prcikk: Nem a szorzótáblát magoltatják a sikeres iskolákban | szmo.hu
KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Nem a szorzótáblát magoltatják a sikeres iskolákban

Kivándorolt szülők beszámolói a holland, a finn, az angol és a német általános iskolák mindennapjairól.


A felmérésekből régóta látszik, hogy a nyugat-európai oktatási rendszerek jóval sikeresebbek a magyarnál. Sejthető, hogy ez nemcsak pénzkérdés, de vajon mi áll még emögött?

Amikor először vittük iskolába Miksát Hollandiában, az igazgató az ajtóban üdvözölte a gyerekeket. Azt hittük, az évnyitó miatt van, de aztán kiderült, hogy nem: reggelente mindenkivel kezet fog.

Amikor Dóra és a férje néhány évvel ezelőtt Hollandiába költöztek, kicsit aggódtak a fiuk taníttatása miatt, hiszen Miksa egyáltalán nem beszélt hollandul. Végül azonban tárt karokkal fogadták őket, a tanárnő pedig örült, hogy végre utánanézhet, hogyan kell bánni egy idegen nyelvű gyerekkel. Miksa egy lazább és gyerekközpontúbb környezetbe csöppent a magyar iskolákhoz képest.

Ez nemcsak Hollandiában van így: több kivándorolt szülő is arról beszélt az Abcúgnak, hogy a nyugat-európai általános iskolákban egészen más a légkör, mint Magyarországon. Miután megírtuk, hogy a szakértők szerint miért a finn oktatás a világ egyik legjobbja, kíváncsiak voltunk a szülők véleményére is. Ezért Dóráék mellett megkértünk egy finnországi, egy angliai és egy németországi magyar családot is, hogy meséljenek az élményeikről.

book_textbook

Nem kell bevágni a szorzótáblát

Bár a nyugati országok közt is vannak különbségek, mindenhol kreativitásra és közös munkára próbálják szoktatni az alsósokat. „Nem kell bevágni a szorzótáblát, és nem a lexikális tudásra hajtják őket” – mondja Viktória, aki a finnországi Espooban lakik a férjével és másodikos fiával, Rolanddal.

A matekot például nemcsak mechanikusan tanulják, hanem tapasztalati úton. Kiviszik az osztályt az iskola melletti erdőbe, ahol faágakat mérnek le és hasonlítanak össze. Így ők is megértik, mit jelent valaminek a kétszerese, vagy a háromszorosa, de nem azért, mert bemagolták, hanem mert megtapasztalták.

Ezzel persze sok idő elmegy, Viktória szerint a finn alsós gyerekek nem is tudnak annyit, mint a magyarok, de ezt nem bánja. „A hosszabb alapozásnak megvan az eredménye. Senki sem marad le, mindenkinek megvan az esélye utolérni a többieket, így a gyerekek stabil képességekkel mehetnek tovább. Szerintem a felsőoktatás is azért ilyen erős, mert az elején nem sietik el a dolgokat” – mondja. Ráadásul Finnországban az óraszám is jóval kisebb, Rolandnak például csak heti húsz órája van.

A finneknél az iskolát megelőzi egy egyéves előkészítő, ami Viktória szerint egy „nagyon szép átmenet az óvoda és az iskola közt. Itt már elkezdenek a betűkkel ismerkedni, és padok is vannak, de az idő nagy részét a földön ülve töltik, és sokat fetrengenek, játszanak”. Roland is egy ilyen előkészítőbe került, amikor a család Finnországba költözött, és mivel nem beszélt finnül, nem volt könnyű helyzetben. A tanító azzal próbálta segíteni, hogy reggelente piktogramokkal mutatta meg neki az aznapi feladatokat, így Roland is pontosan tudta, mikor ebédelnek, vagy mennek ki játszani. „Akár stresszes is lehetne, mert nem könnyű, ha az ember nyolctól délig nem érti, mi folyik körülötte, de nagyon jól veszi az akadályokat. Ehhez persze az ő hozzáállása is kell, de a tanárok nélkül biztosan nem menne” – mondja Viktória.

chinese_classroom_202736

A finn iskola egyik leglátványosabb eredménye, hogy mindenki tökéletesen megtanul két-három idegen nyelvet, Viktória szerint „még a hetvenéves lappföldi bácsi is tökéletesen beszél angolul”. Finnországban harmadik osztályban kezdik el tanítani az angolt, amihez negyedikben választhatnak egy másodikat, hatodikban pedig jön a kötelező svéd, amit később szintén ki lehet egészíteni. Így az iskola végére akár négy nyelven is meg lehet tanulni, de

"
angolul és svédül a bolti eladótól a munkásig mindenki tökéletesen tud.

Nem a jegyekről, hanem a gyerekről szól

Dóráék is hasonló tapasztalatokat szereztek a montessori iskolában, ahová a fiukat beíratták. Magyarországon ez fizetős, alternatív iskolának számít, de Hollandiában teljesen általános és ingyenes. A montessori lényege, hogy egy osztályba több évfolyamról is járnak, a gyerekek pedig a saját tempójuk szerint haladnak az anyaggal. A tanár személyre szabja, hogy kinek meddig kell eljutnia, ha pedig valaki elakad, először az idősebbektől kér segítséget. Így az első években alig ülnek a gyerekek hagyományos iskolapadban, sokkal több a csoportos és az önálló munka.

„Azt szeretjük a legjobban, hogy itt tényleg partnerként tekintenek a gyerekre. Rájöttek, hogy nem lehet lenyomni ugyanazt minden gyerek torkán, hanem jobb, ha megkérdezik, mit szeretnének csinálni. Mindenkinek meg kell tanulnia írni, olvasni, számolni, de hogy hogyan, és mennyi idő alatt, az a gyerektől függ” – mondja Dóra férje, Balázs, akinek semmi sem hiányzik a magyar oktatásból. „Hiába választottunk volna otthon egy alternatív iskolát, ha közben minden más gyerek testnevelés házi feladatot ír”.

oktatas2

Ha Hollandiában valaki mégsem elégedett az iskolával, könnyen válthat anélkül, hogy fizetnie kellene, a montessori mellett ugyanis számos más iskolatípus van, köztük felekezetiek is. Dóra elképzelhetőnek tartja, hogy negyedik osztály után átviszi a fiát egy színjátszásra, kézimunkára és más kreatív dolgokra specializálódott iskolába.

Hollandiában és Finnországban is általános felfogás, hogy a gyereket nem lehet rossz jegyekkel, vagy buktatással jobb teljesítményre ösztönözni, ez ugyanis tönkreteszi az önértékelését. Ehelyett nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyengébb területekre, a holland montessori iskolában például személyre szabva értékelik a tanulókat. A szülők tudják, hogy miből gyengébb, és miben jobb a gyerekük, de ez a visszajelzés nem a jegyekről szól, hanem arról, hogy mennyire sikerült előrehaladnia a saját egyéni útján.

Az is a kötetlenebb légkört segíti, hogy sem a finn, sem a holland alsósok nem kapnak órarendet. Hollandiában az első két évben hathetente változó témák szerint tanulnak, így amikor például az emberi test a téma, minden feladatot ezzel kötnek össze. A testnevelés, vagy a jóga persze mindig ugyanakkor van, de az osztályteremben nincs éles elválasztás az órák közt. A mozgást nem is feltétlenül a tornaórán oldják meg: Rolandéknak például csak heti két testnevelésük van, de a félórás nagyszünetben mindenkinek ki kell mennie az udvarra. A rossz idő nem lehet akadály, hiszen a finn iskola ingyen biztosítja az esőkabátot, ahogy szinte minden iskolai eszközt a ceruzától az iPadig.

practice_makes_perfect

Az életre nevelik őket

Hasonló tendenciák vannak Angliában is, ahol szintén kötetlenebb a légkör, jobban bevonják a gyerekeket az órába, és a játékosabb, közös munkára koncentrálnak. De Attila, aki négy éve hagyta el Magyarországot, mégsem teljesen elégedett a rendszerrel. „Dominik most harmadikos, és már elég jól beszél angolul, de tavaly még voltak gondjai, ezért kértük, hogy maradhasson még egy évet másodikban. De nem engedték, mondván, hogy nem tenne jót az önértékelésének”.

Attila szerint mostanra átestek a ló túlsó oldalára, hiányolja a nagyobb szigort. „Ha én annak idején egy hétig nem figyeltem, kaptam egy taslit, most meg a tanároknak el kell fogadniuk, ha a gyerek beszól nekik. Nem mondom, hogy verni kell a gyereket, de szerintem nekünk is jót tett, hogy az általános iskolában nagyobb fegyelemre szoktattak” – mondja Attila, aki gyerekként Németországban tanult.

Azt viszont Attila is elismeri, hogy a gyerekeknek így sokkal nagyobb önbizalmuk lesz, ami később fontos lehet, és összességében örül, hogy a fia Angliában tanul. „Nagyon sokféle elfoglaltságot lehet választani. Az iskolának saját uszodája, futballpályája van, és lehet színjátszó körbe is járni. Az életre próbálják nevelni őket” –mondja. Szerinte az életre nevelést segítik a hajókirándulások és a tematikus hetek is.

Volt már Afrika-hét és iszlám hét is. Mindig az adott témáról szerveznek előadásokat, fellépőket hívnak, és kulturált kommunikációra nevelik a gyerekeket. Ez nagyon fontos, mert multikulti közegben élünk.

Attila emlékei is alátámasztják, hogy a németországi oktatás korábban a magyarhoz hasonló frontális módszerrel működött, de mostanra ott is megváltozott a helyzet. „Nincsenek leterhelve a gyerekek, nyolctól egyig vannak iskolában, és kevés házi feladatot kapnak, amit önállóan meg is tudnak csinálni. Ezt nem is bánom, miért kellene ilyen korán nyaggatni őket? Hadd legyen gyerek a gyerek” – mondja Edit, akinek a két lánya egy mainzi általános iskolába jár, Marie negyedikes, Anne pedig másodikos. Szerinte a legtöbbször még mindig a tanár magyaráz, aki viszont nagyon közvetlen a gyerekekkel, és sokszor végeztet velük csoportos, játékos feladatokat.

teenager_typing_188220

Németországban tartományi szinten szabályozzák az oktatási rendszert, így Edit is főleg a rajna-vidék-pfalzi rendszerről tud mesélni. „Negyedik után el kell dönteni, hogy gimnáziumban, vagy szakmát adó iskolában szeretnénk folytatni. A gimnáziumok közt van, ami az idegen nyelvekre, és van, ami a természettudományokra specializálódik, sőt vannak egész napos iskolák is” – mondja Edit, aki szerint ez korai, mert negyedikben még nehéz eldönteni, hogy ki, miből lesz jó. A tanárok persze javaslatokat tesznek, és ajánlást is írnak, aminek fontos szerepe van a felvételinél, akárcsak a negyedikes osztályzatoknak. Edit emellett hiányolja az idegennyelv-oktatást, amit csak ötödikben kezdenek el, de összességében mégis elégedett, és azt mondja, örül, hogy Németországban tanulnak a lányai.

A kisebb tehernek ára is van

Bár a legtöbben nem bánják, hogy nem terhelik agyon a gyereket, ez olykor megnehezíti a szülők dolgát. Dóra és Attila is hiányolja a napközit, ami csak fizetős formában létezik, így általában már délután egy-kettő körül el kell hozni a gyereket az iskolából, ami Magyarországon és Németországban nincs így.

Vannak szülők, akik hiányolnak néhány dolgot az iskolai követelmények közül, így azokat otthon próbálják pótolni. Viktória például örül, hogy a finn iskolában ésszerűen, gondolkodva tanulnak, de szerinte a memoriterek is jó hatásúak tudnak lenni, ezért otthon magyar verseket és dalokat tanít a fiának. Az írással kapcsolatban hiányolja a külalak értékelését, igaz, Finnországban eleve sajátosan tanítják írni a gyerekeket, és Viktória szerint hamarosan csak az igazgatókon múlik majd, hogy a nyomtatott betűk mellett megtanítják-e a folyóírást is. Ettől függetlenül szerinte nem kell attól félni, hogy a gyerekek nem tanulnak meg jegyzetelni, hiszen Finnországban a felnőttek sem nagyon használják a folyóírást.

boy_girl_children

A számok őket igazolják

A különböző oktatási rendszereket általában a PISA-eredmények alapján hasonlítják össze, ami a gyerekek iskolai teljesítményét méri szövegértésből, matematikából és természettudományokból. A finnek évek óta a világ legjobbjai közt vannak, Hollandia is az élmezőny része, a németek pedig az elmúlt években léptek előre. Bár az angol gyerekek nem teljesítettek ilyen jól a legutóbbi teszten, ők is többet költenek oktatásra az OECD-átlagnál, a gyerekek pedig általában elégedettek az iskolai légkörrel.

A magyar költségvetésből viszont évek óta egyre kevesebb jut az oktatásra, a PISA-teszteken pedig a világ élmezőnyéből a fejlődő országok szintjére zuhantunk. A PISA-felmérés is kimutatta, hogy a magyar diákok különösen rosszul szerepelnek a problémamegoldást igénylő feladatokban és a számítógépes teszteken, ráadásul nem élvezik a tanulást, és főleg magolni szoktak, ami éppen ellentétes a nyugat-európai, kreativitásra koncentráló tendenciával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videó: ruandai gyerekek éneklik a KFT Afrika című dalát
A ruandai gyerekek örömmel és elképesztő fantáziával dolgozták fel a KFT dalát. Az egész egy magyar önkéntes ötletéből indult, de ami utána történt, arra senki sem számított.


A KFT legendás slágerét, az Afrikát éneklik magyarul ruandai utcagyerekek egy videón, ami február elején valósággal letarolta a magyar internetet.

A megható produkció mögött azonban egy sokkal mélyebb történet húzódik meg. A Közel Afrikához Alapítvány számolt be arról, hogy

a felvétel ötlete egy magyar önkéntestől, Tóth Szabolcstól származik, aki megmutatta a számot a gyerekeknek. A többi már az övék: maguktól kezdték leszedni a magyar szöveget, majd jöttek az ötletekkel.

Eljátszották a puputevés részt, belevittek akrobatikát, sőt, az elejére egy edényeken dobolt ritmust is rögtönöztek. Minden, ami a videón látható, az ő kezdeményezésük és fantáziájuk eredménye.

A videóban szereplő gyerekeket a Közel Afrikához Alapítvány önkéntesei támogatják, együttműködve a helyi Akagera Good Neighbors szervezettel. A közös zenélés mellett a mindennapokban is segítik őket: korrepetálnak, sportolnak, drámajátékokat játszanak velük. A cél a stabil háttér megteremtése és az iskoláztatás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Tulipán tud kosarat keresni a boltban, felveszi a pénzérmét, illetve megmutatja, hol a kuka, a lift és a hívógomb” – ilyen az élet egy vakvezető kutyával
Kadelka Zsófia mesélt nekünk a látássérülteket érintő tabukról, a hétköznapi kihívásairól és arról is, hogyan lehet jól segíteni egy látássérültnek az utcán. Vakvezető labradorjával olyan erős kapocs tartja össze, hogy szinte érzik egymás rezdüléseit.
Tóth Noémi - szmo.hu
2026. február 13.



Kadelka Zsófi látóként nőtt fel a „boldog tudatlanságban”, és 21 évesen derült ki a betegsége egy szemészettől teljesen független kórházi kivizsgálás alkalmával, de pontos diagnózist csak egy-másfél évvel később kapott. Kiskora óta szemüveges volt, de két éve már azt sem hordja a látásromlás mértéke miatt. A látása ugyanis folyamatosan romlik, és nem tudni pontosan, hogy mennyi ideig fog még látni legalább fényeket és sziluetteket, ahogyan most.

A jelenleg 27 éves budapesti lány a képzőművészeti gimnáziumban szerzett textilműves végzettséget, és jelenleg passzív féléven van az ELTE Szociológia szakán. Aktívan dolgozik: HR területen, megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásával foglalkozik egy sportáruház központjában, emellett önkéntes a Baráthegyi Vakvezető és Segítőkutya Iskola Alapítványnál. Tulipán, a vakvezető kutyusa hű társa a mindennapokban.

– Mióta van neked ez a tüneményes labrador? Milyen folyamatokon kellett keresztülmenned ahhoz, hogy kaphass egy vakvezető kutyát? Hogyan zajlik egy ilyen jellegű összecsiszolódás a segítő kutyával?

– Tulipánnal három éve alkotunk egy csapatot. A diagnózis után egy rehabilitácós központhoz fordultam, és ők segítettek beadni a kutyaigénylést – nekem ekkor már olyan szinten volt a látásromlásom, hogy igényelhettem kutyát. Egy átfogó kérdőív kitöltése után az alapítvány felvette velem a kapcsolatot. Először ekkor találkoztam Tulipánnal, akit „demo kutyaként”, csak kipróbálásra hoztak nekem. Első látásra szerelem született a találkozóból, és hamar igent mondtunk egymásnak. Ezután egy bentlakásos képzésen vettünk részt, és elkezdtük a közös munkát. Itt megtanultam a kutya irányítását, magát a közlekedést, a kutyaápolást és természetesen már itt elkezdődött a kapcsolódás, ami azóta tovább mélyült. Az igazi összecsiszolódáshoz idő és folyamatos odafigyelés, törődés, néhol hibázás, korrigálás is szükséges. Ez egy hosszabb folyamat. A képzés után hazavittem Tulipánt – pontosabban ő vitt haza engem –, és immár egy csapatként vágtunk neki a mindennapoknak. Heti rendszerességgel jött hozzánk a kiképző, és pár hónap után letettük a közlekedésbiztonsági vizsgát, ami által hivatalosan is elismert páros lettünk.

– Mondasz néhány konkrét példát, hogy miben és hogyan segít téged a kutyád a hétköznapi rutinjaid, életviteled során – a biztonságosabb közlekedésen túl?

– Amellett, hogy Tulipán nagyon jól végzi a munkáját, vannak dolgok, amik nem feltétlenül a közlekedéshez kapcsolódnak. Tuli kiváló tárgyfelvételben, és ez nagyon hasznos látássérültként: nem kell végigtapogatnom a talajt, ha valamit leejtek.

Tulipán nagyon szolgálatkész és legtöbbször magától a kezembe adja az elejtett tárgyat. Igen, pénzérmét is fel tud venni, és nem, nem nyeli le! A vakvezetőkutyák tudása nagyon összetett, és túlmutat a szoros értelemben vett közlekedésen.

Az alapvető fegyelem az alap, tudnak tárgyat felvenni. Tulipán tud kosarat keresni a boltban, illetve kukát is, ha szükséges, sőt, a liftet, illetve a hívógombot is megmutatja, hogy csak pár készséget említsek. Ha viszont félreteszem, hogy ő szolgálati kutya, egy olyan hű társ is, aki ott van velem a legnehezebb pillanatokban is. Ugyan nem tud beszélni, de olyan kifejező módon tudja elmondani, amit szeretne, hogy meg sem lepődnék, ha megszólalna. Olyan erős kapocs tart össze minket, hogy szinte érezzük egymás rezdüléseit – ehhez nincs szükség látásra.

– A sportáruház, ahol dolgozol, évente céges sportnapot tart, amelyen a közösségimédia-oldalad egyik posztja alapján ti is részt szoktatok venni. Milyen tapasztalataid vannak a munkahelyi közegben – az elfogadást és empátiát tekintve –, és mi az, ami a legnagyobb nehézséget jelenti számodra a munkavégzésed kapcsán?

– A diagnózisomat nem sokkal a Decathlon előtt kaptam, így ez volt az első munkahelyem, ahol el tudtam mondani, hogy mit, illetve mit nem tudok nyújtani, és hogy mire számíthatnak az állapotommal kapcsolatban. Ez a cég lehetőséget biztosított arra, hogy megmutassam, így is lehet.

Jelenleg a HR csapatban a megváltozott munkaképességű kollégákkal foglalkozom. A munkámban és azon kívül is fontos számomra ez a terület, érintettként pedig egy más perspektívát tudok behozni a munkába, képviselve a megváltozott munkaképességű kollégáimat. Ez nagy felelősség: nemcsak munkahelyi, hanem emberi oldalról is. Igyekszem a legjobbat kihozni a munkámból. Az emberi kapcsolódás, az általad is említett elfogadás és empátia fontos részét képezik a mindennapoknak. Tulipán érkezését az első perctől kezdve támogatták, és mindig jó hangulatban telnek az irodai napok. Szívesen veszek részt az éves Cégolimpiákon: Tulipánt és engem is feltölt, mind fizikálisan, mind mentálisan.

A legnagyobb nehézség nem feltétlenül csak a munkámat érinti. A világunk 85-90%-ban vizualitásra épül. Mivel az én látásom progresszív, az agyam folyamatosan gyűjti a beérkező információkat, ingereket, hogy a látásom által kiesett űrt betöltse. Ez rengeteg energiaigénnyel, folyamatos koncentrációval jár – egy mások számára mindennapi, egyszerű szituációban is. A mindennapokban teljesíteni, a magamtól elvárt színvonalat hozni sokszor kimerítő. Ez nem panasz, hanem tény. Olyan tabu, amiről többet kellene beszélnünk látássérültek esetében.

– Megesett velem, hogy át akartam segíteni egy fehér botos férfit az utcán, de ő hevesen ellenkezett, amikor megszólítás után belékaroltam. Sokszor előfordul, hogy az emberek jószándékból, akaratlanul is rosszat tesznek, vagy tudatlanságból rosszul segítenek másokon. Tudnál pár tanácsot adni, hogy hogyan lehet egy látássérültnek jól segíteni?

– Kicsit elmosolyodtam a kérdésen, mivel engem is kísértek már át zebrán és segítettek fel úgy metróra, hogy én nem akartam. Sokszor történik ilyen, de ki kell hangosítanom, hogy a szándék mindig jó, a segíteni akarásból ered, ami abszolút értékelendő. A legfontosabb a két utolsó szavad – jól segíteni.

Ha azt látod, hogy tanácstalan egy látássérült, akkor lépj oda hozzá, tedd a vállára a kezed és jól érthetően mondd azt, hogy „Szia! Szükséged van segítségre?”. Ha a válasz „köszönöm, nem!”, akkor bízz meg a látássérültben: lehet, hogy minden nap ezen az útvonalon jár, ismeri az adott zebrát. Ilyenkor fontos, hogy aki segítséget nyújt, az ne akarjon mindenáron segíteni. Látóként ijesztő lehet elképzelni, hogy hogyan lehet egy bottal biztonságosan eljutni A-ból B-be, viszont nekünk ez a közegünk, sok teendőt rutinból csinálunk.

Ha viszont a válasz igen, akkor ne fogjuk meg és húzzuk magunkkal a feltételezett cél felé. A legjobb, ha felteszed a második legfontosabb kérdést: „Hogyan segíthetek?”. Zebránál sokszor az is elég, ha szólsz, hogy mikor vált zöldre a lámpa, de ha tényleges kísérésre van szükség, akkor ajánld fel a könyököd, vagy a vállad, így a látássérült egy lépéssel mögötted le tudja követni a mozgásodat. Pro tipp: ha segítesz megtalálni a könyököd, egyikünk sem kerül kellemetlen helyzetbe, ha véletlenül rossz helyre nyúlok.

Több ember mondta már nekem, hogy inkább nem megy oda segíteni, mert kapott már nem kellemes elutasítást. A megnyilvánulásnak lehetnek különböző okai, hiszen mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más, csak rosszabbul látunk. Személy szerint azt gondolom, hogy nekünk, látássérülteknek hatalmas felelősségünk van a saját megítélésünkben. Azt gondolom, hogy a látássérülés nem lehet hivatkozási alap a goromba viselkedésre. És emiatt sokszor egy tapasztalat után minden látássérültet egy dobozba tesznek és nem individuumként kezelnek.

Személy szerint mindenkit arra bátorítok, hogy ne féljen odalépni és segíteni, még akkor sem, ha kiderül, hogy épp nincs rá szükség – lehet, hogy legközelebb pont rád várt az illető, és még beszélgethettek is egy jót, mire a célhoz értek.

– Volt olyan alkalom, amikor megpróbáltak átverni a fizikai hátrányodat kihasználva?

– Átverni nem próbáltak, viszont sokszor tapasztalom, hogy a látásom miatt értelmileg visszamaradottként, vagy gyerekként kezelnek. Volt, hogy összefutottunk az utcán egy ismerősömmel, és az illető édesanyámtól kérdezte meg sajnálkozva, hogy én hogy vagyok, miközben szemtől szemben álltunk egymással. Ügyintézésnél is volt már, hogy a pult másik oldalán lassan, tagoltan kezdtek beszélni hozzám. A látássérülés rengeteg kérdést felvet, sok félelmet és fura reakciót válthat ki a másikból. Ez mind eloszlatható kérdezéssel, és így könnyebben elkerülhetjük a kellemetlen helyzeteket.

Atrocitás többször ért már utcán, tettek megjegyzést a testemre, csaptak már a fenekemre. Ez alapvetően is nagyon megalázó és kiszolgáltatott helyzet, ami látássérüléstől függetlenül elfogadhatatlan. Ez az én helyzetemben egy másik szint, ugyanis én nem tudom szembesíteni az illetőt, elrohanni sem tudok, jóval kisebb az eszköztáram a megoldásra. Volt, hogy kétes alakok megkérdezték, hogy megvédene-e a kutyám, ha megtámadnának. Szerencsére erre nem került sor, de egy ilyen kérdéstől szerintem bárki gyomra összerándulna.

– És melyik volt a legemlékezetesebb eset, amikor meghatódtál valaki segítőkészségén, kedvességén?

– Az emberek nagyon segítőkészek és sokszor felvillanyozzák a napom. Talán azt is mondhatom, hogy a látássérülésem valamelyest visszaadta az emberekbe vetett hitem. Egy alkalommal édesanyámra vártam fél órát egy aluljáróban, mert késett a vonata, és ez idő alatt kilenc ember jött oda, hogy tud-e segíteni. Kétségkívül ez volt az egyik olyan alkalom, ami megmelengette a szívem. Erről egy poszt is született, ugyanis jó emberek márpedig léteznek!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Az egyik ujj előkerült!” – hatalmas a boldogság Tatabányán, de a turul megmentése még nem teljes
A Vérteserdő Zrt. tegnap a Facebookon erősítette meg, hogy a nyilvános felhívásuk sikeres volt, és meglett az emlékmű egyik hiányzó darabja. A másik ujjért továbbra is családi vacsora a jutalom.


Közösségi felhívás hozott fordulatot Magyarország egyik legmonumentálisabb szobrának ügyében.

Tegnap a Vérteserdő Zrt. bejelentette, hogy a hetek óta keresett két turullábujj közül az egyik megkerült, a másik darab felkutatására indított felhívást pedig február végéig meghosszabbították.

A kezelő cég a Facebookon közölte a hírt. „Örömmel tájékoztatjuk a közvéleményt, hogy a felhívás eredményre vezetett: az egyik ujj előkerült!” – írták a bejegyzésben, majd hozzátették: „Bízunk benne, hogy a másik ujj is valahol épségben megvan, és a felújítás során visszakerülhet az eredeti helyére.”

Az ügy január közepén indult, amikor a szobor teljes körű felújítását előkészítő szakemberek észrevették, hogy az emlékmű jobb lábáról két ujj hiányzik.

A Vérteserdő Zrt. a nyilvánossághoz fordult, mivel feltételezték, hogy a vélhetően régóta hiányzó darabokat valaki megőrizhette.

A nyomravezetőnek vagy a becsületes megtalálónak egy családi vacsorát ajánlottak fel a gánt-kőhányáspusztai Esterházy Fogadóban, a bejelentéseket pedig több csatornán is fogadják.

A cég a sikeres megtalálás után is fenntartja az ajánlatot a második darabra: „Ezúton a keresési felhívást február végéig meghosszabbítjuk: kérjük, hogy aki tud a másik ujj létezéséről, jelezze azt társaságunk felé” – írták a posztban.

Az eredeti darab előkerülése restaurátori szempontból kiemelten fontos, mivel a szakemberek célja az emlékművet az eredeti elemek felhasználásával helyreállítani.

Egy ilyen lelet megkönnyíti a hiteles rekonstrukciót, mert nem kell az anyagot és a több mint százéves patinát mesterségesen reprodukálni.

A tatabányai Turul Európa legnagyobb madárszobraként is ismert, így a legapróbb részletek hitelessége is lényeges.

A háttérben egy tavaly augusztusban bejelentett műemléki projekt áll. A Vérteserdő Zrt. az Agrárminisztérium támogatásával 83 millió forintból végzi el a teljes körű felújítást, amelynek célja az 1907-ben készült alkotás hosszú távú megőrzése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Évtizedek után egy régi levél segítségével találta meg svéd és norvég rokonait a gödi Topház egykori lakója
A lebénult férfi családi kapcsolatai a szülei halálával teljesen megszakadtak. Gondozója egy véletlenül megtalált boríték alapján írt a rokonoknak, akik azonnal válaszoltak. A gödi Topház intézményével kapcsolatban 2017 tavaszán kerültek nyilvánosságra súlyos visszaélések és embertelen körülmények, a botrányt civil jogvédők robbantották ki.


A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy egy egykori intézeti lakó, Raymund újra kapcsolatba került a családjával. A bejegyzés szerint Raymi „majdnem 40 évig élt intézetben”. Azt írják, a férfi gyermekkorát a családja körében töltötte, de 1979-ben, 14 éves korában a szüleinek be kellett adnia őt a halmozottan sérült gyerekeket gondozó gödi Topházba.

A poszt szerint az intézményt az államtól 2018-ban vették át. A Szeretetszolgálat állítása szerint a valaha kerekesszékkel közlekedő Raymi addigra már ágyhoz kötött beteg volt, mivel egy baleset miatt mind a négy végtagja lebénult.

A szervezet szerint az egykor szebb napokat látott, de 2018-ra már erősen leromlott állapotú, korszerűtlen intézetet végleg bezárták, és a közel 200 lakóját kis létszámú, családias környezetben helyezték el. Raymit tizenegy társával együtt egy frissen felújított veresegyházi családi házba költöztették. A poszt úgy fogalmaz, a körülmények ellenére Raymi időnként szomorú volt, mert a családi kapcsolatai idős szülei halála után megszakadtak. A hiányt egy svéd zászlóval díszített pólóval igyekezett pótolni, mert úgy tudta, vannak rokonai Svédországban.

A bejegyzés szerint a sejtése beigazolódott.

„Igaza volt. Kollégáink a régi intézmény felszámolásakor találtak az irattárban egy Rayminak címzett levelet, amelyet valaha Oslóban adtak fel. Talán most is ott élnek még azon a címen hozzátartozói? Raymi gondozója írt pár sort arról, hogy a férfi új helyre költözött, egy róla készült fotóval együtt borítékba tette, és postára adta”

– idézik fel a posztban.

„Pár hét múlva csoda történt. Rayminak levele érkezett, ráadásul nem is egy, hanem mindjárt kettő: az egyik Svédországból, a másik Norvégiából! Az unokatestvérei írtak kedves üzenetet neki, lerajzolták az egész családfát, és küldtek magukról sok-sok fényképet is, a hátukra gyöngybetűkkel ráírva, hogy hol készült, és kiket ábrázol. Raymi boldogsága határtalan volt” – áll a Magyar Máltai Szeretetszolgálat bejegyzésében.

A poszt azzal zárul, hogy a rokonok azóta is tartják a kapcsolatot a férfival.

„A svéd és norvég rokonok azóta is tartják vele a kapcsolatot, születésnapjára zenélő, világító üdvözlőlapot és egy doboz csokit, Valentin-napra pedig szívecskés képeslapot küldtek neki. Ezeket a kincseket Raymi az ágya melletti polcon tartja, hogy bármikor nézegethesse őket, amikor csak kedve tartja. A tervek szerint a családja nyáron személyesen is meglátogatja majd. A találkozás örömére a kollégáink már tervezik a bográcsos kerti partit, hogy a svéd és norvég rokonok megtudják, milyen az igazi magyar gulyás.”

A gödi Topház intézményével kapcsolatban 2017 tavaszán kerültek nyilvánosságra súlyos visszaélések és embertelen körülmények, a botrányt civil jogvédők robbantották ki. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2018 nyarán vette át a fenntartói feladatokat, és megkezdte a nagy intézmény kiváltását kis létszámú, közösségi alapú lakhatás irányába. A folyamat részeként 2024 szeptemberében új lakóépületeket adtak át Gödön, amivel az egykori Topház épületének kiürítése lezárult, 2025 júniusában pedig a komplexum új nappali ellátó épülete is megnyílt.

Az átalakítás során az MMSZ több családi házat vásárolt és újított fel Gödön, Erdőkertesen, Veresegyházon és Őrbottyánon, ahol 8–12 fős lakóközösségek élnek 24 órás szakmai jelenlét mellett. A költözések előtt hónapokig készítették fel a lakókat, akiknek lehetőségük volt megismerkedni jövőbeli otthonukkal. A Gödről kivált lakók egy része ma a 2022-ben létrehozott támogatott lakhatás hálózatában él, amely 56 férőhelyen, több házban biztosít személyre szabott ellátást súlyosan, illetve középsúlyosan fogyatékos embereknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: