News here
hirdetés

JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés

Magyar mérnökcsapat dolgozik a fenntartható repülésért – interjú a Rolls-Royce Magyarország ügyvezető igazgatójával

Dr. Balázs Gergely György az eddigi sikerekről és a hosszú távú tervekről is beszélt. Például arról, hogy a Rolls-Royce célja a karbonsemlegesség minden olyan iparágban, ahol a vállalat jelen van.

Link másolása

hirdetés

Imádok repülni. Több mint százszor szálltam már fel, nagyon élvezem azt a pillanatot, amikor a gép elszakad a földtől, soha nem múló élményeket őrzök magamban a felhők közötti lebegésekről, de az olyan látványokat sem felejtem el soha, mint a napfelkeltét az Atlanti-óceán felett, vagy éjszakai Párizs látóhatárnyi fényeit. Rossz idők járnak azonban a repülés szerelmeseire: nemcsak a pandémia, hanem az a tudat is, hogy a légi közlekedés egyike a legsúlyosabban szennyező és a globális felmelegedést erősítő emberi tevékenységeknek. Ugyanakkor elképzelhetetlen, hogy a mai felgyorsult, térben és időben összement világunkban a klímaváltozás miatt mellőzzük a repülőgépeket.

Úgy tűnik azonban, hogy a modern technológia révén, ha nem is rövid távon, de találhatunk megoldást és ennek kapcsán ismét büszkélkedhetünk magyar sikerekkel: tavaly decemberben az európai H3PS program keretében, olasz és osztrák együttműködéssel sikeres tesztrepülést hajtottak végre egy hibrid meghajtású kisrepülőgéppel (címképünkön). Erről beszélgettünk Dr. Balázs Gergely Györggyel, a Rolls-Royce Magyarország ügyvezető igazgatójával.

– Egy EU-finanszírozású projektben volt lehetőségünk együtt dolgozni az olasz Tecnammal, amely a legnagyobb kisrepülőgép-gyártó az európai piacon, illetve az osztrák Rotaxszal, amely a kisrepülőgépes hajtóművek terén piacvezető. Velük közösen fejlesztettük ki azt a párhuzamos hibrid rendszert, ami a levegőbe emelte ezt a gyönyörű négyüléses gépet. Mi feleltünk az elektromos rendszerért, amit kifejezetten ehhez a konstrukcióhoz fejlesztettünk. Egy demonstrátort kívántunk létrehozni, ami azt mutatta, hogy egy hagyományos, belső égésű motorral hajtott kisgéphez képest milyen előnyei vannak egy hibrid hajtásrendszernek: energiahatékonyság, kevesebb széndioxid-kibocsátás, kisebb felszálló tömeg.

– Milyen magasságban, milyen távolságot tett meg ez a kisgép?

– Egy előre meghatározott repülési terv szerint mentünk, amit a három partner egyeztetett és hagyott jóvá. Ilyen értelemben a magasság, a távolság nem volt releváns, a repüléseket természetesen a legmagasabb biztonsági előírásoknak megfelelően végeztük.

hirdetés

– A gépjárműveknél a hibrid hajtás már régóta működő technológiának számít. Mennyiben más ez a konstrukció egy repülőgépnél?

– Amit mi kifejlesztettünk, nagyon hasonlít ahhoz, ami egy gépjárműben megjelenik. Az újdonsága onnan közelíthető meg, hogy a repülés nagyon konzervatív üzem. A már elfogadott, biztonságos rendszereket használják. Ezért komoly erőfeszítéseket, beruházásokat igényel, ha valami újdonságot szeretnénk létrehozni. A Rolls-Royce több más nagy céggel egyetemben a repülés forradalmasítását tűzte ki célul, hogy eljussunk a fenntartható hajtású repülőgépeknek a kereskedelmi forgalomba való bevezetéséig. Szeretnénk megteremteni a lehetőséget környezetbarát közlekedésre egyes városok között vagy például olyan szigetvilágban, amely Görögországot vagy Norvégiát körülveszi.

A H3PS csapata

– Hogyan zajlott az együttműködés a három cég között a H3PS-ben?

– A konzorciumvezető a Tecnam volt, ők biztosították a repülőgépet és feleltek a repülési tesztekért, a repülési engedély megszerzéséért, a rendszer integrációjáért. A Rotax biztosította a belső égésű motort, illetve annak csatlakoztatását a járműhöz, és a mi rendszerünkhöz, a Rolls-Royce pedig az elektromos részért felelt, amely egy három funkciós integrált villamosgépből állt: önindító motorként beindította a belső égésű motort, extra nyomatékot biztosított a gép felszállásakor és emelkedésekor, a levegőben pedig visszatöltötte az akkumulátort. Ez egy kis, kompakt villamos gép, amit integráltunk a belső égésű motorhoz. Ezen kívül mi biztosítottuk az energia-átalakító, valamint az energia-tároló rendszert a légi járműhöz. Nagyon szoros együttműködés alakult ki a három szereplő között, rendszeres találkozókkal, amely lehetővé tette, hogy sikeres projektet zárjunk.

– Nagyon jó érzés egyre gyakrabban hallani, hogy magyar szakemberek önállóan, vagy másokkal közösen olyan eredményeket érnek el, amelyekre odafigyel a világ. Elég csak Karikó Katalinra, vagy az Oncompass Medicine kutatóira gondolni. Hogyan választották ki a magyar csapat tagjait?

– Egy multidiszciplináris csapat állt össze, akik a terv nagyon sok aspektusáért feleltek. Volt egy mérnöki csapat, feladatuk a különböző komponens megalkotása, tesztelése, integrálása volt, a projekt menedzsment csapat a háttértámogatását adta, bedolgozott a cég szállítmányozási egysége, egyik kolléganőnk pedig a pályázati finanszírozásokat intézte. Magyarországon 2014-ben kezdtünk el az elektromos repüléssel foglalkozni, azóta építjük szakemberekből álló csapatunkat. 2014-ben még csak néhány fővel dolgoztunk, teljesen elektromos repülőgépek hajtásrendszerével foglalkoztunk, az első ilyen repülést 2016 áprilisában hajtottuk végre. Ma már több mint százan vagyunk.

– A H3PS-projekt befejezése után hogyan tovább?

– A Rolls-Royce számára ennek a projektnek két nagyon fontos eredménye, illetve üzenete van: egyfelől azt demonstrálja, hogy képes a légi iparban ilyen újdonságokat megjeleníteni. Tavaly szeptemberben például a levegőbe emelkedett egy teljesen elektromos hajtású gép az ACCEL projekt keretében, itt a Rolls-Royce volt a felelős a hajtásrendszerért. Több világrekordot is megdöntött, ez volt az eddigi leggyorsabb elektromos jármű. A H3PS-sel azt mutattuk meg, hogy a hibrid technológiában is jelen vagyunk, annak jövője van a légi iparban. A másik fontos eredmény a Tecnammal való együttműködés. Jelenleg a vállalattal egy olyan hosszú távú projekten dolgozunk együtt, amelyben egy teljesen elektromos, ingázó repülőgépet alkotunk meg. A H3PS-ben kialakított partneri viszonyt visszük tovább és mélyítjük el, és ezt a kisgépet már kereskedelmi forgalomba szánjuk.

Vertical Aerospace VTOL

– Vannak más, hosszú távú terveik is?

– Ön is említette, hogy még nemigen látszik, miként fogja ez az iparág elérni a kitűzött kibocsátás-mentes célokat. A Rolls-Royce-nak azonban konkrét terve van arra, hogy 2050-ig bezárólag miként kívánja megvalósítani a karbon-semlegességet mindazokban az iparágakban, ahol jelen van. Ennek az egyik fontos eleme az elektromos, illetve a hibrid repülés. Most három nagy irányban dolgozunk: egyfelől helyből felszálló légi járművek teljesen elektromos hajtásrendszerét fejlesztjük, rövid távolságú személy- és esetleg áruszállításra; a másik fő fejlesztésben az ingázó repülőgépek szintén 100%-ig elektromos hajtásrendszere áll a fókuszban, de úgy alakítjuk ki ezeket, hogy esetleg más energiaforrással is tudjanak működni; a harmadik egy olyan úgynevezett „turbógenerátoros rendszer”, ami egy soros hibrid repülőgépben, vagy hajtásrendszerben tudja biztosítani az elektromos energiát. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy gázturbina meghajt egy generátor-egységet, amely villamos energiát állít elő és ez a villamos energia táplálja a különböző hajtómotorokat. Itt jelezném, hogy ez a rendszer nemcsak a hagyományos, hanem fenntartható repülőgép-üzemanyagokkal is működik, és úgy szeretnénk megépíteni, hogy a későbbiekben átalakítható legyen akár hidrogén üzemanyagellátásra is.

Turbógenerátor - grafika

Dr. Balázs Gergely György szerint nem valószínű, hogy a polgári légiközlekedés minden területe, így a nagy utasszállítók is teljesen elektromos hajtásúak lesznek 2050-ig, ezért egyelőre az iparág más szegmenseiben igyekeznek e célokat megvalósítani. Az elmúlt évtizedekben azonban volt már arra példa, hogy a tudományos-technológiai fejlődés tempója és eredményei a legmerészebb előrejelzéseket is felülírták…

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés
Szinte biztos, hogy 30 éven belül cunami fogja sújtani Marseille-t, Isztambult és Alexandriát
Az UNESCO cunamiszakértője szerint nem az a kérdés, hogy lesz-e szökőár a Földközi-tengeren, hanem az, hogy mikor. A veszélyeztetett településeknek pedig fel kell készülniük a katasztrófára.

Link másolása

hirdetés

Közel 100 százalék az esély arra, hogy a következő 30 évben cunami csap le a Földközi-tenger közelében lévő városokra – figyelmeztet az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO).

Az előrejelzések szerint ugyanis a Földközi-tenger part menti településein a szökőár veszélye fokozatosan nőni fog a tengerszint emelkedésével párhuzamosan. A térségből jövőre már öt város is a veszélyeztetett kategóriába kerül: Marseille, Alexandria, Isztambul, Cannes és Chipiona.

Ezeknek a városoknak el kell kezdeniük felkészülni egy esetleges cunamira, ebben az UNESCO is segíti őket. A szervezet cunamira felkészítő programjának célja az, hogy minden veszélyeztetett város lakossága pontosan tudja, mit kell tennie, ha szökőár sújtja a lakóhelyét.

Bernardo Aliaga, az UNESCO cunamiszakértője szerint a 2004-es indiai-óceáni cunami (amely becslések szerint 230 ezer ember halálát okozta 14 országban) és a 2011-es tóhokui cunami (amelyben 18 ezer ember halt meg) intő jel volt a világ számára, azóta viszont sokkal nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat. Azonban még így is vannak hiányosságok a felkészültségben, ezen pedig dolgozni kell. Elsősorban azon, hogy a figyelmeztetéseket megértsék az emberek. Aliaga jelezte azt is, hogy a legtöbb területen alábecsülik a szökőár kockázatát, például a Földközi-tengeren is, mert ez a természeti katasztrófa nem gyakori ebben a térségben. Ez azonban változni fog.

A szakértő szerint már nem az a kérdés, hogy lesz-e cunami a Földközi-tengeren, hanem az, hogy mikor.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a megfelelő figyelmeztetés mellett az is fontos, hogy az emberek képesek legyenek megfelelően reagálni cunami esetén. Felidézte, hogy a 2004-es szökőár idején egy 10 éves brit kislány 100 embert, köztük a családját is biztonságos helyre vitte, mert a földrajztanárától azt tanulta az iskolában, hogy azonnal meneküljön, ha azt látja, hogy a víz visszahúzódik.

Aliaga szerint a marseille-i, az isztambuli, az alexandriai, a cannes-i és a chipionai hatóságok már megkezdték a felkészülést egy esetleges szökőár elleni védekezésre. Dolgoznak az evakuálási procedúrákon, a turisták figyelmeztetésének módjain, gyakorlatokat fognak végrehajtani és a riasztási procedúrát is fejlesztik.

Körülbelül 10 perccel a földrengés után megkezdődnek a riasztások, a szirénától kezdve a WhatsApp-üzenetekig számos módon igyekeznek majd figyelmeztetni az embereket. A gyorsaság azért fontos, mert ha a lakóhelyed közelében csap le a cunami, maximum 20 perced van menekülni, mielőtt az első hullám megérkezik. A második, nagyobb hullám 40 perccel követi az elsőt, így még mindig megvan a lehetőség a biztonságos helyre jutáshoz – jelezte a szakértő.

hirdetés

Vlagyimir Rjabinin, az UNESCO Kormányközi Oceanográfiai Bizottságának ügyvezető titkára azt mondta, 21 ország több mint 40 közössége már most nagyobb biztonságban van, miután végrehajtották a szervezet cunamira felkészítő programjának intézkedéseit.

„Ha 2030-ig fel akarunk készülni erre a globális kihívásra, nagyon gyorsan kell bővíteni a programunkat”

– tette hozzá.

Forrás: Guardian

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés
Már idén elkezdik árulni a világ első napelemes autóját, borsos ára lesz
Több mint 600 kilométert tesz meg egy feltöltéssel, és akár hónapokig használhatjuk egy huzamban.

Link másolása

hirdetés

Már novemberben megkezdi a Lightyear nevű holland cég a világ első, sorozatgyártásra kész napelemes autójának a kiszállítását – írja a Guardian.

A Lightyear 0 elnevezésű napelemes szedán 250 ezer euróba, átszámítva több mint 100 millió forintba fog kerülni az első vevőknek.

Az autót 5 négyzetméternyi, ívelt napelem borítja, amely vezetés- vagy várakozás közben tölti a kocsi akkumulátorát.

Roel Grooten, a cég vezető mérnöke szerint nagyon gondosan kellett kialakítani az autót, hogy az a lehető legnagyobb energiahatékonysággal tudjon működni. „Ha azt a mennyiségű energiát, amit ezeken a paneleken gyűjteni tudunk, bármelyik olyan autóhoz használnák fel, amelyik háromszor annyi energiát igényel, használhatatlanná válna” – fogalmazott.

A cég szerint a Lightyear 0 átlagosan kb. 624 km-t tud megtenni két töltés között. A Lightyeart jelenleg Hollandiában tesztelik. A tesztelők átlagosan kevesebb mint 35 km-t tesznek meg naponta. Így két hónapig tudják vezetni a kocsit anélkül, hogy hálózatról tölteniük kéne. De olyan helyeken, ahol többet süt a nap, mint például Portugáliában vagy Spanyolországban akár hét hónapig is használható a jármű egy feltöltéssel. .

Az azonban kérdéses, hogy megtérül-e a cég innovatív, de kockázatos projektje.

„A kérdés az, hogy a valóságban megéri-e [megvenni]? A koncepció nem rossz. De nem tudjuk, hogy a technológia alkalmas-e arra, hogy gazdaságilag fenntartható legyen” – mondta Jim Saker, a Loughborough Egyetem oktatója.

hirdetés
Videó: A jármű tesztelése


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
JÖVŐ
A jövő hotele egy mesterséges intelligencia által vezérelt repülő lehet, amely 5000 vendéget képes fogadni
A repülő szálloda megálmodója impozáns videóban mutatja be ötletét. Sokak szerint azonban ezt nem lehet és nem is szabadna megvalósítani, mert borítékolható lenne a katasztrófa.

Link másolása

hirdetés

Egészen futurisztikus szállodaötlettel állt elő egy jemeni tudományos kommunikátor és videóproducer. Egy égi hotelt álmodott meg, amely valójában egy óriási repülő, amely akár 5000 vendéget is képes elszállásolni.

Hashem Al-Ghaili Sky Cruise névre keresztelt szállodájának alapja egy 20 nukleáris meghajtású motorral felszerelt, mesterséges intelligencia által vezérelt gép lenne, amely soha nem szállna le.

Vagyis az utasok csak úgy juthatnak fel rá, ha egy hagyományos repülő odaszállítja őket. Sőt, még a javításokat is repülés közben végeznék el a gépen.

A fedélzeten a szobák mellett egy hatalmas bevásárlóközpont, több moziterem, edzőterem és medence is helyet kapna, de esküvői helyszínként is szolgálhatna.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor indulhat újtára az első „felhők feletti futurisztikus hotel” (ahogy a megálmodója nevezi), de már készült róla egy promóvideó, ami igencsak lenyűgözte az embereket. Számos kommentelő azonban úgy véli, hogy a Sky Cruise esetében borítékolható lenne a katasztrófa. Többen is felvetették, hogy nem lenne okos dolog nukleáris reaktort tenni olyasmire, amely elromolhat és lezuhanhat. Más azt írta, hogy a hotelt valószínűleg csak a leggazdagabbak tudják majd megfizetni, talán egy ilyen gépen akarják majd megúszni az apokalipszist. Sokak szerint viszont a repülő hotel ötletét soha nem lehet megvalósítani, már csak a fizikai korlátok miatt sem.

Forrás: LadBible

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés
Atomreaktort telepítene a Holdra a NASA, ami a holdbéli élet alapja lehetne
Mini atomreaktorok töltenék a holdjárókat és holdbázisokat, de innen lenne energia a különböző kutatások lebonyolításához is.
Fotó: NASA - szmo.hu
2022. június 26.


Link másolása

hirdetés

Egy lépéssel közelebb került a NASA ahhoz, hogy hamarosan elérhető legyen az atomenergia a Holdon, írja a New York Post. Az űrügynökség és az amerikai energiaügyi minisztérium háromra szűkítette azokat a koncepciókat, melyek közül majd kiválasztják a Földtől 384 ezer kilométerre megvalósuló energiarendszert.

A tervek szerint ezek az atomreaktorok teszik majd lehetővé a holdjárók töltését, biztosítják az energiát a kutatásokhoz és általában a holdi élethez. A tudósok szerint a technológia már az évtized végére, az Artemis-űrprogram keretében elkészülhet.

A NASA elképzelései szerint olyan 40 kW-os, egyenként 5 millió dollár (1,9 milliárd forint) értékű rendszer terveznének, mely legalább tíz évig működne a holdi körülmények között. Az ilyen teljesítményű atomreaktor nagyjából harminc háztartás teljes körű ellátáshoz elegendő tíz éven keresztül.

A NASA szakértője szerint a kellő mennyiségű energia nélkülözhetetlen lesz a jövő űrkutatásában. Jim Reuter úgy véli, hogy a felszíni maghasadásos energiaellátó rendszer viszonylag kicsi és könnyű lesz a szóba jöhető többi megoldáshoz képest. Ráadásul állandó energiaellátást biztosítanak függetlenül a napfénytől, a helytől vagy egyéb környezeti feltételektől függetlenül.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: