Kettes Asztal: egy hely, ahol mindig szívesen látnak, ha egyedül érzed magad péntek este
„Mindannyian kerülhetünk és kerülünk olyan helyzetbe, hogy pont akkor nincs körülöttünk senki, amikor a legmagányosabbak érezzük magunkat – mert a barátaink nagyon elfoglaltak, vagy gyereket nevelnek, vagy a kettő kombinációja. A családtagoknak megvan a maguk élete, éppen nincs párunk, és azon kapjuk magunkat, hogy itt a péntek este, vége a munkának, de nincs kivel beszélgetni. Marad a Netflix, a különféle netes felületek bámulása.”
Előképei között szerepelt egy hasonló, nagy-britanniai kezdeményezés is, aminek lényege, hogy padokat jelölnek ki, így segítve az elmagányosodott emberek visszailleszkedését a társadalomba. Ezekre szintén bárki leülhet, a beszélgetőtársak pedig közösségi alapon szerveződnek, jórészt a környéken élők közül.
Mint az ötletgazda mondja, sokan szégyelljük az egyedüllét állapotát, arra gondolva, biztosan velünk van valami probléma, ezért nem kellünk senkinek. Pedig ez mindenkivel megtörténhet, és általában meg is történik valamikor az élete során. Ő pedig szeretett volna segíteni azoknak, akik épp ebben a cipőben járnak.
„Meglepő, hogy ekkora igény van erre”
Az elhatározást tett követte: helyszínnek kiválasztotta a Vígszínház mellett található KINO kávézót – mivel a közelben lakik, a tulajdonost is jól ismeri, ráadásul itt sört és kávét egyaránt lehet kapni –, majd meghirdette a Facebook-oldalán, mit talált ki.
Elmondása szerint őt magát is meglepte, milyen hamar mennyire népszerű lett a kezdeményezés: az eddigi 7 alkalom mindegyikére eljött legalább egy ember, de arra is volt példa, hogy egy 7-8 fős társaság verődött össze spontán módon, akikkel a hely 11 órai zárása után egy másik kocsmában folytatták az estét.
„Egyelőre főleg távolabbi Facebook-ismerősök jönnek, sokukon meg is lepődöm: azt gondolnám róluk, nincsenek olyan élethelyzetben, hogy péntek este az én társaságom legyen az egyetlen opciójuk” – meséli.
Bár András mindenkinek örül, arra azért figyel, hogy az eredeti célkitűzés ne sérüljön. Amikor például egy kisebb csapat közeli barátja állított be váratlanul, őket megkérte, hogy üljenek át inkább egy másik asztalhoz, mert ezek az esték nem arról szólnak, mint egy tipikus haveri sörözés.
Szintén alapelve, hogy nem keveredik randiszituációba. Bár állítása szerint több nő fordul meg az asztalánál, mint férfi, és olyan is volt már, aki elkezdett flörtölni vele, ezt udvariasan visszautasította.
„Amint megjelenik a nemiség egy viszonyrendszerben, azonnal eltolódnak a hangsúlyok, elindul a játszmázás, és már nem a mondanivaló lesz a lényeg. Én pedig tényleg csak beszélgetni szeretnék, csajozásra találok más platformot, ha arra van igényem.”
Azt is kikötötte az időközben létrehozott nyilvános Facebook-oldalon, hogy akinek komoly lelki problémája, depressziója van, az ne tőle várjon megoldást, hanem inkább forduljon szakemberhez.
Különösen emlékezetes volt számára, amikor az egyik régi barátja, akivel egy ideje eltávolodtak egymástól, teljesen véletlenül meglátta a kirakaton keresztül, ahogy ott ül, és csatlakozott hozzájuk. Utána pedig hajnalig tartó kocsmázás és egymásnak örülés következett.
András december vége óta egyetlen péntek estét sem hagyott ki, bár arra már volt példa, hogy erős kísértést érzett, hogy otthon maradjon. De végül mindig arra jutott, hogy ez nem lenne korrekt azokkal szemben, akik pont azon az estén néznének be.
Minden alkalommal vele van Potter nevű kutyája is, aki rendszerint az asztal alatt alszik, de amint megváltozik a „falka” nagysága, tehát valaki megérkezik vagy távozik az asztaltól, előjönnek a terelő ösztönei és azonnal ugatni kezd. Ezt leszámítva teljesen békés, ráadásul abban is segít, hogy aki az elején feszélyezve érzi magát a szokatlan helyzet miatt, könnyebben feloldódjon.
„Ha ennyit vissza tudok adni az univerzumnak, már megéri”
András azt meséli, nagyon különböző emberek ülnek le az asztalához, mindenféle háttérrel. Szerinte mindenkiben van valamilyen érdekes történet, csak elő kell hozni belőle. „Nagyon szeretem látni, ahogy leolvad róluk a páncél, és elkezdenek kinyílni, kommunikatívvá válni” – teszi hozzá.
Arra is igyekszik figyelni, hogy azt se mutassa ki látványosan, ha valakinek a mondanivalója nem köti le annyira. Ilyenkor igyekszik a megfelelő pillanatban bedobni egy másik témát, de szerencsére azért inkább az ellenkezőjére van sok példa.
Mivel András újságíróként dolgozik, adja magát a kérdés, ihletett-e már sztorit olyasmi, amit valamelyik beszélgetőtársától hallott. Erre azt feleli, hogy inkább igyekszik figyelni rá, hogy ne folyjon egybe a kettő, de elképzelhető, hogy lesz kivétel.
Néhány hete például hosszú eszmecserét folytatott valakivel arról, vajon a bűnözés hajlam vagy szocializáció kérdése. A vita olyan vehemensre sikerült, hogy még a szomszéd asztaloktól is hozzászóltak, így elképzelhetőnek tartja, hogy feldolgozza majd podcast formájában is.
És hogy mi a terv hosszabb távon a Kettes Asztallal? András a legjobban annak örülne, ha mások is követnék a példáját és hasonló alkalmakat hirdetnének meg, akár heti rendszerességgel, akár ritkábban.
Ami pedig a saját jövőjét illeti, így összegez: „Ez egy nagyon kis méretű kezdeményezés, de arra gondoltam, hogy ha ennyit is vissza tudok adni az univerzumnak, már megéri csinálni.”
