Egy lány több fiúnak is bevallotta évekkel később, hogy tetszettek neki – így reagáltak
Jen Glantz, az Elite Daily írója hamarosan 30 éves lesz, és saját elmondása szerint két dolgot érez igazán: egyrészt, hogy öregszik; másrészt, hogy már nem izgatja magát olyan dolgokon, amik régen foglalkoztatták.
Jen, mint sokan mások, a 20-as évei elején jó sok barátot gyűjtött maga köré, és mindig volt kivel moziba vagy iszogatni járnia, mindig sok emberrel chatelt, hogy ne érezze magát egyedül.
Fontos volt neki, hogy pörögjenek az események, és hétvégi estékre tervei legyenek. Nagyon izgatta, hogy azok a srácok, akik tetszettek neki, mit gondolnak róla. De mindig túl félénk volt ahhoz, hogy megtegye a nagy lépést, és szerelmet valljon.
Évekkel később egy érdekes kísérlet jutott eszébe.
Mi lenne, ha írna rég nem látott szerelmeinek, és bevallaná nekik, hogy majdnem 10 évvel ezelőtt teljesen odavolt értük? Jen egy-egy üzenetet küldött a fiúknak, és ezeket a válaszokat kapta.
„Haha, hatalmas este volt! Nagyon bejöttél akkoriban!”
„Mi?!?!? Nekem is nagyon bejöttél! Hallod, sosem veszem észre a jeleket”
Jen a diploma után találkozott ezzel a sráccal – aki szerinte a legfurább ember volt a világon, és azonnal belehabarodott. A srác a legviccesebb dolgokat tudta mondani, akár a legunalmasabb dolgokról is, és nagyon megnevettette Jent. De nagyon sokat csajozott, ezért a lány tisztes távolságot tartott a fiútól.
Egyik este kettesben voltak, és két órán át beszélgettek a lány szobájában. De nem érintették meg egymást, nem csókolóztak, még csak nem is ültek az ágy ugyanazon oldalán.
Aznap tudatosodott a lányban, hogy a fiú nem látja őt többnek barátnál.
Ezért amikor megtudta, hogy a valóságban a fiú nagyon is odavolt érte, Jen mérges lett. Bár jelenleg boldog párkapcsolatban él, sajnálja, hogy nem derült ki már akkoriban, hogy tetszettek egymásnak.
„Szia! Jen Glantz vagyok. Tudom, hogy ez most hülyén és furán fog hangozni, de egy pár évvel ezelőtt nagyon tetszettél nekem, de nem mertem akkor semmit mondani, mert féltem, vagy ilyesmi. Szóval ennyi. Most elmondtam! Legyen szép napod (és életed)!”
„Kedves Jen, az egyetem első négy évében azt hittem, hogy külföldi cserediák vagy és nem tudsz angolul. Csak viccelek (nagyjából). Hízelgő, hogy elmondtad! Szerencsétlenségedre, egyetem óta boldogan a másik kapura játszom! Minden jót!”
Egyetem alatt Jennek volt egy fiú barátja, aki mindig ott volt a társaságukban. Egy pár barátja legjobb barátja volt, és nagyon jól nézett ki. Jen viszont túl szégyenlős volt ahhoz, hogy akárcsak köszönjön neki, ezért sosem beszélgetett a fiúval.
Régen úgy tűnt, hogy távkapcsolatban van valakivel, és semmit sem lehetett tudnia párjáról. Jent nem is lepte meg annyira, mikor megtudta, hogy a fiú meleg. Már az egyetem alatt is eszébe jutott ez, mert
a srácra minden klisé jellemző illet: jól öltözött, imádott pletykálni, és nem voltak fiú barátai.
A lány viszont kicsit cikinek találta a helyzetet, mert a srác emlékezett arra, hogy konkrétan sosem beszélgettek.
„Szia! Jen Glantz vagyok. Tudom, hogy ez most hülyén és furán fog hangozni, de egy pár évvel ezelőtt nagyon tetszettél nekem, de nem mertem akkor semmit mondani, mert féltem vagy ilyesmi. Szóval ennyi. Most elmondtam! Legyen szép napod (és életed)!”
„Ó, rég nem beszéltünk. Miért mondod ezt most el hirtelen? Tudod, hogy Courtney-val járok, igaz?”
Jen első New York-i szerelme akkori munkatársa volt. A probléma viszont az volt, hogy ő volt az egyetlen munkatársa. Hárman dolgoztak a cégnél a főnökükkel.
A lány úgy érezte, hogy nem vallhatja be érzelmeit a fiúnak, mert lehet, hogy elveszti az állását, ha rosszul sülnek el a dolgok.
Neki volt a legnehezebb bevallania utólag, hogy tetszett neki, mert mindig is tudni akarta, hogy a srác észrevette-e őt, vagy viszonozta-e az érzéseit.
Sajnos, a válaszából kiderült, hogy a fiú nem érzett hasonlóan Jen iránt, és azt is megtudta, hogy a cég egyik volt-partnerével van most kapcsolatban. Jen első gondolata az volt, hogy miért nem jött be a srácnak, és hogy miért választott mást helyette. Szóval nem is bánja, hogyha nem beszélnek soha többé.
„Szia! Jen Glantz vagyok. Tudom, hogy ez most hülyén és furán fog hangozni, de egy pár évvel ezelőtt nagyon tetszettél nekem, de nem mertem akkor semmit mondani, mert féltem vagy ilyesmi. Szóval ennyi. Most elmondtam! Legyen szép napod (és életed)!”
„…”
Az utolsó sráccal Jen az egyetem utolsó évében találkozott, akkor is csupán pár alaklommal a barátaikon keresztül. Keveset beszéltek, és sosem lógtak kettesben. Telefonszámot cseréltek, mert volt egy közös órájuk, amin más csoportba voltak beosztva, de mindig tervezték, hogy leülnek együtt tanulni.
A randi sosem jött össze, mert sem Jen, sem a srác nem kezdeményezte azt.
Jen 7 évvel később, végre bevallotta a fiúnak, hogy mit érzett akkor, de sosem kapott választ. A lány kicsit hülyének érezte magát; lehet, hogy nem is kellett volna felkeresnie, vagy talán nem is emlékszik már rá? Lehet, jobb is ha azt hiszi, hogy véletlenül kapta az üzenetet.
Az újságíró örül annak, hogy elküldte ezeket az üzenteket. Ha másra nem is legalább emlékeztetőnek jó volt a kísérlet, hogy kimondja mindig, amit érez.
És az olvasóinak is azt javasolja, hogy jobb vallomást tenni, hiszen sosem tudhatod, hogy kinek tetszel.