A világ jelentős része látszólag felismerte, hogy az emberiségnek belátható időn belül el kell érnie a nettó nulla üvegházgáz kibocsátásokat, hogy ne fokozzuk tovább a klímaváltozást. A hangzatos klímasemlegességi dátumokat megfogalmazó országok és óriás cégek azonban úgy viselkednek, mint a népmesei okos lány: hoznak is, meg nem is. A kitűzött zéró célszámok mögött jelenleg nem látszanak a konkrét és hatékony cselekvési tervek. A most is elérhető kibocsátás-csökkentési módszereket olyan trükkökkel igyekeznek elfedni, mint a technológiailag gyerekcipőben járó szénkivonás- és megkötés vagy a kibocsátások máshol történő kiváltása (offsetting). A klímapolitikai „kreatív könyvelés” helyett átlátható, robosztus és igazságos kibocsátás-csökkentési tervekre volna szükség. Ezen a téren pedig az Európai Unió is jobban teljesíthetne, Magyarország pedig akár az élbolyba is tartozhatna - írja Lehoczky Annamária éghajlatkutató a Másfélfokon megjelent cikkében.

Az elmúlt évben egyre több ország, cég és szervezet tűzött ki konkrét klímasemlegességi céldátumot, gondoljunk csak hazánkra, az EU-ra, Kínára, az Egyesült Államokra, vagy a tech óriás Microsoft-ra, Apple-re és Amazonra. A Climate Action Tracker jelentése szerint a globális kibocsátások közel kétharmadáért felelős 127 ország tervezi, tárgyalja vagy már törvénybe is ültette, hogy mikorra kíván nettó zéró üvegházgáz-kibocsátást elérni.

A félmilliósnál nagyobb városok 13%-a, és a világ 2000 legnagyobb állami vállalatának 21%-a rendelkezik nettó zéró céllal az Energy and Climate Intelligence Unit és Oxford Net Zero legfrissebb közös elemzése szerint. Emellett több mint 1600 cég, 85 a legnagyobb befektetők közül és több mint 560 egyetem csatlakozott a Race to Zero kezdeményezéshez.

Ugyanakkor kutatók arra figyelmeztetnek a Nature rangos szakfolyóirat hasábjain, hogy egyelőre túl lazán vannak definiálva ezek a tervek, kevés a konkrétum, a rövid- és hosszútávú célok sok esetben nincsenek összhangban, és nehézkes az összehasonlítás.

Ahhoz, hogy minden szereplő a megfelelő mértékben járuljon hozzá a Párizsi Megállapodásban kitűzött kibocsátás-csökkentési célokhoz, átlátható, robusztus és konkrét cselekvési tervekre van szükség. A tanulmány szerzői három fő kérdéskört jelöltek ki, ami alapján mindenkinek tisztáznia kellene a célszámait és terveit:

• mi a hatókörük?

• mennyire tekinthetők igazságos részesedésnek?

• milyen konkrét útiterv van a klímasemlegesség elérésére, és azon túl?

Ezekben a kérdésekben az EU-nak és benne Magyarországnak, valamint a hazai cégeknek, szervezeteknek is van bőven tennivalója. Érdemes ezért jobban megérteni, hogy mi mit jelent a hangzatos klímasemlegességi célok mögött.

Ha közelebbről megnézzük az országok és cégek „nettó zéró” jelszava mögötti terveket, sokszor nagyon eltérő értelmezéseket találunk. Az egyik legszembetűnőbb a „klímasemleges” és „karbonsemleges” szavak használata: egyesek szinonimaként értelmezik őket, mások pedig előbbit az összes üvegházhatású gázra vonatkoztatják, az utóbbit pedig csak a szén-dioxidra. Megint mások a karbonsemlegesbe beleértik az atomenergiát is mint „tiszta energia”, a klímasemlegesbe viszont nem. A szóhasználat tehát korántsem következetes.

De a konkrét célszámok sem egységesek. Az EU és benne Magyarország nettó zéró céldátuma 2050, és az összes üvegházgázra vonatkozik. Ugyanakkor Kínáé 2060-ra szól és csak a szén-dioxidot veszi számításba. A Biden-adminisztráció készülő klímaterve 2050-re kívánja elérni a nettó nulla kibocsátást, de azt még nem határozta meg, hogy mely gázokra fog vonatkozni.

Ahhoz, hogy a globális melegedés mértékét a Párizsi Megállapodásba foglalt 1,5 °C alatt tudjuk tartani, mindhárom megközelítést egyszerre kell alkalmazni, vagyis

• a szén-dioxid-kibocsátást gyorsan és nagymértékben le kell csökkenteni;

• ahol csak lehetséges, nagymértékben vissza kell fogni az egyéb üvegházgázok (pl. metán) kibocsátását;

• és fel kell skálázni a szénelnyelő megoldásokat (szénmegkötés természetalapú megoldásokkal és high-tech eszközökkel).

AZ ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) Párizsi Megállapodással kompatibilis forgatókönyvei rendkívül érzékenyek a klímatervek időkeretének, célszámainak és hatókörének meghatározására és ezek esetleges változásaira. Ha például megváltoztatjuk a kibocsátás-csökkentő és szénelnyelő megoldások arányát, akkor – az üvegházhatású gázok különböző légköri tartózkodási ideje miatt – a hőmérséklet csak később és magasabban tetőzhet.

Nemcsak az országoknál, de a vállalatoknál és szervezeteknél is nagy a változatosság a klímacélok hatókörét illetően. Vannak olyanok, akik csak a közvetlen tevékenységükből eredő kibocsátásokra fogalmaznak meg célokat, míg mások a teljes értékláncukra kiterjesztik a szénlábnyom elszámolását. Például az IKEA svéd bútoróriás nettó zéró célja a teljes ellátási lánc összes kibocsátására vonatkozik. Ilyet fogalmazott meg a Microsoft is, továbbá 2050-re az 1975-ös alapítás óta kibocsátott összes szén-dioxid semlegesítését is tervezi.

Ezzel szemben a több mint 500 európai repülőteret képviselő ACI Europe 2050-re csak nettó nulla szén-dioxid célt tűzött ki, ráadásul az csak az épületekre és a földi kiszolgálásra vonatkozik, nem a repülőgépek kibocsátására. Így ez a cél az ezen repülőtereken áthaladó összes légiközlekedés kibocsátásának csupán 2%-át érinti.

A nettó nulla mögötti logika egyszerű: a világ minden országának minden szektorában átlagosan nettó nulla kibocsátást kell elérni. Bizonyos szektorokban viszonylag egyszerű közel nullára csökkenteni a kibocsátásokat (pl. áramtermelés, autók, épületek), de más területeken – mint a légi közlekedés, a mezőgazdaság és a nehézipar számos ága – erre szinte kilátás sincs a közeljövőben. Ezért ezeket a „maradék kibocsátásokat” el kell távolítani a légkörből, így teljesítve az átlagosan nettó nulla kibocsátást.

Ez több okból is veszélyes. A légköri többlet szén-dioxid eltávolítására fejlesztett technológiák még gyerekcipőben járnak, és számos kérdés nem tisztázott költséghatékonyságuk és környezeti-társadalmi hatásaik kapcsán. A természetalapú megoldások (pl. újraerdősítés) a szénmegkötésen túl számos egyéb hasznot is hoznak, azonban a felskálázásnak határai vannak és a globális felmelegedés fokozódásával a szárazföldi bioszféra akár nettó szénkibocsátóvá válhat, így ez a megoldás nem működne tovább.

A kibocsátások kiváltására vásárolt ún. „offset” karbonkreditek túlzott és nem megfelelő használata szintén gyengíti a nettó nulla célokat. A karbonkreditek vásárlásával szénelnyelő vagy tiszta energia projektbe fektet az ország vagy cég, így költséghatékonyan semlegesítve a saját karbonlábnyomát. Ugyanakkor, ha túl olcsón és feltételek nélkül beszerezhetők ezek a kreditek, akkor a szereplők nem érdekeltek saját kibocsátásaik tényleges csökkentésében, és ezzel könnyen halogathatják tevékenységük tényleges dekarbonizációját.

Például a fosszilis óriás Shell nemrég hozta nyilvánosságra legújabb, „gyorsított” nettó nulla tervét 2050-ig. Ebben azt állítják, hogy 2030-ig évente 120 millió tonnányi szén-dioxidot vonnának ki a légkörből természetalapú offset kreditek segítségével. Azonban környezeti szervezetek felhívták a figyelmet, hogy ez a cél irreális, hiszen meghaladja a jelenleg globálisan elérhető összes offset kreditet, és nagymértékben ma még csak fejlesztési fázisban lévő technológiákra támaszkodik.

A téma kapcsán Simon Lewis, a University College London professzora hangsúlyozta, hogy karbon-elszámolási trükkökkel nem lehet megoldani a klímaválságot, ezért átláthatóbb és szigorúbb szabályokat kell kidolgozni. A negatív kibocsátás és offset megoldásokra mindenképp szükség van, de csak erősen korlátolt mértékben, elsősorban azokban a szektorokban, amiket nagyon nehéz dekarbonizálni. A Párizsi Megállapodásban az eddigi globális karbonpiaci mechanizmust új rendszer váltja fel, aminek a kidolgozása – nem véletlenül – a nemzetközi klímatárgyalások egyik legkeményebb diója.

A Nature tanulmány szerint a nettó nulla célok hitelességének növeléséhez az eszközök és tervek tisztázásán túl az országoknak igazságos mértékű hozzájárulást kell vállalniuk a globális „nettó nulla” teljesítésében. Mivel az összes ország kibocsátásának átlagosan kell nettó nullára kijönnie, így ha egy ország például 2065-re tűzi ki a klímasemlegességet, azzal egyben elvárja, hogy az összes többi ország a globális átlagnál, vagyis 2050-nél hamarabb érje el ugyanazt – ami nem feltétlen igazságos.

Ezért kulcsfontosságú a terhek megfelelő megosztása. A fejlett országoknak gazdasági erejüknél és történelmi felelősségüknél fogva, nagyobb mértékben kellene hozzájárulnia a közös kibocsátás-csökkentési célokhoz. Az uniós klímatörvény konkrét megvalósítási tervezete 2021 első felére várható, ebben még lenne lehetőség ambiciózusabb politikák megfogalmazására. Magyarország számára is adott a lehetőség korábbi terveinek felülvizsgálatára és célszámainak emelésére. A Nature tanulmány szerzői egy ellenőrzőlistát is összeállítottak, aminek segítségével a nettó zéró célok és tervek ellenőrizhetők és a fontos részletek tisztázhatók.

Hiába a hangzatos nettó nulla célok, a legfrissebb nemzetileg meghatározott hozzájárulásokat (NDC) elemző ENSZ jelentés szerint az eddigi hivatalos vállalások alapján az országok együttes kibocsátása mindössze 0,5%-kal lenne alacsonyabb 2030-ban 2010-hez képest. Ez nagyon messze van a 45%-os csökkentéstől, ami az IPCC szerint a veszélyes mértékű 1,5 °C-os melegedés elkerüléséhez elengedhetetlen.

Bár az EU viszonylag korán bejelentette, hogy 2050-re klímasemlegességet kíván elérni, a Climate Action Tracker elemzése szerint az ehhez igazított új, 2030-as célszám (legalább 55%-os csökkentés az 1990-es szinthez képest) nem elég ahhoz, hogy az EU vállalása a Párizsi Megállapodással kompatibilis legyen. Ahhoz, hogy az EU igazságosan kivegye részét a globális közös célból, 2030-ig legalább 58-70%-os kibocsátás-csökkentésre lenne szükség, emellett pénzügyi támogatással kellene segítenie az EU-n kívüli szegényebb országok klímavédelmi intézkedéseit.

Az EU ambiciózusabb 55%-os klímacélját 2020 decemberében fogadták el hosszas tárgyalások után. Ezt a blokknak együttesen kell elérnie, tehát az egyes országok kibocsátás-csökkentési céljai eltérhetnek, az 55%-hoz képest lehetnek alul- és fölülteljesítők is. Ennek megfelelően minden tagállamnak felül kell vizsgálnia eddigi vállalásait, és az új célokhoz kell igazítania klímavédelmi terveit. Magyarország számára a nettó nulla ígérete egyben hatalmas lehetőség is. Megragadva a dekarbonizációban és zöld gazdasági megújulásban rejlő lehetőségeket az EU élbolyához tartozhatnánk.

Bart István elemzése szerint az 1990-es bázisévhez képest legalább 55%-os kibocsátás-csökkentési célt kellene meghatároznunk 2030-ra (jelenleg a hatályos klímatörvény 40%-ot céloz). Erre képesek is lennénk, ugyanis számos kiaknázatlan kibocsátás-csökkentési lehetőségünk van mind az energiahatékonyság, mind a megújulók terén. Magyarország az elkövetkezendő években hatalmas pénzösszeget hívhat le az EU Helyreállítási és Ellenálló Képességi Eszközéből (RRF) a rendes uniós költségvetési kereten túlmenően is. Ezeknek a forrásoknak a célzott és hatékony felhasználásával hazánk példát mutatva csökkenthetné kibocsátásait a közösségen belül.