SZEMPONT
A Rovatból

Menő robotokkal, programozással és telefonos applikációkkal fejleszti a diákokat a gyógypedagógus

A feladatokat sem szóban mondja el a gyerekeknek: QR-kódban nyújtja át, nekik pedig meg kell fejteniük.
Fődi Kitti írása az Abcúgon, Fotó: Hajdú D. András - szmo.hu
2018. május 29.



A várpalotai SNI-s tanulók az ajtóban toporogva várják, hogy kezdődjön a fejlesztőóra. Nem véletlen, ugyanis Aknai Dóra Orsolya nem akármilyen utazó gyógypedagógus: menő robotokkal, programozással és telefonos applikációkkal fejleszti a tanulási nehézséggel küzdő diákokat. A gyógypedagógus szerint mintegy a 150 000 magyar pedagógusból, jó ha 10 százalékuk használ digitális eszközöket az órákon.

Becsöngettek, elkezdődik a fejlesztő óra az egyik várpalotai általános iskolában, a tanárnő pedig a gyerekek kezébe nyomja a saját tabletjeit és telefonját. Az első feladat versenyre megy, ki tud több céltáblára rákattintani, és ezzel több pontot szerezni mielőtt lejár az idő. Szimpla játéknak tűnik, a buszon, vonaton rengetegszer lehet látni ilyen applikációval játszó gyerekeket, pedig ez nem egy bugyuta játék, hanem akár az egyik legjobb fejlesztési módja lehet a figyelemzavaros gyerekeknek.

Beni, Filip és Dorka mindhárman hatodik osztályos tanulók, mindannyian diszkalkuliával, diszlexiával küzdenek. A mostani óra sztárja egy robot méhecske, aminek egy nagy kockás viaszterítő szolgált pályaként.

A feladat sem egyszerűen szóban hangzik el a tanárnő szájából, kinyomtatott QR kódokat rak a gyerekek elé, melyekből a gyerekek választanak és akiknek ezeket le kell olvasniuk telefonnal, hogy megtudják mi a feladatuk.

A terítő kockáira a tanárnő különböző időpontok képeit tesz ki, van amelyiken egy óra számlapja mutatja az időt, van digitális és betűvel írt papír is.

Dorka feladata, hogy megtalálja a legkorábbi és a legkésőbbi időpontot a pályán, de nem akárhogy. A segítségére egy robot méhecske van, aminek a hátán irányt jelölő gombokat lehet találni, ezekkel lehet előre beprogramozni, hogy a pályán hány lépést haladjon a méhecske a kijelölt célig. Dorkának fejben kell kitalálnia, hogy milyen útvonalon juthat el a méhecske a megadott órára, hol-mikor kell majd fordulnia, tolatnia. A diákokat ez az egyszerűnek tűnő feladat logikus, algoritmikus gondolkodásra sarkallja, fejleszti a térlátásukat és a figyelmüket.

Aknai Dóra Orsolya IKT-s pedagógus, vagyis digitális pedagógia segítségével fejleszti az SNI-s gyerekeket. Huszonhat, oktatáshoz használt applikáció van a telefonján, tabletjein, van három robot méhecskéje, két cyber robotja és kettő humanoid robotja. Ezeken kívül van még tíz BBC micro:bitje, amiket a gyártó cégtől kapott, hogy programozni tanítsa vele a gyerkeket. A digitális eszközökkel felmálházva járja azt a három várpalotai iskolát, ahol SNI-s gyerekeket fejleszt. A gyerekek imádják ezeket az órákat, a játékos digitális eszközökkel használata közben sokszor észre sem veszik, hogy éppen keményen dolgoznak.

„IKT-val igazán 2010 óta foglalkozom, de megfertőződni már ’83-ban sikerült. Édesapám akkor vette meg az első Commodore 64-es számítógépet. Matematika szakos tanár volt, és amikor varázsolt a gépen, akkor én ott ültem mellette és már éreztem, hogy ezzel akarok foglalkozni” – emlékszik vissza a tanárnő, aki eleinte még óvodapedagógusként kezdte a pályáját.

Aknai Dóra Orsolya mégsem informatika tanárnak ment, mert gyógypedagógus szeretett volna lenni, de amikor 2010-ben megjelentek az interaktív táblák azonnal lecsapott a lehetőségre és továbbképzésre ment. Később lavinaszerűen jelentek meg a különböző okoseszközök, amit Aknai Dóra Orsolya sok tanárral ellentétben nem száműzött az óráiról, hanem eszközhasználatra ösztönözte diákjait.

„Mindenki arról beszél, hogy a mostani gyerekek mekkora varázslók a digitális eszközökkel. Ez nem igaz. Nem tudják, hogy mire valók az eszközeik. Az okostelefon használat nem annyiban merül ki, hogy lájkolok meg posztolok. Nem ismernek web2 alkalmazásokat” – magyarázza a tanárnő.

A diákok imádják ezt a fajta tanítási módszert, mosoly ül ki az arcukra, ha meglátják, hogy a tanárnő robotokkal érkezik.

Sokszor az óra végén jutalomként is kérik, hogy az óra végén legyen még digitális feladat. A pedagógus szerint az már önmagába elég motivációt ad a gyerekeknek a feladatok megoldásához, hogyha a többi órán tiltva vannak ezektől az eszközöktől.

A kezdetekkor, amikor berobbant a digitális pedagógia, Aknai Dóra Orsolya éppen súlyosan-halmozottan sérült gyerekekkel foglalkozott. Mivel azt látta, hogy ezeket a gyerekeket is érdeklik az okoseszközök, nem akarta, hogy kimaradjanak ebből az informatikai világból, ezért interaktív táblára saját maga készített tananyagot, amibe a diákokat is be lehetett vonni. Például egy kerekesszékes tanuló ki tudott gurulni a táblához, el tudott indítani egy dalt vagy egy képet a helyére húzni. Aknai Dóra Orsolya volt az első, aki digitális pedagógiát alkalmazott ilyen gyerekekkel és ezt publikálta is, hogy más is bátorságot és ötleteket meríthessen a tapasztalataiból.

A robotokat a saját pénzén vásárolja, a három robot méhecske közül csupán az egyik az iskola tulajdona, amit Dórának köszönhetően kapott az intézmény adományként, a LogMeIn cégtől. A diákok a tanárnő saját tabletjén és telefonján használják az alkalmazásokat. A méhecske ára például 50 ezer forint körül van, de a többi robottal szerencséje volt, az egyikre a Tesco játékosztályán bukkant rá, a másikat pedig az Kínából rendelte 6 ezer forintért.

„Amit a kormány elgondolt, hogy legyen digitális oktatási stratégia, az egy nagyon jó gondolat, de úgy érzem, hogy igazán még az infrastruktúra sincs meg rá. Rengeteg helyen még internet sincs rendesen” – mondja a pedagógus.

Dorka, Filip és Beni valósággal felnyögnek, amikor meghallják az óra végét jelző csengőt, és nem játszhatnak tovább a tableten, ami időközben újra a kezükbe került egy újabb logikai játékkal. Filip a legprofibb benne, mert ő a saját telefonjára is letöltötte a játékot és esténként azzal játszik.

A tanárnő szerint éppen ez a legjobb a digitális oktatásban, hogy a gyerekek játéknak fogják fel és észre sem veszik, hogy közben fejlődnek, okosodnak, ügyesednek.

A tanárnővel a következő órára is ellátogatunk, ahol a kilencedikes Petra és Róbert várja, ők is diszkalkuliások. A diákok két eszköz, a méhecske és a micro:bit közül választhatnak. A micro:bittel a számítógépre csatlakozva tudnak különböző dolgokat programozni, például egy integető embert, dobogó szívet vagy a programmal kiírhatják a nevüket is, de az eszközhöz szenzorok is csatlakoztathatók, így azt a természettudományos oktatásban is jól lehet alkalmazni. A már nagyobbacska diákok mégis a méhecskét választják, úgy tűnik, ez korosztálytól független. A feladat azért nekik már jóval nehezebb, mint a hatodikosoké.

A tanárnő kicsit átrendezi a termet, meghatározott távolságra tesz székeket, amiket a beprogramozott méhecskének szlalomozva kell majd megkerülnie. Ehhez a diákoknak meg kell becsülniük, hogy a lépésenként 15 cm-et haladó méhecskének mennyi utasítást kell előre megadni, hogy ne menjen neki a széknek. A feladat nem bizonyul könnyűnek, eleinte teljesen más irányba közlekedik a robot. A méhecskéhez egy applikáció is tartozik, amiben különböző pályákon lehet szintén programozás segítségével végig vezetni a kis állatot.

A diákok azt mesélik, hogy a többi órán sosem használhatnak digitális eszközöket, interaktív tábla ugyan van, de arra is inkább csak írnak a tanárok.

A fejlesztő órán azért nem egész idő alatt nyomkodják a gyerekek a kütyüket, vannak hagyományos, papír alapú játékok is, például titkos írás vagy szókereső. Ezeket a tanárnő ugyanolyan fontosnak tartja, mint a digitális eszközökkel való oktatást, ezért is ötvözi a kettőt.

„Nem mondanám, hogy a hagyományos pedagógia jobb vagy rosszabb, mint az IKT eszközzel támogatott pedagógia. Szerintem nincs meg a kettő egymás nélkül. Nem lehet csak digitális pedagógiát csinálni, de egy rendkívül jó pluszt ad a hagyományos módszereknek” – magyarázza.

Szerinte a digitális pedagógia nagymértékben meg tudja könnyíteni, mind a gyerekek, mind a tanárok dolgát. Például van olyan web2-es alkalamzás, ahol dolgozatokat, teszteket hozhat létre és ezeket elmenti a számítógép, ezért a későbbi évfolyamokon is fel tudja használni. Dolgozatjavítással sem kell órákat tölteni, mert az alkalmazás rögtön javít, elemez, adatokat számít és ment. Az persze több időt vesz igénybe, amíg összeállít egy ilyen dolgozatot, de ha szerencséje van, akkor egy másik tanár ugyanebben az alkalmazásban már csinált egyet és azt ő is letöltheti, változtathatja.

Míg például Finnországban szinte teljesen általánosnak számít, hogy a tanárok nem száműzik az okoseszközöket az órákról, addig a kb. 150 000 magyar pedagógus közül jó, ha az 5-10 százalékuk él ezekkel a digitális eszközökkel.

Aknai Dóra Orsolya az IKT MasterMinds kutatócsoport tagjaként azt látja, hogy a konferenciákon, tanfolyamokon, képzéseken mindig ugyanazok az arcok bukkannak fel, néha látni csak új, érdeklődő pedagógusokat. Ez valószínűleg részben azért van, mert ezek az alkalmak általában nem ingyenesek, a tanároknak viszont nincs pénzük arra, hogy kifizessék a részvételi, képzési díjat.

Ennél nagyobb probléma viszont az, hogy a tanároknak sokszor motivációjuk sincs, hogy változtassanak a hagyományos pedagógiai módszerükön.

Aknai Dóra Orsolya úgy látja, nem igaz, hogy csak az idősebb pedagógusok az elutasítók, látott már egyetemről éppen kikerülő tanárt, aki vadul tiltakozott a digitális oktatás ellen. Szerinte már a tanárképzésbe is bele kellene építeni az eszközhasználatot (amire már van is példa, többek között Szegeden, Debrecenben és Győrön), mert ma már nem jöhet ki úgy pedagógus a képzésből, hogy a telefonját csak Facebookozásra tudja használni.

„Lehet tiltakozni a digitális oktatás ellen, de a folyó az úgyis folyik, építhetek gátakat és tiltakozhatok, de azt a folyó egyszer úgyis át fogja szakítani.”

A digitális pedagógia bármelyik tantárgyba bevihető, az országban vannak olyan tanárok, akik az irodalom, a történelem és a fizika tanításában is remekül alkalmazzák ezt a módszert. Minden csak a tanár akaratán múlik.

„Abból a szempontból valószínű, hogy forradalmár vagyok, hogy én voltam az első az országban, aki annyira súlyosan sérült gyerekkel is merte bevállalni, hogy használ interaktív táblát, tabletet. De egyébként meg remélem, hogy nem vagyok úttörő, hogy én csak egy vagyok a sok közül, aki ezt használja” – mondja.

Aknai Dóra Orsolyának és Dr. Fehér Péternek, aki az IKT MasterMinds Kutatócsoport vezető kutatója, most fog megjelenni egy könyve, ami a robotméhecske módszertanáról szól, mert jelenleg mindenki (mármint az a pár pedagógus) úgy használja a méhecskét, ahogy tudja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Otthon Start: beduguló ügyintézés, 10%-os önrészből kieső ügyfelek, egymásra licitáló bankok – berobbant az új hitel
Kétszer annyi hiteligénylés fut be most a bankokhoz, mint általában, miközben Budapesten 1-2 nap alatt elviszik a 40-50 négyzetméteres lakásokat. Az igénylés beadásától azonban hosszú az út a folyósításig, és akadhatnak meglepetések - mondja a szakértő.


Túl vagyunk az Otthon Start program első hónapján. Már nemcsak előzetes kalkulációk, jóslatok állnak rendelkezésünkre, hanem számok is. A kedvezményes, 3%-os kamat mellett akár csupán 10 százalék önrész is elegendő a kölcsön felvételéhez. Ráadásul nagyon nagyvonalúak a program feltételei abban is, ahogyan az első lakás fogalmát meghatározzák: akinek 50%-os tulajdonrésze van egy ingatlanban, jogosult a programban való részvételre.

Ahogy az várható volt, az ügyfelek megrohamozták a bankokat, azonban sokan szembesültek azzal, hogy belassult az ügyintézés. Olyan részletszabályok is kiderültek, amikkel előzetesen nem nagyon találkoztak az ügyfelek, és ez átírhatja a számításokat. Az első hónap tapasztalatairől Árgyelán Józseffel, a Bankmonitor vezető elemzőjével beszélgettünk.

– Hogy áll most az Otthon Start?

– Az óvatosság az első napokban sem nagyon látszott. A kormány elmondása szerint már az első héten is napi ezer igénylés volt, tehát heti ötezer a munkanapokat tekintve, és az első három héten ez folyamatosan megvolt. Ezalatt 15 ezer igénylést fogadtak be a bankok. Hogy ez sok vagy kevés, önmagában nem mond sokat. Havi szinten a szerződéskötések száma 6–7 ezer a bankoknál, tehát

három hét alatt igénylési oldalon megduplázták az átlagos szerződésszámot.

Nyilván nem minden igénylésből lesz hitelügylet: lesz elutasítás, elhúzódó ügyintézés. Nem lehet egy az egyben átváltani a két számot, de sokat sugall. Ráadásul a Bankmonitor kalkulátorát használók adatai alapján a felhasználók jelentős része megfelelt a jogszabályi feltételeknek: a jövedelmük elfogadható volt, megfelelő értékű ingatlanra kalkuláltak, volt TB-jogviszonyuk. Itt 83–84 százalékos arány látszott. Nyilván vannak banki szabályok is, de

első ránézésre úgy látszik, hogy egy kifejezetten hitelképes réteg szeretné kihasználni ezt a lehetőséget.

Jó eséllyel a 15 ezer igénylésből nem ezer szerződés lesz, hanem bőven 10 ezer fölötti.

– Van is ennyi ingatlan folyamatosan?

– Júliusban jelentették be a programot, és július–augusztusban a hitelből vásárlók egy része már az Otthon Starttal kalkulált. Ezt alátámasztja a ma megjelent MNB-nyilvántartás: a lakáshitel-volumen a május–júliusban tapasztalt havi 140–150 milliárdról augusztusban kicsivel 100 milliárd fölé esett, azaz nagyjából 25 százalékkal csökkent. Ennek oka, hogy

a júliusi bejelentés után sokan kivártak, sőt volt, aki szerződéskötés előtt lépett vissza.

Ezek az Otthon Start indulására vártak. A Duna House Barométer szerint a júliusi 9 ezer fölötti adásvételszám augusztusra 11 ezer fölé emelkedett; ezek egy része szintén az Otthon Start indulására várt. A szeptemberi nagy ugrás tehát korábban megkötött adásvételekhez köthető. Jogos a kérdés, lesz-e hosszú távon elég ingatlan. Az ingatlan.com friss statisztikái szerint 30 százalékkal nőtt a kínálat, és ennek jó része Budapest. Budapesten például 70 százalékos pluszt mértek. Hozzá kell tenni, hogy hiába jön ki darabra a matek, felmerülhetnek problémák: sok olyan ingatlan kerülhetett vissza a piacra, amelyet korábban minőség vagy állapot miatt nem adtak el, és most az Otthon Start indulása miatt újrahirdettek. Lehet, hogy darabra meglesz a keresett mennyiség, de minőségben, elhelyezkedésben, alapterületben lehetnek szűk keresztmetszetek.

Látszik, hogy a fővárosi 40–50 négyzetméteres lakások adásvételi sebessége nagyon felgyorsult: ha egy jó árú, Otthon Start-kompatibilis lakás kikerül a piacra, egy-két nap alatt elviszik.

A kínálati oldal alakulása fogja az árhatást is meghatározni: mennyi jó minőségű, megfelelő állapotú „új” (új építésű és frissen piacra kerülő használt) lakás jelenik meg. Használt lakást önmagában az Otthon Start miatt nem fognak tömegesen eladni. Többlet akkor jöhet, ha a befektetők eladnak, vagy ha sokan lakáscserébe fognak. Itt viszont kérdés az „első lakásszerzés” feltétele. Emellett az új építések felfutása hozhat nagyobb mennyiséget. A kormány durván évi 10 ezer új projekttel számol az Otthon Starthoz kapcsolódóan, az Otthon Start Programirodánál is több ezres, sőt több tízezres lakásszámú projektekről tárgyalnak. Viszont ezek az ingatlanok nem azonnal jelennek meg: a projekt állapotától és technológiától függően 1–3 év is lehet, mire ténylegesen elkészülnek, viszont már korábbi stádiumban is értékesíthetők. Az indulás utáni első hónapokban ezért a meglévő piac kínálatának kell fedeznie a hirtelen megugró keresletet, és kérdés, milyen összetételű új kínálat jelenik meg.

– Hatása lehet ennek az átrendeződésnek az albérletekre is?

– A bérleti piacra is van hatása a programnak, mivel sok bérlő inkább vásárol, ha hasonló törlesztővel saját lakást tud venni. Ha sokan kimennek a bérleti piacról, a bérleti díjak emelkedése megállhat, egyes régiókban csökkenhet is, ezt látva befektetők is dönthetnek eddigi lakásaik eladása mellett, ami fenntarthatja a kínálatot. Rövid távon ez kompenzálhat, de pár hónapon belül a kereslet továbbra is magas maradhat, míg a kínálat szűkös, egészen addig, amíg az új projektek nem jutnak el az értékesítési fázisig. Láttam már „tervezőasztalos” vásárlást is.

– Úgy tűnik, hogy az ügyintézés lassul. A bankok korábban azt kommunikálták, hogy felkészültek a rohamra, de a helyzet az, hogy lényegesen hosszabb idő, míg az Otthon Start-ügyeket elintézik.

– Ha fel is készült az apparátus, ekkora igényemelkedésre nem lehet úgy felkészülni, hogy az átfutási idő ne növekedjen. Még nincsenek végleges számok, arányaiban néhány ügyletet folyósítottak, és kevés jutott túl a bírálaton.

Nem tudjuk pontosan, mekkora a bedugulás, de lassulás látszik.

Például sokan 10% önerővel szeretnék igénybe venni a konstrukciót. Az első kommunikációkból az tűnhetett ki, hogy aki Otthon Startot vesz fel, automatikusan 10% önerővel vásárolhat, ám ez végül nem így lett. Az Otthon Startnak van egy első lakáshoz kapcsolódó feltételrendszere, és a 10% önerő alkalmazásának is van egy másik, de ezt a kettőt nem hangolták össze. Az MNB-nél eltörölték az életkori korlátot, tehát valóban nincs felső korhatár a program igénybevételére. Azonban a meglévő tulajdonokra más elvárások vonatkoznak. Otthon Startnál 50% meglévő tulajdoni hányad mellett is lehet hitelt igényelni, viszont első lakásszerzőként a 10% önerőhöz legfeljebb 49%-os tulajdoni hányaddal lehet rendelkezni. Tehát,

ha egy házaspár fele-fele arányban tulajdonos egy ingatlanban, felvehetik az Otthon Startot, ha nincs és nem is volt más lakásuk, de 10% önerőre már nem lesznek jogosultak.

Másik fontos különbség: az Otthon Startban több kivétel van a meglévő ingatlanokra, amelyek birtoklása esetén igényelhető a hitel (15 millió alatti érték, haszonélvezettel terhelt és a haszonélvező bent lakik, az elmúlt tíz évben elbontott ingatlan, tíz évnél régebbi tulajdon stb.). Az MNB oldalán, egyetlen kikötés van: ha jogszabályi haszonélvezettel terhelt az ingatlan, az nem számít. Nincs alacsony értékű, bontásra vonatkozó vagy múltbeli vizsgálati könnyítés. Tehát,

ha 12 éve volt valakinek ingatlana, jogosult a hitelre, de nem lesz jogosult a 10% önerőre.

Sok igénylő most fog ezzel szembesülni. Továbbá a 10% önerőhöz a Lechner Tudásközpontnak igazolást kell kiállítania. Jó hír, hogy ezt már nem a magánszemélynek kell lekérnie, hanem a banknak. Ugyanakkor vannak technikai anomáliák: legutóbb, múlt héten a bankok azt jelezték, hogy ez még nem megy gördülékenyen. Mindenkitől, aki így szeretne vásárolni és így nyújt be hitelkérelmet, nyilatkozatot kérnek az ingatlanjairól, és hozzájárulást kérnek, hogy a Lechnertől lekérhessék a szükséges hatósági bizonyítványt.

– Egy szeptember 4-i hír szerint, már nincs szükség a Lechner Tudásközpont által kiállított tulajdoni igazolásra...

– Az Otthon Starthoz kapcsolódó fix kamatnál nincs szükség rá, de ha 10% önerővel veszem igénybe, ahhoz kapcsolódóan van.

– Tehát egyelőre még csiszolódnak a szabályok. Ez is okozhatja a tömegességen túl a zökkenőket és az ügyintézés lassulását?

– A 10% önerővel számoló ügyfél mindenképpen számíthat lassulásra, a sok ügylet miatt is, és amiatt is, hogy mikor tudják lekérni ezt az igazolást.

– Mivel a program nem határidőhöz kötött, hanem visszavonásig él, az elején nagy boom van, aztán beáll a rendszer. Feltételezem, hogy a most tapasztalt roham nem tartható sokáig. Hol stabilizálódhat az igénylések száma?

– A havi lakáshitel-volumen 140–150 milliárd volt (júliusban nagyjából 140–145). Augusztusban visszaesett 100-ra, szeptemberben feljebb megy, de a bírálati átfutások miatt nagyjából októberben jelenik meg a kihelyezéseknél a nagy ugrás. Mindenképpen 200 milliárd forint fölötti számokra számítanak a szakértők a mostani igénylésszám mellett, és az sem kizárt, hogy 220–250 milliárd körül alakulnak a számok októberben.

– Ez meddig tartható?

– Szerintünk 1–3 hónapig lesz ennyire magas. Utána beáll egy alacsonyabb, de a korábbiakban megszokottnál magasabb szintre, valahova 150 milliárd fölé, mondjuk 160–170–180 milliárdra. Egyéb hatásoktól függően ez persze még eltérhet. Az is fontos, hogy

eddig az átlagos kölcsönösszeg 20 millió forint körül volt, de az Otthon Startnál bőven 30 millió fölötti igénylések érkeznek átlagosan.

Tehát nemcsak a darabszám miatt nő a kihelyezés, hanem az átlagösszeg miatt is.

– Az elején a bankok a kötelező 3% alá is kínáltak. Látszik a verseny a továbbiakban is?

– A verseny fokozódott. Azok a bankok, amelyek eddig kevésbé vették ki a részüket, növelték a tétet. Induláskor három bank kínált 3% alatti kamatot: a Gránit 2,85-öt, az UniCredit 2,95-öt és a CIB 2,95-öt.

Kamatoldalon becsatlakozott az MBH Bank: a saját, speciális ügyfélkörének 2,75-öt ad; ez azoknak szól, akiknek a munkaadója speciális megállapodásban áll az MBH-val.

Átlag (illetve átlag feletti jövedelmű) ügyfelek is elérhetnek 2,89%-os kamatot az MBH-nál, tehát ott is léptek. De jóváírásban is versenyeznek: jellemzően 100-200 ezer forint közötti összegeket kínálnak. Van olyan bank, amely egy havi törlesztőt ígér vissza, futamidőtől függően ez akár közel félmillió is lehet. Az MBH a korábbi 100 ezer forintos ajándékutalványt 120 ezerre emelte, ha az ügyfél Fundamenta lakáskasszát is köt. Ha prémium ügyfél, további 100 ezret ad.

A Raiffeisen szerdán jelentette be, hogy a 100 ezres jóváírást megduplázza 200 ezerre.

Látható, hogy akik nagyobb piaci részt szeretnének, ráígérnek. Kilóg a sorból az OTP: ők eddig sem kínáltak érdemi jóváírást vagy kamatkedvezményt, és most sem; más ligában játszanak a fiókhálózatukkal, felkészülten. A versenynek itt biztosan nincs vége: akik nagyobb piaci részesedést szeretnének, további kedvezményeket ígérhetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Angyal József a háromgyermekes anyák szja-mentességéről: Sokan majd a homlokukra csapnak, hogy „tényleg, nekem jár?”
Az adószakértő szerint sokan lehetnek, akik nem is tudják, hogy ők is jogosultak a szerdától életbe lépő teljes szja-mentességre. Az is lehet, hogy az jár jól, aki utólag érvényesíti a kedvezményt, hogy ne veszélyeztesse a januári béremelését.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. október 01.



Szerdától teljes szja-mentességet kapnak a háromgyerekes anyák, jövő januártól pedig a 40 év alatti kétgyerekesek is. Azok, akiknek családi kedvezmény is jár, ezentúl a járulékbefizetéseiket csökkenthetik vele. Az érintettek minden bizonnyal örülnek az intézkedésnek, hiszen tíz- vagy akár százezrekkel több marad a családi kasszában, azonban a költségvetésen nagy lyukat üt az intézkedés. A legjobban a nagyon jól keresők járnak, mert jövedelemkorlát nincs. És nincs életkorkorlát sem, tehát a kedvezményre mindazok jogosultak, akik valaha három gyereket neveltek. Kiesnek viszont az elvált apák, akkor is, ha náluk vannak a gyerekek.

Aki az szja-mentességet igénybe akarja venni, regisztrálhat a NAV online felületén, de a munkáltatójánál is. Akkor sem vész el ez a kedvezmény, ha ezt az érintett elmulasztja: jövő év elején, az szja-bevallásnál is érvényesítheti mindezt, így az adóhatóság visszautalja neki az év utolsó három hónapjában befizetett adóelőlegét. Pontosan kikre vonatkozik az új szabályozás? Mennyire igazságos? És mennyire fenntartható, hogyan hat a költségvetésre? Erről beszélgettünk Angyal József adószakértővel.

– Októbertől él a háromgyermekes anyák szja-mentessége, amit várhatóan a novemberi fizetésükben éreznek először, vagyis abban a bérben már nem vonnak tőlük adóelőleget, ha regisztrálnak. Jól mondom?

– Tulajdonképpen ez év közben minden kedvezményre igaz: akkor lehet igénybe venni, ha az adózó nyilatkozik róla. Természetesen, ha valaki nem nyilatkozik, a kedvezményt akkor sem veszti el: a májusi adóbevallásában egy összegben érvényesítheti.

A már eddig is járó családi adókedvezményt például sok háromgyermekes család év közben nem veszi igénybe, inkább év végén kap nagyobb, akár millió fölötti összeget, és abból valami komolyabb beruházásra költ.

Tehát a nyilatkozat lehetőség, de nem kötelező.

– Hol és hogyan lehet erről nyilatkozni?

– Az adóhatóság létrehozott egy online felületet. Mégis azt tanácsolnám, hogy inkább a munkáltatónál nyilatkozzanak, mert a háromgyermekes anyák kedvezményének egészen más feltételei vannak, és nem biztos, hogy az érintett tudja, jogosult-e. A munkáltatónál a bérszámfejtő készséggel ad felvilágosítást, elmondja, ki jogosult.

– Hogyan lehetséges, hogy sokan nem tudják, jogosultak-e?

– Mindenekelőtt megjegyezném: én ezt a háromgyermekes, illetve „gyermekes anyák” kedvezményt nem tartom jónak, mert nem a családokat és a gyereknevelést, hanem magát a szülést támogatja. Olyan gyermek után is járhat, aki élve született, például koraszülött volt, majd egy-két évesen meghalt. Ha csak néhány napig is élt, már beleszámít. Gyakran előfordul, hogy valakinek két egészséges, akár felnőtt gyermeke van, közben volt egy koraszülése, a baba meghalt. Így is jogosult lehet. A másik feltétel, hogy legalább 12 évig családi pótlékra jogosultnak kellett lenni.

Ha például egy házasság tönkrement, nagy gyerekek voltak, elváltak, és az apának ítélték a gyerekeket, az anya akkor is megkapja a teljes adókedvezményt, mert 12 évig járt utána családi pótlék.

És az is jogosult lehet, aki 12 évig nevelte a gyerekeit, majd anyagi teher miatt 13 évesen állami gondozásba adta őket. Korhatár sincs: 60–70 éves nagymamák is jogosultak lehetnek. Sokan majd a homlokukra csapnak, hogy „tényleg, nekem jár?”. A feltételekről kevés szó esik, pedig ezt hangsúlyozni kellene.

– Tehát ha 12 évig fennállt a családi pótlékra való jogosultság, de valamilyen okból nem az anya vette fel, hanem a házastársa, akkor is jár az adómentesség? Mindegy, kinek folyósították?

– Pontosan így van, ahogy a családi kedvezménynél is: a házastársak mindegyike jogosult lehet a családi pótlékra. Ha elválnak, onnantól az jogosult, akinél a gyermek marad.

– Ha valakinek volt elhalt gyermeke, attól még háromgyermekesnek számít? A halott gyermek után nincs családi pótlék, tehát ez nem tolható ki tizenkét évig.

– Itt félreértés van. Az egyik feltétel a 12 év jogosultság. Emellett van egy kivétel: ha csak néhány napig állt fenn a jogosultság, de a gyermek meghalt, ez vis maiornak tekintendő, és akkor is járhat a kedvezmény. Tehát párhuzamos feltételek vannak. Ha valakinek több koraszülött gyermeke született és korán elhunytak, akkor is háromgyermekesnek számít, ilyenkor nem a 12 év a döntő. Sokan ezt nem is tudják.

Probléma az is, ha a szülők különváltan, de közösen nevelnek, és megosztják a családi pótlékot: az anya egyszer csak nagy kedvezményt kap, miközben minden más kedvezmény megosztott marad. Így az egyik szülő lényegesen magasabb összegből neveli a gyermeket, akár élethosszig.

Ez társadalmi feszültséget okozhat. Igazságtalan az is, ha válás után a 13 éves gyermek az apához kerül: az apa neveli, mégis az anya jogosult a kedvezményre. Már a 25 év alattiak kedvezménye is okozott munkahelyi feszültséget. Vagy például, ha egy nyugdíjas nagymama, amikor elmegy dolgozni: a nyugdíja eleve járulékmentes, és ha szja-mentességet is kap, nettóban kapja meg a bérét. Ha ez a kör bővül, egy életkori korlát, mondjuk 40 év, enyhíthetne ezen a feszültségen, mint ahogy a kétgyermekeseknél tervezik: amíg kicsik a gyerekek, sok pénzbe kerülnek, később önállóak lesznek. De az életkori határ, ami még létezik, csak átmeneti. A 40 év alatti kétgyermekes anyáknál ez most így lesz, de folyamat végén a tervek szerint mindenki, aki szült, megkapná az életfogytig járó kedvezményt.

– Amikor egy cégnél esedékes a béremelés, nem mondhatja-e a munkáltató, hogy neked kevesebbet emelek, mert úgyis magasabb a nettód? Nem próbálják lenyelni a kedvezményt? Például a nyugdíjast eleve kisebb nettóval veszik fel?

– Ez létező gyakorlat. A 25 év alattiak kedvezményénél is figyelembe vették a korhatárhoz kötött automatikus kedvezményt. Sok háromgyermekes is emiatt nem kéri az adóelőleg megállapítását, mert akkor a munkáltató figyelembe veheti. Ha csak a bevallásban érvényesíti, arról a munkáltató nem tudja. Ezért nem biztos, hogy jó, ha szól a munkáltatónak:

lehet, hogy jobban jár, ha csendben marad, és ezzel elősegíti a januári béremelését.

Gondoljunk arra, hogy egy háromgyermekes családban a gyerek júniusban befejezi a középiskolát, júliustól már nem jár a családi pótlék, csak két gyermekes után. Most október 1-jétől viszont újra háromgyermekesnek minősül az anya, és korlátlan ideig kapja a kedvezményt. Ez valóban bérfeszültséget okoz. Ugyanis az adórendszerben kellenek korlátok: összeg- és életkorkorlátok. Például a három- és négygyermekes anyák kedvezményénél nincs összegkorlát: ha valaki havi 5 milliót keres, a teljes összege szja-mentes. Pedig aki havi 5 milliót keres, nem biztos, hogy pusztán a szülés miatt támogatandó. Szerintem ennek nincs meg a pénzügyi fedezete sem. Ezt onnan gondolom, amit a miniszterelnök mondott évekkel ezelőtt: egy ilyen kedvezményt csak akkor lehet bevezetni, ha egyszer Varga Mihály „félrenéz”. Akkor sem volt meg a feltétel, a jelenlegi gazdasági körülmények között pedig még kevésbé. A kétgyermekesekre kiterjesztve meg végképp nincs. Jó lenne korlátot beépíteni: például a három-, két- és négygyermekesek kedvezménye mondjuk havi 2 millió forintos jövedelemig járjon. Ez nem okozna nagy politikai felzúdulást: aki 2 millió fölött keres, annak miért járjon?

– Abban az esetben, ha egy édesanya jogosult az szja-mentességre, de jogosult lenne a családi adókedvezményre is, mi történik? Elvész az utóbbi?

– Nem vész el. Ha valaki például havi egymilliót keres, a teljes jövedelme szja-mentes lesz. A családi kedvezményt pedig a járulékok terhére lehet érvényesíteni. A házastársak között meg is osztható. Ezt 14 éve vezették be, mert családi adókedvezmény olyan nagyvonalú volt, hogy az alacsony keresetűek nem tudták teljesen kihasználni. Ennek feloldására vezették be a járulékkedvezményt. Lehetett volna szigorú felső korlátot tenni, de nem ezt tették. Valójában Magyarországon egyetlen percig sem volt egykulcsos adó, mert az adóalap-kedvezmények nulla százalékos sávokat jelentenek; efölött van a 15%-os szja.

A családi járulékkedvezmény „negatív adót” jelent, mivel az szja után a járulék terhére is érvényesíthető.

Így gyakorlatilag háromsávos a rendszer: 0%, 15% és egy „negatív” sáv, amit a TB-kassza finanszíroz.

– Mi az ára ezeknek a bőkezű kedvezményeknek?

– A kommunikációban az jelenik meg, kik részesülnek a kedvezményekben: kétgyermekesek, háromgyermekesek, 25 év alattiak, hosszú felsorolni teljesen. Nyilvánvaló, hogy ennek nincs meg a pénzügyi fedezete. Arról nem esik szó, hogy honnan vonjanak el. Ha kimondanák, hogy a háromgyermekes anyák szja-mentessége miatt kevesebb jut egészségügyre, oktatásra, szociális ellátásra, más lenne a mérleg. Az emberek örülnek a kedvezménynek, de amikor az egészségügyben hosszú várakozás van, vagy sokat kell utazni szülni, nem hozzák összefüggésbe ezzel. A költségvetés beterjesztésekor, az egyes fejezeti előirányzatokat nézve derülhet majd ki a negatív hatás. Ha le akarjuk szorítani a hiányt, valahonnan fedezni kell. Meg fog jelenni, mennyibe kerül a háromgyermekes anyák kedvezménye (jövőre már teljes év), a családi kedvezmény újabb 50%-os emelése, a kétgyermekes anyák kedvezménye, a 30 év alatti egy gyerekes kedvezmény korhatár nélküli kiterjesztése.

– A 2002-es osztogatáshoz képest ez a mostani hol áll? Mekkora árat fizetünk érte április után?

– Legalább akkorát, mint akkor. Ha nagy a költségvetési hiány, ezt el is lehet inflálni: nagyobb bérek mellett az inflációval „korrigálnak”. Tehát fennáll az erőteljesebb infláció veszélye. Nem véletlen, hogy a jegybankelnök folyamatosan hangsúlyozza: nem múlt el az inflációs kockázat. Jövőre 3,8%-os inflációt jósolnak. Ez 4% alatti januári nyugdíjemelést is jelenthet, ami nem biztos, hogy jó.

– Ezek a hatások nem egyszeriek, hanem folyamatosak: az adókedvezmények jövőre és utána is fennmaradnak, tartósan terhelik a költségvetést.

– Én borítékolom, hogy a választás után, teljesen mindegy, melyik kormány lesz, nagy, átfogó adó- és jogi reformra lesz szükség. Politikailag könnyű lesz kommunikálni, hogy az egykulcsos adó bevált, teljesítette a feladatát, ideje áttérni a progresszív adózásra. Biztos vagyok benne, hogy ezek a kedvezmények meg fognak jelenni jövő év első felében, de utána szükség lesz reformra.

Sem a Tisza-ígéret (megtartás és bővítés), sem a Fidesz javaslatai nem lesznek hosszú életűek.

A költségvetési kényszer, az inflációs problémák, a magas kamatok mellett a gazdaság nem tud beindulni. Vissza kell térni az egyszerűsítéshez. 2010-ben söralátét méretű bevallást ígértek, most már asztalterítő lett. Közelíteni kellene a söralátét-nagyságú bevalláshoz, ami nem lehetetlen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: A Fidesz úgy tanult a kegyelmi ügyből, ahogy kezdő zsebtolvaj az első tettenérésből
A humorista arra is reagált legújabb bejegyzésében, hogy Rogán Antal egy rossz influenszernek tartja őt.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Pottyondy Edina a YouTube-csatornáján mondta el véleményét a magyar közélet aktuális eseményeiről. Rogán Antal miniszter egy beszélgetésben azt mondta Pottyondyról: nagy betűkkel írná fel, hogy ő a rossz influenszer. A humorista a maga stílusában reagált erre.

„Hová írnád fel, Tóni? Óriásplakátra? Szuverenitásvédelmi listára? Vagy augusztus 20-án az égre drónokkal, 3 milliárdért? És közben Nagy Feró énekelné Jackótól a Badet?” Ez olyan mintha én azt mondanám rá, hogy rossz politikus. Ha engem kérdeznének, azt mondanám Rogánról, hogy mini Sztálin vagy maffiózó.

És mit csinál egy rossz influenszer? Megállapítja, hogy a Fidesz úgy tanult a tavalyi kegyelmi ügyből, mint kezdő zsebtolvaj az első tettenérésből: professzionalizálódott”

– fogalmazott Pottyondy, aki ezek után beszélt még Semjén Zsolt parlamenti felszólalásáról, Kocsis Máté tevékenységéről, de szóba került Lázár János és a tragikus hirtelenséggel elhunyt vásárhelyi rendőrkapitány ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Szőlő utca, Zsolti bácsi, Semjén Zsolt és a vérvád: segítünk eligazodni a tények, félinformációk, sejtetések között
Több felderítésre váró történet és nyilvánvaló pletyka keveredik össze a politikusokkal szemben megfogalmazott sejtetésekben. És van egy fontos megválaszolatlan kérdés, ami miatt ennyire elszabadulhattak az indulatok.


Több ügy keveredik össze a mostani botrányban. Ami közös bennük, a kérdés, hogy miképp lehetett két és fél évtizeden át gyerekek közelében a Szőlő utcai javítóintézet letartóztatott igazgatója, mi lett azzal a rengeteg jelzéssel, több feljelentéssel, amit a gyermekvédelmi szakemerek sora tett. Ameddig erre nincs válasz, aligha jut nyugvópontra az ügy.

A Szőlő utcai nyomozás

A Szőlő utcai javítóintézet igazgatójának kezén május 29-én csattant a bilincs. Juhász Péter Pált és élettársát azzal gyanúsítják, hogy prostitúcióra kényszerítettek két gyermekotthonban felnőtt, nehéz sorsú lányt, akik papíron a javítóintézetben dolgoztak, gyermekfelügyelőként. Egyikük most 23, a másik 24 éves. A lányokat a gyanú szerint külföldi férfiaknak közvetítették ki, és egy-egy alkalomért 60–70 ezer forintot kértek.

A kiközvetített lányok tehát nem lakók, hanem papíron dolgozók voltak a Szőlő utcai intézményben, ahová egyébként a bíróságok által letartóztatott 12 éven felüli fiúk kerülnek.

Juhász a kormány szerint a kifogástalan életvitel-vizsgálaton bukott le, ahol gyanússá vált a nagy értékű kocsija, valamint a két intézeti “munkatárs”, akik szintén egy Range Roverrel jártak. A házkutatáskor 120 millió forintnyi valutát találtak a lakásán. Bár csak idén májusban tartóztatták le, a Telex úgy tudja, már 2024-ben is nyomozott ellene titokban a Nemzeti Védelmi Szolgálat.

A Telex szerint Juhász ellen eljárás indult kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt is. Ugyanis egy fiú azt állította, 2023 végén az igazgató az irodájába hívatta és szexuális ajánlatot tett neki, jobb elbánásért cserébe. Ő nemet mondott. Ezt később az Aszódi Javítóintézetben mesélte el, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság pedig feljelentést tett.

Kérdéseket vet fel, hogy Juhász 2011-ben egyáltalán hogyan kaphatta meg az igazgaztói pozíciót, ugyanis több előző munkahelyéről is azért küldték el, mert kiskorúakkal kapcsolatos gyanús ügyekbe keveredett.

A posztra Dudás Zoltán minisztériumi főosztályvezető javasolta, aki tavaly a Fidesz csepeli polgármeserjelöltje lett. Dudás annak ellenére is Juhász mellé állt, hogy Molnár László szerint ő figyelmeztette. Azt mondta neki, nem tud se bizonyítani, se cáfolni semmit, de „megmaradt a rossz érzése vele kapcsolatban”.

Juhász korábbi ügyei

Juhász 2002 és 2005 között a Magvető utcai befogadó lakásotthont vezette. Reviczky Krisztina szerint 2003-ban az egyik este egy 13 éves kislányt kivitt magával, és csak hajnalban hozta vissza. Adrienn zaklatott volt, ki volt gombolva a blúza, tűzpiros volt - mondta a volt nevelő. Ezt jelezte is a naplóba. Juhász azt mondta, csak ilyenkor tud a kislánnyal nyugodtan beszélni, ekkor nyílik meg. Miután kérdezősködni kezdett, Reviczky Krisztinát áthelyezték. Ennek ellenére jelezte az ügyet Molnár Lászlónak, a Területi Gyermekvédelmi Szolgálat akkori vezetőjének, aki végül feljelentést tett. Molnár szerint több dolgozó is tanúskodott az ügyben. A TEGYESZ volt vezetője szerint

a XVII. kerületi rendőrkapitányságon el is indult a nyomozás, majd felterjesztették az ügyet az ügyészségre, de az eljárást megszűntették.

2005-ben ismét panasz érkezett Juhászra, ami arról szólt, hogy a nyári táborban „a Péter bácsi folyamatosan az Adriennel aludt egy szobában”. Molnár László az előző tapasztalatokból okulva ezúttal már nem tett feljelentést, 2005-ben csendben megvált tőle.

Ő azonban a Válasz Online szerint maradt a gyerekvédelemben. Az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Bizottság tagja lett, amely arról dönt, hogy egy-egy nehezen kezelhető gyerek speciális otthonba kerüljön-e. Molnár László szerint azt hitték, Juhász ott nem keveredhet hasonló szituációkba, de tévedtek.

„Sajnos nem gondoltunk arra, hogy vannak ottalvós vizsgálatok is” - mondja a volt gyermekvédelmi vezető.

Juhászt 2009-ben onnan is elküldték, a 24.hu szerint azért, mert egy 16 éves lánnyal tartott fenn a gyermekvédelem szabályrendszere szerint megengedhetetlen kapcsolatot. A lány előzőleg a társainak hencegett el vele, hogy nem fog speciális otthonba kerülni, mert Péter, a „pasija”, elintézi neki.

Juhász 2011-ben lett a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója. 2020-ban ismét rendőrökhöz fordultak miatta. Erről már Kuslits Gábor beszélt a Válasz Online-nak, aki szintén a Területi Gyermekvédelmi Szolgálatot vezette. Kuslits szerint őt a Zirzen Janka Gyermekotthon vezetője kereste meg azzal, hogy segítsen, mert „megállt a gyermekotthon előtt egy autó, beszedték a lányokat és elvitték őket.”

A rendőr, akivel beszéltek, azt állította, már tudnak az ügyről, fedett nyomozás folyik, és aláíratott velük egy titoktartási nyilatkozatot.

De semmi sem történt.

Pletykák politikusokról

Kuslits Gábor a Válasz Online-nak szeptember 10-én adott interjújában arról is beszélt, Juhász szerinte azért maradhatott ilyen sokáig büntetlenül pozícióban, mert felülről védhették.

„Két nagyon magas rangú politikust emlegetnek. Az egyiknek állítólag a fiúkat vitték, a másiknak a lányokat” - mondta a volt gyermekvédelmi vezető a szóbeszédekre hivatkozva, bizonyítékok nélkül, de senkit sem megnevezve.

Arról is beszélt, hogy úgy tudják, „Juhász igazgatói irodájában konkrétan orgiák voltak, és volt egy bérelt ház is, nem messze a Szőlő utcai gyermekotthontól, ahol szintén orgiákat rendeztek.”

„Ha azok a pletykák, amiket a szakmában beszélnek, igazak, akkor Juhász Péter Pál kézben tartja az egész kormányt” - osztotta meg a véleményét, de ekkor is feltételes módot használt.

Káncz Csaba, akire gyakran geopolitikai elemzőként hivatkoznak a sajtóban, egy posztjában meg is nevezte, szerinte kik voltak az érinett politikusok. Később azonban a kormányzat jelentése szerint azt vallotta, konkrét bizonyítékokkal nem rendelkezik. Arra a kérdésre, honnan van információja, azt válaszolta, hogy egy országosan ismert, befolyásos politikai család befolyásos tagja mondta ezt neki.

Ez a szál a parlamentben is előkerült, ahol Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, „ezt az állítást egy befolyásos és gazdag ellenzéki politikuscsalád biztatására tette meg az, aki megtette.” Hogy melyik családról van szó, nem derült ki, mert Kocsis Máté szerint ennek nyilvánosságra hozatala veszélyeztetné „a hálózat feltárását”.

Zsolti bácsi

Bár a parlamenti vitában összekeveredett a Szőlő utcai nyomozás és Zsolti bácsi ügye, a két sztorinak nincs köze egymáshoz.

Juhász Péter volt ellenzéki politikus szeptember 19-én egyik videójában osztott meg egy hangfelvételt, amin egy nevét nem vállaló telefonáló arról beszél, mit mesélt neki két fiú 10 évvel ezelőtt.

A telefonáló szavaiból arra lehet következtetni, lelkész lehet, mert azt mondja, 40 éve követi Jézus Krisztust és 30 éve tanít. Arról beszél, 10 éve meghívták vidékre szolgálni, és egy Ózd környéki gyermekotthonban két fiú kérte a segítségét. Azt mondták neki, lejár hozzájuk egy nagyon magas rangú politikus. Fekete autóval, sötétben jön, és a 10-12 éves fiúkhoz megy be, akikkel szexuális kapcsolatot létesít. A fiúk később állítólag a tévét nézve megismerték a politikus hangját, és mondták, Zsolt bácsi.

Juhász maga is hangsúlyozza, hogy a nevét nem vállaló telefonáló a történetét nem tudja bizonyítani.

Mégis ez a szófordulat volt az, amit felkapott a Demokratikus Koalíció politikusa, Arató Gergely, és összekötötte a Szőlő utca történettel. Ugyanis a parlamentben személyesen a miniszterelnök-helyettesnek szegezte a kérdést: „Válaszoljon Semjén Zsolt, hogy ki az a Zsolti bácsi?"

Politikai adok-kapok

Ettől a ponttól lett az ügyből politikai bomba. Semjén szót kérve vérvádról, és ördögien felépített karaktergyilkosságról beszélt. „Soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt közöm” - fogalmazott. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kijelentette, hogy „a magyar politikában eddig soha nem látott megtorlásnak kell következnie.” Orbán Viktor „külföldi titkosszolgálati szálat sem nélkülöző” lejáratókampányt emlegetett, aminek szerinte súlyos következményei lesznek.

Rogán Antal pedig azt mondta, minden állításnak utána mennek, és jogi csapatot állítanak fel erre, amit az igazságügyi miniszter koordinál.

Magyar Péter azt követelte a kormánytól, vizsgálják ki a Szőlő utcában történteket, és addig függesszék fel Semjén Zsoltot a miniszterelnök-helyettesi pozícióból. A DK parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, ezt azonban a Fidesz leszavazta. Ezt a Demokratikus Koalíció úgy értelmezi, „nem akarják, hogy rács mögé kerüljenek azok a magas rangú politikusok, akik a saját, beteges szexuális vágyaik kielégítésére használták ezeket a gyerekeket, és nem akarják, hogy kiderüljön: ki az a Zsolti bácsi."

A Szőlő utcai ügy nyomozását közben átvette a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk