KULT
A Rovatból

1957-ben még minden magyar menekültet hősnek láttak az angolok – beszélgetés Sárközi Mátyás íróval

Molnár Ferenc unokája útikalauzt ad a brit és egyetemes kultúrtörténethez


Imádom Londont, semmihez sem hasonlítható légkörét a gyönyörű parkoktól a szűk házaikig, a múzeumoktól a pubokig, mítoszokkal teli utcáit, amelyek az irodalom, a festészet, a mozi, a zene egy-egy nagy pillanatát őrzik. Sajnos nagyon régen, 27 éve jártam ott utoljára, és bár az utóbbi években többször terveztem, hogy Páromnak is megmutatom végre ezt az ihletett várost, valami mindig közbejött. Éppen ezért némi kárpótlásként is vettem a kezembe Sárközi Mátyás Hampstead című könyvét, amelyben sok lírával, humorral, öniróniától sem mentesen járja végig e varázslatos negyedet. Nem véletlen, hogy a Noran kiadó Érzelmes utazások sorozatában jelent meg ez a kis kötet, de a 124 oldal, amelyet a szerző illusztrált rajzaival, páratlan kalandozás az időben, a brit és egyetemes kultúrtörténetben.

Sárközi Mátyás nevét először Édesapámtól hallottam, amikor Sztehlo Gábor Gaudipolisáról mesélt. Molnár Ferenc unokája, Sárközi György fia hétévesen élte túl a vészkorszakot, és még nem volt húsz, amikor 1956-ban elhagyta Magyarországot. A világ egyik legsokszínűbb városában telepedett le, de magyarságát mindig féltve őrizte, íróként is. Ezt honorálta a magyar állam az idén neki ítélt irodalmi Kossuth-díjjal.

 – Ön több mint 50 éve él London történelmi és művészeti emlékekkel teli negyedében, Hampstead-ben. Milyenek voltak első benyomásai Londonba érkezésekor, és hogyan vált ez a különleges kerület második szűkebb hazájává?

– Az, hogy 1956 novemberében kijutottam Nyugatra, óriási élmény volt. Londonban azonban még erősen látszott a világháborús német bombázások nyoma, a rommá vált épületek helyén üres házhelyek sorjáztak, és az angolok még komoly gazdasági bajokkal küzdöttek, nem volt csillogó jólét. inkább feltűnő különbség a proletár és a gazdagok között.

Főiskolásként albérleti szobát találtam Hampstead-ben, egy németországi menekült asszony házában, közvetlenül a kerület dísze, a tavakkal ékes, hatalmas őspark mellet. Egy ugrásnyira az üzletektől, amelyekben - tekintettel Hampstead európai menekültekből álló rétegére, - már akkor lehetett olyasmit vásárolni, amit az angolok nem is ismertek, például magyar szalámit.  

"Vagy megszokik, vagy megszökik" alapon beilleszkedtem a művésznegyed társadalmába.

– Mint könyvéből kiderül, a kerületnek számos, kevésbé ismert magyar vonatkozása van – számomra az egyik legmeglepőbb a Goldfinger-sztori volt. Ian Fleming írónak annyira nem tetszettek Goldfinger Ernő építész munkái, hogy róla mintázta meg James Bond ősellenségét. Milyen volt és milyen ma magyarnak lenni Londonban?

 – 1957-ben még minden frissen érkezett magyar menekültet a forradalmi barikádok hősének láttak az angolok. Nem volt rossz hírünk. 48-ra és 56-re tekintettel, szabadságszeretőnek tartották a magyart és a letelepedettekről azt állapították meg, hogy szorgalmasak. Ha igyekeznek, még brit főnemes is válhat belőlük, mint ahogy lord lett három magyar közgazdász: Balogh Tamás, Káldor Miklós és Bauer Péter.

 – Galéria-tulajdonosként milyen emlékezetes találkozásai voltak?

– Huszonöt évig működtettük Hampstead közepén, egy hangulatos utcácskában a Perrins Art Gallery-t. Megismertük a városrész fiatal értelmiségét és a hírességek egy részét is. Barátunk lett például a magyar származású John Halas, az angol rajzfilm-művészet megteremtője.

– A brit fővárost sokan tekintik ma is a multikulturális világ mintaképének, egyfajta tolerancia-mércének. Azt látjuk, hogy a brit közélet, a tudományos élet már ugyancsak megnyílt a bevándorlók, az egykori gyarmatokról érkezők és leszármazottaik előtt. Érvényes-e ez a mindennapokban?

– A hajdani brit gyarmatokról százezrével jöttek bevándorlók és színesítették London társadalmát. Főként az Afrikában, kereskedőként meggazdagodott indiaiak lettek sikeresek. Már itt született gyermekeiket jó kollégiumokban taníttatták, egyetemre küldték. Így napjainkban kormányzó brit kabinetnek immár indiai származású belügyminiszternője van az elegáns Priti Patel személyében, pandzsábi származású pénzügyminisztere: Rishi Sunak (Oxfordban diplomázott) és indiai származású kereskedelmi minisztere, Alok Sharma, akit ötévesen hoztak a szülei Angliába. Ugyancsak indiai a kormány igazságügyminiszter-asszonya: Shella Braverman. Hindu a londoni főpolgármester: Sadiq Khan és a BBC tévé híreit egy jamaikai, Clive Myrie olvassa be szép angolsággal. Szinte minden angliai trafikos hindu, a reggeli újságot ott veszem Hampsteadben a szívélyes indiaiaknál.

– Az utóbbi 1-2 évben Nagy-Britanniából a legtöbb hír a Brexittel, illetve a királyi család körüli bonyodalmakkal volt kapcsolatos. Mennyire fontosak ezek a helyieknek, hogyan élik meg?

– Az uralkodó, II. Erzsébet személye a nemzet létének szimbóluma. A királyi család pozitív hírei jó fogadtatásban részesülnek a fiatal hercegek kalandjai csak a pletykalapok olvasóit érdeklik.

– Sok ellentmondásos hír van a koronavírus-járvány szigetországi kezeléséről, a közhangulatról. Milyenek az Ön tapasztalatai?

- A koronavírust igyekeznek megfékezni a brit hatóságok. Az emberek a megkötéseket tűrik nehezen, például a karantént, a kocsmai zárórák előbbre hozását vagy a házi összejövetelek létszámának szabályozását. A védőmaszkot sokkal fegyelmezettebben hordják az angolok, mint Magyarországon.

– Beszéljünk egy kicsit a múltról. Ön bátyjával, Horváth Ádám rendezővel együtt a Sztehlo Gábor vezette Pax Gyermekotthonban élte át a háború utáni éveket. Olvastam visszaemlékezését a Sztehlo-gyerekek voltunk című kötetben. Mi volt az, ami abból az időszakból a legmélyebb nyomot hagyta életében?

– A Sztehlo-intézetnek hálás lehetek, nem csak azért, mert az éhezések korában, asztalhoz ülhettem ott és – részben svájci segítség révén – gyerekként tápláló és ehető ételeket fogyaszthattam, hanem azért is, mert a Gaudiopolis Köztársaságban megismertem a fair kormányzás rendjét, a kint uralkodó önkényuralmi rezsim ellentéteként. Ádám bátyám volt Gaudiopolis kultuszminisztere.

– Ön évtizedeken át dolgozott a BBC magyar adásának. A BBC a mai napig úgy él a köztudatban, mint az újságírói korrektség példája, ahol valóban komolyan veszik, hogy "a hír szent, a vélemény szabad". Változott-e ez az elmúlt évtizedek során?

– A BBC idegennyelvű adásainak hatalmas iroda- és stúdió komplexumában, a Bush House-ban, ahol a Magyar Osztály munkatársa voltam több, mint harminc évig, ugyanazok a szabályok voltak érvényben, mint a BBC minden más részlegében. Ezek tudomásulvétele érdekében, alkalmazásunk után tanfolyamot, fejtágítót kellett végeznünk. Hír csak akkor mehetett ki, ha azt két egymástól független, hiteles forrás erősítette meg. S minden kommentárt elolvasott, láttamozott a főszerkesztő. Nyesegetett, piros tintával javított, ha úgy érezte, nem BBC-szerű, tehát hitelében támadható vagy éppenséggel túl vérmes egy-egy mondat, azt húzta.

Naponta többször hallgatom a BBC tévé híreit. A szerkesztők vitatott kérdésekben minden felet megszólaltatnak, véleményük szabadon hangzik el, de valahogyan mégis áthallik, hogy mi a riporter, azaz tulajdonképpen a BBC állásfoglalása. 

– Könyvet írt nagyapjáról, Molnár Ferencről, akivel személyes kapcsolata nemigen volt, de aki ma is világszerte népszerű szerzőnek számít. Volt-e része Londonban emlékezetes Molnár-előadásban?

– Londonban elég régen nem játszottak Molnár Ferenc-színművet. Molnár születésének a századik évfordulóján, 1978-ban a brit Nemzeti Színház ünnepelt a "Testőr" remek előadásával, amelyben tündökölt az idén szeptemberben már veteránként elhunyt, akkori szép és kitűnő színésznő, Diana Rigg.

– Édesapja, Sárközi György hogyan él az Ön emlékezetében mint ember és mint író?

– Apámra, a nácik által munkatáborban megölt Sárközi György költőre jól emlékszem, kisgyerek koromban nagyokat sétáltunk Budán s ő versikéket faragott a szórakoztatásomra.

– Több mint 60 év távollét alatt Ön soha nem szakadt el igazán hazájától. Hogyan látja a mai Magyarországot?

– A mai Magyarország kedvemre valóan fejlődik. Orbán Viktor erős és tehetséges személyiség. A Kádár-rezsim  elmúlása óta szívesen járok vissza, lakást vettem, könyvespolcaim telnek, íróasztalom újabb művek írására csábít.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így ír a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról a világsajtó: Végtelennek tűnő mondatok, könyörtelen intenzitás
A legnevesebb médiumok is beszámoltak arról, hogy Kertész Imre után ismét magyar író nyerte az irodalmi Nobel-díjat. A BBC, a Guardian vagy a CNN is fő helyen hozta a hírt.


Mint megírtuk, csütörtök délután kiderült, hogy 2025-ben magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleményében megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.

A hírről természetesen a világ legnevesebb médiumai is beszámoltak online felületükön. A BBC azt hangsúlyozza, hogy Krasznahorkai Kertész Imre után a második magyar szerző, aki elnyerte ezt a rangos díjat. Megemlítik, hogy öt regényt írt, melyek közül kettőt emeltek ki: az 1985-ben kiadott Sátántangót, amelyből 1994-ben hétórás fekete-fehér film is készült Tarr Béla rendezésében; illetve a 2021-es Herscht 07769 című kötetet, amelyet nagyszerű kortárs német regényként jellemeztek a kritikusok.

A Guardian arról is ír, hogy Krasznahorkai számos más neves irodalmi díjat is elnyert már, köztük a Nemzeti Könyvdíjat (2019-ben), amely az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb irodalmi díja, vagy a Nemzetközi Man Booker irodalmi díjat (2015-ben). Cikkük szerint a magyar szerző hosszú körmondatairól és "könyörtelen intenzitásáról" ismert, amely miatt a kritikusok Gogolhoz, Melville-hez és Kafkához hasonlítják. Azt is megemlítik, hogy Krasznahorkai karrierjét nagyban meghatározták az utazások is, hiszen a világ számos helyén járt: élt Németországban, Kelet-Ázsiában és az Egyesült Államokban is.

A CNN azt az érdekességet említette meg, hogy

amikor még Krasznahorkai műveiből csupán néhányat fordítottak le angol nyelvre, James Wood irodalomkritikus szerint ezek a kötetek olyanok voltak, mint a "ritka pénznemek".

Ebben a cikkben is szerepel, hogy Krasznahorkait a hosszú, kígyózó mondatok jellemzik, amelyek eredménye Szirtes György műfordító szerint „az elbeszélés lassú lávafolyama”.

A New York Times felidézte, a magyar szerző 2014-ben azt nyilatkozta a lapnak, hogy egy „abszolút eredeti” stílust próbált kialakítani:

„El akartam távolodni irodalmi őseimtől, nem szerettem volna Kafka, Dosztojevszkij vagy Faulkner valamiféle új verziója lenni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk