Járványkórház lesz a szegedi II-es kórház - írta március 13-i cikkében a Szeged.hu. Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a péntek délutáni sajtótájékoztatón nem cáfolta az információkat.
Elmondta: tervet készítettek arra vonatkozólag, hogyan lehet kapacitást bővíteni, Budapesten és más intézményekben. Ezeket az intézményeket is fel kell készíteni arra, hogy fogadhassanak koronavírus-gyanús eseteket, megfigyelésre.
"Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője hozzátette: infektológiai, azaz fertőző osztályok nemcsak Budapesten vannak, ezek jelenleg is arra szolgálnak, hogy fertőző betegeket fogadjanak, tehát a felkészülésben nincs semmi rendkívüli" - írja a Szeged.hu.
A Népszava úgy tudja, hogy az országos tisztifőorvos a budapesti helyszín (a Dél-pesti Centrum kórház Szent László telephelye) mellett további négy járványkórházat jelölt ki.
"Igazolt koronavírusos betegeket kezelnek majd a miskolci megyei kórház Semmelweis tagkórházában ( egykori MISEK), a szekszárdi megyei, valamint az ajkai, és a kiskunhalasi városi kórházban is. A mentőknek az intézmények környékén élőket már keddtől ide kell szállítaniuk."
Járványkórház lesz a szegedi II-es kórház - írta március 13-i cikkében a Szeged.hu. Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a péntek délutáni sajtótájékoztatón nem cáfolta az információkat.
Elmondta: tervet készítettek arra vonatkozólag, hogyan lehet kapacitást bővíteni, Budapesten és más intézményekben. Ezeket az intézményeket is fel kell készíteni arra, hogy fogadhassanak koronavírus-gyanús eseteket, megfigyelésre.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sokan búcsúznak Kaszás Nikolettől az interneten és a közösségi oldalakon. A 27 éves fiatal szeptember elején túrázni indult a Pilisbe, azóta keresték.
Ma délelőtt egy kutyás mentőcsapat találta meg a holttestét. A hírt követően együttérző üzenetek jelentek meg.
Mint kiderült, a túrázó a Magyar Kétfarkú Kutya Párt közösségéhez is kapcsolódott, akik passzivistának nevezik az aktivistáikat. A párt rövid üzenetben emlékezett meg róla:
RTL: Ruszin-Szendi Romulusz az első volt vezérkari főnök, akit megfosztanak a rendfokozatától a rendszerváltás óta
A honvédelmi miniszter Facebook-videóban közölte a lépést a fegyveres fórum és újságíró-lökdösés után. Juhász bosszút emleget, Ruszin-Szendi szerint inkább a miniszter jövője forog kockán.
A honvédelmi miniszter Facebook-videóban közölte szombaton, hogy felmondja Ruszin-Szendi Romulusz önkéntes tartalékosi szerződését, így a volt vezérkari főnök a rendfokozatát is elveszíti. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint Ruszin-Szendi fegyverrel az oldalán tartott fórumot, korábban lökdösött egy újságírót, rendszeresen bírálja a kormányt, és ezzel szerinte gyengíti a honvédség egységét, veszélyt jelentve a magyar emberekre.
Ruszin-Szendi 2016-ban kapott dandártábornoki kinevezést, 2021-ben pedig a Magyar Honvédség vezérkari főnöke lett. Kevesebb mint két év után leváltották, majd a honvédségtől is távozott, akkor már altábornagyként. Mostanáig önkéntes tartalékos jogviszony kötötte a sereghez.
Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter politikai okot lát a döntés mögött, derül ki az RTL Híradóból. Úgy fogalmazott, szerinte nem a fegyverviselés ügye a lényeg, hanem az ellenzéki szerepvállalás. Azt is mondta, hogy
jogorvoslatra van lehetőség, a bíróság elvileg visszaállíthatja a jogviszonyt.
Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő már nyáron arról írt a közösségi oldalán, hogy megfoszthatják Ruszin-Szendit a rendfokozatától. A fegyveres ügy szeptember közepén került nyilvánosságra. A rendfokozat elvesztésével együtt elvehetik a honvédelmi szolgálati juttatást is, amely havonta 1 millió 300 ezer forint.
Ruszin-Szendi a Facebookon reagált: azt írta, hogy ő „legfeljebb a jelenlegi honvédelmi miniszter politikai jövőjére” jelenthet veszélyt. A rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy egy volt vezérkari főnök elveszítse a rendfokozatát.
A honvédelmi miniszter Facebook-videóban közölte szombaton, hogy felmondja Ruszin-Szendi Romulusz önkéntes tartalékosi szerződését, így a volt vezérkari főnök a rendfokozatát is elveszíti. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint Ruszin-Szendi fegyverrel az oldalán tartott fórumot, korábban lökdösött egy újságírót, rendszeresen bírálja a kormányt, és ezzel szerinte gyengíti a honvédség egységét, veszélyt jelentve a magyar emberekre.
Ruszin-Szendi 2016-ban kapott dandártábornoki kinevezést, 2021-ben pedig a Magyar Honvédség vezérkari főnöke lett. Kevesebb mint két év után leváltották, majd a honvédségtől is távozott, akkor már altábornagyként. Mostanáig önkéntes tartalékos jogviszony kötötte a sereghez.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter a Fidesz jelöltjeiről: Csak nem beindult a marakodás a maffiában a megmaradó 30 helyért?
A tiszás politikus szombaton jelentette be, hogy csúszik a párt jelöltjeinek bemutatása. Mindezt a leendő jelöltek személyes védelmével és a családjaik biztonságával indokolta.
„Látom, nagy az izgalom az állampártban a TISZA jelöltjei kapcsán” - írta a Facebookon vasárnap este Magyar Péter.
A TISZA Párt elnöke ezután két kérdéssel folytatta a bejegyzést:
„De vajon hol vannak a Fidesz jelöltjei? Csak nem beindult a marakodás a maffiában a megmaradó 30 helyért?”
A politikus ezzel arra utalhatott, hogy bár a Fidesz-KDNP pártszövetségnek jelenleg 135 képviselője van az országgyűlésben, de a jövő áprilisi választások után szerinte ennél jóval kevesebb lesz csak.
Magyar Péter szombaton jelentette be, hogy „a leendő jelöltjeink személyes védelme és a családjaik biztonsága érdekében” a TISZA Párt a tervezettnél később, csak november végén mutatja be azt a 106 jelöltet, akikkel nekivág a 2026-os választásoknak.
A kormány újabb részleteket közölt a Szőlő utcai javítóintézet ügyéről, de több kérdés továbbra is nyitva maradt. Rétvári Bence a hétvégén arról írt, hogy a kifogástalan életvitel-vizsgálat során Juhász Péter Pál igazgató feltűnően magas életszínvonala és két intézeti „munkatárs” keltett gyanút, írja a hvg.hu.
A leírás szerint az igazgató és élettársa életmódja nem állt arányban a jövedelmükkel, és voltak fiatal lány alkalmazottak, akik nem tudták megmondani, mi a napi feladatuk. Később kiderült, hogy Juhász és élettársa lányok futtatásából szereztek jelentős plusz jövedelmet. Emiatt májusban őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki őket. A két kihasznált, felnőtt lányt „fedőállásban” foglalkoztatták a javítóintézetben.
A kormányinfón Gulyás Gergely azt mondta, a kormány által bevezetett életvitel-vizsgálat buktatta le Juhászt, nem sokkal a letartóztatása előtt. Arra azonban sem ő, sem Rétvári nem adott választ, hogy a szakmai körökben évek óta keringő aggasztó hírek, a hivatalos jelzések és egy rendőrségi feljelentés miért nem vezettek korábban intézkedéshez, miközben az igazgatót időközben előléptették és kitüntették.
Juhász Péter Pál 2011 óta állt a Szőlő utcai intézmény élén, 2022-ben átmenetileg a Nagykanizsai Javítóintézet vezetését is rábízták. Többször kapott elismerést; legutóbb tavaly a dunakeszi kormánypárti polgármestertől közbiztonságért díjat.
a vizsgálatnál az igazgató értékes Lexus autója, valamint a két – utóbb futtatottként azonosított – női alkalmazott Range Rovere is feltűnt. A házkutatás során Juhász és élettársa otthonában 120 millió forint készpénzt találtak.
A 444.hu korábban megírta, hogy Juhászt 2011-ben úgy nevezték ki a Szőlő utcai intézmény élére, hogy előző munkahelyeiről kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélés-gyanús bejelentések után távozott. A kinevezése ennek ellenére megtörtént.
A Szőlő utcai ügyben a nyomozás még zajlik, Juhász letartóztatásban van. A nyomozást az ügyészség vette át.