Állandóan felsír a gyerek este, nem tud aludni? - Neki is fontos a napirend
A gyerekek egy része nagyon sokszor ébred fel éjszaka. Ennek legfőbb oka, hogy nincs egy kialakított, fix napirendjük. A témáról Bartolák Lilla gyerekalvás-szakértőt kérdeztük.
A szakember szerint a legtöbb probléma abból adódik, hogy nincsen rendszeresség. Szerinte
Ezzel szemben a rendszeres, kiegyensúlyozott délutáni alvás járul hozzá leginkább az éjszakai pihenéshez, napközben pedig elkerülhetők a hisztizések.
– Hogyan dolgozik az önhöz forduló szülőkkel?
– A kapcsolat mindig egy konzultációval kezdődik, ahol átbeszéljük azokat a problémákat, amikkel hozzám fordultak. Ezután olyan megoldásokra teszek javaslatokat, amelyek illeszkednek a család dinamikájába.
– Mi derülhet ki az első beszélgetésből?
– Elég tapasztalatom van, hogy meghalljam azokat a kimondott vagy ki nem mondott gondolatokat, amiket meg kell hallanom. Ilyenkor mélyebben is belekérdezek az adott helyzetbe, és sokszor kiderül, hogy hol vannak az elcsúszások.
– Pár hónapos kisbabáknál is kialakítható már a napirend?
– Napirendet nagyjából 4-5 hónapos kortól érdemes fixálni, viszont születéstől fogva alakíthatunk ki jó szokásokat. Figyelembe kell venni, hogy a napirend a gyermekkel együtt fejlődik és változik.
Én leginkább 7-13 hónaposakkal foglalkozom, de az a tapasztalatom, hogy bőven van alvási probléma 2-3 év körül is.
– Miért legyen napirendje a gyerekeknek?
– A gyerekeknek nincs időérzékük, kellenek kapaszkodók, és a napirend erre nagyon jó lehet. Amikor óvodapedagógusként foglalkoztam a gyerekekkel, akkor ez nagyon fontos volt. Ugye a picik ott bemennek, reggeliznek, leülnek körbe a szőnyegre, majd van egy kis szabad játék. Azután kimegyünk az udvarra, jön az ebéd és alvás. Egyszer például szmogos volt a levegő, nem tudtunk kimenni az udvarra. A háromévesek nem értették meg, hogy nem lehet. Fél órán keresztül hajtogatták, hogy igenis ki kell menni, mert azt tudták csak, hogy a játék után levegőzés jön.
Persze a napirend nem old meg mindent, de megkönnyíthetjük az életünket és a gyerekekét is.
– Mennyire hatékony a napirend?
– A napirend nem csodaszer, de azt tapasztalom, hogy ahol van, ott könnyebb az altatás. Nemrég volt egy családom, ahol egy 11 hónapos kislány este óránként felsírt. Kialakítottunk egy, a család számára tartható napirendet. Ezután a kislány elkezdett eleinte hosszabbakat aludni, mára pedig fel sem riad éjszakánként.
– Végezetül, mennyit fontos aludniuk a különböző korosztályoknak?
– Az egyévesek kétszer is alszanak egy nap, de kétéves korukban már elég lehet egy alvás is, mondjuk délben. Az óvodásoknál más a helyzet, ők már egy óra alvással is elvannak. Viszont az oviban eléggé lefáradnak ahhoz, hogy akár újra 2-2,5 órát tudjanak aludni. Én 5-6 éves korig mindenkinek azt javaslom, hogy a délutáni pihenő ebéd után legyen, az iskola úgyis hirtelen szakítja el tőlük a pihenés lehetőségét. De persze itt is elmondható, hogy a jól bevált egyéni napirend segíti leginkább elő a regenerálódást.