kapcsolatot veszítünk is el. Arra jutottak, hogy hat különböző agyi rendszerre van hatással egy durva szakítás.

Ez a hat agyi rendszer: a kötődési-, a jutalmazási-, a fájdalom-, a stressz-, az érzelemszabályozó és a kognitív hálózatok.

Nézzük, hogy mire képesek, ha felpiszkálják őket.

Konkrétan ez történik az agyaddal egy szörnyű szakítás után:

1. A kötődési rendszered túlpörög

A kötődési rendszer a kapcsolatokról szól, és elsősorban az oxitocin és a vazopresszin működteti. Közvetlenül a szakítást követően ez a rendszer túlpörög, így próbál visszanyomni téged a párod karjaiba, még akkor is, ha a szóban forgó személy nem volt sem kedves, sem szerető partner.

Úgy érezheted, hogy végtelenül és teljesen egyedül maradtál, és mintha egy részed hiányozna, örökre kiszakadt volna belőled. Ezt a kémiai folyamtok hitetik el veled.

De ez átverés. Most is össze vagy kapcsolódva egy baráti és családi, meleg, támogató rendszerrel. Ha vannak testvéreid, családod, élnek a szüleid, körülvesznek a barátok, akkor nem vagy egyedül. Tölts velük időt újra, és a beszélgetéseiteknek nem kell az épp véget érő kapcsolatodról szólnia (ha nem feltétlenül akarod), hanem egyszerűen csak legyetek együtt. Az ölelés, a kedves szavak, a régi közös dolgok újbóli felfedezése, a megnyugtatás nagyon hasznos gyógyszer ezekben a fájdalmas időkben.

2. A jutalmazási rendszered felborul, olyan, mintha elvették volna a kedvenc drogodat

A jutalmazási rendszered éri el nálad, hogy legyen motivációd, ami miatt reggel egyáltalán képes vagy felkelni az ágyból. Ez köt azokhoz a dolgokhoz, amiket vagy akiket értékelsz és kedvelsz. A dopamin és a jutalmazó megerősítések során a tested által termelt opioidok ennek a rendszernek az elsődleges mozgatórugói, mert örömérzetet okoznak és kötődést alakítanak ki, pont úgy, mint ahogy a függőségek esetében történik.

Merthogy ugyanezek a jutalmazási pályák a felelősek a függőségek kialakulásáért is (drogok, alkohol, pornó, kapcsolatok, bármi iránt), és részei a kötődési rendszer áramköreinek. A jutalmazási rendszered éri el, hogy vágyj a partnered után.

A szerotonin szinted állapota pedig azt befolyásolja, hogy éppen hogyan érzed magad. Például összefüggésbe hozható azzal, hogy valaki kényszeres gondolatokat, negativitást vagy impulzivitást érez.

Ezt a rendszert le tudod állítani! Próbáld figyelmen kívül hagyni azokat a sugallatot, amelyet ez a folyamat idéz elő. A jutalmazási rendszered ugyanis a biztos dolgokhoz igyekszik kötni téged. Keresi a fix pontokat az életedben, és ilyen lehet a volt partnered is.

Néhányan egészen addig mennek, hogy szinte megszállottnak érezik magukat, impulzívan és a jellemüktől teljesen eltérő módon viselkednek: újra és újra felhívják az exet, üzeneteket küldenek, zaklatják, kémkednek utána vagy akár vállalhatatlan facebook posztokat tesznek ki párjukkal kapcsolatban.

Ha azt akarod, hogy ez a rendszer gyorsabban lehűljön, hamarabb kapd vissza a régi énedet, akkor ne add meg neki azt, amire vágyik (azaz az exet).

Azt sem tartanád okos dolognak, hogy hetente néhányszor heroinozz egy kicsit, miközben épp megpróbálsz leszokni, nem? Ugyanez vonatkozik az exekre is.

3. A fájdalomrendszered szomorúsággal, bánattal és kétségbeeséssel áraszt el

A fájdalomrendszer a szomorúság, a bánat és a kétségbeesés érzéséhez kapcsolódik. Igazi megtört szív szindrómát okoz. Szakításkor az opioid szintje csökken a szervezetedben, és ez hozzájárul a szomorúság és a fájdalom intenzív megéléséhez. És egy újabb erőteljes nyomást ad, ami arra késztet, hogy bármi áron próbáld meg rendbehozni a kapcsolatodat.

Mivel a fájdalom érzékelése ugyanazon az agyi területen történik, akár fizikai, akár lelki fájdalmat élsz át, azt szokták tanácsolni, hogy ilyenkor a kínok enyhítésére vegyél be egyszerű fájdalomcsillapítót, mint amikor görcsöl a hasad vagy fáj a fejed.

Hallgathatsz olyan zenét is, amely kifejezi az érzéseidet, vagy amelyek erőt adnak, feldobnak vagy ellazítanak. A pszichológiában rendszeresen használnak a terápiák során zenét, mert az agy különböző régióira képes hatni. Például hatással lehet az agykéreg alatti területekre, ahol az érzelmek lapulnak.

Igen, ilyenkor e legtöbb ember enni sem tud, meg kimozdulni sem a házból, mégis azt tanácsolják, hogy legalább, amíg a fájdalomcsillapító hat, egyél rendesen és sétálj nagyokat. Ha semmi nem segít, szükséged lehet tanácsadásra is.

4. A stresszrendszered olyan hormonokat szabadít fel, amelyektől hiperérzékeny leszel

Eláruljuk a két rohadék nevét: a kortikotropin és a noradrenalin. Ez a két hormon a szakítást követően azonnal reagál, hiperéber és felpörgött leszel tőlük. Sajnos nem csak néhány órára. Szorongás, szívdobogás, étvágyváltozás és alvászavarok jelentkezhetnek a hatásukra.

Milyen megoldást ajánlanak minderre? Kevés újdonságot tudnak mondani a szakemberek. Séta a természetben és a relaxációs technikák kipróbálása valamilyen szinten megnyugtató lehet.

A lényeg, hogy a szerotonin szinted normalizálódjon. A szerotonin ugyanis képes hatni a stresszrendszer egyes részeire, megnyugtatja, kikapcsolhatja azt.

A hiperérzékenységet ki is tudod használni. A javuló szaglás és a hallás hatására másként érzékeled a környezetedet. Használd ki ezt az új képességet, úgysem tart sokáig. Az illatok és a hangok megváltoztathatják a hangulatodat és csökkenthetik a stressz érzését.

5. Az érzelemszabályozó rendszered megpróbálja tompítani az érzelmeidet

Amikor az agyad erősen stresszes állapotba kerül, például közvetlenül egy szakítás után, a prefrontális kéreg területei kevésbé aktívak. Csakhogy az érzelmek szabályozásához mindannyiunknak szüksége van arra, hogy a prefrontális kéreg megfelelően működjön. Így lehet csak az érzelmeket kezelni, és a viselkedést kontrollálni.

Egy szakítás után, amikor ez a rendszer még pont rosszul működik, könnyen gondjaid adódhatnak a nehéz helyzetekben, legyen az munka vagy épp rendőri ellenőrzés gyorshajtáskor, mert nem tudod kibeszélni magad. Ahogy egy ideig arra is képtelen leszel, kiegyensúlyozottnak érezd magad.

6. A kognitív hálózatod lesz a megmentőd, mert segít, hogy végül valami másra koncentrálj

Stresszes időszakokban az agyadban sokféle egyensúly bomlik fel, a legrosszabb, hogy a kognitív (gondolkodó) és szabályozó rendszerektől az agyad az érzelmi rendszerek felé tereli az erőforrásait.

A lényeg az, hogy ennek hatására problémák adódhatnak a koncentrációval, a szervezéssel és a memóriával is. Ez bizony nincs jó hatással a munkahelyi teljesítményre, más kapcsolatokra és úgy egyáltalán az életre.

Szerencsére egy idő után visszaáll a rend, és lassan képessé válsz másra is koncentrálni az exeden és annak tettein, vagy az új életén kívül.

Ezeken az agyi folyamatokon keresztül megértheted, hogy mi megy végbe az agyban egy szakítás, válás, megcsalás után. Nagyon durva viharok dúlnak odabent! Közvetlenül a szakítás után normálisak az agy erős reakciói a veszteségre. Kezdetben ezek a viharok arra sarkallnak, hogy megpróbáld visszahódítani a volt partneredet, de aztán idővel (és az erőfeszítéseidnek köszönhetően) a neurokémiai folyamtok megnyugszanak, és a tünetek elhalványulnak.

Hogy kinek mennyi időre van ehhez szüksége, az változó. De amennyiben valakinél a tünetek tartósan fennállnak, ha nehezen birkózik meg a szakítást követő érzelmek intenzitásával, akkor szükség lehet szakember segítségére.

Mondjuk talán épp ők azok, akik semmiképpen nem szeretnék igénybe venni azt.

Fontos:

Ha azok közé tartozol, akik traumatizáló kapcsolatban éltek (pl. bántalmazó-, pszichopata- vagy nárcisztikus személlyel kerültél össze), a szakítást követő időszak nem lesz ugyanaz, mint egy normális partnertől történő elválás esetén.

Ha te is ilyen kapcsolatban élsz vagy éltél, kérj segítséget a NANE segélyvonalán (Nők és gyerekek elleni erőszak áldozatainak és segítőiknek: +36 80 505 101).


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk