EGÉSZSÉG
A Rovatból

„Nem lehet az önismeretet gyorsan letudni úgy, mintha az ember bemenne a patikába és kérne egy aszpirint”

„Az emberek nincsenek felkészülve a lélek mélységeire és arra sem, hogy ez egy hosszú folyamat” – mondja Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus, akivel A lélek igazságai – Önismereti lehetőségeink című könyvéről beszélgettünk.


Amikor a kezembe vettem Limpár Imre A lélek igazságai – Önismereti lehetőségeink című könyvét, a borítóról a Truman-show zárójelenete jutott eszembe. Beszélgetésünk elején kiderült, hogy nem is járok nagyon messze az igazságtól, bár ihletője nem a modern médiáról valaha készült egyik legjobb film volt. A szerző azt kérte a kiadótól, hogy a címlap valamiféle „optikai csalódást” ábrázoljon, mivel „a lélek igazságai szubjektívek”, és attól függenek, hogy éppen hol áll a borítón látható főhős.

De a mozi végig jelen van. A kötetben a tanácsadó szakpszichológus számtalan olyan kérdést vet fel, amelyek szinte megkerülhetetlenek bárki életében és amelyek segítenek eligazodni saját magunkban, a körülöttünk zajló világban. És Limpár Imre e fontos kérdésekhez népszerű filmekből említ kézzelfogható példákat.

– Az volt a célom, hogy egy fontos kulturális térbe csatornázzam be az anyagot. Amikor még nem tudtam, hogy a gyöngyök hogyan fűződnek fel, abban biztos voltam, hogy minden fejezet végén legyen egy eset, egy „kis színes” sztori és egy konkrét filmajánló – mondja a szerző – A művészet, a kultúra az élet materiális kihívásaira ad nem materiális válaszokat, ezért érdemes táplálkozni belőle.

– Már az ókori görög delphi jósdán is ott volt a felirat: „Ismerd meg önmagad!”. Ismerjük-e, merjük-e megismerni önmagunkat?

– Általában nem. Az önismeret egy szelence, nem tudjuk, mit rejt. A motivációs trénerek elhitetik velünk, hogy amikor magunkkal foglalkozunk, valami habos-babos, könnyű, trendi dolog. Ha valaki terápiába jár és időnként nem agyhalott, zombi üzemmódban érzi magát, nem fáj neki az élet, és nem találja a helyét, miután lelkét betették egy centrifugába, akkor az egy rossz terápia. Persze a másik véglet sem jó, ha mindig ezt érzi.

Az emberek nincsenek felkészülve a lélek mélységeire és arra sem, hogy ez egy hosszú folyamat. Nem lehet az önismeretet gyorsan letudni úgy, mintha az ember bemenne a patikába és kérne egy aszpirint. Ráadásul egyes válaszok egy idő után elkopnak.

Amikor elkezdtem az első könyvemet tervezni, ami végül 2018-ban jelent meg, az is volt szándékom, hogy az akkori Imre gondolatait konzerváljam, ahogy akkor látta a világot. Ma már bizonyos pontokon tudok magammal vitatkozni. A tudományban is gyakran kell egyes tételeket felülvizsgálni.

– Az élet választás kérdése – írod az egyik fejezetben. De mennyire vagyunk szabadok a választásban, mennyire függünk a családi narratíváktól, a transzgenerációs tégláktól?

– Nagyon. Van egy ábra a könyvben a létlehetőségek 100%-os köréről, amelyből 18 éves korunkra marad egy soványka körcikk. Azért haragszom a gyors változást ígérő gurukra, mert azt hirdetik, hogy „bármit elérhetsz, mert megérdemled, ez neked jár, biztosan sikerül”. Vagy nem. Egyszer láttam a tv-ben egy főzőversenyt, amelyben a győztes így nyilatkozott: „Azért nyertem, mert elég mélyre ástam magamban.” És mi van a többi százzal, aki szintén mélyre ásott, de neki nem sikerült? Ki kell békülnünk a saját adottságainkkal, DNS-ünkkel, azzal, amit otthonról hoztunk, de nézzük meg, mi az, amit elérhetünk, ha jókor, jó helyen vagyunk, kellő energia-befektetéssel.

–Tehát nem kell beletörődnünk a sorsunkba…

– Sokan nem vállalják a választás felelősségét. Amíg valaki nem választ a lehetőségei közül, mutogathat a világra. Egyszerűbb másokat utálni azért, mert nekem nem sikerült. Ellenben még egy rossz döntésről is elmondhatom, hogy az én vagyok, és szerintem így a lélek egyben marad.

És ne a sorsomat akarjam irányítani, mert annak számos tényezőjét nem is ismerem, hanem a hétköznapjaimat, egy „mezei hétfőt”, és ha sok ilyen napom lesz, lehet, hogy még a sorsom is megváltozik.

– A sikerhajszolás napjaink egyik „átka”. Tudjuk-e egyáltalán, mi az, hogy siker?

– A sikert manapság behelyettesítjük a népszerűséggel, a lájkokkal. Számomra a siker az életstílusban keresendő, hogy olyan életet élek, amilyet szeretek. Ebbe beleférhet akár az anyagiak hajszolása is, ha valakinek az az életstílusa. De van erről egy történetem. Édesapám zenész, és volt egy cimborája, aki óceánjárók zongoristájaként bejárta a világot. Ez a barát egyszer azt mondta neki: „Bökj rá Magyarországon bármelyik ingatlanra, nagy valószínűséggel meg tudnám venni. De közben felnőtt két fiam, és azt sem tudom, kicsodák és ők sem tudják, hogy ki az apjuk”. Ez engem nagyon szíven ütött. Éppen ezért gondolkodom azon, hogy az idén mennyi munkát vállaljak, és muszáj nemet mondanom egyes felkérésekre, mert különben nem fogom a négyéves fiamat látni. Nekem ez a siker. Látok egy sikeres felső vezetőt, több milliós nettó fizetéssel, és nem látja a gyerekeit, vagy ha igen, a szervezete legyárt neki valami pszichoszomatikus nyavalyát, hogy kénytelen legyen leállni. Ez nem azt jelenti, hogy ne legyen pénzünk, ne együnk ínyencségeket, ne utazzunk el néha. Kosztolányi Dezső Boldog-szomorú dal című versében pontosan leírja, hogy mi az, hogy „elég”.

– A fizikában, csillagászatban használatos „szökési sebesség” kifejezéssel írsz a szülő-gyerek kapcsolatról, a felnőtté válásról, élők és holtak elengedéséről.

– Néhány éve a kisfiammal a játszótéren voltunk, esős-saras időben. A gyerek a feje búbjáig koszos volt. A fejemben megszólalt akkor már halott Édesanyám hangja: „Imikém, kisfiam, ilyent nem csinálunk, nem erre neveltelek”. Közben megszólal Vekerdy tanár úr – Isten nyugosztalja őt is: „Sarazzon a gyerek, az jót tesz a pszichés fejlődésének”. És ez a két hang jól elmeccsel a fejemben. Törekszem arra, hogy inkább a Tanár úr győzzön, de lesznek olyan esetek, amikor az Anyám győz. A bennünk élő anya-, apa-kép velünk marad, csak ne tekintsük az általuk mondottakat életre szóló evidenciáknak. Nem könnyű „megszökni”, ezért is választottam fejezetcímnek.

– Az időgazdálkodás is nagyon fontos része a mindennapi életünknek, amíg nem válik kényszeressé.

– Van, aki beleszeret a terv megtervezésének tervezésébe! Sokan az időgazdálkodást mennyiségi kérdésnek gondolják. Ha erre nem figyelünk, új „sztahanovistákat” gyártunk.

Nem az cél, hogy 100 helyett 180 %-ot teljesítsünk, hanem az, hogy az idő urai legyünk, legyenek olyan napok, amelyek csak a miénk és semmilyen téren, sem a munkában, se párkapcsolatban ne érezzük, hogy elvesztegettünk egy napot. Ebben is tudni kell megálljt parancsolni, tudni kell, hogy mi a fontos, amitől én én vagyok, amitől jól lesz majd visszanézni arra a 30 ezer napra, amit megélek.

–Tavaly 89 évesen elhunyt Édesapám utolsó heteiben egyszer azt mondta: „Végülis szép, gazdag, tartalmas életem volt”. Ez jutott eszembe arról a fejezetről, amit a restanciákról írsz.

– Amikor valaki azon kapja magát, hogy megmérgezik, lefelé húzzák a régi restanciák, el kell őket engedni. Gimnazista koromban imádtam a történelmet, és soha nem lesz többé olyan mély a tudásom, mint akkor, de ma már sajnálnám az időt, hogy bepótoljam. Ezzel szemben múltkor elővettem a negyedikes hittan-füzetemet, és Barnabás atya tanításai ma is magával ragadnak! Ahhoz, hogy valamit bűntudat nélkül elengedjünk, le kell adnunk a hiúságunkból, nem érthetünk mindenhez. Ha valaki mindenhez ért, az nekem mindig gyanús.

– És mi van azokkal a vágyakkal, amely egész életünket végig kísérik? Én újságíróként, íróként elértem ezt-azt, de fiatal korom óta szeretnék filmezni, és ha most valaki azt mondaná, hogy egy forgatókönyvemből film készül, csapot-papot otthagynék.

– Az a kérdés, hogy mersz-e egy régi vágyat céllá emelni. Akkor tenni kell megvalósulása érdekében, de ha nem, akkor már az egyéntől függ, hogy miként tudja elengedni. Ha felteszed a kérdést, hogy meghalhatsz-e anélkül, hogy ez a vágyad teljesül, rájössz, hogy egy sor vágyad nem teljesült, mégsem éltél hiába. Nekem régi vágyam, hogy mielőtt meghalok, 20-25 nyelven tudjam fejből a Miatyánkot. De lehet, hogy ha egy orvos azt mondaná: Limpár úr, van fél éve hátra, nem biztos, hogy ezzel tölteném az időmet. Bizonyos vágyakra, ha a halál felől nézzük, hamarabb lesz válasz, mintha a jelenből nézzük. Sokszor őrizgetünk évtizedekig olyan vágyakat, amelyeket huszonéves énünk táplált, ezeket sem árt felülvizsgálni.

– Ismét visszatérünk a mozihoz. Hogyan vágjuk meg „életünk filmjét”? A példa a könyvedben a Vágott verzió, Robin Williams-szel a főszerepben.

– Saját patológiánk tükröződik ki abban, hogy mit emelünk ki a megélt dolgokból. Működésbe léphetnek elhárító mechanizmusok, torzítások. Ha valakinek olyan személyiség-torzulása van, hogy azt képzeli, ő a legjobb ember a világon, olyan filmet vág magáról, hogy szinte szentté lehetne avatni, és ha szembesítenéd vele, hogy „te egy gazember vagy”, nem értené. Az is fontos egy ilyen életfilmben, hogy mi az, amit bármikor beletennél, és mi az, ami időről időre változik. Lehet, hogy valakiről 25 évesen azt hittük, hogy életünk szerelme, aztán később be sem kerülne a filmbe. Az önismeret szempontjából a leglényegesebbek azok a cölöpök, amelyek sosem változnak.

– Mindenkinek szüksége van olyan biztos pontokra az életében, amelyekhez erőgyűjtés céljából visszanyúlhat. Ezt nevezed az ELTE pszichológiai tanszéke nyomán „Izabella-elvnek.”

– Jobban meg kellene becsülnünk saját erőforrásainkat. Mielőtt valaki pszichológushoz fordul, fussa meg azt a bizonyos nulladik kört, és beszélgessen önmagával. Persze nagy kérdés, hogy magunkat jó társaságnak tartjuk-e. Sokszor nem tudunk kitérni a minket érő csapások elől, de nem mindegy, hogy gyártunk-e pajzsot, vagy jön az „ide lőjetek!”

A covid, a háború, az infláció, az energiaválság külön-külön is nagy pofon, de attól még bele tudunk kapaszkodni saját erőforrásainkba. Ezt mindenki megteheti, csak nem úgy megy, hogy jön a krízis, és akkor írom össze az erőforrásaimat, amikor a pallos lecsapott. Nem fog működni, mert a krízis blokkolja a memóriát. De ha preventív jelleggel elindult a belső diskurzus, és tudjuk, hogy jöhet egy újabb pofon, van mihez nyúlni. Így nem rokkanunk bele a tragédiákba.

Amikor valakinek idősödnek a szülei, meg szoktam kérdezni - és nem mindig aratok vele nagy sikert - hogy mi az, amit utólag sajnál, hogy nem kérdezett meg apjától, anyjától? Milyen recepteket vitt a nagyi a sírba? Néha egy családi sztori, anekdota fontos lehet, hogy összeálljon a nagy kirakósjáték. És ezt a fiatalok még megtehetik. Amikor feleségemmel anno összeházasodtunk, azt kértük nászajándékba a két anyától, hogy könyvben írják össze a saját receptjeiket. Így sikerült megmentenünk például a rebarbarás lepényüket és a lencselevesüket a feledéstől. Óriási öröm volt.

Imádom a levéltechnikákat, amikor a bennünk élő 14 évesnek, hatévesnek megfogalmazunk egy levelet. Néha nagyon nehéz, hogyan szólítsuk meg, adhatunk-e neki felmentést az idősebb jogán?

De van egy másik módszer is: a jelenből a jövőbe írni és jól elzárni. Pár napos volt a fiam, ifjú szülői hévvel írtam neki, érettségire. Majd meglátjuk, mit szól hozzá. Igazából mindaz, amiről itt beszélgetünk, a lassítást szolgálja. A 21.századi hömpölygésben, hajszoltságban jó megállni, ránézni az életünkre és elgondolkodni fontos kérdéseken.

– A könyved végén köszönetet mondasz azoknak a zenéknek, amelyeket írás közben hallgattál.

– Ez az én transzgenerációs téglám. Rám nem szépirodalmi könyvtár esett a polcokról, hanem hangjegyek. Apámtól kaptam a klasszikus zene iránti szeretetet, fogékonyságot. Olyan daraboknál van otthon-élményem, amiket nagyon sokan nem is ismernek. A kedvenceim a monumentális nagyzenekarok, az operához viszont még érnem kell. Amikor viszont járok-kelek, akkor legszívesebben az Imagine Dragonst hallgatom, de nagyon megfog Katie Melua lágy, jazzes éneke, vagy a finn Nightwish még a Tarja Turunenes korszakból. A zenészekre mindig úgy gondolok, mint egy olyan államnak a polgáraira, ahová én szerencsés esetben talán vízumot kaphatok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
A Rovatból
„A legtöbb fájdalom miatt nem kell aggódni” – mondja az orvos, majd felsorolja azt az ötöt, ami miatt azonnal mentőt kell hívni
A mindennapi nyavalyák többnyire ártalmatlanok, de létezik öt kivétel, ami azonnali cselekvést igényel. Ezek a piros zászlók, amelyeket soha nem szabad figyelmen kívül hagyni.


Mindenkinek fáj valamije, szinte állandóan. A hátad, a fejed, a mellkasod – mert rosszul aludtál, sokat ittál, vagy csak úgy. A legtöbbször tényleg nem jelent semmit, és az ember nyomja is tovább, mintha mi sem történt volna.

De néha a tested nem csak nyafog, hanem vészjelzést ad le, és ha ezt ignorálod, abból komoly baj lehet.

Egy londoni háziorvos, Dr. Ellie Cannon most összeszedte azt az öt fájdalomtípust, amit soha, semmilyen körülmények között nem szabad félvállról venni. Ahogy ő fogalmaz: „A legtöbb fájdalom miatt nem kell aggódni. A legtöbbet még csak kezelni sem kell. De ritka esetekben valami komoly dolog áll a háttérben, ezért mindig jó, ha az ember képben van, mire kell figyelni.”

Kezdjük a klasszikussal, a mellkasi fájdalommal.

Persze, lehet csak egy kiadós gyomorégés, de ha a fájdalom hirtelen jön, tartós, és több mint 15 percig nem múlik, ráadásul kisugárzik az állkapcsodba vagy a bal karodba, akkor az már nagyon nem a csípős vacsora. Ez a szívinfarktus nagyjelenete lehet. De nem ez az egyetlen életveszélyes forgatókönyv.

Ha a fájdalom éles, és minden lélegzetvétellel vagy köhögéssel rosszabb lesz, az akár tüdőembóliára is utalhat,

ahol egy vérrög elzárja a tüdő vérellátását. Ezt nehézlégzés vagy véres köpet is kísérheti. „Emberek ezrei esnek át szívinfarktuson minden évben, és eleinte észre sem veszik” – mondja Dr. Cannon, hozzátéve, hogy az „embóliák ritkábbak, de azonnal kezelni kell őket.”

A hasi fájdalom is egy trükkös pálya.

Ha a fájdalom a jobb felhasban jelentkezik, és a válladba sugárzik, az az epehólyagod gyulladása lehet, ami kezeletlenül súlyos fertőzésbe csaphat át.

A hullámokban érkező görcsös fájdalom, amit hányás vagy súlyos székrekedés kísér, bélelzáródást jelezhet, amit gyakran csak sürgős műtéttel lehet megoldani.

A nőknek különösen figyelniük kell: az erős, alhasi fájdalom méhen kívüli terhesség jele lehet, ami belső vérzést okozhat. Férfiaknál ugyanez a hirtelen fájdalom a herecsavarodás tünete is lehet, ami, ha nem műtik meg azonnal, a here elhalásához vezet. Dr. Cannon szerint van egy egyszerű ökölszabály: „Ha a hasi fájdalmat valami komoly dolog okozza, a gyötrelem valószínűleg elviselhetetlen lesz. Ha csak enyhén idegesítő, akkor valószínűleg semmi komoly.”

A hátfájás szinte népbetegség,

de van, amikor többről van szó, mint egy rossz mozdulatról. Ha a hátfájás a nemi szervek körüli zsibbadással, frissen kialakult vizelet- vagy székletürítési problémákkal, vagy mindkét láb fájdalmával jár együtt, az a cauda equina szindróma nevű, azonnali beavatkozást igénylő állapot lehet. Itt a gerincoszlop alsó részén lévő idegkötegek nyomás alá kerülnek, és műtét nélkül maradandó bénulás lehet a vége.

Egy másik vészjel a hirtelen, „szakító” érzés a hátban vagy a lapockák között, ami aorta disszekcióra, a szív fő verőerének szakadására utalhat.

„Minden héten látok hátfájós pácienseket a rendelőmben” – mondja a doktornő. „Szinte minden eset ártalmatlan. De időről időre van egy, amely azonnali figyelmet igényel.”

A fejfájás is mindennapos,

de a hirtelen kezdődő, elviselhetetlenül erős fájdalom agyvérzés jele lehet. „Ez a fejfájás olyasmi, amit soha nem szabad figyelmen kívül hagyni” – figyelmeztet Dr. Cannon.

Ha a fejfájást arcgyengeség, karzsibbadás vagy beszédzavar kíséri, az valószínűleg stroke, és azonnali mentőt kell hívni.

Ha pedig hányás, láz és fényérzékenység is társul hozzá, az agyhártyagyulladásra utalhat. „Ha fejfájást tapasztalsz, nézz a tükörbe, hogy észrevedd a stroke jeleit” – tanácsolja.

Végül a vádli.

A leggyakrabban csak egy meghúzódott izomról van szó, de ha a fájdalmas vádli duzzadt és meleg is, az mélyvénás trombózisra utalhat. Ez egy vérrög a lábban, ami életveszélyes, mert eljuthat a tüdőbe. A kockázatot növeli a tartós inaktivitás, egy friss műtét vagy a rák.

„A mélyvénás trombózis egyike azoknak a halálos állapotoknak, amelyeknek a jeleit sokan nem ismerik”

– mondja Dr. Cannon. „A vádli fizikai elváltozásai valami nagyon komoly dolog jelei lehetnek.”

Via MailOnline


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
EGÉSZSÉG
A Rovatból
Döbbenetes felfedezés: szén-dioxiddal mossák át a Parkinson-kórosok agyát - és működhet
Parkinson-kórral élő időseket vettek rá egy bizarrnak tűnő kísérletre egy amerikai laborban. Az eredmények még a kutatókat is meglepték, a mérgező anyagok ugyanis a vérükben jelentek meg.


Szenzációs áttörést értek el amerikai kutatók: egy egyszerű, irányított légzési technikával képesek lehetnek kitisztítani a mérgező salakanyagokat a Parkinson-kóros betegek agyából. Az új-mexikói egyetem és a The Mind Research Network neurotudósai által vezetett vizsgálatban bebizonyosodott, hogy

a vér szén-dioxid-szintjének rövid ideig tartó, ritmikus emelésével felpörgethető az agy természetes „szennyvízrendszere”

– írta a ScienceAlert. A módszerrel laboratóriumi körülmények között mérhetően több salakanyag távozott a véráramba, ami új reményt adhat a neurodegeneratív betegségek, köztük a Parkinson- és az Alzheimer-kór elleni küzdelemben.

Az agy hulladékeltávolító, úgynevezett glimfatikus rendszere normál esetben

mély alvás közben a legaktívabb, amikor az agy-gerincvelői folyadék hullámai szó szerint átmossák az agyszövetet.

Mivel a Parkinson-kóros betegek gyakran küzdenek alvászavarokkal, ez a tisztulási folyamat sérülhet, ami a káros fehérjék felhalmozódásához vezet. A kutatók rájöttek, hogy a szén-dioxid-szint ingadozása az erek tágulását és összehúzódását okozza, ami egyfajta pumpaként működve segítheti a folyadék áramlását.

Az egyik kísérletben 63 idősebb felnőtt vett részt, akik közül harmincan Parkinson-kórral éltek. Miközben MRI-vizsgálatot végeztek rajtuk, körülbelül 35 másodperces ciklusokban szén-dioxiddal dúsított levegőt lélegeztek be, amit normál levegővel teli szakaszok követtek.

Az eredmények mind az egészséges, mind a beteg csoportban az agy-gerincvelői folyadék áramlásának megváltozását mutatták.

Egy másik, tízfős vizsgálatban a résztvevők három, egyenként tízperces kezelésen estek át. Az ezt követően, 45, 90 és 150 perc múlva levett vérmintákban kimutathatóan megnőtt az agyból származó salakanyagok koncentrációja. Egyiküknél, akinél az Alzheimer-kór egyik biomarkerét is azonosították, a kezelés után a vérben lévő

mérgező amiloid-béta fehérjék szintje kimagaslóan megemelkedett, ami a hatékony kiürülésre utal.

„Azt kerestük, hogyan tudnánk ezt a folyamatot felerősíteni” – mondta Sephira Ryman, a kutatásban részt vevő neuropszichológus. „Ekkor jöttünk rá, hogy éber állapotban is elő tudjuk idézni a mély alváshoz kötött glimfatikus tisztulási folyamatot, méghozzá szakaszos szén-dioxid-adagolással.” A tanulmány szerzői szerint „a szakaszos hiperkapnia képes lehet eltávolítani az Alzheimer-kórban szerepet játszó peptideket és fehérjéket, ami kiemeli a benne rejlő lehetőséget, mint az Alzheimer-páciensek betegséglefolyását módosító terápiát.”

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy

egyelőre nem tudni, a hatás tartós-e, és érdemben befolyásolja-e a betegségek lefolyását.

Az is kérdéses még, hogy a felhalmozódó toxikus fehérjék a betegségek kiváltó okai vagy csupán azok melléktermékei. A csapat most azt vizsgálja, hogy a hasi légzésre fókuszáló gyakorlatok, mint a jóga, a tajcsi vagy a csikung, képesek-e hasonlóan kedvező hatást elérni.

A kutatás bizonyította, hogy laboratóriumi körülmények között már megmozgatható az agyi „csatornarendszer”.

Ha a hatás tartósnak és biztonságosnak bizonyul, új fejezet nyílhat a neurodegeneratív betegségek kezelésében, de ehhez még további vizsgálatokra van szükség.

Via ScienceAlert


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Azt hitted, már túl vagy a Covidon? A testedben maradt zombi-darabkák most vadásznak az immunsejtjeidre
Milliók szenvednek a hosszú COVID kínzó tüneteitől, és egy friss kutatás hátborzongató magyarázatot talált a jelenségre.


Hiába győztük le a vírust, a maradványai tovább rombolnak a szervezetünkben – derült ki egy friss kutatásból. A tudósok szerint a koronavírus halott, „zombi” fehérjedarabkái felelősek lehetnek a hosszú COVID kínzó tüneteiért, mivel célzottan vadásznak és pusztítják a legfontosabb immunsejtjeinket. Egy kaliforniai egyetem kutatócsoportja január végén tette közzé az eredményeit, amelyek

új magyarázatot adhatnak arra, miért szenvednek milliók még mindig agyködtől, fáradtságtól és légzési nehézségektől

- írta a LADbible.

A kutatók rájöttek, hogy a vírus tüskefehérjéjének lebomlása után visszamaradó darabkák képesek megtámadni és elnyomni bizonyos immunsejteket. Gerard Wong, a Kaliforniai Egyetem biomérnöke szerint a folyamat nem véletlenszerű. „Ezek a töredékek a sejtek membránjának egy meghatározott görbületét célozzák. Azok a sejtek, amelyek tüskések, csillag alakúak, vagy sok csáppal rendelkeznek, elsődlegesen nyomás alá kerülnek” – magyarázta a szakember.

Ez a mechanizmus folyamatos gyulladást és az immunrendszer kimerülését okozhatja,

ami megmagyarázza, miért lehetnek az immunszupprimált emberek még egészségesen is fogékonyabbak a maradványok támadására.

A tanulmány az Omikron variáns egyik rejtélyére is fényt derített. Bár ez a változat rendkívül fertőző volt, általában enyhébb lefolyású betegséget okozott. Yue Zhang, a kínai Westlake Egyetem biomérnöke szerint az Omikron sok rejtélyes viselkedést mutatott.

„Senki sem tudta igazán megmagyarázni, miért szaporodott olyan gyorsan, mint az eredeti törzs, de általában miért nem okozott olyan súlyos fertőzéseket”

– mondta. A kutatás most választ adott erre. „Azt találtuk, hogy az Omikron tüske darabjai sokkal kevésbé voltak képesek elpusztítani ezeket a fontos immunsejteket – ami arra utal, hogy a páciens immunrendszere nem merül ki annyira.”

A felfedezés megerősíti a megelőzés fontosságát, mivel a kevesebb fertőzés egyben kevesebb hosszú COVID esetet is jelent. Ravi Jhaveri, a chicagói Lurie Gyermekkórház gyermekgyógyásza szerint ez az egyik legerősebb érv a védőoltások mellett.

„Az egyik legerősebb érv, amit a betegeknek, családoknak és orvosoknak adok az oltással kapcsolatban: a több vakcina kevesebb fertőzéshez vezet, ami pedig kevesebb hosszú COVID-ot eredményez”

– hangsúlyozta az orvos. A kutatók hozzáteszik, a mostani laboratóriumi eredmények egy lehetséges mechanizmust vázolnak fel, és további vizsgálatok szükségesek annak teljes megértéséhez, hogy a vírusmaradványok pontosan hogyan járulnak hozzá a hosszú COVID tüneteihez a betegekben.

Via LADbible


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Magas vérnyomással sem tilos a kávét, de ezt hibát soha ne kövesd el
A kávéfogyasztás utáni fél órában a szisztolés vérnyomás 5-10 Hgmm-rel is megemelkedhet. Ha a napi adagot egyszerre visszük be, a hatás veszélyesen magasra kumulálódhat.


Sokáig tartotta magát a nézet, hogy a magas vérnyomással élőknek kerülniük kell a kávét.

De a mai irányelvek szerint a legtöbb hipertóniásnak nem kell száműznie a koffeines italt.

A hangsúly a mértéken és a megfelelő időzítésen van.

Erre az érdekes és sokak számára lényeges témára hívja fel a figyelmet a Webbeteg cikke.

A korábbi tiltás alapja az volt, hogy a koffein növeli a pulzusszámot és fokozza az erek összehúzódását, ezzel együtt az érfalakra nehezedő nyomást is.

Mára azonban kiderült, hogy

mindebből nem következik, hogy a kávé magasvérnyomás-betegséget okozna, vagy hogy a hipertóniások számára tiltott lenne a fogyasztása.

A magas várnyomásra rosszabb hatással van az alkohol, mint arról a Sassy.hu korábban beszámolt.

Mindenesetre a kávéval kapcsolatos új információkat támasztja alá egy nagyszabású kutatás is, amelyet 2014-ben publikáltak az American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban. A vizsgálatban 172 567 önkéntes adatait elemezték 33 éven keresztül.

Az eredmények szerint a hipertónia kialakulásában nem volt jelentős különbség a rendszeres kávéfogyasztók és a kávét egyáltalán nem fogyasztók között.

Sőt, a legtöbbet kávézóknál némileg még kedvezőbbek is voltak az arányok.

A kávézást követően a szisztolés vérnyomás valóban megemelkedhet, akár 5-10 higanymilliméterrel is. A hatás a fogyasztás után nagyjából fél órával jelentkezik, és 2-4 órán át tart.

Egy adag koffein körülbelül 3 órán át befolyásolja a vérnyomást, ezért ajánlott a napi mennyiséget kisebb adagokra bontva, egy-egy csésze közt hosszabb szünetet tartva elfogyasztani.

Ha valaki

egyszerre vagy rövid időn belül iszik meg több kávét, a vérnyomásnövelő hatás már veszélyesen magas lehet.

A hipertóniások többségének napi legfeljebb 1-2 csésze kávé rendszeres fogyasztása még teljesen biztonságos, és a legtöbb vérnyomáscsökkentő gyógyszer mellett sem tiltott.

Az American Heart Association azt javasolja, hogy a vérnyomásmérés előtt legalább 30 percig kerüljük a koffeint, a dohányzást és a testmozgást, mert ezek átmenetileg megemelhetik az értékeket. Aki pedig kíváncsi a saját érzékenységére, megmérheti a vérnyomását egy csésze kávé előtt, majd 30–120 perccel utána; egy 5–10 higanymilliméteres emelkedés már érzékenységre utalhat. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal a legtöbb felnőtt számára napi 400 milligramm koffeint tekint általában biztonságosnak, de fontos figyelembe venni, hogy a koffeintartalom italonként és márkánként is jelentősen eltérhet.

Forrás: Webbeteg


Link másolása
KÖVESS MINKET: