Rab Árpád: Ha a mesterséges intelligencia megcsinálja, amit eddig én, akkor ki vagyok én?
Az idei Momentán Fesztiválon számomra igazi meglepetésnek ígérkezik Rab Árpád fellépése. Az, hogy a tudomány emberei médiaszerepléseket vállalnak, nem újdonság, hiszen Carl Sagan, de akár Czeizel Endre, vagy Michio Kaku, Kiss László mind médiaszerepléseikről váltak ismertté, de tették népszerűvé az általuk művelt tudományt is. Azonban, hogy egy improvizációs fesztiválon, egy ízig-vérig színpadi, színházi eseményen is szerepel egy tudós, számomra szintlépés. (Nemcsak) erről kérdeztem Rab Árpádot.
– Egy alternatív színházi társulat fesztiválján mit keres egy jövőkutató tudós, hogyan csöppent ebbe bele?
– Az információs társadalomban, az új világban nagyon sok minden megváltozott. Újra vissza kell szerezni a bizalmat a tudománynak. Csak az, hogy én egyetemi docens vagyok, nem azt jelenti, hogy az emberek az én kutatásaimat fogják elolvasni.
Nagyon sok kolléga csinálja, és szerintem nagyon jó dolog. Eddig is volt már több számomra izgalmas „szereplésem”. Például a budapesti filharmonikusokkal volt egy közös előadásunk, ahol ők klasszikus darabokat játszottak, a szünetben én beszéltem a jövőről. Érdekes volt, hogy három darab, között két előadást tartottam, és a szünetben kérdéseket lehetett felírni, és utána folytatódott az előadás. Akkor nem tudtuk, hogy lesznek-e kérdések, de végül egy nagy kötegnyi gyűlt össze. Tehát az emberek nyitottak, nem az a lényeg, hogy egyetértsenek velem, hanem az, hogy gondolkodjanak. Ezért én alapértelmezetten nem mondok nemet ilyen felkérésekre. Ők kerestek meg, az ő ötletük volt és én örömmel vállaltam.
– Van rá tippje, hogy miért pont önre esett a választásuk?
– Én úgy tudom, hogy ez klasszikus előadástípusa a társulatnak, hogy úgy hoznak be tudományt a színpadra, hogy ők közben eljátsszák. Vannak ennek már előzményei az ő életükben. Digitális kultúrakutató, jövőkutató még nem lépett fel a Momentánnal. Viszont én húsz éve csinálom az előrejelzéseket, de az utóbbi két-három évben nagyon megugrott az érdeklődés a munkám iránt.
– Mi lehet ennek az oka?
– Gyorsan változik a világ, kiszámíthatatlanabbá vált, ezért sokakat érdekel, hogy egy jövőkutató mit gondol, hogy lehet felkészülni a jövőre? Hol van a helyünk a világban? Szerintem őket, mint színészeket, emberileg is érdekli, tehát ez valahonnan innen indult el, de erről lehet, hogy ők tudnánk többet mesélni.
– Minden bizonnyal ön is olvasta az Arthur C. Clarke: A jövő körvonalai című rövid könyvét, ami nagyon lenyűgöző olvasmány, de a sok érdekes megállapítás mellett elképesztő azért azt is látni, mennyire el tudott siklani még ez a remek ember is egy-két olyan dolog mellett, ami végül is bekövetkezett. Tehát nagyon népszerű dolog a jövőről beszélgetni, de én azt tapasztalom, hogy igazából ezt még senkinek sem sikerült megjósolnia.
– Nyilván sokféle ember sokféle módon foglalkozik vele, magamról tudok beszélni, tehát nem azt mondom, hogy az egész jövőkutató szakma így gondolkodik, ahogy én. Én magamat eleve trendkutatóként szeretem definiálni. Tehát
Ez viszont azt is jelenti, hogy én nagyon társadalom és technológia fókuszú vagyok. 14 iparág adatait gyűjtöm, de én is csak egy szeletét látom át az egésznek. Hiába ezzel foglalkozom éjjel-nappal, de nagyon sok mindent nem látok. A másik, hogy próbálom a saját jelenségeimen belül látni azt, ami fontos, de ezek sose kizáró forgatókönyvek. Én nem egy teljességet vagy nem egy tutit akarok megmondani, hanem az X forgatókönyv közül, amiket jól meg tudok ragadni, azokon dolgozom.
Rab Árpád rövid életrajza, ahogy a Bing mesterséges intelligencia kérésemre összefoglalta:
Rab Árpád egy magyar digitális kultúra szakértő, jövőkutató, egyetemi kutató és tudománykommunikátor. Kulturális antropológus és etnográfus végzettséggel rendelkezik, és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. Kutatási területei közé tartozik az e-health, a mesterséges intelligencia és társadalom, a gamifikáció és az új média. Több mint 200 projektet vezetett vagy vett részt benne hazai és nemzetközi szinten. Számos könyvet és cikket írt a digitális kultúra jellemzőiről és hatásairól. Az Információs Társadalom folyóirat szerkesztője, valamint start-up coach és informatikai projektmenedzser is.
– Szóval abban megegyezhetünk, és akkor ezt meg is értettem, hogy a jövőkutató az nem egy XXI. századi jós, hanem egy olyan ember, aki igazából a jelenben lévő lehetőségekből próbálja felvázolni a különféle útválasztásainkat és azoknak a következményeit?
– Igen, igen, az egyik a kármentés, a várható károk csökkentése. Tehát ha láttuk, hogy jön egy probléma, akkor jó arra időben készülni. Jó előre jelezni, hogy okosabban tervezzünk. Igazából minden arról szól most, hogy okosan viselkedjünk, és ezt az okos viselkedést próbálom forgatókönyvekkel ösztökélni, ráébreszteni az embereket a valóságra. Sokszor, a sikeres munkák visszajelzéseként nekem az jön vissza, hogy nem is az a lényeg, hogy valakinek az adott területén megmondjam a tutit, hanem megmutatni azt, hogy például ő nem gondolt arra, hogy egy másik terület milyen fontos lehet neki. Például egy gyógyszergyárral dolgozom, ők nem gondolják azt, hogy egy közlekedési jövő stratégiailag fontos lehet nekik, és amikor kiderül, hogy fontos, kitágul a látókörük.
– Ez izgalmasnak hangzik. Azt mondja, a jövővel kapcsolatos gondolkozás kármentés. Tehát okosan tudjunk dönteni. Együttesen okosan dönteni viszont nagyon nehéz. Az emberiség történelmének az eddigi több ezer évében nem sikerült igazából soha. Láttuk, hogy mi lesz, és mindig belesétáltunk. Miért reméljük, hogy most nem fogunk belesétálni a soron következő tragédiába, mi kell hozzá?
– Hosszan lehet erre válaszolni. Van egy olyan út, hogy eleve fejlődtünk-e bármit? De azért van egy olyan megközelítés is, hogy ma azért többen halnak meg túlsúlyban, mint éhezésben. Az elmúlt 100 évben igenis elértünk egy olyan jólétet, hogy sokan lettünk, pontosan azért, mert életben maradunk, hosszabban élünk. Luxusban élünk, ezt prédáló, pocsékoló, hatékonytalan technológiák, mennyiségű alapú technológiák tömegével értük el, mert az volt a feladat, hogy most éljünk jól, és most jól is élünk. Viszont lettünk nyolcmilliárdan. Felgyorsult a világ.
Most mindenki fél mindenkitől, mert idegenek vagyunk, mert lett 8 milliárd új ember. Viszont a technológiát meg imádjuk. Az okostelefont annyira szeretjük, hogy azon keresztül az idegenekben is megbízunk. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem mindig az együttműködés a fő kihívás. De az, hogy adott ügyekben, technológia segítségével úgy oldjunk meg dolgokat, hogy szinte észre sem vesszük, hogy együttműködünk, vagy kikényszerítek együttműködéseket, ezt meg lehet csinálni a technológiával.
– Amikor én kicsi voltam, mondjuk ez úgy a '70-es években volt és a '80-as években talán, akkor éltük a magunk életét. Akkor el lehetett lubickolni úgy a világban, hogy igazán az ember nem foglalkozott azzal, hogy milyen technológia veszi körül. Ma azonban a technológia az, amivel az alapvető szükségleteinket megoldjuk. Nem is lehetünk képesek megtalálni a jó válaszokat a mai kérdésekre, ha nem vagyunk képesek használni a technológiát.
– Én imádom a digitális kultúrát, ezzel élek, de ez csak bizonyos helyzetekben megoldás. Most az van, hogy van egy helyzetem, és az emberi történelem java részében nagyon sok helyzetre nem volt válaszunk. És akkor vagy jött a vallás, vagy valami. Most van több lehetőség, mint eddig, és ezek közül kell választani, ami mindig elvezet a tudatosság, a kritikus gondolkodás, a kíváncsiság, az önismeret területeire, és kiderül az, hogy a technológia a legemberszerűbb viselkedéseket várja el tőlünk. Azért van ez, mert több a lehetőségünk, nekünk kell választani, mert
Szerintem ez az egyik legfontosabb skill, hogy az ember akarjon valamit, ügyeket fogalmazzon meg. Utána kiválasztja a megoldását. Lehet, hogy technológiai, lehet, hogy emberi, lehet biológiai, bármelyik, és tud tenni valamit. Nagyon sokan problémának látjuk, hogy 8 milliárd ember van. De gondoljunk bele, hogyha 8 milliárd ember tesz valamit, az mekkora erő. Hogyha mindenki naponta tíz percig tesz valamit. Nem kell egyből a feje tetejére állni a világnak, csak tíz percet, vagy egy új dolgot megtanulni. Nagyon alkalmazkodó faj vagyunk. Ebben is segít a technológia. De tény, hogy ilyen gyorsan nem változott még a világ soha. Ez nem jó vagy rossz, nem vagyunk emiatt különlegesek, de ilyen gyorsan még nem változott soha.
– Egy kicsit térjünk vissza a Momentán fesztiválra. Valami olyasmi címe van annak, amiben ön lesz, hogy képes-e a mesterséges intelligencia improvizálni? Ami biztos, hogy a Momentán részéről jó hívószó, mert ha most bárki azt leírja, hogy mesterséges intelligencia, akkor biztos megtelik a nézőtér. Ilyen szempontból azt gondolom, hogy eljött az ön ideje, biztos, hogy sűrűbb a naptára, mint mondjuk három évvel ezelőtt.
– Vannak ciklusok a témákban, fura is lenne, ha nem látnám előre. Évek óta foglalkozom mesterséges intelligenciával, és tavaly mondtam is, hogy hamarosan a társadalom látni fogja, és akkor erről nagyon sok beszéd lesz. Három évvel ezelőtt nagyon sok energiaügyi fejlesztést csináltam, mert mondtam, hogy az lesz a fontos. Akkor jött egy energiaválság, vagy mondjuk inkább úgy, hogy pénzügyi tőzsdejáték az energiával, és hirtelen valóban nagyon fontos lett, nem azért persze, mert én ilyen okos vagyok. Tehát nyilván igen, idén nagyon sok MI projektet tudok elindítani, ami tavaly állt volna.
És nagyon sokat beszélnek az emberek az MI-ről, és nyilván a Momentánnál, ha egy ilyen adódik, hogy akkor egy olyan képességet állítanak szembe, amit ők maguk a saját képességüknek tartanak: az improvizációt. Jeleneteket tudunk megfogalmazni, amiket ők eljátszanak, és azokra én reflektálok, hogy most igazuk volt-e vagy sem, vagy hogy van ez kicsit másképp. Én teljesen átadom magam a spontaneitásnak, tehát, úgy vagyok vele, hogy a szakmámhoz értek, átadom magam nekik, hogy használjanak. Tehát ők fognak engem használni, kíváncsi vagyok, mire. És a fő kérdés ilyenkor mindig az, hogy oké, mi az improvizáció? Mert az improvizációra mondhatom, hogy nagyon gyors reagálás, hát abban nagyon jó a gép. Tehát hogyha én azt látom, hogy az MI azonnal spontán válaszokat ad, azok nem azonnal spontán válaszok, csak 0,01 milliszekundum alatt alkotja meg a gép azokat. Viszont az, ami egy embernél improvizáció, az a gépnél órákig tartó gondolkodás is lehet.
Például ő abban nagyon jó, hogy úgy reagáljon, hogy a lehető legtöbb embernek tetszen. De ha azt mondom neki, hogy figyelj, így kell reagálni, de te most reagálj máshogy, ezzel nem tud mit kezdeni. Egy hiányt egy asztalon nehezen talál meg, de azt mondom, hogy találjon meg valamit, azt megtalálja könnyen. Tehát más a logikája, és én erről nagyon szeretek mesélni, szerintem ezeket fogjuk keresgélni. És ez azért is fontos, mert most igazából kicsit az emberi értékek tükrébe kell belenézni.
Nem is attól fél az ember, hogy a munkáját elveszik, hanem hogy a pénzét. Vagy lehet ez egy értékválság, hogy akkor most hogy legyek kutató? Nyilván mondhatom azt, hogy félek tőle, vagy mondhatom azt, hogy butább, mint én, mert nem jó adatokat használ. Vagy mondhatom azt, hogy kiegészíti a munkámat, és ezentúl háromszor annyit tudok kutatni. Visszatérve a momentános dologhoz, szerintem ez mindannyiunknak egy kísérlet, amit nem találtunk ki, és nem is akarjuk kitalálni. Szerintem erre jó játék ez a fesztivál, hogy egyszerre ünneplik magukat, másrészt itt szembenéznek a saját jövőnkkel. Nagyon tiszteljük egymást, én ismerem a munkásságukat. Lehet, hogy majd az előadás alatt fogunk erről is beszélni, de ebben a pillanatban még semmi nincs megbeszélve, egyik részről sem. Ők ilyen szempontból nagyon merész és jó társaság.
