Menő robotokkal, programozással és telefonos applikációkkal fejleszti a diákokat a gyógypedagógus
A várpalotai SNI-s tanulók az ajtóban toporogva várják, hogy kezdődjön a fejlesztőóra. Nem véletlen, ugyanis Aknai Dóra Orsolya nem akármilyen utazó gyógypedagógus: menő robotokkal, programozással és telefonos applikációkkal fejleszti a tanulási nehézséggel küzdő diákokat. A gyógypedagógus szerint mintegy a 150 000 magyar pedagógusból, jó ha 10 százalékuk használ digitális eszközöket az órákon.
Becsöngettek, elkezdődik a fejlesztő óra az egyik várpalotai általános iskolában, a tanárnő pedig a gyerekek kezébe nyomja a saját tabletjeit és telefonját. Az első feladat versenyre megy, ki tud több céltáblára rákattintani, és ezzel több pontot szerezni mielőtt lejár az idő. Szimpla játéknak tűnik, a buszon, vonaton rengetegszer lehet látni ilyen applikációval játszó gyerekeket, pedig ez nem egy bugyuta játék, hanem akár az egyik legjobb fejlesztési módja lehet a figyelemzavaros gyerekeknek.
Beni, Filip és Dorka mindhárman hatodik osztályos tanulók, mindannyian diszkalkuliával, diszlexiával küzdenek. A mostani óra sztárja egy robot méhecske, aminek egy nagy kockás viaszterítő szolgált pályaként.
A feladat sem egyszerűen szóban hangzik el a tanárnő szájából, kinyomtatott QR kódokat rak a gyerekek elé, melyekből a gyerekek választanak és akiknek ezeket le kell olvasniuk telefonnal, hogy megtudják mi a feladatuk.
A terítő kockáira a tanárnő különböző időpontok képeit tesz ki, van amelyiken egy óra számlapja mutatja az időt, van digitális és betűvel írt papír is.
Dorka feladata, hogy megtalálja a legkorábbi és a legkésőbbi időpontot a pályán, de nem akárhogy. A segítségére egy robot méhecske van, aminek a hátán irányt jelölő gombokat lehet találni, ezekkel lehet előre beprogramozni, hogy a pályán hány lépést haladjon a méhecske a kijelölt célig. Dorkának fejben kell kitalálnia, hogy milyen útvonalon juthat el a méhecske a megadott órára, hol-mikor kell majd fordulnia, tolatnia. A diákokat ez az egyszerűnek tűnő feladat logikus, algoritmikus gondolkodásra sarkallja, fejleszti a térlátásukat és a figyelmüket.
Aknai Dóra Orsolya IKT-s pedagógus, vagyis digitális pedagógia segítségével fejleszti az SNI-s gyerekeket. Huszonhat, oktatáshoz használt applikáció van a telefonján, tabletjein, van három robot méhecskéje, két cyber robotja és kettő humanoid robotja. Ezeken kívül van még tíz BBC micro:bitje, amiket a gyártó cégtől kapott, hogy programozni tanítsa vele a gyerkeket. A digitális eszközökkel felmálházva járja azt a három várpalotai iskolát, ahol SNI-s gyerekeket fejleszt. A gyerekek imádják ezeket az órákat, a játékos digitális eszközökkel használata közben sokszor észre sem veszik, hogy éppen keményen dolgoznak.
„IKT-val igazán 2010 óta foglalkozom, de megfertőződni már ’83-ban sikerült. Édesapám akkor vette meg az első Commodore 64-es számítógépet. Matematika szakos tanár volt, és amikor varázsolt a gépen, akkor én ott ültem mellette és már éreztem, hogy ezzel akarok foglalkozni” – emlékszik vissza a tanárnő, aki eleinte még óvodapedagógusként kezdte a pályáját.
Aknai Dóra Orsolya mégsem informatika tanárnak ment, mert gyógypedagógus szeretett volna lenni, de amikor 2010-ben megjelentek az interaktív táblák azonnal lecsapott a lehetőségre és továbbképzésre ment. Később lavinaszerűen jelentek meg a különböző okoseszközök, amit Aknai Dóra Orsolya sok tanárral ellentétben nem száműzött az óráiról, hanem eszközhasználatra ösztönözte diákjait.
„Mindenki arról beszél, hogy a mostani gyerekek mekkora varázslók a digitális eszközökkel. Ez nem igaz. Nem tudják, hogy mire valók az eszközeik. Az okostelefon használat nem annyiban merül ki, hogy lájkolok meg posztolok. Nem ismernek web2 alkalmazásokat” – magyarázza a tanárnő.
A diákok imádják ezt a fajta tanítási módszert, mosoly ül ki az arcukra, ha meglátják, hogy a tanárnő robotokkal érkezik.
Sokszor az óra végén jutalomként is kérik, hogy az óra végén legyen még digitális feladat. A pedagógus szerint az már önmagába elég motivációt ad a gyerekeknek a feladatok megoldásához, hogyha a többi órán tiltva vannak ezektől az eszközöktől.
A kezdetekkor, amikor berobbant a digitális pedagógia, Aknai Dóra Orsolya éppen súlyosan-halmozottan sérült gyerekekkel foglalkozott. Mivel azt látta, hogy ezeket a gyerekeket is érdeklik az okoseszközök, nem akarta, hogy kimaradjanak ebből az informatikai világból, ezért interaktív táblára saját maga készített tananyagot, amibe a diákokat is be lehetett vonni. Például egy kerekesszékes tanuló ki tudott gurulni a táblához, el tudott indítani egy dalt vagy egy képet a helyére húzni. Aknai Dóra Orsolya volt az első, aki digitális pedagógiát alkalmazott ilyen gyerekekkel és ezt publikálta is, hogy más is bátorságot és ötleteket meríthessen a tapasztalataiból.
A robotokat a saját pénzén vásárolja, a három robot méhecske közül csupán az egyik az iskola tulajdona, amit Dórának köszönhetően kapott az intézmény adományként, a LogMeIn cégtől. A diákok a tanárnő saját tabletjén és telefonján használják az alkalmazásokat. A méhecske ára például 50 ezer forint körül van, de a többi robottal szerencséje volt, az egyikre a Tesco játékosztályán bukkant rá, a másikat pedig az Kínából rendelte 6 ezer forintért.
„Amit a kormány elgondolt, hogy legyen digitális oktatási stratégia, az egy nagyon jó gondolat, de úgy érzem, hogy igazán még az infrastruktúra sincs meg rá. Rengeteg helyen még internet sincs rendesen” – mondja a pedagógus.
Dorka, Filip és Beni valósággal felnyögnek, amikor meghallják az óra végét jelző csengőt, és nem játszhatnak tovább a tableten, ami időközben újra a kezükbe került egy újabb logikai játékkal. Filip a legprofibb benne, mert ő a saját telefonjára is letöltötte a játékot és esténként azzal játszik.
A tanárnő szerint éppen ez a legjobb a digitális oktatásban, hogy a gyerekek játéknak fogják fel és észre sem veszik, hogy közben fejlődnek, okosodnak, ügyesednek.
A tanárnővel a következő órára is ellátogatunk, ahol a kilencedikes Petra és Róbert várja, ők is diszkalkuliások. A diákok két eszköz, a méhecske és a micro:bit közül választhatnak. A micro:bittel a számítógépre csatlakozva tudnak különböző dolgokat programozni, például egy integető embert, dobogó szívet vagy a programmal kiírhatják a nevüket is, de az eszközhöz szenzorok is csatlakoztathatók, így azt a természettudományos oktatásban is jól lehet alkalmazni. A már nagyobbacska diákok mégis a méhecskét választják, úgy tűnik, ez korosztálytól független. A feladat azért nekik már jóval nehezebb, mint a hatodikosoké.
A tanárnő kicsit átrendezi a termet, meghatározott távolságra tesz székeket, amiket a beprogramozott méhecskének szlalomozva kell majd megkerülnie. Ehhez a diákoknak meg kell becsülniük, hogy a lépésenként 15 cm-et haladó méhecskének mennyi utasítást kell előre megadni, hogy ne menjen neki a széknek. A feladat nem bizonyul könnyűnek, eleinte teljesen más irányba közlekedik a robot. A méhecskéhez egy applikáció is tartozik, amiben különböző pályákon lehet szintén programozás segítségével végig vezetni a kis állatot.
A diákok azt mesélik, hogy a többi órán sosem használhatnak digitális eszközöket, interaktív tábla ugyan van, de arra is inkább csak írnak a tanárok.
A fejlesztő órán azért nem egész idő alatt nyomkodják a gyerekek a kütyüket, vannak hagyományos, papír alapú játékok is, például titkos írás vagy szókereső. Ezeket a tanárnő ugyanolyan fontosnak tartja, mint a digitális eszközökkel való oktatást, ezért is ötvözi a kettőt.
„Nem mondanám, hogy a hagyományos pedagógia jobb vagy rosszabb, mint az IKT eszközzel támogatott pedagógia. Szerintem nincs meg a kettő egymás nélkül. Nem lehet csak digitális pedagógiát csinálni, de egy rendkívül jó pluszt ad a hagyományos módszereknek” – magyarázza.
Szerinte a digitális pedagógia nagymértékben meg tudja könnyíteni, mind a gyerekek, mind a tanárok dolgát. Például van olyan web2-es alkalamzás, ahol dolgozatokat, teszteket hozhat létre és ezeket elmenti a számítógép, ezért a későbbi évfolyamokon is fel tudja használni. Dolgozatjavítással sem kell órákat tölteni, mert az alkalmazás rögtön javít, elemez, adatokat számít és ment. Az persze több időt vesz igénybe, amíg összeállít egy ilyen dolgozatot, de ha szerencséje van, akkor egy másik tanár ugyanebben az alkalmazásban már csinált egyet és azt ő is letöltheti, változtathatja.
Míg például Finnországban szinte teljesen általánosnak számít, hogy a tanárok nem száműzik az okoseszközöket az órákról, addig a kb. 150 000 magyar pedagógus közül jó, ha az 5-10 százalékuk él ezekkel a digitális eszközökkel.
Aknai Dóra Orsolya az IKT MasterMinds kutatócsoport tagjaként azt látja, hogy a konferenciákon, tanfolyamokon, képzéseken mindig ugyanazok az arcok bukkannak fel, néha látni csak új, érdeklődő pedagógusokat. Ez valószínűleg részben azért van, mert ezek az alkalmak általában nem ingyenesek, a tanároknak viszont nincs pénzük arra, hogy kifizessék a részvételi, képzési díjat.
Ennél nagyobb probléma viszont az, hogy a tanároknak sokszor motivációjuk sincs, hogy változtassanak a hagyományos pedagógiai módszerükön.
Aknai Dóra Orsolya úgy látja, nem igaz, hogy csak az idősebb pedagógusok az elutasítók, látott már egyetemről éppen kikerülő tanárt, aki vadul tiltakozott a digitális oktatás ellen. Szerinte már a tanárképzésbe is bele kellene építeni az eszközhasználatot (amire már van is példa, többek között Szegeden, Debrecenben és Győrön), mert ma már nem jöhet ki úgy pedagógus a képzésből, hogy a telefonját csak Facebookozásra tudja használni.
„Lehet tiltakozni a digitális oktatás ellen, de a folyó az úgyis folyik, építhetek gátakat és tiltakozhatok, de azt a folyó egyszer úgyis át fogja szakítani.”
A digitális pedagógia bármelyik tantárgyba bevihető, az országban vannak olyan tanárok, akik az irodalom, a történelem és a fizika tanításában is remekül alkalmazzák ezt a módszert. Minden csak a tanár akaratán múlik.
„Abból a szempontból valószínű, hogy forradalmár vagyok, hogy én voltam az első az országban, aki annyira súlyosan sérült gyerekkel is merte bevállalni, hogy használ interaktív táblát, tabletet. De egyébként meg remélem, hogy nem vagyok úttörő, hogy én csak egy vagyok a sok közül, aki ezt használja” – mondja.
Aknai Dóra Orsolyának és Dr. Fehér Péternek, aki az IKT MasterMinds Kutatócsoport vezető kutatója, most fog megjelenni egy könyve, ami a robotméhecske módszertanáról szól, mert jelenleg mindenki (mármint az a pár pedagógus) úgy használja a méhecskét, ahogy tudja.
