JÖVŐ
A Rovatból

Szinte biztos, hogy 30 éven belül cunami fogja sújtani Marseille-t, Isztambult és Alexandriát

Az UNESCO cunamiszakértője szerint nem az a kérdés, hogy lesz-e szökőár a Földközi-tengeren, hanem az, hogy mikor. A veszélyeztetett településeknek pedig fel kell készülniük a katasztrófára.

Link másolása

Közel 100 százalék az esély arra, hogy a következő 30 évben cunami csap le a Földközi-tenger közelében lévő városokra – figyelmeztet az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO).

Az előrejelzések szerint ugyanis a Földközi-tenger part menti településein a szökőár veszélye fokozatosan nőni fog a tengerszint emelkedésével párhuzamosan. A térségből jövőre már öt város is a veszélyeztetett kategóriába kerül: Marseille, Alexandria, Isztambul, Cannes és Chipiona.

Ezeknek a városoknak el kell kezdeniük felkészülni egy esetleges cunamira, ebben az UNESCO is segíti őket. A szervezet cunamira felkészítő programjának célja az, hogy minden veszélyeztetett város lakossága pontosan tudja, mit kell tennie, ha szökőár sújtja a lakóhelyét.

Bernardo Aliaga, az UNESCO cunamiszakértője szerint a 2004-es indiai-óceáni cunami (amely becslések szerint 230 ezer ember halálát okozta 14 országban) és a 2011-es tóhokui cunami (amelyben 18 ezer ember halt meg) intő jel volt a világ számára, azóta viszont sokkal nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat. Azonban még így is vannak hiányosságok a felkészültségben, ezen pedig dolgozni kell. Elsősorban azon, hogy a figyelmeztetéseket megértsék az emberek. Aliaga jelezte azt is, hogy a legtöbb területen alábecsülik a szökőár kockázatát, például a Földközi-tengeren is, mert ez a természeti katasztrófa nem gyakori ebben a térségben. Ez azonban változni fog.

A szakértő szerint már nem az a kérdés, hogy lesz-e cunami a Földközi-tengeren, hanem az, hogy mikor.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a megfelelő figyelmeztetés mellett az is fontos, hogy az emberek képesek legyenek megfelelően reagálni cunami esetén. Felidézte, hogy a 2004-es szökőár idején egy 10 éves brit kislány 100 embert, köztük a családját is biztonságos helyre vitte, mert a földrajztanárától azt tanulta az iskolában, hogy azonnal meneküljön, ha azt látja, hogy a víz visszahúzódik.

Aliaga szerint a marseille-i, az isztambuli, az alexandriai, a cannes-i és a chipionai hatóságok már megkezdték a felkészülést egy esetleges szökőár elleni védekezésre. Dolgoznak az evakuálási procedúrákon, a turisták figyelmeztetésének módjain, gyakorlatokat fognak végrehajtani és a riasztási procedúrát is fejlesztik.

Körülbelül 10 perccel a földrengés után megkezdődnek a riasztások, a szirénától kezdve a WhatsApp-üzenetekig számos módon igyekeznek majd figyelmeztetni az embereket. A gyorsaság azért fontos, mert ha a lakóhelyed közelében csap le a cunami, maximum 20 perced van menekülni, mielőtt az első hullám megérkezik. A második, nagyobb hullám 40 perccel követi az elsőt, így még mindig megvan a lehetőség a biztonságos helyre jutáshoz – jelezte a szakértő.

Vlagyimir Rjabinin, az UNESCO Kormányközi Oceanográfiai Bizottságának ügyvezető titkára azt mondta, 21 ország több mint 40 közössége már most nagyobb biztonságban van, miután végrehajtották a szervezet cunamira felkészítő programjának intézkedéseit.

„Ha 2030-ig fel akarunk készülni erre a globális kihívásra, nagyon gyorsan kell bővíteni a programunkat”

– tette hozzá.

Forrás: Guardian

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Itt a világvége? – Egyre gyorsuló antarktiszi szuperörvény okozhatja majd
A Földön egyedülálló cirkumpoláris áramlat miatt rengeteg tengeri jég olvadhat fel a jövőben. Emiatt jócskán megemelkedhet a tengerek vízszintje.

Link másolása

Rekordsebességgel olvaszthat fel több ezer kilométernyi tengeri jeget az antarktiszi szuperörvény, írja a Daily Star. A cirkumpoláris áramlat a Földön egyedülállónak számít, mivel mind a 360 hosszúsági körön áthalad az Antarktisz körül. Ezért a tudósok „a bolygó legnagyobb és leggyorsabb áramlatának” is nevezik.

Az örvény most minden eddiginél nagyobb sebességgel halad, és úgy tűnik, hogy több tengeri jeget pusztít el, mint 14 millió éves történelme során bármikor. Egy negyven fős tudóscsoport arra jutott, hogy ez rossz hír az emberiség számára, mert az olvadó jég miatt jelentősen megemelkedhet a tengerek szintje, és a Holnapután című filmben látottakhoz hasonlóan jeges víz áraszthatja el a szárazföld egy részét.

A szuperörvényről néhány hete még azt mondta a lapnak egy időjárási szakértő, hogy februárban egy hirtelen sztratoszférikus felmelegedés blokkolhatta az áramlatot, ami így gyakorlatilag leállhatott.

A mostani tanulmány vezető szerzője szerint azonban ez nem így történt. Dr. Frank Lamy a lapnak elmondta, hogy a jelentős mennyiségű tengeri jég elvesztése a dél felé irányuló fokozott hőszállításnak tulajdonítható. Ennek köszönhetően több meleg víz éri el az Antarktisz jégtakarójának peremét, ami gyorsítja az olvadást.

Az áramlat működését ebben az angol nyelvű videóban magyarázzák el részletesen:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: