JÖVŐ
A Rovatból

Hiába az új jogszabály, a műanyag ételesdobozok még jó ideig velünk maradnak

Sőt, másfél évig még a szórakozóhelyeken használt söröspoharak is megengedettek. De már elindult néhány kezdeményezés, ami alternatívát nyújthat.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. július 01.


Link másolása

Életbe lépett július 1-jén az egyszer használatos műanyagokat tiltó rendelet, aminek értelmében többféle terméket is kivezetnek. Nem lehet használni mostantól egyszer használatos evőeszközöket és tányérokat, műanyag szívószálakat, fülpiszkálókat, keverőpálcákat, valamint a léggömbök műanyag pálcikáit sem. Szintén betiltják az expandált polisztirol (közismertebb nevén hungarocell) ételesdobozt és poharakat.

A bevásárláskor használt nejlonzacskók esetében pedig részleges forgalomba hozatali tiltással és a díjtétel növelésével szeretnék csökkenteni a felhasználást: a termékdíj a 33-szorosára nő, 57 forint/kg-ról 1900 forint/kg-ra.

A fentiek jól hangzanak, azonban közel sincs szó arról, hogy mostantól egyáltalán nem találkozhatunk egyszer használatos műanyagokkal a vendéglátásban.

Először is fontos megjegyezni, hogy a műanyagpoharak esetében a tilalmat másfél évvel kitolták, tehát aki elmegy egy szórakozóhelyre vagy fesztiválra, 2024. januárjáig még továbbra is kaphatja eldobható pohárban a sörét vagy fröccsét.

Szerencsére egyre többen állnak át betétdíjas repoharakra, de ezzel együtt is akad még jó néhány hely – a nagy fővárosi helyek közül például a Budapest Park vagy az A38 hajó –, ahol ez egyelőre várat magára.

A másik jelentős kivétel, hogy a nem polisztirolból készült elviteles dobozokra sem vonatkozik a most életbelépett jogszabály, tehát ezeket továbbra is lehet használni. Tegyük hozzá, hogy az úgynevezett PLA csomagolóanyagok aránya fokozatosan nő az utóbbi években, és ezek bizonyos körülmények esetén lebomlanak.

A hangsúly azonban az utóbbi félmondaton van, ugyanis ehhez speciális komposztálás kell, még az se elég, ha valaki a kerti komposztálójával próbálkozik. Ilyen üzemből pedig alig néhány épült eddig Magyarországon, így sajnos borítékolható, hogy az elvileg lebomló műanyagok legnagyobb része ugyanúgy szemétként végzi, mint nem lebomló társai.

Mégsem lehet kijelenteni, hogy semmi értelme nincs a használatuknak, mivel az előállításuk is kevésbé károsítja a környezetet. Ugyanakkor abba a hitbe se ringassuk magunkat, hogy a PLA használatával automatikusan környezettudatosak leszünk, hiszen ennek a használt eszközök komposztálása lenne a kulcsa.

A napi menüket házhoz szállító ételfutár cégek jó része pedig még eddig a pontig sem jutott el, ők – nyilván elsősorban anyagi megfontolásból – továbbra is nem lebomló műanyagdobozokat használnak, akár naponta tízezres nagyságrendben.

És említsük meg azt is, hogy a hatályba lépett jogszabály csak az új beszerzéseket tiltotta meg, a meglévő készletek felhasználását nem. Tehát szélsőséges esetben az is előfordulhat, hogy valaki június utolsó napjaiban még gyorsan bevásárolt egy nagyobb mennyiséget a most betiltásra került eszközökből, így még jó ideig a felhalmozott készleteit szórja ki.

Mit lehet akkor tenni?

Bár a most életbelépett törvény iránya jó, még hosszú utat kell megtennünk addig, amíg tényleg eltűnnek az egyszer használatos műanyagok a mindennapi életünkből.

A hangsúlyt ezért sokkal inkább a szemléletformálásra kellene helyezni: a fő cél nem az, hogy az egyik fajta egyszer használatos műanyagról egy másik fajtára álljunk át, sokkal inkább az, hogy az újratölthető, illetve elmosható poharak és edények nyerjenek teret.

A fentebb már említett repoharak jó megoldást jelentenek, több népszerű szórakozóhely, például a Kobuci Kert és a Gólya, illetve a fesztiválok nagyobbik része már évekkel ezelőtt átállt ezeknek a használatára.

Ami az ételesdobozokat illeti, adná magát, hogy otthonról magunkkal vitt dobozokba kérjük az elvitelre vásárolt ételt. Ez ugyanakkor élelmiszerbiztonsági okok miatt jó ideje tilos: hiába bizonygatjuk, hogy alaposan elmostuk az edényt, a helyek egyszerűen nem vállalják azt a kockázatot – sőt, nem is szabad nekik –, hogy mégis bejusson valamilyen kórokozó a konyhájukba.

Az ellen persze aligha lehet kifogásuk, ha a helyben fogyasztott ételünk maradékát pakoljuk be az asztalnál ülve a magunkkal hozott dobozba, az eleve elviteles rendeléseken ez azonban nem segít.

Megoldás lehet viszont a tavaly novemberben indult RAKUN dobozközösség módszere. Ennek lényege, hogy fix (5-800 forintos) havidíjért bérelhetsz magadnak egy vagy több dobozt, majd miután letöltöttél egy appot, az elfogadóhelyeken elég egy QR kódot felmutatnod, és újrafelhasználható RAKUN dobozban kapod az ételedet.

Ezt utána elég elöblítened, majd a következő vásárláskor leadnod az elfogadóhelyen, és az újabb adag ételedet már egy tiszta dobozban kapod.

Egyelőre országszerte 57 elfogadóhelyet tartanak nyilván, ezek nagy része Budapesten található, IDE KATTINTVA böngészheted őket térképen.

A projekt még gyerekcipőben jár, de az ötletgazdák elmondása szerint már most közel 2000 egyszer használatos dobozt tudtak megspórolni vele. Partnereik száma pedig dinamikusan nő, így remélhetőleg idővel még tovább javulnak az arányok, akár nekik, akár más hasonló kezdeményezéseknek köszönhetően.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Itt a világvége? – Egyre gyorsuló antarktiszi szuperörvény okozhatja majd
A Földön egyedülálló cirkumpoláris áramlat miatt rengeteg tengeri jég olvadhat fel a jövőben. Emiatt jócskán megemelkedhet a tengerek vízszintje.

Link másolása

Rekordsebességgel olvaszthat fel több ezer kilométernyi tengeri jeget az antarktiszi szuperörvény, írja a Daily Star. A cirkumpoláris áramlat a Földön egyedülállónak számít, mivel mind a 360 hosszúsági körön áthalad az Antarktisz körül. Ezért a tudósok „a bolygó legnagyobb és leggyorsabb áramlatának” is nevezik.

Az örvény most minden eddiginél nagyobb sebességgel halad, és úgy tűnik, hogy több tengeri jeget pusztít el, mint 14 millió éves történelme során bármikor. Egy negyven fős tudóscsoport arra jutott, hogy ez rossz hír az emberiség számára, mert az olvadó jég miatt jelentősen megemelkedhet a tengerek szintje, és a Holnapután című filmben látottakhoz hasonlóan jeges víz áraszthatja el a szárazföld egy részét.

A szuperörvényről néhány hete még azt mondta a lapnak egy időjárási szakértő, hogy februárban egy hirtelen sztratoszférikus felmelegedés blokkolhatta az áramlatot, ami így gyakorlatilag leállhatott.

A mostani tanulmány vezető szerzője szerint azonban ez nem így történt. Dr. Frank Lamy a lapnak elmondta, hogy a jelentős mennyiségű tengeri jég elvesztése a dél felé irányuló fokozott hőszállításnak tulajdonítható. Ennek köszönhetően több meleg víz éri el az Antarktisz jégtakarójának peremét, ami gyorsítja az olvadást.

Az áramlat működését ebben az angol nyelvű videóban magyarázzák el részletesen:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: