„Egy férfit szeretek, de szükségem van a kalandokra” – őszinte vallomás egy nőtől, aki nyitott kapcsolatban él
Egy átlagos kedd reggelén a kanapén ülök, velem szemben a férjem. A reggeli kávénkat isszuk, megbeszéljük, ki hánykor ér haza a munkából, közben pedig a Tinderünket lapozgatjuk. Ma pont nem lesz randija egyikőnknek sem, talán megnézünk majd egy filmet, vagy beülünk egy kávézóba.
Egyikőnk sem túl romantikus alkat, viszont fontos számunkra a humor. Rengeteget nevetünk együtt, és mindkettőnk második anyanyelve az irónia - azt hiszem, ezért is zúgtunk egymásba anno.
Amióta úgy döntöttünk, hogy nyitottá tesszük a házasságunkat, picit drámaibb lett minden - van a kapcsolatunkban egy újfajta intenzitás, szenvedély és persze számtalan titok.
Két éve döntöttünk úgy, hogy új szintre emeljük a házasságunkat, de csak az utóbbi pár hónapban kezdtünk el valóban randizgatni. Én mindig is nyíltan biszexuális voltam, ami rengeteget könnyített kettőnk kommunikációján. Bátran elmondhatta, ha lenyűgözte egy szexi comb az utcán, és a szexuális életünket is fel tudtuk pezsdíteni pár apró praktikával. Azonban valójában sosem feküdtem le más lánnyal, a vágy nem szűnt meg, de úgy döntöttem, elengedem ezt, és igent mondok a monogám, hagyományos házaséletre.
Egy darabig remekül is ment, ám pár év elteltével úgy éreztem, nem vagyok teljes, nem élhetem ki minden szexuális fantáziámat. Ezt a kérdést hosszú dilemmázás követte, olykor még a szakítás témája is felmerült.
Hogyan lehetne helyrehozni valamit, ami valójában sosem romlott el, csupán nem a számunkra kedvező határok között mozog?
Egy napon a kezembe akadt egy könyv a poliamor kapcsolatokról, ami annyira felkeltette az érdeklődésem, hogy eldöntöttem, elmerülök a témában. A következő hónapokban számtalan cikket, könyvet elolvastunk erről a férjemmel, filmeket néztünk, beszélgettünk. Meg akartuk tudni, pontosan mi ez, milyen hagyománya van a társadalomban, és hogy néz ki a gyakorlatban. Hogyan lehet fenntartani, milyen szabályok között működik.