KÉK HÍREK
A Rovatból

Interneten keresztül képezhették ki a magyar iszlamista fiatalt, aki terrortámadásra készülhetett

A kedden elfogott 21 éves férfi csőbombás és tömegbe hajtásos támadásra készülhetett a gyanú szerint.


Az interneten keresztül, gyakorlatilag távoktatás keretein belül készítethették fel a robbantásra készülő magyar iszlamista férfit – mondta Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő az ATV Start című műsorában.

Korábban mi is írtunk arról, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai elfogtak egy Kecskeméten élő 21 éves, magát iszlamistának valló férfit, aki az eddig megjelent hírek szerint a budapesti rendezésű futball Eb-n akart merényletet elkövetni.

Tarjányi kiemelte:

ezzel megvan az első, az Iszlám Államnak hűségesküt tett magyar állampolgár, aki az eddigi információk szerint nem harcolt az érintett övezetekben, valamilyen módon mégis felvette a kapcsolatot a terrorszervezettel és normál környezetben radikalizálódott.

A szakértő szerint az olyan iszlamista szervezetek, mint az Iszlám Állam vagy az al-Kaida megoldották, hogy az interneten keresztül is képesek legyenek a toborzásra, ez történhetett Magyarországon is.

Az elfogott férfi csőbombás és tömegbe hajtásos támadásra készülhetett.

Tarjányi szerint kifejezetten fiatalokat, tanulókat szerveznek be. Az Iszlám Állam kiképzőivel nem egyszerű felvenni a kapcsolatot, a kiképzés csak azt követően kezdődhet meg, hogy kialakult a bizalom.

Az Iszlám Állammal való együttműködésnek súlyos büntetőjogi következményei vannak, a szakértő szerint ezt ki is használják a terrorszervezet tagjai. Ha valaki kihátrálna, sokszor azzal fenyegetnek, hogy szivárogtatnak az adott személyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy brit férfi megölte barátját egy erzsébetvárosi albérletben, majd a holttestet végighúzta a folyosón
A két brit férfi bulizni érkezett Budapestre, de az este tragédiába torkollott. A veszekedés után késsel végzett 28 éves társával az elkövető.


Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.

A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.

A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.

A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Mellényzsebből fizette ki a közel félmilliós büntetést az ötvöskónyi gyorshajtó
A 27 éves kutasi sofőrt Ötvöskónyiban mérték be. 126 km/órával ment lakott területen belül.


Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.

A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.

Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.

A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorshajtás miatt 50 ezer forint közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot is kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Kiugrott a mozgó vonat ablakán egy gyerek Borsodban – mentőhelikoptert kellett hívni hozzá
Saját szemükkel láthatták az arra járók, hogy egy kisfiú kiveti magát a mozgó szerelvény ablakán. A jegyellenőr elől akart elmenekülni.


A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.

A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.

A mozgó vonatból kiugorva súlyosan megsérülhetett, mert a portál szerint a rendőrök mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.

A tájékoztatás szerint a balesetet szenvedett gyermek 14 évnél fiatalabb, így nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a fiú bliccelés gyanú miatt menekült volna a kalauz elől. Jegyvizsgáló nem szándékozott elkérni a fiú jegyét, hiszen 14 évnél fiatalabbnak látta, az ilyen korú utasaink pedig a MÁV-csoport járatain díjmentesen utazhatnak – tette hozzá a MÁV.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Hatalmas lángokkal égett egy új csarnok, amit két hét múlva adtak volna át Mezőhegyesen
A városban mindenhol erős füstszag terjengett. A kár hatalmas, a cég épp a megnyitóra készült, nemrég készültek el a beruházással.


Hatalmas lángokkal és füsttel égett hétfő este az új csarnok Mezőhegyesen. A helyiek szerint erős a füstszag terjengett a városban. Két hét múlva adták volna át az új, 1800 nm-es épületegyüttest, ahol 2000 nm raklap is leégett. Az oltásban hatvan tűzoltó vett részt.

Egy kertészeti és öntözés technikai cég telephelye gyulladt ki. Az árukészlet nagy része elpusztult a lángokban.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: