Afrikában a legnehezebb kitörniük a fiataloknak: az informatika nagy lehetőséget jelenthet számukra. A nigériai Tomisin Ogunnubi 12 éves kora óta tanul programozni, ekkor alkotta meg élete első androidos alklamazását, amely nagy segítséget nyújthat a bajba jutott gyerekek számára.
Tomisin saját példájából indult ki, amikor létrehozta a My Locator nevű alkalmazást.
Az alkalmazás a mobil helyinformációiból a Google Térkép segítségével kiolvassa a tartózkodási hely GPS-koordinátáit, valamint a pontos tartózkodási címet is.
Így, amikor egy gyerek úgy érzi, hogy bajban van, csak megnyomja az Alert gombot és a rendszer már továbbítja is a koordinátákat a nigériai Lagos szövetségi állam vészhelyzeti központjába, és tárcsázza a központ 767-es hívószámát.
Tomisinről, a BBC beszámolója szerint már most a jövő egyik tehetséges programozójaként beszélnek, bár még csak 15 éves. A lány informatikatanára szerint nemcsak azért fontos Tomisin fejlesztése, mert az másokon is segíthet, hanem azért is, mert ezzel insiprálta a közösség többi tagját is. Megmutatta, hogy képes a tanultakat átültetni a gyakorlatba és létrehozni valami egyedit.
A lány applikációja egyébként 2016 óta elérhető a Google Playben, eddig pedig már több mint 1000 alkalommal töltötték le.
Afrikában a legnehezebb kitörniük a fiataloknak: az informatika nagy lehetőséget jelenthet számukra. A nigériai Tomisin Ogunnubi 12 éves kora óta tanul programozni, ekkor alkotta meg élete első androidos alklamazását, amely nagy segítséget nyújthat a bajba jutott gyerekek számára.
Tomisin saját példájából indult ki, amikor létrehozta a My Locator nevű alkalmazást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ettől szenved a fél ország: itt a Covid új variánsa, ami enyhébb, mint a pandémia idején, de a java még csak most jöhet
Rusvai Miklós szerint a mostani kb. 40 ezres esetszám néhány héten belül akár meg is négyszereződhet. Influenzaoltások csak novembertől lesznek elérhetőek.
Köhögés, torokfájás, fáradtság – bizonyára sokaknak feltűnt, hogy a környezetükben sokan – vagy akár ők maguk – értik ezeket a tüneteket – és ez nem véletlen. A hirtelen lehűlés reggeli 4-5 fokos hidege sokakat megvisel, főleg, ha valaki még mindig kora őszi öltözékben indul el otthonról. Ilyenkor könnyű megfázni, de szakértők szerint más is lehet a háttérben.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatai szerint egyre többen fordulnak orvoshoz légúti panaszokkal. Az iskolákban és munkahelyeken gyorsan terjednek a fertőzések, a szakértők pedig arra figyelmeztetnek: ha ez így folytatódik, akár járványhelyzet is kialakulhat.
A mostani megbetegedések mögött a Covid új variánsa állhat, ami már megjelent Magyarországon. Jó hír, hogy ez a változat nem okoz komoly szövődményeket, mint például tüdőgyulladást.
A tünetek viszont kellemetlenek: köhögés, torokfájás, orrdugulás, fejfájás és fáradtság is jelentkezhet – ezek szinte teljesen megegyeznek a nátha tüneteivel.
A védekezés most nem egyszerű. Az oltás csak novembertől lesz elérhető, addig a szakemberek a rendszeres kézmosást és a maszkviselést javasolják zárt térben. A debreceni kórházban már kötelezővé is tették a maszkot: aki nem viseli, nem léphet be az intézménybe.
Kiss Csaba háziorvos a Blikknek is beszélt a helyzetről. Szerinte az egészséges életmód és a mozgás segíthet abban, hogy ellenállóbbak legyünk a fertőzésekkel szemben. Mint mondta: „Nem rosszabb a helyzet, mint máskor, ebben az időszakban rendszerint terjednek a légúti megbetegedések, mert a gyerekek az iskolával közösségbe kerülnek, ha egyikük hordoz magában valamit, zárt térben könnyen átadja másoknak. Kétszázféle olyan vírust ismerünk, ami felső légúti tüneteket okoz, ezek egyike lett az öt éve még igen veszélyes Covid. A praxisomban már elég ritka a súlyos Covid fertőzés, ezért nem is tesztelünk rutinszerűen”.
Kiss doktor kiemelte: vannak, akiknek most is érdemes komolyabban venni a fertőzést.
A legyengült immunrendszerű emberekre, például kemoterápiás vagy immunszupresszív kezelés alatt állókra veszélyesebb lehet a vírus.
Nekik, és a velük élőknek is ajánlott a maszk és az oltás.
Rusvai Miklós virológus szerint a szennyvízvizsgálatok és a kórházi minták alapján most még nincs járvány. Körülbelül 40 ezer fertőzöttet tartanak nyilván, de mint mondta:
„a mostani meredek dinamika alapján két hét múlva, október közepén már nagy valószínűség szerint eléri a lakosság fertőzöttsége a 200 ezres küszöböt”.
Influenza-megbetegedést egyelőre csak elvétve észleltek. A leggyakoribb tünetek most a felső légutakat érintik: erős torokfájás, gyakori rekedtség, gégegyulladás. A betegek sokszor úgy írják le a fájdalmat, mintha „borotvapenge vagy törött üveg” karcolná a torkukat. Bár a vírus nem okoz szövődményeket, az idősebbeknél – különösen, ha más betegségeik is vannak – súlyosabb formában is jelentkezhet.
Köhögés, torokfájás, fáradtság – bizonyára sokaknak feltűnt, hogy a környezetükben sokan – vagy akár ők maguk – értik ezeket a tüneteket – és ez nem véletlen. A hirtelen lehűlés reggeli 4-5 fokos hidege sokakat megvisel, főleg, ha valaki még mindig kora őszi öltözékben indul el otthonról. Ilyenkor könnyű megfázni, de szakértők szerint más is lehet a háttérben.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatai szerint egyre többen fordulnak orvoshoz légúti panaszokkal. Az iskolákban és munkahelyeken gyorsan terjednek a fertőzések, a szakértők pedig arra figyelmeztetnek: ha ez így folytatódik, akár járványhelyzet is kialakulhat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Budapesti Javítóintézet Szőlő utcai telephelyén 2012-ben indult el a „csendes szoba” elnevezésű program, amelyet a korábbi igazgató, Juhász Péter Pál vezetésével hoztak létre. A kezdeményezés célja az volt, hogy a fiatalok rendszeres elcsendesedéssel, imával és beszélgetésekkel mélyebb önismeretre tegyenek szert, és pozitívabb képet alakítsanak ki magukról és a világról – írja a Magyar Narancs.
A programot Szűcs Balázs atya indította, aki akkoriban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem lelkésze volt. A foglalkozásokat egy irodalomtanárral közösen tartották, és alkalmanként 40-45 gyerek vett részt rajtuk. A javítóintézet honlapján úgy fogalmaztak, hogy a kezdeményezés hozzájárult a fiatalok lelki fejlődéséhez és közösségi életéhez.
Szűcs pályája a kétezres évek elején indult, szolgált Szentendrén, a Pázmányon és plébánosként is.
2015-ben azonban belső egyházi vizsgálat indult ellene, miután kiderült, hogy több gyermeket is molesztált. A Vatikán 2016-ban végleg eltiltotta minden papi tevékenységtől és a fiatalokkal való kapcsolattartástól is.
Történetéről először Pető Attila számolt be, előbb névtelenül, majd évekkel később, 2019-ben a Partizánnak adott interjújában már névvel és arccal vállalta, mi történt vele. Bár Szűcs ellen sosem indult büntetőeljárás, több áldozata is nyilvánosan beszélt a sérelmeiről. Petőt később zaklatás miatt elítélték, miután az ügye kapcsán megkereste az esztergomi érsekség két vezetőjét.
A javítóintézet jelenleg más ügy miatt került a figyelem középpontjába. A hatóságok emberkereskedelem, kényszermunka és más bűncselekmények miatt nyomoznak, miután Juhász Péter Pál és élettársa ellen megalapozott gyanú merült fel. A korábbi igazgatót és társát azzal vádolják, hogy fiatal felnőtteket kényszerítettek prostitúcióra, és elvették tőlük az így szerzett pénzt. Letartóztatásukat november 29-ig meghosszabbították.
Az ügy azóta túlmutat a bűnügyi vonalon. A Válasz Online-nak adott interjúban Kuslits Gábor, a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatok (TEGYESZ) volt igazgatója azt mondta: „szakmai berkekben emlegetik, hogy a volt igazgatót két magas rangú politikus védte”.
A Budapesti Javítóintézet Szőlő utcai telephelyén 2012-ben indult el a „csendes szoba” elnevezésű program, amelyet a korábbi igazgató, Juhász Péter Pál vezetésével hoztak létre. A kezdeményezés célja az volt, hogy a fiatalok rendszeres elcsendesedéssel, imával és beszélgetésekkel mélyebb önismeretre tegyenek szert, és pozitívabb képet alakítsanak ki magukról és a világról – írja a Magyar Narancs.
A programot Szűcs Balázs atya indította, aki akkoriban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem lelkésze volt. A foglalkozásokat egy irodalomtanárral közösen tartották, és alkalmanként 40-45 gyerek vett részt rajtuk. A javítóintézet honlapján úgy fogalmaztak, hogy a kezdeményezés hozzájárult a fiatalok lelki fejlődéséhez és közösségi életéhez.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Juhász Péter: Tucatnyi visszaélési ügy jutott már el hozzá az elmúlt hetekben
A volt politikus szerint több bejelentés is eltűnt a rendszerben. Egyes ügyekben felfüggesztett vezetőket is visszahelyeztek, bár súlyos vádak merültek fel ellenük.
A hvg.hu podcastjában beszélt először részletesebben Juhász Péter arról a videóról, amelyet szeptember 19-én tett közzé a YouTube-csatornáján. A volt politikus arról számolt be, hogy egy lelkész, aki forrásként szerepel a felvételen, súlyos vádakat fogalmazott meg egy Ózd környéki gyermekotthon kapcsán.
A videóban elhangzik egy „Zsolt bácsi” nevű magas rangú politikus neve is, akit a fiatalok – a forrás szerint – konkrétan megneveztek, vezetéknévvel együtt. Juhász Péter azonban azt mondta: „Ezért lett Zsolt bácsi az illető”, mivel nincs bizonyíték, nem nevezte meg az illetőt. Úgy fogalmazott:
„Kínzások árán is nehéz lesz kiszedni belőlem, mi hangzott el.”
A felvételen szereplő forrás valóban létező személy, akit Juhász leellenőrzött. Azt mondja, elképzelhető, hogy a férfi később arccal, névvel is vállalja a történetet. Úgy látja, az elhangzottak hasonlítanak ahhoz, amit Kuslits Gábor, a gyermekvédelem korábbi szereplője mondott korábban. „Ha belegondolunk, ugyanarról számol be, mint amiről Kuslits Gábor” – fogalmazott Juhász.
A podcast különösen aktuális volt, mivel éppen azon a csütörtökön, amikor adásba került, nyomozók is megjelentek Juhász otthonánál. A Szőlő utcai javítóintézet ügyével összefüggésben keresték fel, tanúként hallgatták ki, és bizonyítékokat foglaltak le. Juhász elmondta, panaszt tett az eljárás miatt.
A politikusból lett vlogger szerint a kormányzat három külön ügyet próbál összemosni: a Szőlő utcait, az Ózd környékén történteket, illetve azt az esetet, amikor Juhász Péter Pál (a Szőlő utcai intézmény igazgatója) még egy másik intézményben követett el állítólagos visszaéléseket.
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, Ózdon nincs is gyermekotthon. Erre reagálva Juhász közölte: a forrása nem is állította ezt, csupán annyit, hogy Ózdon tartott előadást, ahová a környékről is érkeztek fiatalok.
A videó közzététele óta Juhászt többen is megkeresték – nevelők, érintettek és áldozatok is.
Elmondása szerint több olyan történetről is tud, amikor voltak bizonyítékok, de az eljárások mégsem jutottak semmire.
Egy esetben négyen is tettek bejelentést vezetői visszaélésről, mégis csak egy titoktartási nyilatkozatot írattak alá velük, majd közölték velük, hogy zajlik a vizsgálat. A felfüggesztett vezetőt később visszahelyezték, jelenleg is pozícióban van. Juhász újságírót is bevont az ügyek feltárásába, hogy a bejelentők forrásvédelmet kapjanak.
A Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója, Juhász Péter Pál, akit fiatalkorúak futtatásával vádolnak, szerinte sokáig dolgozhatott a rendszerben annak ellenére, hogy több helyről is jelezték visszaéléseit. Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy Füssy Angéla egy interjúban szintén olyan információkat hozott nyilvánosságra, amelyek szerint az igazgatóval szemben már korábban is történtek bejelentések.
Kuslits Gábor korábban a Válasz Online-nak adott korábbi interjúban azt mondta: „Két nagyon magas rangú politikust emlegetnek. Az egyiknek állítólag a fiúkat vitték, a másiknak a lányokat.”
Juhász Péter úgy fogalmazott: nem tart attól, hogy megtorlás érné a Kocsis Máté által emlegetett módon. Azt is hangsúlyozta, nem indult összehangolt kampány Semjén Zsolt vagy a gyermekvédelmi intézményrendszer ellen. Szerinte a különböző szereplők azért mozdultak egyszerre, mert a kegyelmi ügy óta sokkoló részletek kerültek napvilágra a gyermekvédelem világából.
A hvg.hu podcastjában beszélt először részletesebben Juhász Péter arról a videóról, amelyet szeptember 19-én tett közzé a YouTube-csatornáján. A volt politikus arról számolt be, hogy egy lelkész, aki forrásként szerepel a felvételen, súlyos vádakat fogalmazott meg egy Ózd környéki gyermekotthon kapcsán.
A videóban elhangzik egy „Zsolt bácsi” nevű magas rangú politikus neve is, akit a fiatalok – a forrás szerint – konkrétan megneveztek, vezetéknévvel együtt. Juhász Péter azonban azt mondta: „Ezért lett Zsolt bácsi az illető”, mivel nincs bizonyíték, nem nevezte meg az illetőt. Úgy fogalmazott:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Juhász Péter részletesen beszámolt arról, hogyan zajlott nála a házkutatás
A Partizánban elmondta, hogy öt rendőr érkezett hozzá, és minden elektronikus eszközét lefoglalták. Szerinte a Szőlő utcai eljárást azzal kötötték össze a „Zsolt bácsi” szállal, hogy mindkettőnél felmerülhet politikusi érintettség.
Juhász Péter részletesen elmondta a Partizán csütörtök esti élő adásában, mi történt délelőtt a lakásán tartott rendőri eljárás során. Beszámolója alapján negyed 10 körül öt rendőr érkezett hozzá egy határozattal, amely a Szőlő utcai ügyre hivatkozott, és a lakás átkutatását rendelte el. Juhász azt mondta, erről az esetről korábban nem nyilatkozott, és nem ismer részleteket, írja a beszélgetés összefoglalójában a Telex.
Juhász saját YouTube-csatornáján egy másik témáról beszélgetett korábban: egy névtelenséget kérő forrás állítása szerint áttételes információk jutottak el hozzá egy Ózd környékén működő gyermekotthonban történt abúzusokról. Ebből bontakozott ki a „Zsolt bácsi” szál, amely rövid időn belül a közéletben is visszhangot kapott: Semjén Zsolt a parlamentben felszólalt, a Fidesz pedig szervezett lejárató kampányról beszélt.
Juhász beszámolója alapján
a rendőrök ennek ellenére a Szőlő utcai ügy miatt érkeztek hozzá.
Úgy fogalmazott, azt az indoklást kapta, hogy „mindkét ügyben érintettek lehetnek magas rangú politikusok”, ezért látják köztük az összefüggést. Átadta azt a telefonját, amelyen a „Zsolt bácsis” hangfelvétel volt, mégis minden elektronikus eszközét lefoglalták. Attól tart, hogy így érzékeny adatok is kikerülhetnek. Hozzátette, az intézkedés menetét 5 csillagra értékelné, a rendőrök udvariasan jártak el.
A műsorvezető, Gulyás Márton felvetette, felmerül-e felelősség Juhásznál amiatt, hogy nagy elérésű felületén megszólaltatta az állítólagos lelkészt, aki a Zsolt keresztnevet említette ilyen súlyos vádak kapcsán, miközben ezek lényegében ellenőrizetlen információk. Az ügy ezután gyorsan eszkalálódott: a DK-s Arató Gergely a parlamentben is kérdezett erről Semjén Zsolttól.
Juhász szerint az eddigi pályája alapján jogvédőként járt el: elsődlegesen hitelt adott az áldozatokról szóló beszámolóknak, noha közvetlen kapcsolatba nem került velük, csak olyan személlyel, aki állítása szerint korábban ilyen esetekről hallott.
Úgy véli, a lelkiismerete tiszta, mert műsorában csak a keresztnevet említették, és nem rajta múlt, ha ez egybeesett már korábban keringő pletykákkal, amelyeket ő nem ismert.
Szerinte ha ennek az az ára, hogy nagy figyelmet kapnak a témához kapcsolódó esetek, és a társadalom komolyabban foglalkozik a gyermekvédelmi visszaélésekkel, akkor az megéri.
Később Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Facebookon megnevezte a Juhász-videó forrását, és több olyan állítást is felsorolt, amelyek szerinte kérdésessé teszik az illető szavahihetőségét. A Partizán adásában Juhász megerősítette, hogy ugyanarról a személyről van szó, akit Kocsis posztolt. Azt is mondta, a forrás korábban sem rejtőzködött, de nem akarta magát előtérbe tolni, mert csak annyit tud, amennyi a videóban is elhangzott nagyjából három percben.