HÍREK
A Rovatból

Kötelező minimumárat vezetnek be minden ausztriai repülőjáratnál, 14 ezer forintnál nem lehet olcsóbb

Így mentenék meg az osztrák nemzeti légitársaságot, de nem ez az egyetlen szigorítás.


Drágulnak az Ausztriát érintő repülőjáratok, az osztrák kormány ugyanis egy olyan támogatási csomagot nyújt a nemzeti légitársaságnak, amely ugyan megmenekíti azt, mégis komoly feltételeknek kell majd megfelelnie. Ez többek közt azt is jelenti, hogy bevezetnek egy minimumárat az országot érintő repülőjáratokra:

40 euró, azaz kb. 14 ezer forint alá nem mehetnek a repülőjegy-árak.

Ez pedig máris nehéz helyzetbe hozza az olcsó fapados járatokat, a Wizzairnek és a Ryanairnek ugyanis fontos bázisa a bécsi. Az új szigorítás okát a légi közlekedést is leállásra késztető koronavírus-járványban kell keresni: a kialakult válsághelyzet abba a helyzetbe hozta sok nemzet kormányát, hogy támogatást nyújtson, ugyanakkor végre kezdjen valamit a repülés okozta környezetszennyezéssel. Sok országban a zöld vonalat a kényszerhelyzet miatt teljesen elengedték, Ausztriában viszont a kormánykoalíció oszlopos tagjaként a zöldek ragaszkodtak ehhez. A kormány tehát támogatást nyújt az osztrák nemzeti légitársaságnak (AUA): 600 millió eurós csomagot biztosítanak számukra, amelyből 150-150 milliót az adófizetők pénzéből az állam, illetve a fő tulajdonos, a Lufthansa ad, a maradék 300 milliót pedig osztrák bankok hitelezik meg - értesült a G7.

A segítő pénzcsomagnak azonban komoly feltételei vannak: az elsődleges cél, hogy 2030-ra a 2018-as érték 50 százalékára kell csökkentse a légitársaság a károsanyag-kibocsátást.

A szigorításokat elsősorban a légiforgalom csökkentésével akarják elérni, amelynek érdekében dömpingellenes szabályokat is hoztak.

A negyven eurós minimumár bevezetése mellett minden olyan járat megszűnhet, amely kiváltható 3 órás vonatúttal - bár az egyelőre még nem világos, hogy ez csak az AUA-ra vonatkozik, vagy a többi piaci szereplőre is. Ez a szabályozás a Budapest-Bécs járatot is érintheti, ugyanis vonattal nagyjából 5-10 perccel kevesebb, mint 3 óra alatt el lehet jutni az egyik városból a másikba.

A belföldi légiközlekedés nagy része szinte teljesen megszűnik, az osztrák városok közül Bécsből ugyanis csak Innsbruck nem érhető vonattal a megadott időn belül.

Ezzel együtt a 350 kilométernél rövidebb járatoknál 30 eurós adóval sújtják - kivételt képeznek azok a rövid utak, amelyek egy hosszabb utazás átszállásos részei. A többi jegyre egységesen 12 eurós terhelést vetnek ki.

Egyelőre nem tudni, hogy a fapados járatok, a Wizzair és a Ryanair hogyan reagálnak erre, ám a magyarok utazási szokásai némiképp átalakulhatnak ezzel a szigorítással. Közelsége miatt ugyanis sokan választották a fapadosok bécsi bázisát kiindulópontnak, ám a 14 ezer forintos minimumár átírhatja mindezt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Gulyás és Semjén közösen avatták fel a tiszás miniszterjelölt apjának szobrát
Gulyás Gergely és Semjén Zsolt szombaton Budapesten leplezték le idősebb Hegedűs Loránt püspök szobrát. A református egyház által szervezett eseményen a püspök fia, Hegedűs Zsolt, a Tisza Párt miniszterjelöltje is jelen volt.


Gulyás Gergely és Semjén Zsolt szombaton együtt tisztelegtek idősebb Hegedűs Loránt református püspök emléke előtt, akinek egyik fia, Hegedűs Zsolt a Tisza Párt kormányának leendő egészségügyi minisztere.

A Miniszterelnökség korábbi vezetője és a KDNP elnöke közösen leplezték le a szobrot Budapesten, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának előkertjében. A kormány által is támogatott eseményen felavatott, Munkácsy-díjas Babusa János által készített alkotásról és a megemlékezésről a 24.hu is beszámolt.

Semjén Zsolt a közösségi oldalán egy bibliai idézettel reagált az eseményre.

„De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.”

A helyszíni beszámolók szerint Gulyás Gergely a beszédében Hegedűs Loránt rendszerváltás utáni egyházszervező szerepét emelte ki. Az eseményen a püspök gyermekei is megjelentek, köztük Hegedűs Zsolt is.

Hegedűs Zsolt korábban már bemutatta a Tisza Párt egészségügyi programját, amelyben a GDP 7 százalékára emelné az ágazat finanszírozását, és visszaállítaná a miniszteri vétójogot a kórházi kinevezéseknél.

Azt is bejelentette, hogy a leendő minisztériumi csapatában „meglepő nevek” is lesznek.

Idősebb Hegedűs Loránt 1991 és 2002 között volt a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. Politikai szerepvállalására jellemző, hogy 1998-ban a MIÉP-hez köthető Magyar Út Körök mozgalom tiszteletbeli elnökévé is megválasztották.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Toroczkai László Orbánék távozásáról: Miután a bajt megcsinálták, lelépnek a színpadról
Toroczkai László éles kritikával illette a kormánypárti vezetőket, amiért nem ülnek be az új országgyűlésbe. A Mi Hazánk elnöke szerint ezzel felelősségük elől menekülnek, miközben ő maga ott lesz a parlamentben.


Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke az X-en reagált Orbán Viktor és Semjén Zsolt parlamentből távozására. A pártelnök úgy látja, a leköszönő kormánypártok vezetői azután távoznak, miután problémákat okoztak.

„Miután a bajt megcsinálták, lelépnek a színpadról” - írja a posztban.

Ezzel szemben a Mi Hazánk elnöke kijelentette, pártja jelen lesz a Tisza Párt vezette parlamentben.

„Mi viszont, amennyiben az új Fidesz-SZDSZ-MSZP nagykoalíciós, valójában színtiszta globalista kormány hibázni fog, kárt okoz Magyarországnak, ott leszünk.”

Toroczkai László hozzátette, hogy ő személyesen „egyetlen pártelnökként az Országgyűlés ellenzéki oldalán, kíméletlenül rá fogok mutatni minden lehetséges kormányzati hibára, bűnre.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Viharos, 70 km/órás széllel tört be a hidegfront, de ez még csak a kezdet
Vasárnap reggelre megérkezett a hidegfront, a legerősebb, 70 km/órás széllökéseket a Dunántúlon mérték. Szerdán újabb front érkezik, ami csütörtökre még hidegebb időt hoz.


Az előrejelzéseknek megfelelően vasárnap reggelre erős, helyenként viharos széllel érkezett meg a hidegfront. A hőmérséklet visszaesik néhány fokkal, a szél miatt azonban hidegebbnek érezzük a levegőt.

Alapvetően napos idő lesz egész nap, kevés fátyol- és gomolyfelhővel az égen, dél felé haladva pedig feloszlik a felhőzet.

Számottevő esőre nem kell készülni, legfeljebb az északkeleti vidékeken fordulhat elő egy-egy futó zápor, másutt kevés esélye van a csapadéknak – jelenti a met.hu.

Az északira forduló szelet napközben sokfelé kísérik viharos széllökések, elsősorban északkeleten, az Észak-Dunántúlon és a hegyekben lehet rá felkészülni.

A szél a délelőtti órákban lesz a legerősebb, a Bakony, a Balaton és Sopron térségében akár a hetven kilométeres sebességet is elérheti.

Délutánra veszít erejéből a szélmozgás, a kültéri programokat érdemesebb erre a napszakra tervezni – írja a 24.hu.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között várható, estére kettő és 12 fok közé hűl le a levegő.

Szerdán újabb hidegfront halad át felettünk, amely mögött csütörtökre jobban visszaesik a hőmérséklet, és továbbra is kevés esélye van a csapadéknak.

A front érkezése nem volt váratlan, a meteorológiai szolgálat már napokkal ezelőtt jelezte, hogy a szombati, közel nyárias 25 fokos idő után vasárnapra jelentős lehűlés és viharos szél jön.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter még a kormányalakítás előtt váratlanul Olaszországba utazik
Magyar Péter a Riviera Nemzetközi Filmfesztiválra utazik, ahol bemutatják a Tavaszi szél című, róla szóló dokumentumfilmet. Bejegyzésében minden idők legnézettebb magyar dokumentumfilmjének nevezte az alkotást.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 26.



Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy Facebook-posztban jelentette be, hogy Olaszországba látogat. Elmondása szerint május 5-én utazik, hogy részt vegyen a Riviera Nemzetközi Filmfesztiválon. A politikus közölte, hogy az eseményen bemutatják a Tavaszi szél című dokumentumfilmet is.

A politikus szerint a filmet „2 nap alatt 3,3 millióan tekintették meg a YT-on és két hete vezeti az HBO nézettségi listáját.”

Magyar Péter a posztban azt is írta, hogy a Tavaszi szél lett a valaha volt legnézettebb magyar dokumentumfilm a mozikban.

Bejegyzése végén Magyar Péter háláját fejezte ki a film készítőinek és a fesztivál rendezőinek: „Köszönöm az alkotóknak, hogy minden honfitársunkhoz eljuthatott a film, és a filmfesztivál szervezőinek a meghívást!”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk