SZEMPONT
A Rovatból

Litkai Gergely: 20 afgán helyett tudok spórolni a CO2 kibocsátáson

Litkai Gergő egyre fontosabbnak tartja a környezettudatos életet, többek között azt is elmondta, miért nem igaz, hogy az elektromos autók ugyanolyan környezetkárosítók, mint a benzines járművek, és szóba került az is, miként csempészi be az érzékenyítést a Dumaszínház műsorába.


– Bevallom, csak mostanában figyeltem fel rá, hogy foglalkoztat a környezetvédelem, a környezettudatosság. Mióta és milyen formában van jelen az életedben a zöld gondolat?

– Az igazat megvallva ez nem is elsősorban a környezetvédelemről szól, hanem egy kollektív önvédelemről, hogy lehetőleg kellemes körülmények között élhessünk a bolygón. De úgy is megfogalmazhatom, hogy apa lettem, aki felelősséget érez a gyereke jövőjéért.

Bár mostanra annyit romlott a helyzet, hogy most már a saját jövőm is elkezdett aggasztani.

Egyébként már elég régen foglalkoztatnak ezek a dolgok, aztán néhány éve valaki megkérdezte, hogy beszélnék-e erről. Ez, ha jól emlékszem, egy TED-es előadás volt. Mivel erről nem sokan beszélnek szívesen, ezért utána több helyre is hívtak. Tehát a meggyőződés és az érdeklődés régi, csak a nyilvánosság előtt zajló felbuzdulás új keletű.

– Amikor magánemberként eljutottál a felismerésre, hogy baj van, milyen lépéseket tettél?

– Pont nemrég olvastam egy cikket, amiből az derült ki, hogy ösztönösen is jó irányba indultam el. Ez az írás 7000 tanulmány tanulságait összegezte, és arról szólt, hogy egy magánember mivel tud a legtöbbet változtatni.

Az első, ami nagyon sok CO2 kibocsátással jár, és amin sokat tudunk spórolni, az a sok rövidtávú és tengeren túli repülő út.

Ebben mondjuk a Covid is sokat segített, hogy teszem azt, ne látogassak el a Maldív-szigetekre.

Bár a legjobb barátom Amerikában él, de idén és tavaly is arra jutottam, hogy nem látogatom meg, mert csak amíg az ember elrepül New Yorkig és vissza, az nagyjából 1 tonna széndioxid.

Azzal is sok széndioxidot spórolhatunk, ha lemondunk az autózásról, vagy ha átállunk a villanyautózásra. Én is átváltottam plug in hibridre, és a családi autót is lecseréljük villanyautóra.

Amin még változtattam, és amire próbálom a családot is rávenni, az a vegetarianizmus. Nem vagyok militáns vegetáriánus, hogy semmi állati terméket nem eszem, de törekszem rá, hogy heti hat nap ne egyek húst.

Nem veszünk ásványvizet, ami szerintem az egyik legnagyobb pazarlás anyagilag és petpalack termelés szempontjából is.

Próbálunk öko termékeket vásárolni, amik nem csak a környezetnek jók, hanem annak is, aki fogyasztja. Tehát nem kell nagy dolgokra gondolni.

Nem olyan változtatásokat vállaltunk, amik betarthatatlanok, hanem apró lépésekkel haladunk.

De ezek a lépések azután hozzák a következőket.

Tudod, milyen hatással van az emberi tevékenység a bolygónkra? És tudod, hogy mit tehetünk a teremtett világ védelmében?

Tedd magad próbára a DUE Médiahálózat, Nagy Diák Klímatesztjén, hogy esélyes légy a fődíjra, amit te választhatsz magadnak, egy fantasztikus kétszemélyes belföldi (balatoni) utazás, egy elektromos robogó, vagy egy nagyértékű kerékpár közül!

A három fordulóból álló vetélkedősorozat első szakasza online zajlik 2021. március 5. és 2021. szeptember 5. között, a legjobb környezetvédők pedig továbbjuthatnak a középdöntőbe. A tesztet bárki kitöltheti, de a fődíjakért csak a 14-24 év közöttiek versenghetnek. A középdöntőt és a döntőt 2021. szeptember 30-án, a 28. Országos Ifjúsági Sajtófesztivál keretén belül rendezik meg az Akvárium Klubban.

– Említetted az elektromos autókat. Visszatérő kritika ezzel kapcsolatban, hogy bár az elektromos autó tényleg nem pöfögi tele a várost, de az energiát biztosító erőművek ugyanúgy, vagy még súlyosabban károsítják a környezetet.

– Természetesen utánanéztem ennek. Sokat számít az is, hol él az ember. Magyarországon villanyautózni sokkal környezetkímélőbb, mivel az áram nagy része Paksról származik és a megújuló energia aránya is egész magas.

Arról nem beszélve, hogy még mindig jobb, ha egy erőműben, egészen más hatékonysággal termelik meg ezt az áramot, mint ha te elégeted a gázolajt vagy a benzint.

Illetve egy csomó káros anyagtól kíméled meg a környezeted. Nemcsak a széndioxidtól, hanem például a nitrogénoxidoktól. Téves szemlélet, hogy a villanyautó ugyanannyit bocsát ki, mint egy euro 7-es besorolású autó.

Magyarországon ugyanis nem EURO 6-os meg 7-es autókkal jár a lakosság. 14,6 év az autók átlag életkora, amiből sok az EURO -1-es kategória.

– Amikor kezdődött a pandémia, és jöttek az első lezárások, volt egyfajta hurráoptimizmus, hogy a természet visszahódítja a lezárt városokat, milyen jó, hogy kicsit megállunk. Jöttek a statisztikák, hogy mennyit javult a levegőminőség bizonyos városokban. Szerinted volt a pandémiának olyan pozitív hatása, ami talán megmarad?

– Szerintem egy változást hozott. A repülés okozta kibocsátás drasztikusan csökkent ebben az időszakban. De az is igaz, hogy miután leálltak a menetrend szerinti járatok, a magánrepülők azért jártak, és nem csak nálunk, hanem mindenütt. Ott pedig az egy utaskilométerre jutó CO2 kibocsátás egyből a tízszeresére nőtt.

Amit az emberek talán megéreztek, és ez segíthet a következő lépések kommunikációjában is, hogy rájöttek: nagyon is sérülékenyek.

A következő, hogy felismerjék, a földön minden hat mindenre. Hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy nem tehetünk semmit, hiszen a mi kibocsátásunk semmi mondjuk Amerikához képest. Ami végül is igaz is lehetne, de mégsem az, mert Magyarországon majdnem háromszor akkora a kibocsátás, mint mondjuk Indiában.

A felső 10% bocsátja ki a káros CO2 50%-át.

Ami nagyon ijesztő szám. Ugyanakkor nézhetjük pozitívan is: így én mondjuk 20 afgán helyett tudok spórolni. Nekik ugyanis már nincs nagyon mit visszaszorítani a kibocsátásból.

Ezt úgy is hívják, hogy klíma mérleg: egy ország mennyit tesz be a klímaváltozás serpenyőjébe, és aztán mennyit kénytelen ebből kivenni. Amerikában pont ez volt az abszurd a Turmp adminisztráció idején: Ők nagyon sokat vesznek ki a mérlegből. Gondoljunk bele, most is 45 Celsius fok feletti hőmérsékletek vannak a déli államokban, erdőtüzek pusztítanak. Nagyon sok a hurrikán, tornádó. A sarki jég olvadásának a következményei is nagymértékben le fognak csapódni az Egyesült Államokban. Mégis ők voltak, akik azt mondták, hogy nincs is klímaváltozás.

– Az elmúlt hetekben részt vettél egy kampányban, amelynek a lényege az volt, hogy túráztál. Mesélj kicsit erről.

– Egyébként is nagyon sokat túrázom, de most a Démétér-házat próbáltam támogatni. Ők csontvelő-transzplantált gyerekek felépülését segítik azzal, hogy az egész országból oda tudnak menni a szülők, hogy a kezelés alatt is a gyerekek közelében lehessenek, a lábadozás második felét pedig már együtt tölthessék.

Ezt a kezdeményezést támogattuk. A Ferencvárosi Közösségi Alapítványnak van minden évben egy Swimathon nevű úszóversenye, ami most a járvány miatt szabadtérivé változott. Mindenki azt választhatott, amit akart: úszást, futást, lovaglást, gyaloglást.

Sosem voltam nagy úszó, viszont gyalogolni szeretek, ezért bevállaltam, hogy 60 kilométert túrázom a Démétér-ház javára.

Végül ebből 135,5 kilométer lett.

(Az interjú után derült ki, hogy Gergő és a Démmétér-ház csapata meg is nyerte a Swimathont - KMG.)

– Mennyi idő alatt teljesítetted ezt?

– Három hétvége.

– Úgy tudom, a környezetvédelem témája immár a stand up műsorodba is bekerült.

– Janklovics Péterrel és Szabó Balázs Mátéval épp most zajlanak a próbák, és június végén lesz a bemutatója a Zöld Stand Up című előadásunknak.

Az a célunk, hogy a kétkedőket is meggyőzzük, ha lehet. Emellett gyakorlati tippeket is adunk, de azért a mozgalom fonákságait is megmutassuk a nézőknek.

– Végezetül mesélj egy kicsit arról, hogy a Dumaszínházban mikre készültök.

– A Dumaszínház legnagyobb nyári eseménye idén is a Dumafüred, ami július utolsó hétvégéjétől 10 napon keresztül lesz Balatonfüreden. Sok szabadtéri előadás lesz, amelyek védettségi igazolvánnyal látogathatóak.

Amiatt, hogy kiesett az első négy hónapunk, nyáron sok előadással várjuk a nézőket a Corvinon is. Sok bemutatónk lesz: Aranyosi Péternek a Mesteremberek, Hadházi Lászlónak a Légy férfi, Kiss Ádámnak a Világvégre. Úgyhogy aki régi kedvencét szeretné látni új anyagokkal, annak is itt a lehetőség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk