hirdetés

KAPCSOLAT

Azt hitte, hogy a barátnője megcsalja, pedig csak mekizni járt titokban a diétája alatt

Veszekedésük alatt hiába vallotta be a lány, hogy csak csirkefalatokért osont le a gyorsétterembe, a férfi azt hitte, hogy ez csak egy rossz hazugság.
Fotó: Illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2021. március 06.

hirdetés

Lapátra tette barátja azt a nőt, akit hűtlenséggel vádolt a sok gyanús kiruccanása miatt, a valóságban viszont a nő sorozatosan a McDonaldsba szökött ki, hogy egyen egy jót - írta meg a lány a történetét Redditen.

A nő három éve volt együtt barátjával, akivel tavaly költöztek össze. A közös élet azzal kezdődött, hogy a férfi megkérte őt, hogy a kedvéért térjen át a vegán étrendre, barátnője pedig bele is egyezett. Tavaly decemberben azonban hirtelen fellángolt benne a vágy, hogy befaljon egy doboz csirke nuggetset. Eleinte próbált nem gondolni rá, ám elmondása szerint hamarosan már álmában is csirkefalatkák jelentek meg, és akkor úgy döntött: titokban megszegi az ígéretét.

A "félrelépés" olyan jól esett neki, hogy onnantól kezdve hetente legalább kétszer kiszökött a McDonaldsba, miközben a barátjának mindig annyit mondott csak, hogy ügyeket intéz vagy bevásárol.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KAPCSOLAT

Előtte-utána képen mutatta meg, hogyan hagyta el magát mellette a párja, amióta együtt vannak

A lány poénnak szánta az összehasonlítást, de nem mindenki találta viccesnek.
Fotó: hollymillstbe/TikTok - szmo.hu
2021. április 08.

hirdetés

TikTok-on mutatta meg egy lány, hogy a barátja külseje jelentősen megváltozott, amióta egy párt alkotnak. Sokan jót nevettek a képeken, míg mások sértőnek találták az összehasonlítást - írja a Daily Star.

“Fogalmazzunk úgy, hogy elkényelmesedett” - írta Holly a fotók mellé.

Az első képen a lány félmezten barátja úgy fest, mint aki sűrűn látogatja az edzőtermet: vékony, sportos és kifejezetten izmos.

“Ez néhány héttel a találkozásunk előtt készült. Azt hittem, ezt kapom” - fűzte hozzá a lány.

A második képen ugyanakkor szakállasan, túlnőtt hajjal és kissé pocakosan látjuk viszont a férfit, akinek már távolról sem olyan kidolgozott a teste.

hirdetés

“Valójában ezt kaptam! Íme, a barátom másfél évvel később” - kommentálta Holly.

@hollymillstbeLet’s just say he’s comfortable #fyp #couples #boyfriendcheck♬ original sound - user937740088349



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KAPCSOLAT

Kamuprofilt csinált egy angol feleség egy randioldalon, hogy lebuktassa a férjét, aztán el is ment vele találkozni

Allan őszintén hitt benne, hogy a dekoratív Lorraine érkezik hozzá a hotelszobába.
Fotó: Greyerbaby/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2021. április 04.

hirdetés

Egy gyanakvó feleség, Lucy Batchelor kamu randiprofillal csalta tőrbe a férjét - és maga is meglepődött, milyen könnyen ment a dolog, írja a Daily Star.

A 46 éves Lucy a Plety of Fish nevű oldalon találta meg saját férje, Allan Coates profilját. A nő ezek után a csinos Lorraine képében hálózta be Allant, akivel egy hotelszobába beszélte meg a találkozót.

“Kíváncsi voltam, meddig menne el, de teljes mértékben bedőlt nekem” - mondja a nő, aki 5 évet élt együtt a férfivel.

A házaspár nem sokkal azelőtt úgy határozott, mindkettejüknek szüksége van egy kis egyedüllétre, habár még mindig szeretik egymást. Lucy mégis úgy érezte, valami nem stimmel. Kutatni kezdett férje után a randioldalakon, és hamar meg is találta őt.

“Csináltam egy kamuprofilt egy vonzó nő képével, akit a neten találtam, és elneveztem Lorraine-nek. Allan ideális csaját alkottam meg, aki európainak néz ki és hotelekben dolgozik, tehát az én ellentétem” - mondja.

hirdetés

Az üzenetekből hamar flört bontakozott ki. Lucy elképedésére férje intim fotókkal és videókkal örvendeztette meg “Lorraine-t”.

“Allan elárulta a Lorraine-nek, hogy soha nem kellett volna engem feleségül vennie, mert nem szeret eléggé. Sírva fakadtam. Összetört a szívem, megalázva éreztem magamat.”

A nő ezek után a kamuprofil nevében szexre invitálta a férjét egy hotelszobába.

“Amikor kopogtam Allan szobájának az ajtaján, tetőtől talpig remegtem. Nehéz leírni az arcát, amikor kinyitotta az ajtót, és én álltam ott Lorraine helyett.”

Allan nem is hitte el egyhamar, hogy átverték, felesége kénytelen volt neki megmutatni neki az üzeneteket.

A pár azóta elvált, és Lucy állítása szerint sokkal jobban érzi magát Allan nélkül.

A férfi beismerte, hogy sokkolták a történtek:

“Megbántam a dolgot. Nehéz időszakon mentünk keresztül, és úgymond elkalandoztam”

- magyarázta.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KAPCSOLAT

Egy nappal az esküvő után tudta meg egy nő, hogy 8 hónapja mással van viszonya a férjének

A férfi először még tagadta a megcsalást, aztán előkerültek a kínos bizonyítékok is.
Fotó: Northfoto/Aubry Lyn/SWNS - szmo.hu
2021. április 20.

hirdetés

Még csak egy napja ment feleségül Aubry Lyn Justin Unfredhez, amikor egy névtelen üzenetből megtudta, hogy újdonsült férjének 8 hónapja egy másik nővel van viszonya, írja a Mirror. A 41 éves Aubry a Facebookon kapott üzenetet egy ismeretlen nőtől, aki azt állította, hogy Justin a lányával csalja hónapok óta az órákkal korábban az oltár elé álló feleséget.

Aubry kezdetben nem hitt az idegennek, ezért bizonyítékot kért a titkos kapcsolatról. Válaszul néhány meglehetősen intim beszélgetésről készült képernyőfelvételt küldött neki az állítólagos édesanya. Aubry végül szembesítette a 35 éves Justint a vádakkal, aki elismerte, hogy még az esküvőjük napján is váltott üzenetet a másik nővel.

A házaspár azóta is együtt él, de Aubry azonnal a házasság érvénytelenítést kezdeményezte. A megcsalt nő azt mondja, hogy szinte teljesen megsemmisült, amikor kiderült a titkos viszony. A férfi azóta többször is bocsánatot kért, de Aubry szerint elképzelhetetlen, hogy túl tudjanak lépni ezen az ügyön.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KAPCSOLAT

Az éppen őt megcsalni készülő barátját buktatta le a kanadai lány és édesapja

A fiú sok mindenre számított, de erre valószínűleg nem, amikor úgy döntött, félrelép.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 10.

hirdetés

A kanadai Jade Hik közösségi oldalain mesélte el - sőt a TikTokon meg is mutatta - hogyan húzta csőbe barátját, aki félre akart lépni kapcsolatukból - írja a Daily Mail.

Jade elmondta, hogy alig két év együttlét után a kapcsolatuk elhidegült volt barátjával, egy ideje külön is aludtak. A lánynak feltűnt, hogy párja gyanúsan sokszor hív egy bizonyos számot - mint kiderült, a volt barátnője volt az.

Ahogy Jade meséli, ő nem az a fajta, aki szeret kétségek közt vergődni, így úgy döntött, leteszteli, hogy barátja hűséges-e még hozzá. Ebben segítségére volt barátnője, és annak egy másik jóbarátnője, Hayley. Az ő ötlete volt, hogy elkezd online flörtölni Jade pasijával, és kiderítik, a fiú bekapja-e a horgot.

A beszélgetések aztán egyre pikánsabbakká váltak, mígnem a hűtlen barát felajánlotta Hayleynek: találkozzanak személyesen is.

Nem is akármilyen randevút tervezett: arra kérte a lányt, hogy töltse vele az éjszakát egy bérelt hotelszobában. Hayley persze belement a "találkozásba".

A fiú aznap este össze-vissza hazudozott arról, hogy mivel fogja tölteni az éjszakát, de Jade-nek nem is volt szüksége különösebb magyarázatra, hiszen akkor már tudta, hogy a hotelban ő fogja meglepni (egyelőre még) párját.

hirdetés

A sztori valószínűleg nem is ütött volna ekkorát, ha a lány nem veszi videóra az esetet. Így viszont az internet népe kárörvendhetett a csalfa fiú kínszenvedésén, amikor

ajtót nyitott, és meglátta, hogy ott szeretője helyett barátnője állt - aki ráadásul az apjával érkezett.

„Helló, Hayley vagyok” - élcelődött az apa, míg Jade nem volt ilyen vicces kedvében.

Mi újság, te rohadék? Én meg Jade vagyok, vagy mondhatnám úgy, a volt barátnőd

- hangzott üdvözlő mondata, ami egy szemernyi kétséget sem hagyott afelől, hogy mi lesz a további sorsa kapcsolatuknak.

Az apa végül elmondta a fiúnak, hogy soha többet nem találkozhat a lánnyal, aki rezignáltan vette tudomásul, hogy meg sem történt félrelépése nem maradt következmény nélkül.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: