KÉK HÍREK
A Rovatból

Azt tanácsolták az anyának, engedje lekapcsolni fiát a gépről, másnap a csodával határos módon pislogni kezdett

A 19 éves fiatal születésnapján szenvedett egy gyorshajtó miatt borzasztó balesetet, édesanyja azonban nem adta fel még a legsötétebb időszakban sem.


Bár teljesen sosem fog felépülni, ismét jár és beszél az az angol fiatal, akit az orvosok már le akartak kapcsolni az életmentő gépekről - írja a Liverpool Echo.

Lee Baxter saját születésnapi bulijára igyekezett az angliai Bootle városában, amikor egy Audi bőven átlépve a megengedett sebességet 140 kilométer per órával csapódott bele az autójába.

Az autót vezető Kevin Bernard először elmenekült a helyszínről. Miután elfogták, hat év börtönre ítélték tettéért.

Lee édesanyja élete legrosszabb telefonhívását kapta a kórházból, miközben otthon várta a tortával és a lufikkal.

A 19. születésnapját betöltő fiú rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett: károsodott az agya és a tüdeje is, eltörtek a bordái és a medencecsontja is, ráadásul egy kórházi fertőzést is összeszedett, amely szintén a tüdejét érintette. Állapota miatt kómába esett, gépekre kötve maradthatott csak életben. Az orvosok azt mondták az anyának, hogy ha valamilyen csoda folytán életben is marad, biztosan komoly fizikai és mentális károkkal kell együtt élnie.

Egy ponton azt tanácsolták neki, hogy emberségesebb lenne, ha lekapcsolnák a gépekről és hagynák meghalni. Az anya azonban nem egyezett bele ebbe. Fia másnap pislogni kezdett, és jelezte, hogy élni akar.

Az igazi küzdelem azonban még csak ezután várt a családra: Lee-nek szinte mindent újra kellett tanulnia, többek közt a beszédet és a járást is. Három hónappal ébredése után volt képest először azt mondani, hogy "anya", amely édesanyját hihetetlenül boldoggá tette. A nő naponta látogatta őt a kórházban, később már a hétvégékre hazaengedték a fiút.

Állapota azóta lassan, de javul: a járása még imbolyog, beszéde is összemosódik, kettős látástól szenved, és komoly fájdalmai vannak. Édesanyja számára azonban a legfájóbb, hogy mentálisan mintha kicserélték volna a fiát. A balesetig ő volt az osztály bohóca, aki mindig megnevettetett mindenkit, azóta azonban teljesen magába zárkózott.

"Azelőtt mindig rendkívül érzelmes gyerek volt, de most már nem az. Számomra olyan, mintha az autóbaleset elvette volna a fiamat, mivel már nincsenek irántam érzelmei. Teljesen rideg. Mintha Lee teste lenne, de ez már nem Lee"

- mesélte az édesanya.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bicskával vágta el apja infúzióját a kórházban egy 13 éves fiú
A fiú vallomásában azt mondta, nem bírta látni apja kiszolgáltatottságát. Csak akkor eszmélt rá tettére, amikor berohantak az ápolók.


Egy 13 éves fiú többször is megpróbálta megszakítani édesapja kórházi kezelését az intenzív osztályon Sarkadon. Előbb az ágya mellett működő gépet próbálta kikapcsolni, ám az riasztotta az ápolókat. Ezután bicskát vett elő, és elvágta az infúziós csövet.

A rendőrség szerint a fiú tette súlyos következményekkel járhatott volna. A Rendészeti Államtitkárság szerdán reggel számolt be az esetről a Facebookon. Azt írták: a fiú „segíteni” szeretett volna az apjának, de a mozdulata majdnem tragédiához vezetett. A cső elvágásával ugyanis életveszélyes állapotot idézhetett volna elő.

„Az apa elvérezhetett volna, a vénába jutó léglégbuborék pedig légembóliát okozhatott volna”

– írták.

A fiú a napokban lesz 14 éves. Beismerte a tettét, és azt mondta, nem tudta elviselni, hogy mindig erős apja hirtelen ennyire kiszolgáltatottá vált. Akkor döbbent rá, mi történt, amikor meglátta a vért, és az intenzív osztály dolgozói közbeléptek.

A fiatalt életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják. Szabadlábon védekezhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy brit férfi megölte barátját egy erzsébetvárosi albérletben, majd a holttestet végighúzta a folyosón
A két brit férfi bulizni érkezett Budapestre, de az este tragédiába torkollott. A veszekedés után késsel végzett 28 éves társával az elkövető.


Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.

A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.

A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.

A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mellényzsebből fizette ki a közel félmilliós büntetést az ötvöskónyi gyorshajtó
A 27 éves kutasi sofőrt Ötvöskónyiban mérték be. 126 km/órával ment lakott területen belül.


Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.

A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.

Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.

A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorshajtás miatt 50 ezer forint közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot is kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Hatalmas lángokkal égett egy új csarnok, amit két hét múlva adtak volna át Mezőhegyesen
A városban mindenhol erős füstszag terjengett. A kár hatalmas, a cég épp a megnyitóra készült, nemrég készültek el a beruházással.


Hatalmas lángokkal és füsttel égett hétfő este az új csarnok Mezőhegyesen. A helyiek szerint erős a füstszag terjengett a városban. Két hét múlva adták volna át az új, 1800 nm-es épületegyüttest, ahol 2000 nm raklap is leégett. Az oltásban hatvan tűzoltó vett részt.

Egy kertészeti és öntözés technikai cég telephelye gyulladt ki. Az árukészlet nagy része elpusztult a lángokban.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: