KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Nem a szorzótáblát magoltatják a sikeres iskolákban

Kivándorolt szülők beszámolói a holland, a finn, az angol és a német általános iskolák mindennapjairól.


A felmérésekből régóta látszik, hogy a nyugat-európai oktatási rendszerek jóval sikeresebbek a magyarnál. Sejthető, hogy ez nemcsak pénzkérdés, de vajon mi áll még emögött?

Amikor először vittük iskolába Miksát Hollandiában, az igazgató az ajtóban üdvözölte a gyerekeket. Azt hittük, az évnyitó miatt van, de aztán kiderült, hogy nem: reggelente mindenkivel kezet fog.

Amikor Dóra és a férje néhány évvel ezelőtt Hollandiába költöztek, kicsit aggódtak a fiuk taníttatása miatt, hiszen Miksa egyáltalán nem beszélt hollandul. Végül azonban tárt karokkal fogadták őket, a tanárnő pedig örült, hogy végre utánanézhet, hogyan kell bánni egy idegen nyelvű gyerekkel. Miksa egy lazább és gyerekközpontúbb környezetbe csöppent a magyar iskolákhoz képest.

Ez nemcsak Hollandiában van így: több kivándorolt szülő is arról beszélt az Abcúgnak, hogy a nyugat-európai általános iskolákban egészen más a légkör, mint Magyarországon. Miután megírtuk, hogy a szakértők szerint miért a finn oktatás a világ egyik legjobbja, kíváncsiak voltunk a szülők véleményére is. Ezért Dóráék mellett megkértünk egy finnországi, egy angliai és egy németországi magyar családot is, hogy meséljenek az élményeikről.

book_textbook

Nem kell bevágni a szorzótáblát

Bár a nyugati országok közt is vannak különbségek, mindenhol kreativitásra és közös munkára próbálják szoktatni az alsósokat. „Nem kell bevágni a szorzótáblát, és nem a lexikális tudásra hajtják őket” – mondja Viktória, aki a finnországi Espooban lakik a férjével és másodikos fiával, Rolanddal.

A matekot például nemcsak mechanikusan tanulják, hanem tapasztalati úton. Kiviszik az osztályt az iskola melletti erdőbe, ahol faágakat mérnek le és hasonlítanak össze. Így ők is megértik, mit jelent valaminek a kétszerese, vagy a háromszorosa, de nem azért, mert bemagolták, hanem mert megtapasztalták.

Ezzel persze sok idő elmegy, Viktória szerint a finn alsós gyerekek nem is tudnak annyit, mint a magyarok, de ezt nem bánja. „A hosszabb alapozásnak megvan az eredménye. Senki sem marad le, mindenkinek megvan az esélye utolérni a többieket, így a gyerekek stabil képességekkel mehetnek tovább. Szerintem a felsőoktatás is azért ilyen erős, mert az elején nem sietik el a dolgokat” – mondja. Ráadásul Finnországban az óraszám is jóval kisebb, Rolandnak például csak heti húsz órája van.

A finneknél az iskolát megelőzi egy egyéves előkészítő, ami Viktória szerint egy „nagyon szép átmenet az óvoda és az iskola közt. Itt már elkezdenek a betűkkel ismerkedni, és padok is vannak, de az idő nagy részét a földön ülve töltik, és sokat fetrengenek, játszanak”. Roland is egy ilyen előkészítőbe került, amikor a család Finnországba költözött, és mivel nem beszélt finnül, nem volt könnyű helyzetben. A tanító azzal próbálta segíteni, hogy reggelente piktogramokkal mutatta meg neki az aznapi feladatokat, így Roland is pontosan tudta, mikor ebédelnek, vagy mennek ki játszani. „Akár stresszes is lehetne, mert nem könnyű, ha az ember nyolctól délig nem érti, mi folyik körülötte, de nagyon jól veszi az akadályokat. Ehhez persze az ő hozzáállása is kell, de a tanárok nélkül biztosan nem menne” – mondja Viktória.

chinese_classroom_202736

A finn iskola egyik leglátványosabb eredménye, hogy mindenki tökéletesen megtanul két-három idegen nyelvet, Viktória szerint „még a hetvenéves lappföldi bácsi is tökéletesen beszél angolul”. Finnországban harmadik osztályban kezdik el tanítani az angolt, amihez negyedikben választhatnak egy másodikat, hatodikban pedig jön a kötelező svéd, amit később szintén ki lehet egészíteni. Így az iskola végére akár négy nyelven is meg lehet tanulni, de

"
angolul és svédül a bolti eladótól a munkásig mindenki tökéletesen tud.

Nem a jegyekről, hanem a gyerekről szól

Dóráék is hasonló tapasztalatokat szereztek a montessori iskolában, ahová a fiukat beíratták. Magyarországon ez fizetős, alternatív iskolának számít, de Hollandiában teljesen általános és ingyenes. A montessori lényege, hogy egy osztályba több évfolyamról is járnak, a gyerekek pedig a saját tempójuk szerint haladnak az anyaggal. A tanár személyre szabja, hogy kinek meddig kell eljutnia, ha pedig valaki elakad, először az idősebbektől kér segítséget. Így az első években alig ülnek a gyerekek hagyományos iskolapadban, sokkal több a csoportos és az önálló munka.

„Azt szeretjük a legjobban, hogy itt tényleg partnerként tekintenek a gyerekre. Rájöttek, hogy nem lehet lenyomni ugyanazt minden gyerek torkán, hanem jobb, ha megkérdezik, mit szeretnének csinálni. Mindenkinek meg kell tanulnia írni, olvasni, számolni, de hogy hogyan, és mennyi idő alatt, az a gyerektől függ” – mondja Dóra férje, Balázs, akinek semmi sem hiányzik a magyar oktatásból. „Hiába választottunk volna otthon egy alternatív iskolát, ha közben minden más gyerek testnevelés házi feladatot ír”.

oktatas2

Ha Hollandiában valaki mégsem elégedett az iskolával, könnyen válthat anélkül, hogy fizetnie kellene, a montessori mellett ugyanis számos más iskolatípus van, köztük felekezetiek is. Dóra elképzelhetőnek tartja, hogy negyedik osztály után átviszi a fiát egy színjátszásra, kézimunkára és más kreatív dolgokra specializálódott iskolába.

Hollandiában és Finnországban is általános felfogás, hogy a gyereket nem lehet rossz jegyekkel, vagy buktatással jobb teljesítményre ösztönözni, ez ugyanis tönkreteszi az önértékelését. Ehelyett nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyengébb területekre, a holland montessori iskolában például személyre szabva értékelik a tanulókat. A szülők tudják, hogy miből gyengébb, és miben jobb a gyerekük, de ez a visszajelzés nem a jegyekről szól, hanem arról, hogy mennyire sikerült előrehaladnia a saját egyéni útján.

Az is a kötetlenebb légkört segíti, hogy sem a finn, sem a holland alsósok nem kapnak órarendet. Hollandiában az első két évben hathetente változó témák szerint tanulnak, így amikor például az emberi test a téma, minden feladatot ezzel kötnek össze. A testnevelés, vagy a jóga persze mindig ugyanakkor van, de az osztályteremben nincs éles elválasztás az órák közt. A mozgást nem is feltétlenül a tornaórán oldják meg: Rolandéknak például csak heti két testnevelésük van, de a félórás nagyszünetben mindenkinek ki kell mennie az udvarra. A rossz idő nem lehet akadály, hiszen a finn iskola ingyen biztosítja az esőkabátot, ahogy szinte minden iskolai eszközt a ceruzától az iPadig.

practice_makes_perfect

Az életre nevelik őket

Hasonló tendenciák vannak Angliában is, ahol szintén kötetlenebb a légkör, jobban bevonják a gyerekeket az órába, és a játékosabb, közös munkára koncentrálnak. De Attila, aki négy éve hagyta el Magyarországot, mégsem teljesen elégedett a rendszerrel. „Dominik most harmadikos, és már elég jól beszél angolul, de tavaly még voltak gondjai, ezért kértük, hogy maradhasson még egy évet másodikban. De nem engedték, mondván, hogy nem tenne jót az önértékelésének”.

