Zümmögő tűk és gogo lányok - ilyen volt idén a Tetoválók Éjszakája
Bátran kijelenthetjük, hogy mára már egy igencsak összetett, sokszínű közösség és szubkultúra épült a "zzzzzzzz" hang köré. 2018-ra talán eljutottunk odáig, hogy senki se a börtönre és a bűnözésre asszociáljon egy tetovált felkar láttán (légyszi, mondjátok, hogy így van!), és egyre többen meglássák a művészi értéket abban, ami valaha deviánsnak számított. Hiszen a tetoválás mára egy önálló művészeti ág, és éppen úgy viselheti egy 30 éves tanárnő, mint egy 60-as, sörpocakos harleydavidsonos rocker. Legalábbis én ebben hiszek.
Nagyjából 14 éves koromtól kezdve állandó vendéggé váltam egy vidéki tetoválószalonban. Ennyi idős emberre (akkori bánatomra) még nem varrnak, de érdekelt, hogy zajlik ez az egész, hogyan jön létre kapcsolat az alkotó, az alkotás és a kliens között.
Kamaszkori lendületből minden héten új piercinget szúrattam, és amikor elfogyott rajtam a hely, úgy döntöttem, itt az idő, hogy én is kitanuljam a mesterséget. A ott dolgozó két srác rendesen kiokosított, és amikor Budapestre költöztem, már én is vígan döfködhettem át mindenféle testrészeket egy szalonban. Aztán persze rájöttem, hogy ebből nehéz lesz megélni, főleg, ha az egyetemre szeretnék koncentrálni, így végül "szakmát" váltottam. Az érdeklődésem ettől még nem változott, az utóbbi években számtalan Tattoo Convention-ön és Tetoválók Éjszakáján dorbézoltam.
A szombati esemény éppen emiatt nem volt különösebben újszerű élmény számomra, ám megerősített abban a néhány dologban, amit a kezdetektől fogva szerettem a szubkultúrában.
A sztereotípiák ellenére ez egy borzasztóan befogadó és szeretetteljes közösség, az a fajta, ahol előre engednek a WC-ben, ha neked jobban kell, és ahol rögtön szőlőcukrot nyomnak a szádba, ha ájuldoznál a tű láttán. Az itteniek között van egyfajta összekacsintás, egyfajta cinkostársság, és a helyszínen dolgozó varrodák nem konkurenciaként tekintenek egymásra.
Persze ez nagyrészt annak is köszönhető, hogy minden művész egyedi stílust és nyelvet használ, így az old school-ban mozgó kolléga feleslegesen versenyezne a minimál, egy vonalas mintákkal dolgozó művésszel.
Az idei Tetoválók Éjszakája egyébként az erotika, a szex és a szerelem témája köré épült, így amellett, hogy a művészek elsősorban páros mintákat varrtak, olykor előkerült egy-egy sztriptíz táncos, szexológus vagy gogo lány, aki a maga eszköztárával szórakoztatta a népet.
A Dürerben folyamatosan mentek a koncertek, bár idén inkább a hip-hop és mainstrem vonalt erősítették a tavalyi metálhoz képest. Mivel a közízlésnek is meg kell felelni, komoly kihívás, hogy a szexi program még véletlenül se csapjon át közönségesbe. Ez nagyjából sikerült is...
A szervezőknek egyszerre öröm és bosszúság, hogy 9 óra felé már egyáltalán nem lehetett elférni a termekben és folyosókon, és eljutni a színpadtól a vizesblokkig úgy 30 percbe telt. Ez persze elkerülhetetlen, ha egy esemény ilyen sok embert vonz.
Fontos megjegyezni, hogy ez az esemény elsősorban azoknak érdekes, akik a helyszínen tetováltatnak vagy networkingelnek a szakmabeliekkel. Aki "civilben" érkezik, az legfeljebb megy pár kört a termekben, megnéz egy-egy műsort vagy koncertet, de ezen kívül nehezen köti le magát hosszútávon. Ennek ellenére úgy gondolom, egyszer mindenkinek érdemes ellátogatnia egy tetoválós eseményre, a kicsit szkeptikusabb, előítéletesebb embereknek pedig egyenesen kötelezővé tenném. A Tetoválók Éjszakára remek lehetőség, hogy az ember kilépjen a komfortzónájából, és megismerkedjen egy olyan összetartó szubkultúrával, amiről korábban talán csak tévképzetei voltak.
A fotókat Mervai Márk Photography készítette.