Hiába csökkent tavaly a kibocsátás, a felmelegedés folytatódott
A lenti ábra a globális szénciklus egyszerűsített sémája. Ha a szén összmennyiségét nézzük, ahhoz képest természetesen elhanyagolható az antropogén hatás – de figyeljük csak meg az egyes tározók közti kicserélődést, máris változik a kép: ezekkel az értékekkel ugyanis már összevethető az emberiség hozzájárulása.
A tározókban tárolt szén tömege (PgC = GtC = 1015 gramm szén), valamint a köztük zajló éves kicserélődés (PgC/év). A fekete számok az 1750 körüli – vagyis az iparosodás előtti – időszakra becsült értékek, míg a pirosak a 2000–2009 időszak átlagolt éves antropogén hozzájárulásai. Forrás: IPCC AR5 WG1
A fürdőkádas példára visszatérve, a szén-dioxid koncentráció emelkedése ennél egy fokkal bonyolultabb: bár a leginkább meghatározó az emberiség kibocsátásának nagysága, az egyes évek átlagos növekedési mértéke eltér, melyben a kibocsátások mellett szerepet játszik az elnyelőképességet befolyásoló éghajlati változékonyság is. Például 2015-ről 2016-ra rekord mértékben, 3,39 ppm-mel nőtt a koncentráció, részben az El Niño-nak köszönhetően, mely a trópusokon szárazságot okozott, így a növényzet a szokásosnál kevesebb karbont vett fel (a kibocsátások mintegy 50%-a helyett annak csak kb. 30%-át). Vagyis, a kibocsátások mellett fontos a nyelők szerepe is abban, évről évre mi is történik a légköri koncentrációval. (Ismét a fürdőkádas példával élve: valamennyit az is változik, hogy a lefolyó áteresztőképessége mekkora, egy adott évben mennyi szén-dioxidot képesek a természetes nyelők megkötni).
A rekord mértékű kibocsátás-csökkenésnek lehet és kell is örülni, azonban ahogy azt elértük, túl sok negatív tényezővel járt, és ezért nem fenntartható. A világjárvány miatt már majdnem három millióan vesztették életüket, a gazdaságok mélyrepülésben vannak, emberek százmillióinak vált bizonytalanná az egzisztenciája, a társadalmak tűrőképességük határait feszegetik.
Egyesek pont a 2020-as csökkenésen keresztül kívánták relativizálni az emberiség hatását bolygónk éghajlatára, azt hozva fel példának, hogy egy ilyen rekord méretű bezuhanás is kevés a klímaváltozás mérsékléséhez, tehát nem is az emberi tevékenység hajtja a globális felmelegedést. Ennek pont az ellenkezője igaz. A COVID és annak összes negatív következménye rámutatott arra, hogy van lehetőség jelentős kibocsátás-csökkentésre, azonban azt máshogyan kell elérnünk.
Hosszú távon nem a világ leállása és bezárkózása a megoldás, mert a korlátozások után – vágyva a korábbi „normális” életre – a kibocsátások még erősebben fognak növekedni, ahogy ezt Kína példája már mutatja. Az éghajlatváltozás mérséklése globális, rendszerszintű változtatásokkal képzelhető el, amihez meg kell nyerni a társadalmak támogatását. Ehhez a politikai-gazdasági döntéshozóknak olyan valódi és hatékony kibocsátás-csökkentési terveket kellene bemutatniuk az év végén esedékes glasgow-i klímakonferencián, amik egyelőre nincsenek kilátásban.
Ahogy az ENSZ Biodiverzitással és Ökoszisztéma Szolgáltatásokkal kapcsolatos Kormányközi Platform (IPBES) jelentése is rámutatott: sokkal jobban tudnánk kezelni a jövő világjárványait, ha a megfékezés helyett nagyobb hangsúlyt fektetnénk a megelőzésre. Ugyanez érvényes a globális felmelegedésre is.
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!