Attila szerint mostanra átestek a ló túlsó oldalára, hiányolja a nagyobb szigort. „Ha én annak idején egy hétig nem figyeltem, kaptam egy taslit, most meg a tanároknak el kell fogadniuk, ha a gyerek beszól nekik. Nem mondom, hogy verni kell a gyereket, de szerintem nekünk is jót tett, hogy az általános iskolában nagyobb fegyelemre szoktattak” – mondja Attila, aki gyerekként Németországban tanult.

Azt viszont Attila is elismeri, hogy a gyerekeknek így sokkal nagyobb önbizalmuk lesz, ami később fontos lehet, és összességében örül, hogy a fia Angliában tanul. „Nagyon sokféle elfoglaltságot lehet választani. Az iskolának saját uszodája, futballpályája van, és lehet színjátszó körbe is járni. Az életre próbálják nevelni őket” –mondja. Szerinte az életre nevelést segítik a hajókirándulások és a tematikus hetek is.

Volt már Afrika-hét és iszlám hét is. Mindig az adott témáról szerveznek előadásokat, fellépőket hívnak, és kulturált kommunikációra nevelik a gyerekeket. Ez nagyon fontos, mert multikulti közegben élünk.

Attila emlékei is alátámasztják, hogy a németországi oktatás korábban a magyarhoz hasonló frontális módszerrel működött, de mostanra ott is megváltozott a helyzet. „Nincsenek leterhelve a gyerekek, nyolctól egyig vannak iskolában, és kevés házi feladatot kapnak, amit önállóan meg is tudnak csinálni. Ezt nem is bánom, miért kellene ilyen korán nyaggatni őket? Hadd legyen gyerek a gyerek” – mondja Edit, akinek a két lánya egy mainzi általános iskolába jár, Marie negyedikes, Anne pedig másodikos. Szerinte a legtöbbször még mindig a tanár magyaráz, aki viszont nagyon közvetlen a gyerekekkel, és sokszor végeztet velük csoportos, játékos feladatokat.

teenager_typing_188220

Németországban tartományi szinten szabályozzák az oktatási rendszert, így Edit is főleg a rajna-vidék-pfalzi rendszerről tud mesélni. „Negyedik után el kell dönteni, hogy gimnáziumban, vagy szakmát adó iskolában szeretnénk folytatni. A gimnáziumok közt van, ami az idegen nyelvekre, és van, ami a természettudományokra specializálódik, sőt vannak egész napos iskolák is” – mondja Edit, aki szerint ez korai, mert negyedikben még nehéz eldönteni, hogy ki, miből lesz jó. A tanárok persze javaslatokat tesznek, és ajánlást is írnak, aminek fontos szerepe van a felvételinél, akárcsak a negyedikes osztályzatoknak. Edit emellett hiányolja az idegennyelv-oktatást, amit csak ötödikben kezdenek el, de összességében mégis elégedett, és azt mondja, örül, hogy Németországban tanulnak a lányai.

A kisebb tehernek ára is van

Bár a legtöbben nem bánják, hogy nem terhelik agyon a gyereket, ez olykor megnehezíti a szülők dolgát. Dóra és Attila is hiányolja a napközit, ami csak fizetős formában létezik, így általában már délután egy-kettő körül el kell hozni a gyereket az iskolából, ami Magyarországon és Németországban nincs így.

Vannak szülők, akik hiányolnak néhány dolgot az iskolai követelmények közül, így azokat otthon próbálják pótolni. Viktória például örül, hogy a finn iskolában ésszerűen, gondolkodva tanulnak, de szerinte a memoriterek is jó hatásúak tudnak lenni, ezért otthon magyar verseket és dalokat tanít a fiának. Az írással kapcsolatban hiányolja a külalak értékelését, igaz, Finnországban eleve sajátosan tanítják írni a gyerekeket, és Viktória szerint hamarosan csak az igazgatókon múlik majd, hogy a nyomtatott betűk mellett megtanítják-e a folyóírást is. Ettől függetlenül szerinte nem kell attól félni, hogy a gyerekek nem tanulnak meg jegyzetelni, hiszen Finnországban a felnőttek sem nagyon használják a folyóírást.

boy_girl_children

A számok őket igazolják

A különböző oktatási rendszereket általában a PISA-eredmények alapján hasonlítják össze, ami a gyerekek iskolai teljesítményét méri szövegértésből, matematikából és természettudományokból. A finnek évek óta a világ legjobbjai közt vannak, Hollandia is az élmezőny része, a németek pedig az elmúlt években léptek előre. Bár az angol gyerekek nem teljesítettek ilyen jól a legutóbbi teszten, ők is többet költenek oktatásra az OECD-átlagnál, a gyerekek pedig általában elégedettek az iskolai légkörrel.

A magyar költségvetésből viszont évek óta egyre kevesebb jut az oktatásra, a PISA-teszteken pedig a világ élmezőnyéből a fejlődő országok szintjére zuhantunk. A PISA-felmérés is kimutatta, hogy a magyar diákok különösen rosszul szerepelnek a problémamegoldást igénylő feladatokban és a számítógépes teszteken, ráadásul nem élvezik a tanulást, és főleg magolni szoktak, ami éppen ellentétes a nyugat-európai, kreativitásra koncentráló tendenciával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Megszólalt a kórházban élő kisfiút örökbefogadó ápoló: „Életünk legnehezebb 11 hónapja volt ez”
Bár az örökbefogadási folyamat még zajlik, Dani már új családjával lehet. Az anya most köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek elérni a céljukat.


Kedden érkezett a jó hír, hogy a három éve kórházi rácsos ágyban élő kisfiú, Dani már a leendő családjánál alhat. A veleszületett rendellenességgel élő gyereket – akiről szülei lemondtak – a pécsi klinikán dolgozó egyik ápoló fogadja örökbe. A család 11 hónapja küzd érte, külön szobát is kialakítottak neki az otthonukban. Az örökbefogadási eljárás még folyamatban van, de a gyám engedélyével Dani már új családjával lehet.

A család küzdelme a kisfiúért országos üggyé nőtt, amikor Tapasztó Orsolya petíciót indított az érdekükben, amelyet több mint 250 ezren írtak alá. A mentálhigiénés szakember a Facebook-oldalán tette közzé a Danit örökbefogadó anya, Melinda üzenetét:

„Életünk legnehezebb tizenegy hónapja volt ez. Sokszor éreztem úgy, hogy azért kapunk ennyi akadályt, mert talán nem ez a mi utunk, és a mi családunknak négytagúnak kell maradnia. Mégis, amíg csak egy cseppnyi esélyt éreztem, nem tudtam feladni a harcot. A gyerekek nagyon sok erőt adtak: ők egy percig sem kételkedtek abban, hogy a testvérük haza fog érni. A férjem pedig a higgadtságával és hitével volt a bástyánk végig.

Rengeteg üzenetet kaptunk az elmúlt hetekben — olyanoktól is, akikkel évek óta nem tartottuk a kapcsolatot, és most újra felbukkantak támogatásukkal. Ők is, és az ismeretlen emberek szeretete is, kimondhatatlanul sokat jelentett.

Semmi nem lett volna ebből az ügyből jogi képviselőnk, Fehér Hajnalka nélkül. Ő nem ismer lehetetlent, nincs az a szikla, amit ne mozdított volna meg értünk. Mára sokkal több ő nekünk, mint egy jogi képviselő. Köszönet a Házon Kívül stábjának és Moskovics Juditnak, amiért empátiával és kitüntetett figyelemmel karolták fel és foglalkoztak folyamatosan ügyünkkel. Köszönöm, Orsi, hogy a petícióval százezrek figyelmét irányítottad a pécsi kórházra és arra a rácsos ágyra, amiben a fiunk élt. Ezzel végre sikerült áttörni azokat a falakat, amelyeket a jogi úton írt levelek nem tudtak áttörni.

Hálával tartozunk mindenkinek, aki bármilyen formában mellénk állt. Ezt a hálát szavakkal kifejezni nem lehet. Bár az örökbefogadási folyamat még zajlik, ma már úgy térünk nyugovóra, hogy a gyermekünk hazaért és öttagú család lettünk. Reméljük, ez másoknak is reményt ad — és hogy a mi ügyünk precedensértékű lesz sok, hasonló helyzetben élő gyermek számára.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Annyit vártunk erre, és most itt van” – Leírhatatlan boldogságban él új családjában a kisfiú, aki születésétől kezdve évekig egy kórházi ágyban lakott
A pár második hete viszi bölcsibe, utána minden nap a játszótéren kötnek ki, mielőtt hazamennek Komlóra. Az ügyvéd közben az örökbefogadás lezárását várja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Reggel bölcsi, aztán irány a közeli játszótér Komlón: Melinda és Jani második hete ezzel kezdik a napot a kisfiúval. A hinta a kedvenc, minden ülésre fel kell ülni. A bölcsiben is hintázott, ott Zsófi lökte, derül ki a Házon kívül riportjából, amit arról a kisfiúról készítettek, aki születésétől kezdve egy kórházi ágyban élt, majd újdonsült nevelőszülei hosszú küzdelem után fogadhatták örökbe.

A játszótéren találkoznak az ügyvéddel is, aki hónapok óta mellettük áll. Azt mondja, várják az örökbefogadási ügy lezárását és az illesztést, hogy a határozat kézhezvétele után a gyermeket családként magukhoz vehessék. Arról is beszél, hogy sok ember összefogása után nyitottabb lett a gyermekvédelem: megkérdezik a szakmai civil szervezeteket, az örökbefogadókat és a nevelőszülőket, és bevonják őket a gyakorlat alakításába.

Hazafelé a kocsiban Melinda felidézi, hogy minden egy puszival kezdődött a pécsi kórház gyermekosztályán. Éjszakás volt, játszottak, a kisfiú odahajolt, puszit akart adni. Az osztályon ez nem szokás, de ő sem bírta ki, és „szétpuszilgatta”. Ahogy ránézett, megfogta az arcát, egy pillanat alatt eldőlt benne: hazaviszi.

Ma már azon kapják magukat, hogy a hátsó ülésen ott szuszog valaki. Otthon a legapróbb dolgok is új élménynek számítanak. Este Melinda tízpercenként benéz a szobába, figyeli a gyerek nyugodt alvását.

Előfordul, hogy a kocsiban alszik el, mire hazaérnek. A ház új terep. Felfedezi az emeletet, megnézi a polcokat is. Az egyik polc azóta készült el, mióta utoljára járt itt.

„Amikor szomorú vagyok, vagy rossz napom volt, belegondolok, hogy mindjárt hazamegyek, és átölelhetem végre. Azt látom anyuékon, hogy boldogok nagyon” - mondja Nóri, a kisfiú új testvére.

A kisfiú még csak egy-egy szó mond, de gyorsan tanul. Mindent mond új családtagjai után, nincs olyan szó, amit ne próbálna kimondani, és szépen meg is jegyzi. Az étvágya is megjött, azonban sírni még nem tud. A kórházban hagyott gyerekek egy idő után nem sírnak. Ő több mint három évig lakott egy kórházi szobában. Most már azonban van kiktől várni a vigasztalást.

„Ha valamit nem lehet, legörbül a szája, főleg ha Nórihoz vagy Olivérhez szeretne felmenni és nem szabad, látszik az arcán, de nem sír. Tényleg meg kell tanulnia sírni tulajdonképpen” - mondja Melinda.

„Annyit vártunk erre, és most itt van. Megvan. Itt van, igen. Ez leírhatatlan boldogság”

– teszi hozzá az anyuka.

Jani az idősebb gyerekek nevelőapja. Arra a kérdésre, hogy ez a kisfiú a közös gyerekük lesz-e, a válasz: igen, igen. Szerintük meg volt írva, hogy oda kell menni dolgozni, meg kell ismerni a kisfiút, és haza kell hozni egy kicsit hétvégére. Sorsszerűnek látják, hogy ennek így kellett lennie.

A Házon kívül teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ilyen még nem volt: jön a Kovács Balázsok Konferenciája Pécsett, ahol minden előadónak ugyanaz a neve
Amerikától Ázsiáig Pécsre sereglenek a Kovács Balázsok, és két nap alatt összesen húszan adnak elő olyan témákról, mint a hipnózis és meseterápia, az egészségügyi ellátás a büntetés-végrehajtásban vagy a játékfejlesztés. A főszervezővel beszélgettünk.
Láng Dávid - szmo.hu
2025. november 03.



Kovács Balázs a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán tanít egy elektronikus zenei képzésen, aminek ő az egyik alapítója. Nagyjából egy évvel ezelőtt különleges projektbe vágta a fejszéjét: elhatározta, hogy szervez egy tudományos konferenciát, amelyen csupa névrokona ad elő a saját szakterületéről.

Bár a Facebookon terjedő eseményt sokan poénnak gondolták, november második hétvégéjén tényleg megvalósul. De vajon le lehet-e kötni a résztvevők figyelmét egy ennyire eklektikus programmal? Erről is kérdeztük az ötletgazdát.

– Milyen a viszonyod a nevedhez? Bosszankodtál rajta, amikor tudatosult benned, hogy mennyien viselik rajtad kívül, vagy épp ellenkezőleg?

– Nyilván furcsa érzés, hogy ilyen sok embernek ugyanaz a neve, mint nekem, de szerintem ez inkább egy lehetőség arra, hogy összekapcsoljon másokkal. Én legalábbis próbálok így hozzáállni, de ez nyitott kérdés, érdekelne a többiek véleménye is. Az eseményen mindenesetre inkább az lesz fókuszban, hogy ki-ki izelítőt adjon a maga szakterületületéből.

– Amikor először szembejött az esemény, azt hittem, hogy csak egy mém. Te az első perctől komolyan gondoltad, hogy tényleg megszervezed?

– Igen, eleve csak azután tettem közzé az eseményt, amikor már voltunk 10-en az előadók között – ez stílszerűen február 3-án, Balázs napon történt meg. Persze ez az egész tekinthető poénnak, és szerintem kicsit a többiek is így élik meg, de egy poént is végig kell vinni… A bejelentést követően kezdtünk el gyakrabban is kommunikálni egymással, majd fokozatosan egészült ki a létszám, de a végére se lett annyira óriási, összesen 20 előadó lesz. Az első tízet én kerestem meg, a többiek pedig már maguktól jelentkeztek.

Mindannyian közreműködünk valódi tudományos konferenciákon is, a mostani ennek nyilván a kifordítása lesz, hiszen nem a tudományterület az összekötő kapocs, hanem a nevünk. Mindazonáltal nagyon izgalmasnak tartom az interdiszciplináris konferenciákat is, a miénk pedig beleillik ebbe a körbe, hiszen abszolút kurrens területekről jönnek a Kovács Balázsok: a saját területükön mindannyian aktívan publikáló kutatók.

Egyszerre játékos és komoly ez a dolog, szerintem a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Persze tisztában vagyok vele, hogy a külvilág nagy része talán meg se tudja különböztetni a sok kamu eseménytől, ami felbukkan a Facebook-hírfolyamában, de ennek tudatában is csináljuk.

Fotó: Sorin Nainer

– Mekkora a stáb?

– Nagyon aktívan ketten vagyunk szervezők a másik bécsi Kovács Balázzsal, az operatív feladatokban pedig összesen nyolcan veszünk részt. (A címlapképen is egy szervezői megbeszélés látható – a szerk.) Korábban egyiküket sem ismertem, még a pécsi közgazdász kollégámat is csak közvetve, amikor az e-mailjeink néha összekeveredtek. Bár ha minden igaz, az egyik előadó, aki egyébként a Yale-en tanít, évfolyamtársam volt középiskolában, de ezt még nem tisztáztuk.

– Egyeztettétek, ki miről adna elő, vagy teljesen szabad kezet kapott mindenki?

– Annyit kértem, hogy a saját aktuális témáikat hozzák, és ha ez olyasmi lenne, ami elsőre nem egyértelműen érthető laikusok számára, legalább egy kis felvezetést tartsanak arról az elején, miért fontos az adott terület.

– Enyhén szólva eklektikus lett a program. Hogyan lehet lekötni ennyi különböző témakörrel a résztvevők figyelmét?

– Szerintem pont ezzel: kihívás annak, aki az egészet végigüli, én szellemi kalandnak tekintem. Persze előfordulhat, hogy valaki nem tudja tökéletesen átadni a külvilág számára, mivel foglalkozik, de ha az érdeklődők számára bepillantást tud adni a kutatási területébe, már az is elég. A PTE népszerűsítő előadásai között is vannak olyanok, amelyek direkt egy adott témához nem értőknek szólnak. Külön módszertana van annak, hogyan lehet olyan tényekre apellálni egy előadásban, amelyeket mindenki ismer. Úgy vettem észre, hogy ilyenkor ha a nagy egészet nem is értem, akkor is elkapok legalább néhány információmorzsát, amitől egy pillanatig elhiszem, hogy ez nem is annyira bonyolult.

– Te személy szerint mit vársz a legjobban?

– Az egészet várom, mindenképp szeretném az összes előadást meghallgatni, és bízom benne, hogy másoknak is hozzám hasonlóan izgalmas szellemi ugrabugrálás lesz.

Annak külön örülök, hogy az egyes tudományterületek mellett különféle iparágakból is felbukkantak Kovács Balázsok, például egy játékfejlesztő cég, valamint a MÁV egyik munkatársa is előad. Ők nem a tudományos kutatásaikat, hanem a szakmai tapasztalataikat hozzák magukkal.

– Te miről adsz elő?

– A doktori témám óta érdeklődöm a szonifikáció iránt, ami különféle nem-hangzó információk hanggá alakítása jelenti. Ennek különféle olyan módjait fejlesztgetem az elmúlt 10 évben, amelyek például a weben használhatók. Olyan hangjátékokat, illetve hangzó interaktív játékokat fogok bemutatni, amelyek hangokat generálnak nem-hangzó információkból.

– Mekkora eddig az érdeklődés, hányan regisztráltak és honnan érkeznek majd?

– A kérdés második felére nem tudom a választ, mivel a regisztrációs űrlap összeállításakor elfelejtettem rákérdezni. A vendégként regisztrálók száma jelenleg 197, ehhez jönnek még hozzá az előadók. A terem 200 fős, de úgy számolunk, hogy jó esetben százan leszünk majd. Bár biztosan be fognak esni olyanok is, akik nem regisztráltak.

– Miért kétnaposra szerveztétek a programot? Az első napon délben van a kezdés, a második pedig akkor ér véget, szóval akár össze is lehetett volna húzni.

– Páran valóban javasolták, hogy legyen csak egynapos, de mivel úgyis lesz esti program, ahol természetesen egy Kovács Balázs fog DJ-zni, célszerűbbnek tűnt elnyújtani. Emellett az is közrejátszott, hogy mivel Pécs nem olyan könnyen megközelíthető, így nagyobb eséllyel ér oda mindenki a kezdésre. Bízom benne, hogy a bulizók felébrednek majd a vasárnap délelőtti szekcióra is.

– A konferencián ingyenes a részvétel, miből fedezitek így a költségeket?

– Az előadók nagyon sokat segítettek azzal, hogy fizetik a saját utazási- és szállásköltségeiket. Amikor úgy döntöttünk, hogy nagyobb termet bérelünk, ebbe is többen jelezték, hogy beszállnak. Emellett különféle ajándéktárgyakat, például kitűzőket és vászontáskákat is árulni fogunk, amelyeken szintén lesz valamekkora árrés. Külső szponzoraink nincsenek, bár kerestünk, de nem reagált senki. Egyetemi vagy városi támogatásra pedig azért nem szerettem volna pályázni, mert ennek a konferenciának azért elég labilis a tudományos státusza, és csak felesleges támadási felületet nyitott volna a kritikusok számára. Egyébként nincs szó olyan hatalmas költségekről: a terembérlet 190 ezer forint, ezen kívül pedig összesen egy vacsora szerepel még a kiadások között, szóval legrosszabb esetben összedobjuk.

– Felvétel fog készülni?

– Hangfelvétel biztosan, videósnak is jelentkezett valaki, de ez egyelőre még kérdéses, mivel ő élőben közvetített volna, amit mi nem szeretnénk.

– Mikor lennél elégedett?

– Tulajdonképpen már most is az vagyok, hogy 20 előadó fantáziát látott ebben a projektben, és az ország – sőt, a világ – teljesen véletlenszerű pontjairól egyáltalán eljönnek a rendezvényre.

Az egyik Kovács Balázs, akit már említettem, Bostonból érkezik, egy másik Ázsiában él, de közvetlenül előtte Afrikában lesz. Emiatt lehet, hogy csak online fog bejelentkezni, de arra is van esély, hogy épp Svájcban lesz, onnan pedig már simán átugrik. Van egy németországi és egy bécsi Kovács Balázs is, a itthoniak pedig az ország minden részét lefedik.

Nekem ez már önmagában siker, de bizakodó vagyok, szerintem nagyon jó közönségünk is lesz.

– Elképzelhetőnek tartod, hogy lesz folytatás is?

– Ha más névvel is felmerülne ugyanez a koncepció, szívesen átadom a saját tapasztalataimat, én mondjuk érdeklődnék a Molnár Tamások iránt, ilyen névvel három művészt is ismerek. A Kovács Balázsok Konferenciáját viszont egyszeri alkalomnak szánom, kivéve persze, ha egy másik Kovács Balázs vállalja, hogy másodjára is megszervezi.

Egyébként létezik egy Nemzetközi Azonos Nevűek Társasága (International Same Name Association) nevű szervezet, akik rendszeresen tartanak találkozókat azonos nevűeknek, például Guinness-rekord felállítás céljából. A mi konferenciánkra is küldenek egy delegációt Japánból két Hirokazu Tanaka részvételével (ott ez számít az egyik leggyakoribb névnek). Szóval ha valaki ebben a vonalban lát fantáziát előadások szervezése nélkül, ez is egy lehetőség.

A konferencia hivatalos honlapja itt érhető el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Új szerepet vállalt a „nyugdíjas” Zacher Gábor
Az ország toxikológusa ugyan már elérte a nyugdíjkorhatárt, de továbbra is dolgozik, sőt, most újabb feladatot vállalt el. Jószolgálati nagykövetként fogja segíteni az Országos Mentőszolgálat Alapítvány munkáját.


Nemrég írtunk arról, hogy Zacher Gábor, az ismert toxikológus elérte a nyugdíjkorhatárt, ebből az alkalomból pedig a mentős kollégák megható meglepetéssel köszöntötték. Egy álriasztással csalták a kedvenc kávézójába, ahol bajtársai és Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója várták.

Zacher Gábor azonban még hallani sem akar a visszavonulásról. Mivel további szolgálatteljesítésének egészségügyi akadálya nincs, a mentőszolgálat engedélyével továbbra is gyakorolhatja hivatását a Központi Mentőállomás rohamkocsiján. A mentőorvos korábban már tisztázta a félreértéseket, és jelezte, hogy csupán papíron lett nyugdíjas, de a munkát nem hagyja abba.

„Abszolút minden megy tovább, csak nyugdíjasként. El nem tudnám képzelni, hogy otthon legyek heti hét napot. Egyelőre szellemileg és fizikálisan is bírom a történetet”

– mondta a Blikknek.

Ezt a szándékát a tettei is igazolták: egy október végi interjúban elmondta, hogy a hatvani kórház sürgősségi osztályán továbbra is vállal havi négy műszakot, és mentőorvosként is dolgozik. „Én nem ismerem a 8-tól fél 5-ig tartó munkaidőt, fiatal orvos koromban volt, hogy bementem péntek reggel és hétfőn jöttem csak haza” – jellemezte a munkabírását.

Most az is kiderült, hogy az orvos újabb feladatot is vállalt: ő lett az Országos Mentőszolgálat Alapítvány jószolgálati nagykövete.

Dr. Czakler Éva, az OMSZA alelnöke szerint Zacher Gábor hitelesen képviseli az egészségügyi témákat. Nagykövetként a jövőben az egészségtudatosság népszerűsítését, a lakosság tájékoztatását és a támogatók bevonását segíti. Az első közös akciójuk egy adventi jótékonysági kampány lesz, amellyel a mentők áldozatos munkájára hívják fel a figyelmet.

„Számomra nem is volt kérdés, hogy elfogadom-e a felkérést”

– mondta az új megbízatásáról.

Zacher Gábor emellett hamarosan új könyvvel is jelentkezik: november végén jelenik meg a Kálmán Norberttel közösen írt, Zacher 3.0 – Az én mentőszolgálatom című kötete, amely a mentőmunka hétköznapjait mutatja be az 1980-as évektől napjainkig.


Link másolása
KÖVESS MINKET: