SZEMPONT
A Rovatból

Tálas Péter 2024-ről: Továbbra is azt látjuk, hogy Oroszország nem olyan erős, mint amilyennek mondja magát, vagy nagyon sokan gondolták

Putyin ugyanakkor úgy gondolja, az idő neki dolgozik, így a szakértő nem számít arra, hogy egy csapásra hatalmas béke lenne Ukrajnában. Izrael viszont sorban gyengíti meg Irán proxy-szövetségeseit, és ez láthatóan működik. Évzáró sorozatunk utolsó része.


2024-ben folytatódott Izrael háborúja, amiben idén sikereket könyvelhetett el. Bár a Hamászt továbbra sem győzte le, nagyon komolyan meggyengítette a Hezbollahot Libanonban, és érdemben szűkítette Irán lehetőségeit is, főleg azután, hogy az Aszad-rezsim összeomlott Szíriában. Ukrajnában közben az oroszok átvették a kezdeményezést, nagy területeket foglaltak el, ugyanakkor az ukránok betörtek Oroszországba, és rakétáikkal egészen messzi célpontokat is elértek. Bonyolítja a helyzetet, hogy a fronton megjelentek Észak-Korea katonái is.

Abban, hogy mi történt idén, és mire számítsunk 2025-ben, Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa segít eligazodni évzáró sorozatunk utolsó részében.

– Nézzük végig azokat az eseményeket, amik az elmúlt évben történtek. Ezek végül is hogyan álltak össze egy nagy képpé az év vége felé? Az év elején halt meg, vagy ölték meg Alekszej Navalnijt a börtönében, és úgy tűnik, mintha a halála után Oroszországban az ellenzékiség utolsó szikrája is kihunyt volna. Mintha sokkal keményebbé vált volna a Putyin-rendszer az elmúlt egy évben.

– Azt nem tudom, hogy keményebbé vált-e, hiszen az elemzők egy része 2022 tavaszától neototalitárius rezsimként tekint a Putyin-rendszerre, de az kétségtelen, hogy nagyon sokan fogalmaztak úgy: Navalnij halálával a valamennyire is szervezett orosz ellenzék teljesen megszűnt. És ez igaz. Az egyik legfontosabb kérdés inkább az, hogy ez a neototalitárius Putyin-rendszer hosszú távon mennyire stabil. Megjelenhetnek-e olyan típusú belső politikai vagy gazdasági problémák, amelyek hirtelen, ha nem is összeomláshoz, de egy belső változtatáskényszerhez vezethetnek a politikai vezetésen belül. Ez egyelőre nem látszik, Putyin még elég biztosan tartja kezében a hatalmat. Bár, és ezt nem csak hozzá kell tenni, de hangsúlyozni is kell, hogy

nagyon sok mindent nem tudunk, és kívülről nem is tudhatunk arról, hogy a tényleges belső viszonyok milyenek Oroszországban.

Ezért sem tudhatjuk biztosan, hogy lesznek-e hirtelen bekövetkező változások. Ezzel kapcsolatban azt se feledjük természetesen, hogy Vlagyimir Putyin is elmúlt már 72 éves.

– Egy olyan országban, ahol nem létezik ellenzék, és legendásan erős az elnyomó rendszer, semmi másra nem tudok gondolni, csak egy belső palotaforradalomra vagy egy puccsra.

– Valóban sokan gondolják, és valószínűleg még többen remélik azt, hogy ilyen forgatókönyv bekövetkezhet. Vagyis, hogy a politikai elit egy részének egyszerűen elege lesz a háborúból és Putyin rendszeréből, és elmozdítja az elnököt. Azonban én nem tartozom azok közé, akik a közeljövőben reménykednek ilyen típusú változásban. Ez lehet a változások egyik variációja, de szerintem nem tartozik a valószínűek közé. Ami valószínűbb, az inkább az, hogy Putyin tovább fogja folytatni azt a politikát, amit eddig követett, egészen addig, amíg csak egészsége engedi. A nagy kérdés inkább az, hogy mi lesz az ukrajnai háború kimenetele, mert azt gondolom, hogy ez döntően meg fogja határozni Putyin helyzetét, és bizonyos értelemben a sorsát is. Vagyis annak kellene eldőlnie, hogy

Oroszország ebben a háborúban inkább győztesnek bizonyul vagy inkább vesztesnek? Pontosabban: hogy közép- és hosszú távon inkább győztesnek tekinti-e a hazai közönség és a világ Oroszországot vagy inkább vesztesnek.

Ez pedig sok mindentől függ. Nem egyszerűen arról van szó – ahogyan ezt sokan gondolják –, hogy Oroszország megszerez-e ukrán területeket, mennyi területet tud elvenni Ukrajnától, hogy mi lesz Ukrajnával, hogy NATO-tag lesz-e, kap-e érdemi biztonsági garanciát? Ez szerintem egy sokkal bonyolultabb kérdés. Szerintem a győzelem vagy vereség kapcsán inkább Oroszország nemzetközi pozíciójának a háború eredményeként bekövetkező változásán van a hangsúly. Ez összességében, az én megítélésem szerint nem alakult túl jól a 2024-es évben sem, mert az ukrajnai háborúban továbbra is azt látjuk, hogy Oroszország nem olyan erős, mint amilyennek mondja magát, vagy nagyon sokan gondolták. Továbbra is úgy látszik, hogy a hagyományos fegyverzete nem olyan félelmetes, mint ahogy ezt szerette volna láttatni és hirdetni. Nem egy elemző szerint a moszkvai vezetés e gyengesége miatt hivatkozik egyre többször a nukleáris képességeire, mások szerint viszont ennek teljesen más az oka. Tény azonban az is, hogy hagyományos fegyverzetből jóval nagyobb mennyiséggel rendelkezik, mint például Európa, amelynek emiatt ismét fegyverkeznie kell. Szóval azt érdemes jelezni, hogy

a győzelem és a vereség fogalma jórészt független attól, hogy 2024-ben az oroszok kezdeményezőbbek voltak a statikus orosz-ukrán háborúban, az ukrán hadvezetésnek pedig egy csomó komoly gondja van.

Látni kell ugyanis, hogy már az orosz–ukrán háborút megelőzően vagy azzal párhuzamosan Oroszország pozíciói meggyengültek a Kaukázusban, illetve a közép-ázsiai köztársaságok térségében is, ami egyértelműen kiderült a karabahi eseményekből vagy a közép-ázsiai posztszovjet államok Kínához való közeledéséből. Kiderült az is, hogy Moszkva még szövetségesével, Iránnal sem volt képes Szíriában hozzájárulni az Aszad-rendszer konszolidációjához, illetve megvédeni azt. Ennek jelentőségét nem túloznám el, de szerintem ez is Oroszország nemzetközi pozíciójának és presztízsének gyengülését jelzi. Sokkal erőteljesebb és alárendeltebb lett a viszony Kína és Oroszország között. Láthatóan Peking nem akar függésbe kerülni az orosz energiától, és csupán egy beszerzési forrásnak tekinti Oroszországot, és bár komoly technológiai támogatást igyekszik nyújtani, de vigyáz arra, hogy ne kerüljön másodlagos szankciók alá az oroszok támogatása miatt. És bármi is történjék az ukrajnai háborúban, valamikor fel kell tenni a kérdést, hogy mekkora árat fizettek ezért az oroszok. Azt nehéz megmondani, hogy ez mikor következik be.

– Az látszik, hogy erősödik a nyomás mind Oroszországon, mind Ukrajnán, hogy valami módon vessenek véget ennek a konfliktusnak, legalábbis a forró részének. És itt elérkezünk ahhoz a dilemmához, zárulhat-e elismert területvesztéssel egy háború Európában? Ha területveszteséggel történne békekötés, azzal az egész Helsinki rendszer mehetne a kukába. Másrészről Európában azért van néhány befagyott konfliktus. Itt a ciprusira is gondolhatunk, ahol szintén csak egy demarkációs vonal van, el nem ismert határokkal, de ott van Moldova is, amit szintén az oroszok provokáltak ki jó harminc éve. Valószínűleg a legtöbb, ami kicsikarható, az egy újabb befagyasztott helyzet lehet, el nem ismert területi változásokkal, így mindkét fél győztesnek kiálthatja ki magát.

– Ez alapvetően így van. Én is azt gondolom, hogy amennyiben a tárgyalások megindulnak, akkor optimális esetben egy tűzszünet érhető el a háború menetében. De szerintem egyáltalán nem biztos, hogy ez bekövetkezik. Végül is, miért is kellene Oroszországnak leülnie tárgyalni, különösen akkor, amikor igen erős Putyinnak az a meggyőződése, hogy az idő az oroszoknak dolgozik: lassan, de biztosan területeket szereznek meg (most láthatóan Donyeck megye teljes megszerzése a cél), és az észak-koreaiakkal együtt a Kurszki területről is egyre inkább kiszorítják az ukránokat.

Vagyis én egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy Putyinnak óriási szüksége van egy tűzszünetre, még kevésbé egy olyan békére, ami lehetőséget ad a maradék Ukrajna Európához való kapcsolódására.

Szerintem ez elsősorban attól függ majd, milyen feltételeket ajánlanak Oroszországnak. Kérdés például, hogy Ukrajna kap-e valamilyen biztonsági garanciát a területekről való lemondásért cserébe (és most direkt nem NATO-tagságról beszélek, mert egyelőre ebben erősen megosztott a szövetség), és ezt elfogadja-e Oroszország? Kérdés, hogy mi lesz azokkal a szankciókkal, amiket az orosz agresszió miatt vezetett be a nemzetközi közösség? Egy tűzszünet esetében enyhítik-e egyáltalán? És ha igen, mennyire? Számol-e azzal a nemzetközi közösség, hogy milyen üzenete lenne a szankciók (akárcsak részleges) feloldásának a fennálló nemzetközi jog betartása/betartatása szempontjából? Ezzel kapcsolatban azért vannak viták. Azt akarom mondani, hogy én nem számítok arra, hogy itt egy csapásra hatalmas nagy béke lenne, sőt arra sem, hogy gyorsan elérhető a tűzszünet. Ráadásul a tűzszünet és a háború folytatása mellett van egy harmadik lehetőség, amit úgy szoktunk mondani, hogy a háborúnak csupán a forró része fejeződik be, azaz alacsonyabb szinten, de folytatódnak az ellenségeskedések. Ami szerintem ennél is fontosabb: Donald Trump, illetve a leendő Trump-adminisztráció potenciális vezetőinek a nyilatkozatai sem olyan határozottak ma már, mint voltak a kampány idején a békével kapcsolatban. Könnyen előfordulhat, hogy amennyiben Putyin elutasítja a béke feltételeit, az Egyesült Államok újra támogatni fogja Ukrajnát, legfeljebb ennek költségeit az európai szövetségesekkel igyekszik majd megfizettetni.

– Arra mennyi esély van, hogy a NATO is belesodródik a háborúba? Az oroszok részéről elhangzottak idén komoly fenyegetések, főleg akkor, amikor azt próbálták megakadályozni, hogy engedélyezzék a nyugati nagy hatótávolságú precíziós fegyverek Oroszország elleni bevetését. Elképzelhető, hogy megtámadják a NATO-t?

– Nagyon meg lennék lepve, ha az oroszok háborút indítanának a NATO ellen olyankor, amikor még az ukránokat sem tudták legyőzni. Azt gondolom, hogy ezek csak a stratégiai kommunikáció keretében megfogalmazott fenyegetőzések az orosz fél részéről, elsősorban a nyugati társadalmak felé, hogy kényszerítsék politikusaikat Ukrajna támogatásának leállítására. Egyébként sem hiszem, hogy Vlagyimir Putyinnak megérne felvállalni egy olyan atomháborút Ukrajna miatt a Nyugattal, amibe biztosan belebukik az ő rendszere is. Ami pedig a hagyományos háborút illeti, személyesen hosszú ideje úgy vélem, hogy a NATO-nak nagyon határozottan meg kellene mutatnia az erejét, és azok közé tartozom, akik azt mondják: ha Oroszország ellenségnek tekinti a NATO-t, akkor a NATO-nak megfontolt ellenségként kell viselkednie. Ez nagyjából be is következett, hiszen ne felejtsük el, hogy a „védelem az elrettentés útján” NATO-stratégia van érvényben, és ebben előrelépés lesz Trump alatt, ahogy az volt az első időszakban is. Minden egyes NATO-tag egyre többet próbál költeni a védelmére, a haderejére, a fegyverzetére, és azt gondolom, ez a tendencia erősödni fog (Trump állítólag 5%-os védelmi kiadást akar követelni), tehát nem hiszem, hogy Oroszország ilyen körülmények között meg mer kockáztatni egy hagyományos háborút. Már csak azért sem, mert szerintem a NATO a hagyományos fegyverek terén is modernebb és erősebb eszközökkel rendelkezik, mint Oroszország, bár, ha csak az európai tagállamokat nézzük, tény hogy nem elegendővel a hatékony védekezéshez. Azaz

nem látom értelmét egy NATO elleni háborúnak, arról nem is beszélve, hogy ez egy olyan eszkaláció lenne, ami elvezethetne ahhoz, hogy a felek atomháborút robbantsanak ki. És mivel azt mindenki tudja, hogy egy NATO és Oroszország közötti hagyományos háborúnak atomháború lenne a vége, ezért ezt senki nem akarja.

Amit az elemzők egy része el tud képzelni, azok inkább a kisebb provokációk. Vagyis, hogy Oroszország megpróbálja provokálni elsősorban a kisebb NATO-tagországokat azért, hogy tesztelje a szövetség szolidaritását, amit előír az 5-ös cikkely. Hogy mennyire működőképes, mennyire erős, mennyire kell komolyan venni. Ezt én is el tudom képzelni, de ezt is csak olyan kísérletként, aminek a célja, hogy megtörje a Nyugat egységét Ukrajna támogatása kapcsán. Nem gondolom, hogy ennél többre kellene számítanunk.

– Provokációkat mond, azok már most is napi szinten történnek. Miféle provokáció lehet, ami ennél durvább? Határ megsértése, fegyveres összetűzés, határvillongás?

– Akár egy korlátozott határvillongást is el tudok képzelni, de csakis olyat, amit nem lehet nyílt agressziónak minősíteni, ás amit nem reguláris erők hajtanak végre, hanem mondjuk „felfegyverkezett migránsok véletlenszerűen” összetűzésbe keverednek a határőrökkel.

Vagy inkább egy kisebb tagállam infrastruktúrája elleni támadást, letagadható formában; egy kisebb NATO-tagállam hajójának megtámadtatását felfegyverzett félkatonai szervezetekkel, például úgy, hogy a jemeni húsziknak hajó elleni rakétákat adnak.

Vagyis semmiféleképpen nem olyanra kell gondolni, hogy az orosz hadsereg fogja magát, és mint azt Ukrajna esetében tette, bevonul egy másik NATO-országba.

– Van itt még egy másik forró konfliktus a Közel-Keleten, amiben úgy tűnik, Izrael szívósan, de egyre inkább átveszi a kezdeményezést. Várható 2025-ben a lezárása ennek a konfliktusnak?

– Ezt nem tudom megmondani. Azt látom, hogy Izrael stratégiája az, hogy egyenként, sorban gyengíti meg Irán proxy-szövetségeseit. Először a Hamászt, utána a Hezbollahot, most az Aszad-rezsimet. És ez láthatóan működik. Iránnak vannak még proxyjai Irakban és Jemenben, akik további célpontok lehetnek, de többen is azt gondolják, hogy akár odáig is elmehet a dolog, hogy Izrael megpróbálja meggyengíteni magát az iráni rendszert. Itt olyasmire kell gondolni, hogy komolyabb támadást intéz az iráni nukleáris létesítmények ellen, amit egyébként már viszonylag jól előkészített a legutóbbi katonai akció során. Nagyjából ezek felé mutatnak az események. S mivel Irán gyenge és láthatóan nehéz helyzetben van, a kérdés szerintem az, hogy az izraeli kormány, az izraeli belpolitika merre viszi az eseményeket. Illetve merre viszi az eseményeket majd a Trump-adminisztráció, ugyanis

Izrael az amerikaiak nélkül nem képes komoly háborút vívni Iránnal.

Szerintem Netanjahu abban érdekelt, hogy minél hosszabban elhúzza a háborút, mert ha annak vége van, akkor előbb-utóbb sor kerülne az ő számonkérésére is, teljesen mindegy, hogy sokan mekkora nemzeti hősnek tekintik.

– Azután, hogy Szíriában váratlanul összeomlott az országot fél évszázada irányító Aszad-rezsim, Izrael rögtön támadász indított, és jócskán meggyengítette az ország katonai képességeit, tartva attól, hogy fundamentalista iszlamisták kerülhetnek hatalomra Damaszkuszban. Ezzel barátot vagy ellenséget csinált az új szíriai vezetésből?

– Azt gondolom, hogy Izrael nem arra számít, hogy Szíriában gyorsan egy stabil rendszer jön majd létre. Sokkal inkább olyan Szíriára számít, ami hosszú ideig kiszámíthatatlan lesz, és ennek megfelelően ezt a kiszámíthatatlanságot akarta csökkenteni a szíriai képességek jelentős részének megsemmisítésével, illetve a Golán mögötti szír területek elfoglalásával. Korábban egyébként ugyanígy járt el az Iránból Szíriába szállított fegyverekkel is, ezeket is megsemmisítette. Azt gondolom továbbá, hogy

az izraeli vezetést nem zavarná, ha Szíria széttagolt maradna, vagy föderatív berendezkedésű állammá válna, ha megmaradnak azok a szír szövetségesei, akik vissza tudják fogni az országot a fundamentalisták hatalomra kerülésétől,

illetve az Irán-barátságtól. Itt is inkább az a kérdés, hogy az Amerikai Egyesült Államok mit akar és hogyan akarja. Az Aszad-rendszer bukása egy olyan átmeneti időszakban következett be, amikor Joe Biden már béna kacsa, Donald Trump pedig még nem elnök (így hivatalosan nem tárgyalhat senkivel), ezért a Szíria környéki államok közül mindenki úgy gondolja, hogy most van lehetősége a saját pozíciójának erősítésére. Ezt csinálta Izrael, ezt csinálta és erre készül Törökország is, amellyel kapcsolatban sokan azt sem zárják ki, hogy most gyorsan bevonul az olyan kurdok lakta területekre is, amelyekről úgy gondolja, hogy fontosak Törökország biztonság szempontjából, és elűz majd onnan akár több tízezer kurdot is.

– Ha ez így van, akkor a migrációs nyomás Európára csak erősödhet 2025-ben?

– Nem feltétlenül. Ha megnézi, miközben még senki sem tudja, milyen Szíria jön létre a jövőben, már Törökországból és Németországból is elindultak visszafelé az emberek, abban bízva, hogy normalizálódik a helyzet. A kérdés az, hogy azok az erők, akik Szíriában különböző területeket felügyelnek, képesek-e kompromisszumot kötni. Egyelőre mindenki fogadkozik, hogy az a típusú fordulat, amitől a nemzetközi közösség nagyon fél, tehát az afgán típusú fordulat, hogy fundamentalista iszlamisták kerülnek hatalomra, és bevezetik a saría jogrendszert – nem következik be. Mint ahogy sokan reménykednek abban, hogy nem következik be az sem, amitől szintén félnek, hogy egy líbiai típusú helyzet jön létre, ahol több részre szakad az ország, és az egyes részeket uraló erők között harcok indulnak meg.

Szerintem még minden nyitott, és január végét követően lesz az első olyan alkalom, amikor erről már talán többet tudunk mondani,

de lehet, hogy néhány további hónap is szükséges lesz ehhez. Egyelőre nem tudjuk, hogy Donald Trump Közel-Kelet-politikájának mik lesznek a fő törekvései.

– Itt van még Észak-Korea, ami egy ideje nukleáris hatalom, jelentsen ez bármit az ő esetükben. Ráadásul az év végére kiderült, hogy most körülbelül olyan módon tetszelegnek világpolitikai tényező szerepében, mint ahogy annak idején Castro Kubája tette, amikor katonákat küldött például Angolába. Most Putyin kérésére nem is kevés katonát küldtek Oroszországba. Ez Észak-Korea, mint regionális hatalom felemelkedését jelenti?

– Azt gondolom, hogy elsősorban inkább csak arról van szó, hogy Észak-Korea megpróbálja ezt a helyzetet saját javára, nemzetközi helyzetének javítására felhasználni. Kezdődött azzal, hogy lőszereket küldtek, most 10–12 ezer katonát küldtek Oroszországba, akik egyébként a kurszki fronton harcolnak, vagyis nem Ukrajnában vannak. Ez annak a szerződésnek felel meg, amit Kim Dzsongun és Putyin kötöttek, és arra vonatkozik, hogy ha az egyik felet támadás éri, a másik segít majd neki. Ez az oroszok szerint csupán egy jelképes eszkalációja a konfliktusnak. Sokan vannak olyanok, akik elfogadják ezt, és azt mondják, hogy valóban komoly eszkaláció az lenne, ha megjelennének Ukrajnában is. Tény ugyanakkor, hogy egy harmadik állam hadserege is megjelent az orosz–ukrán háborúban, mert ezek reguláris, vagyis állam által küldött erők, nem pedig Oroszország által verbuvált különböző nemzetiségű zsoldosok, akik sok országból mentek Ukrajnába önkéntesek vagy zsoldosok harcolni.

Valószínűleg Észak-Koreának az a célja, hogy nagyobb mozgásteret vívjon ki, elsősorban Kínától,

és úgy gondolja, hogy Oroszországgal való kapcsolatának ilyen típusú megerősítése erre lehetőséget ad. Meg persze anyagilag is valószínűleg megéri a Kim Dzsongun rendszerének. Az, hogy atomhatalom, szerintem nem igazán számít, mivel az Egyesült Államok álláspontja világos, ugyanis többször deklarálta azt, hogy amennyiben Phenjan háborút indít Amerika bármelyik szövetségese ellen, az azzal jár majd, hogy megbuktatják a rendszert. És az ilyen rendszerek nem szeretnek megbukni. De ennél is fontosabb, hogy Kína sem akar a környezetében háborút.

– Az atomtudósokból, köztük 18 Nobel-díjasból álló testület által évente szimbolikusan beállított Végítélet Órája (Doomsday Clock) jelenleg 90 másodperccel áll éjfél előtt, ami történelmi rekord, ennél közelebb soha nem volt éjfélhez. Várható-e az, hogy ezt az órát mondjuk egy év múlva hátrébb állítsák?

– Ezek a dolgok rendkívül látványosak és figyelemfelhívók, az pedig személy szerint nekem nagyon szimpatikus, hogy a Doomsday Clock a technológiai változásokat, klímaváltozást és más dolgokat is figyelembe vesz, de kevés köze van a valósághoz. Vagy inkább úgy fogalmaznék: a figyelemfelhívás a célja és nem a „pontos idő jelzése”.

A kubai rakétaválság idején 7 perc volt éjfélig, és nem gondolom, hogy most közelebb lennénk egy atomháborúhoz, mint akkor voltunk...

Az, hogy milyen a világ helyzete, szerintem mindig attól függ, hogy milyen a világ politikai vezetésének biztonságpercepciója. Azt világosan kell látni, hogy ezek a háborúk, amik most zajlanak, regionális háborúk. Még akkor is egyébként, ha az ukrajnai háborút sokakkal együtt én magam is világrendháborúnak tartom, egy olyan háborúnak, aminek az a tétje, hogy ki és hogyan fogja irányítani jövőben a nemzetközi rendet. Ennek ellenére összességében nem túloznám el ezeknek a háborúknak a jelentőségét. Ami miatt rosszabb a biztonságpolitikai közérzetünk, az az, hogy a világrend változik, és amikor az ilyen világrendváltozások zajlanak, általában romlik a nemzetközi közösség biztonságérzete. Ilyen időszakokat már többször megélt a világ, hiszen a világrend az elmúlt 100-110 évben legalább háromszor megváltozott: éltünk multipoláris világrendben, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió uralta bipoláris világrendben, illetve legutóbb az amerikai hegemónia egypólusú világrendjében. Ráadásul az 1913–22 közötti átmeneti korszakban volt első világháború, az 1938–47 közötti korszakban a második világháború. A 1988–94-es átmeneti időszakot viszont már nem kísérte ilyen nagy háború, bár az Amerika vezette első öbölháborúra sokan világrendháborúként tekintettek. Ez azt is jelentette, hogy a nagyhatalmak pontosan tudták, mekkora kockázata van annak, ha egy világrend egy világháború nyomán változik meg, és ezt mindenki el akarta kerülni. Szerintem ez most is így van, függetlenül attól, hogy ki mit mond. A jelenlegi helyzet legfeljebb abban különbözik a legutóbbitól, hogy most többen beszélünk a változásról, a szereplők pedig sokkal inkább megpróbálják információval és látványos kommunikációval saját érdekükben befolyásolni a világ közvéleményét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Annyit értenek a nukleáris energiához, mint ló a mozijegyhez” – a Paksi Atomerőmű fideszes vezetését bírálta a volt MVM-főnök
Mártha Imre, a Magyar Villamos Művek egykori vezérigazgatója élesen bírálta a paksi atomerőmű jelenlegi vezetését. Szerinte a menedzsment szakmai felkészültsége nem megfelelő, a létesítményt valójában a kétezer fős szakmai stáb működteti.


Mártha Imre, a Magyar Villamos Művek korábbi vezérigazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt arról a 2018-as leveléről, amelyben már akkor a paksi atomerőmű hűtési problémáira és a Paks II projekt aggályaira hívta fel a figyelmet. A volt MVM-vezér szerint a 2018-as figyelmeztetései bejöttek. Azt mondta, nem örül ennek. A Süli János akkori miniszternek írt levelében két kulcsmondat szerepel, az egyik, hogy „jelenleg üzemelő Paks I végletekig kihasználja a Duna folyóvíz adta hűtési lehetőségeket”, a másik pedig, hogy „egyszerűen nincs és nem is lesz megfelelő mennyiségű víz a Dunában.”

Mártha szerint „az a baj, hogy szerintem most sokkal nagyobb a gond, mint amit a levélben leírtam.”

Kifejtette, hogy a Paks I atomerőmű jelenleg a nyolc turbinából eggyel, a négy reaktorból pedig egy csökkentett teljesítményűvel üzemel, ami egyáltalán nem felel meg a tervezett működési állapotnak. Bár az orosz gépkönyvek említik ezt a lehetőséget, de nem heteken vagy hónapokon át tartó üzemre tervezték. A helyzetet egy hasonlattal írta le:

„Ez olyan, mintha egy Forma 1-es autóval a budapesti belvárosban döcögnénk, megállással indulva, 5 km/órás sebességgel.”

A paksi szakemberek munkáját zseniálisnak nevezte, akik ebben a helyzetben is képesek működtetni az erőművet. Ugyanakkor élesen bírálta az atomerőmű jelenlegi vezetését.

Úgy fogalmazott, az erőmű egy félkatonai szervezet, amelynek élén jelenleg „egy bukott fideszes energiahivatali elnök [Horváth Péter Jánosra gondol - a szerk.] ül, és a felügyelő bizottság élén pedig egy Fidesz által indított országgyűlési képviselő, aki úgy tudom, hogy nem nyerte meg a körzetét [itt pedig Steiner Attilára].”

„Ők ketten szerintem annyit értenek a nukleáris energetikához, mint ló a mozijegyhez. Nem ők viszik a művet. Az a kétezer ember viszi, aki ott éjjel-nappal azon dolgozik, hogy ez az egy turbina és az a fél reaktor terhelés működjön.”

Mártha szerint a kormányzati kommunikáció is ezt tükrözi, mivel a miniszterelnök helyszíni látogatásai során nem a felsővezetőkkel, hanem a műszaki vezérhelyettessel mutatkozik. Úgy véli, egy atomerőmű esetében nem szerencsés, ha törések vannak a menedzsment és a szakszemélyzet között.

A jelenlegi, csökkentett teljesítményű üzemmód fenntarthatóságával kapcsolatban bizonytalanságát fejezte ki. Azt mondta, a blokkvezérlő mérnökök bravúrja, hogy a rendszer így is működik, de abban nem biztos, hogy ez hetekig vagy hónapokig tartható.

A legnagyobb veszélynek azt tartja, ha az utolsó blokk is leállna. „Ha ne adj isten Paks leáll, mert elfogy a víz, akkor egy 2000 megawattos termelőberendezés átfordul az ország egyik legnagyobb fogyasztójává.”

Míg egy működő blokk képes „megfűteni” a másikat az újraindításhoz, a teljes leállás és kihűlés utáni újraindítás rendkívül nehézkes lenne. Egy régi példát említett: „Ez utoljára több mint 40 éve ezelőtt indult el hideg állapotból, ahhoz külön kazánparkot építettek a szovjetek, és arról a kazánparkról fűtötték meg az első reaktort.” Hozzátette, hogy ezt a kazánparkot már évtizedekkel ezelőtt lebontották.

A jelenlegi helyzetet, amikor a Duna vízszintje centikre van a leállástól, „hajmeresztő pillanatnak” nevezte.

A reaktorok élettartamára is káros a gyakori leállítás és újraindítás. Az orosz tervek szerint ezeket a blokkokat folyamatos, teljes terhelésű üzemre tervezték, a le- és felterhelés fogyasztja az élettartamukat. Emlékeztetett, hogy a románok a cernavodai atomerőműnél hasonló problémákkal küzdenek, és négy uszályt süllyesztettek el a Dunában, hogy egy mesterséges küszöbbel megemeljék a vízszintet.

Mártha Imre beszélt egy lehetséges megoldási javaslatról is, amelyen a budapesti közüzemek a Műszaki Egyetemmel közösen dolgoznak.

A projekt célja egy 120 kilométeres távvezeték kiépítése Paks és Budapest között, a Duna nyomvonalán, amellyel az atomerőmű hulladékhőjét lehetne eljuttatni Budapestre és az útba eső városokba távfűtési célra.

Ez szerinte Pakson is segítene, mert a jelenleg a Dunába engedett hőt hasznosítani lehetne. Konkrét becslést is mondott: „A mi számításaink szerint, ami még nagyon előzetes, egy ilyen 150-200 megawatt hőt, teljesítményt ilyenkor is el lehetne hozni, ami most egyébként az élethalál közötti különbség.” Hangsúlyozta, hogy ez egy többéves projekt.

A Paks II beruházás kapcsán megismételte korábbi aggályait. Szerinte a jelenlegi helyzetben a Dunába már egyetlen megawattnyi plusz hőteljesítményt sem lehetne beengedni, ezért Paks II esetében elkerülhetetlen lesz hűtőtornyok építése. Ez a Heller-Forgó-féle technológia ismert és működő, de megépítése az egész projekt újratervezését, újraengedélyeztetését és jelentős költségnövekedést vonna maga után.

A nagyméretű atomerőművek építését mára elavult koncepciónak tartja, a Paks II projektet egy kihalásra ítélt mamuthoz hasonlította.

Felidézte, hogy már évekkel ezelőtt megjósolta, hogy az Európai Unió a tiltott állami támogatás és a szabványok miatt sem fogja engedélyezni a projektet az eredeti formájában.

„Most olyan érdekes, hogy én ezt megmondtam, csak senki nem hitte el.”

Ehelyett a Paks I blokkok üzemidejének meghosszabbítását tartaná a legfontosabbnak, akár 80 éves korig, ahogy arra amerikai példák is vannak. Kritizálta a kormány korábbi „szélerőmű frászát”, mondván, ha az elmúlt 16 évben épültek volna szélerőművek, azok most jelentősen kiegészíthetnék a napelemparkokat, és könnyebb helyzetben lenne az ország.

Teljes interjú:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Szél Bernadett: A szakma tudta, és figyelmeztette a kormányt, hogy nem fogja bírni a Duna, de a Fidesz egy ponton túl masszívan a klímacélok ellen harcolt
Szél Bernadett volt országgyűlési képviselő a Fidesz-kormányok felelősségét firtatja a jelenlegi energiaválságban. Szerinte a Duna rekordalacsony vízállása és a paksi atomerőmű leterhelése előre látható volt, de a figyelmeztetéseket lesöpörték.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. augusztus 06.



Szél Bernadett volt országgyűlési képviselő szerint a mostani hőség, aszály és a Duna rekordalacsony vízállása miatti energia- és vízellátási válság nem az elmúlt hetek, hanem az elmúlt tizenhat év kormányzati mulasztásainak az eredménye.

Posztjában úgy fogalmaz, a Fidesznek „tizenhat éve volt” felkészíteni az országot, méghozzá „kétharmaddal, rendeleti kormányzással, ezermilliárdnyi uniós forrással és gyakorlatilag korlátlan politikai hatalommal”.

Írását azzal kezdi, hogy miközben „az ellenzéki Fidesz épp négy hetet kér számon Magyar Péteren”, ő „tizenhat évet” kér számon a Fideszen. Hangsúlyozza, hogy nem utólag okoskodik, hiszen parlamenti dokumentumok és bírósági ítéletek sora bizonyítja, hogy időben jelezte a veszélyeket.

Úgy látja, a Fidesz-kormányok mindenben válságot láttak – a migrációtól a genderkérdésig –, „csak az egyetlen valós problémával nem voltak hajlandók foglalkozni: az elkerülhetetlenül begyűrűző klímaválsággal és a szükséges alkalmazkodással!”.

A jelenlegi helyzetet úgy írja le, hogy „a hőség, az aszály, a Duna katasztrofálisan alacsony vízállása és túlmelegedése, valamint az energia- és vízellátási gondok egyszerre omlanak rá Magyarországra”. Felidézi a fideszes politikusok nyilatkozatait: Bóka János szerint „erre fel kellett volna készülni”, amire Szél azt javasolja, „írja fel szépen magának a tükörre”. Németh Balázs megjegyzésére, miszerint már nyár elején lehetett látni hogy baj lesz, azt írja: „Nem 2010 lehetett látni, hogy baj lesz.”

Rétvári Bence felvetésére pedig, miszerint a kormánynak négy hete volt cselekedni, úgy reagál: „Nem, az előző kormánynak 16 éve és RENGETEG PÉNZE lett volna cselekedni.”

A volt képviselő felidézi, hogy már 2014-ben felhívta a figyelmet a paksi bővítés hűtővízigényével és a Duna alacsony vízállásával járó kockázatokra. Szerinte

„A SZAKMA TUDTA, és FIGYELMEZTETTE A KORMÁNYT, hogy nem fogja bírni a Duna; ők is tudták.”

A kormány válasza erre szerinte nem egy nyílt vita volt, hanem a szerződések titkosítása és az adatok elzárása. Emlékeztetett, hogy Orbán Viktor „az évszázad üzletének”, Lázár János pedig „az elmúlt negyven év legjobb bizniszének” nevezte Paks II-t.

Szél kitér arra is, hogy a szakma egy diverzifikált energiamixet javasolt. 2015-ben törvényjavaslatot nyújtott be a napelemekre és szélerőművekre kivetett környezetvédelmi termékdíj eltörléséért, mivel abszurdnak tartotta, hogy a kormány „környezetszennyező termékként” adóztatja a tiszta energiát. A Fidesz ezt lesöpörte.

Később képviselőtársaival együtt tízmilliárdokat javasoltak a környezetvédelmi és vízügyi rendszer megerősítésére, de ezeket a módosításokat is elutasították, sőt, „hangosan falkában röhögték ki” a javaslattevőket.

Írt a lakossági energetikai korszerűsítések elmaradásáról is: egy 150 milliárd forintos uniós programból hárommillió háztartás újulhatott volna meg, de Lázár János közölte, a forrásokat inkább állami épületekre fordítják.

Ezzel a Fidesz szerinte „nemcsak támogatást vett el a családoktól. Elvette annak lehetőségét is, hogy Magyarország kevesebb energiát fogyasztó, válságállóbb ország legyen.”

A szélerőműveket szerinte „gyakorlatilag betiltották”, és megemlíti, hogy 2019-ben hiába kérdezett rá a Nemzeti Energia- és Klímatervvel kapcsolatban a hálózatfejlesztés szükségességére, amiről a kormány is tudta, hogy elengedhetetlen lenne. „Vagyis pontosan tudták, mit kellene megcsinálni. Mégsem csinálták meg.”

Szóba hozta a Mátrai Erőmű 2020-as állami megvásárlását is, ami miatt feljelentést tett. Úgy látja, „egy pénzügyileg kivéreztetett, veszteséges, jelentős környezetvédelmi kötelezettségekkel terhelt erőművet vettünk vissza az adófizetők pénzéből”.

A volt képviselő szerint a Fidesz nemcsak nem foglalkozott a problémával, de egy ponton túl „masszívan a klímacélok ellen harcolt”.

Felidézi, amikor Orbán Viktor 2019-ben megvétózta az EU 2050-es klímasemlegességi célját, Gulyás Gergely válasza az volt: „Nincs ok a sietségre”, egy fideszes bizottsági elnök pedig úgy reagált: „Nem kerget bennünket a tatár.”

Szél bírósághoz fordult a vétó előkészítő anyagainak kiadásáért, és első fokon nyert is. Amikor pedig azt kérte, Orbán Viktor számoljon be a vétóról a parlamentben, „Kövér László segítségével inkább átírták a törvényt”, és megszüntették a miniszterelnök beszámolási kötelezettségét. A Fidesz–KDNP képviselői a klímaválságról kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülést is bojkottálták.

Szél szerint a Fidesz „leépítette azt az intézményrendszert is, amelynek az országot fel kellett volna készítenie”, például megszüntették az önálló környezetvédelmi minisztériumot. A 2010-ben még 400 fős tárca kapacitása egy 70 fős államtitkárságra olvadt.

Még Áder Jánost is kérte, hogy lépjen közbe, de szerinte „elnök úr inkább Kék Bolygózott a Kossuth rádióban; a pénzt köszöni, ennyike.”

Posztját azzal zárja, hogy az autokrácia „elveszi az állam tanulási képességét is”.

Szerinte a Fidesz tizenhat év alatt „nem felkészítette, hanem kiszolgáltatottabbá tette Magyarországot”. Úgy véli, most úgy tesznek, mintha az ország története négy hete kezdődött volna. „Nem, nem és nem” – írja, majd hozzáteszi: „Itt vagyok, ott voltam, emlékszem és esélyük sincs arra, hogy elfelejtsük.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Vona Gábor: Magyar Pétert csak egyvalaki tudja megállítani
A politikus szerint sem az ellenzék, sem a sajtó nem képes megállítani a kétharmados többséggel kormányzó Magyar Pétert. Úgy véli, egyedül a Tisza Párt saját szavazóbázisa tudná korlátok közé szorítani a miniszterelnököt, ha jeleznék elégedetlenségüket.
F. O. - szmo.hu
2026. augusztus 05.



A Médiapiac című műsorban fejtette ki véleményét Vona Gábor, a Második Reformkor Párt elnöke, aki eredetileg a halál témájáról beszélt volna, de a közelmúlt eseményei miatt inkább az aktuálpolitikára terelődött a szó. A politikus a beszélgetés elején azonnal reagált arra a hírre, hogy visszavonták az M1 Híradó újonnan kinevezett főszerkesztőjének és műsorvezetőjének megbízatását, miután Magyar Péter miniszterelnök egy kommentben fejezte ki nemtetszését.

Vona szerint már a két név, Hajdú Gábor és Borsa Miklós felmerülése is hiba volt a közmédia megújítása kapcsán. Úgy véli, a másik, talán még súlyosabb hiba, hogy a miniszterelnök kommentje kellett a döntés visszavonásához.

„A miniszterelnök ezek szerint lényegében kézi vezérléssel, bemondásra tud beavatkozni a kommentben, még csak nem is egy hivatalos levélben vagy egy magántelefonhívásban, hanem kommentben, nyilvánosan teszi helyre, »a közszolgálati tévét«” – fogalmazott.

Szerinte ez a lépés nem a demokratikus érzésünket erősíti. „ Magyar Péter miniszterelnökként mindent kézben akar tartani, és mindent ő akar irányítani és korrigálni, ha szükséges” – mondta.

Mélyebb, rendszerszintű gondot lát az ügyben.

„Itt az igazi, súlyos probléma most nemcsak az, hogy kommunikációsan ez egy rosszul kezelt konfliktus, hanem egy működési elv, egy antidemokratikus működési elv jelenik meg így a szőnyeg alól”

– jelentette ki. Szerinte ha ez a fajta „kommentben kormányzás” lesz a norma, az hosszabb távon komoly problémákat vet fel.

A Tisza Párt fejlődési ívét is kritikával illette, mondván, a párt nem kormányzásra, hanem egy rendszer leváltására kapott kétharmados felhatalmazást. Szerinte egy semmiből jött, tapasztalatlan politikusokból álló pártnak két év alatt nem lehet felkészülni egy kétharmados kormányzásra.

„Nincs meg az a szamárlétra sem, hogy elindulsz, kialakítod a saját értékrendedet, programodat, bejutsz az Országgyűlésbe, növekedsz, kudarcokkal szembesülsz, hanem lényegében egyből, szinte a semmiből. És szerintem ez a fajta unorthodox szervezetfejlődés, vagy közösségfejlődés, előbb-utóbb benyújtja a számlát” – magyarázta.

A kialakult vízválság kapcsán a politikai egység hiányát emelte ki. Felvetette, hogy a pártok frakcióvezetői közös sajtótájékoztatót is tarthattak volna, hogy a nemzeti egység képét mutassák. „Mi lett volna, hogyha ebben a helyzetben a parlamenti pártok frakcióvezetői azt mondják, hogy ez most egy olyan helyzet, hogy tudjuk, mindannyiunk »hardcore« szavazóinak nem fog tetszeni, hogy itt áll mellettem a másik, de most egy olyan helyzet van, hogy ezt be kell nyelnie a saját szavazóbázisunknak, és mi itt most közösen vagyunk” – vázolta fel a lehetőséget. Véleménye szerint ezek az „out of the box” kilépések hiányoznak a magyar politikából.

Élesen bírálta a jelenlegi politikai kultúrát, amelyet „keresleti politikának” nevezett, ahol a pártok azt nézik, mit akarnak hallani az emberek, ahelyett, hogy „kínálati politikát” folytatnának, azaz valódi programokkal és értékrenddel állnának elő. Szerinte a miniszterelnököt egyedül a saját szavazóbázisa állíthatná meg, ha jeleznék, hogy bizonyos lépések már nem elfogadhatók számukra.

„Most Magyar Pétert én nem tudom megállítani, te se, a sajtó se, senki nem tudja, kétharmada van. Egyvalaki tudja megállítani: a Tisza szavazóbázisa. Nekik kellene ilyenkor jelezni, hogy ez nem oké” – mondta.
A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Takács Péter: Majka áldozatpózba vágta magát, miután tengerparti képpel hergelte azokat, akiknek nem tetszett a hétvégi energiazabáló nagykoncertje
A fideszes politikus odaszúrt a rappernek, aki egy fenyegető üzenet miatt lemondta egy erdélyi koncertjét. Takács arra is kitért, hogy szerinte „Magyar Péter napi szintű hergeléséből, uszításából milyen indulatok fakadnak.”
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. augusztus 05.



„Bele kéne lőni a fideszeseket a Dunába” – ezzel a kommenttel illusztrálta Takács Péter fideszes országgyűlési képviselő egy Facebook-posztban, hogy szerinte milyen indulatokat kelt Magyar Péter kommunikációja.

A képviselő a bejegyzés végén feltette a kérdést: „Ez már Szeretetország, tessék mondani?”

A poszt elején Majka életveszélyes megfenyegetéséről ír, ami miatt a rapper lemondta egy erdélyi koncertjét.

Takács szerint szerint Majka „áldozatpózba vágta magát, miután tengerparti képpel hergelte azokat, akiknek nem tetszett a hétvégi energiazabáló nagykoncertje.”

Úgy látja, ilyenkor „gyorsan el kell játszani az áldozatot és be kell mutatni, hogy bizony az őt joggal kritizálók képesek lennének akár gyilkolni is, hát ki hallgatná meg a véleményüket.”

Leszögezte, hogy „persze, fenyegetni bárkit is, az nem elfogadható dolog”, majd áttért a saját oldalán tapasztaltakra. Állítása szerint egy kommentelő „remek ötlettel” állt elő az egyik posztja alatt a Duna vízszintjének megemelésére.

A képviselő idézte is a szerinte „briliáns” megoldást: „Bele kéne lőni a fideszeseket a Dunába, hogy a belőlük képződött medergát emelje a vízszintet.”

Takács szerint „ez csak egyetlen példa arra, hogy Magyar Péter napi szintű hergeléséből, uszításából milyen indulatok fakadnak.”

Hozzátette, mások ennél tovább is mennének: „Egyesek csak sárga csillaggal jelölnék a fideszesek lakását, más nem állna meg itt.”

Majka lemondott koncertjéről itt írtunk részletesebben:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk