EGÉSZSÉG
A Rovatból

„Ha valakitől azt hallod, hogy minden exe őrült, érdemes elgondolkodnod, hogy mibe őrültek bele” – Interjú Bánki György pszichiáterrel

Divat mostanában a narcisztikus jelző. Az elismert pszichiáter többek közt arról mesél, miként működik ez a személyiségzavar.


A Nyírő Gyula-díjas alapmű, A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról szerzője, a téma egyik leghitelesebb szakértője arról mesélt, hogyan ismerhetjük fel a narcisztikust, ő hogyan éli meg saját magát, és milyen megküzdési módjai vannak az emberi kapcsolatokban.

– Ha egy laikusnak kellene elmagyaráznod, ki a narcisztikus személyiségzavaros – ez a könyved központi témája is – hogyan írnád le az ilyen típusú személyiséget? Melyek lennének azok az úgynevezett red flagek, azaz piros jelzőlámpák, amelyek figyelmeztethetik az illetőt, hogy egy narcisztikussal találkozott?

– A kóros narcizmus nem olyan triviális dolog, hogy rögtön kiszúrod a vörös zászlócskáit. Kétfelől is vizsgálhatjuk a kérdést. A figyelmeztető jeleknek tűnő viselkedésformák félrevezetőek is lehetnek. Például súlyos letörtség vagy krízisállapot is állhat mögöttük, mert ilyenkor a másik nem a megszokott érettsége szintjén működik.

Vannak viszont vészjelek, amiket a módszeresen bántalmazó személyek produkálnak, akik hosszú távon érzelmileg meglophatnak, önérzetünkben meggyengíthetnek minket. Viszont eleinte olyasmi jót ígérnek, amit addig senki más nem kínált nekünk.

Így az ebből kilógó, ellentétes élményeket megpróbálhatjuk kirekeszteni az érzékelésünkből. Szóval néha túl-, néha alulértékeljük az ilyen figyelmeztető jeleket. Érdemes elmondani, hogy nem minden narcisztikus számít bántalmazónak. A narcisztikus legtöbbször nem bánt, amíg nem veszélyezteted a kiemelt státuszát, vagy amíg nem kerülsz vele szoros kapcsolatba. Amikor a személyiségzavarokat, mondjuk a kóros narcizmust megpróbáljuk körvonalazni, az fejtörést okoz. Valójában arra vagyunk csak képesek, hogy egy sokdimenziós koordinátarendszerben bizonyos erős vonások sűrűsödési pontjainak adunk egy többé-kevésbé kielégítő nevet. De sok az átmenet, a fokozat, a személyiségzavarok gyakran keverednek – az emberi személyiség rettentően bonyolult. Vannak diagnosztikai rendszerek, melyek leírják a kóros narcizmust, de nem tartalmazzák azt, hogy te az ebédlőasztalnál hogyan ismerd fel, vagy hogy miért működik így valaki. Attól is bonyolult a dolog, hogy a narcisztikusok jelentős része a lelke mélyén őrzi ezt a titkot, igyekszik csak a fantázia szintjén nagyzolni.

– Tehát nem egy kirívóan "menőző" figura feltétlenül a narcisztikus.

– Nem evidens, hogy az extravagáns ember a narcisztikus. Óvatosan kell bánnunk a megfigyeléseinkkel, mert nem mindig adja ki a valós tudást.

Amúgy meg szeretünk diagnosztizálni. Újabban nem úgy pletykálunk, hogy „nahát, ez a pernahajder...”, hanem pszichológiai címkéket használunk mások kibeszélésére.

- Mik azok a jellegzetességek, melyek egy narcisztikust jellemeznek, ha közel kerülünk hozzá?

– Ha vonás-szinten nézzük, többek között az a narcisztikus, aki különlegesnek hiszi magát, különleges bánásmódot igényel.

– Különlegesnek hiszi, vagy annak akarja hinni, vagy már eljutott odáig, hogy már el is hiszi magáról, hogy több, mint mások?

– Vannak fokozatok, például hogy mennyire és mindig érzi-e. Ahogy említettem, van, hogy a nagyzolás csak a lelke mélyén van jelen. A nagyon introvertált emberek egy részének súlyos narcisztikus sérülései vannak. A narcisztikusak, ha a nagyzásossághoz kívülről nem tudnak támogatást szerezni, fantáziálni kezdenek róla. Ideális szerelemről, nagy vagyonról, presztízsről, hatalomról, elismerésről álmodoznak. Ha a narcisztikus tehetséges, ki tud tűnni, és konstruktív forrást is találhat a túlzó fontosságának.

–Empátiára képes a narcisztikus?

– Kognitív empátiája van, tehát sokszor az van, hogy érti, hogy másban mi zajlik, ha nem érintett, és nem az ő bőrére megy a dolog. A közeli kapcsolataiban viszont az empátia könnyen felfüggesztődik. Fontosabb az igaza, a kiemeltsége, az előnye, a sikere, a hiúsága, mint a másik érzései.

Kizsákmányoló, manipulatív, és ami még fontos: irigy. Ez nem mindig derül ki, de irigyli, ha másnak valamije van, ami neki nincs. Féltékeny. Azt a metaforát használjuk erre, hogy ha valaki kap egy szelet tortát, ő úgy éli meg, hogy tőle vették el.

Mi ezt néha csak közvetetten tapasztaljuk: azt látjuk, hogy frusztrált vagy elcsendesedett, és érezzük, hogy valami gondja van. Neki nem jó, ha a másik jobban van, mint ő. A szeretet képessége lenne az, amikor a frusztrációt felülírhatja annak az öröme, hogy másnak jó.

– Ez az érzés tudatos náluk?

– Egyénenként változó. Ha valaki már járt terápiába, vagy önreflektív, akkor tudhat róla, hogy ő így működik. De vannak olyanok is, akik ilyenkor csak nyersen leértékelik a másikat, a személyét, a sikerét. Ha hazajön az asszony és elmondja, kapott egy Michelin-csillagot, erre a narcisztikus férj valószínűleg annyit mormog: „Mosogatni kéne előbb megtanulni”.

– Vagy azt mondja: „Csak egyet kaptál?”

– Igen. Ez valójában irigység és düh.

- Mi a lényegi különbség a narcisztikus, a szociopata és a pszichopata között? Egyszer olvastam egy találó hasonlatot: a narcisztikus, ha elgázol valakit, kiszáll és ráfogja, hogy a másik miatt volt, a szociopata le is üvölti a másik fejét és továbbhajt, a pszichopata pedig csak egyszerűen cserbenhagyásos gázoló, és még akár káröröm is van benne.

– A motiváció a lényeg. Ha valakinek, mint amilyen a narcisztikus, a róla kialakult kép a fontos, akkor azzal lesz elfoglalva.

Ha elcsap egy biciklistát, akkor a biciklista lesz a felelős. Muszáj makulátlannak lennie, és ehhez alakítja a valóságot, akár az emlékeit is.

A legnagyszerűbb könyv a narcizmusról kétértelmű és már önmagában szórakoztató cím, mert az a mögöttes ironikus üzenete: én vagyok a legjobb, mint narcisztikus. Maga a könyv pedig tényleg a nagyszerű és átfogó, alapos munka.

– Amikor a kiadóval először beszéltünk a könyvről, és kitaláltam a címet, annyira megörültem, hogy utána egy évig nem írtam semmit. Tudtam, hogy van bennem ez a könyv, de nehéz volt beilleszteni a munkával teli életbe. Valóban, a cím egyszerre figyelemfelkeltő és ironikus. Fel is lőttem vele a mércét magamnak.

– Mennyi ideig írtad?

– Mivel nem író vagyok, ezért a hétvégék és szabadságok alatt írtam. Így aztán három-négy év volt.

– Kanyarodjunk vissza oda, mit észlel a másik, ha egy narcisztikussal közelebbi kapcsolatba kerül.

– Néha csak fura érzéseink és megérzéseink vannak. Ezek lehetnek pozitívak is, hiszen a narcisztikus eleinte szeretne jóban lenni a másikkal, azzal, akit értékesnek tart és idealizálni tud. Egy csodálatos barátot, társat, tükörképet keres, s amíg így tudja látni, addig felmagasztal, tűz ég a szemében, szépeket gondol rólad.

Olyan érzéseid támadhatnak, hogy ez egy csodálatos kapcsolat, lelki társak vagytok, megvan, ami az egész eddigi életedből hiányzott. Ami nem jelenti azt, hogy nincsenek ennek ellentmondó érzéseid is egyben,

csak a korai fázisban elhessegeted. Ha valaki három hét ismeretséget követően a jövőt tervezi veled, az fura, de magával is sodorhat. Egy pofás szerelemhez is kell idealizálni a másikat, de annak van egy vállalható szintje, míg a narcisztikus kapcsolódásban egy nyers, primitív idealizációról van szó. Mellékíze van. Néha csak a környezet veszi észre, néha mi magunk is: a „sose volt ilyen jó” érzés gyanús lehet: a speciális, különleges, mindent elsöprő érzések persze léteznek, de a narcisztikussal való kapcsolat kezdetére kifejezetten jellemzőek.

„Túl sok, túl korán”. Ezek a kulcsszavak. A valódi kötődés egy folyamat és egy tanulás is egyben. A heveny idealizáció viszont egy mézes csapda.

Mivel azonban tökéletlen lények vagyunk, előbb-utóbb a narcisztikus is észreveszi valamelyik melléfogásunkat. Mondjuk mesélsz egy filmről, amit te láttál és ő nem, és hirtelen fagyos lesz a hangulat, vagy odaszúr valamit, te pedig nem érted, mi történt. Hiszen tárgyszerűen nem történt semmi, csak fagyi, csók, beszélgetés. De te nem tudod, hogy beleállt egy tüske: ő nem látott egy filmet, amit te láttál – és ez neki megalázottság.

– Épp ezért lehet velük is empatizálni, vagy legalábbis érteni őket.

– Az ilyen helyzetben éppen azért nehéz, mert nem látjuk át, amibe kerültünk. Ha a narcisztikus nem rettegne az alávalóságtól és a szégyentől, elmondhatná, hogy miért változott meg a hangulata. De ahhoz kiszolgáltatottá kéne válnia egy bensőséges kapcsolatban, és ez ijesztő a számára. Lehet megbélyegezni a személyiségzavaros embert, vagy haragudni rá, akár jogosan, de tudnunk kell, hogy ő is elszenved valamit, csak ennek az okát neked tulajdonítja.

A narcizmusban az a rossz, hogy a narcisztikus nem úgy szenved, mint egy depressziós, úgy szenved, hogy a végén te is szenvedni fogsz. Vagy főleg te.

– Elég gyakori, hogy egy narcisztikus egy különlegesen empatikus emberhez vonzódik, mégis kénytelenek vagyunk a könyved szerint is elfogadni, hogy nem tudjuk meggyógyítani őket.

– A párkapcsolat nem lehet terápiája a kóros nárcizmusnak. Viszont a terápia is emberi kapcsolat, ahol nagyon sűrítve, célzottan és specifikusan kell dolgozni a narcisztikussal.

– A praxisodban, gondolom nem olyan egyszerűen találkozol narcisztikusokkal, hogy „szia, narcisztikus vagyok, segíts jobban lennem”.

– Újabban bőven megesik, hogy narcisztikus emberek olvasnak erről és magukra ismernek, de klasszikusan a narcisztikusok nem a személyiségzavaruk miatt keresnek fel, hanem depresszióval, szorongással, teljesítményzavarral, kapcsolati gondokkal, kudarcokkal. Vagy pszichoszomatikus problémákkal, mert nem mernek kapcsolatban lenni a saját lelkükkel, és a testükkel kommunikálnak.

– Robert D. Hare remek könyvében, a Kímélet nélkülben ír róla, hogy a társadalmunkban egyre több a pszichopata, különösen a vezető szférában. A narcisztikusokkal is ez a helyzet?

- Azt gondolom, hogy nem így van, csak többet tudunk, ezért a gond felismerhetőbb. Sőt, ha valamiről tudunk, talán a kelleténél több mindenkiről gondoljuk, hogy az. A harmadik dolog:

a hetvenes évektől mérik Amerikában egyetemistákon és középiskolásokon a narcisztikus tendenciákat, és valóban az az eredmény, hogy a narcisztikus vonások erősebbek.

Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a narcisztikus személyiségzavarosból van több, hanem szólhat arról, hogy bizonyos vonásokat az adott neveltetésben és társadalmi viszonyok között hangsúlyosabban fejlesztünk ki magunkban. A közösségi médiának is van egy húzása.

– A magasvezetők között mennyire erősebbek a narcisztikus tulajdonságok?

– A karizma, az intenzitás, a szorongásmentes működés sok helyütt jól jön. Egy tűzesetnél a pszichopata végre nem unatkozik, a mentés élére tud állni, mert az adrenalin élettelivé teszi. Az igazán magas politikai pozíciót elérő emberek gyakran éretlen személyiségek. Egészséges ember nem akar ekkora hatalmat, nem szeretne ekkora szeletet kontrollálni az életből. Ez egy igazi paradoxon. De a könyvem a hétköznapjaink, mindannyiunk narcizmusáról szól, ezért is szoktam mondani, hogy aki nem ismer valahol magára, az nem is figyelt.

–Mi volt a legfontosabb elhivatott célod egy olyan könyvvel, amiben minden szegmensét megmutattad a narcizmusnak?

– Sima világjobbítás. Többféle célt sűrítettem bele, de alapvetően úgy írtam, és ezt nem rejtettem véka alá, hogy mindannyiunk önbecsülési nehézségeiről írjak. A fókuszban a beteges narcizmus áll, de nem azért, mert olyan sok a narcisztikus, hanem azért, mert

az a viszonylag kevés narcisztikus sok embernek tud komoly szenvedést okozni, miközben ők is szenvednek. És megpróbáltam megmutatni, hogy ez milyen bonyolult. Meg kedvet is szerettem volna csinálni az önismerethez, annak minden nehéz oldalával együtt.

– Rengeteg narcisztikus kapcsolatból szabadulni akaró, vagy szabadult ember csoportja van fenn a Facebookon, többek között angolul. Miért olyan nehéz megszabadulni tőlük és egyáltalán, miért kell "megszabadulni"?

– Igen, a szó pejoratív. Persze van olyan, amikor szabadulni kell. A narcisztikusok tudnak olyanok lenni, mint a drog, mert olyan erős lelki hatást érnek el nálad, kezdetben annyira tükrözik a te legbelső szépségedet és vágyaidat, később meg annyira legyengítenek.

Mivel a narcisztikus az ideális kapcsolatot keresi, elemi szükséglete, hogy idealizáljon, amiről majd azt hiszed, rólad szól. Csak ezt a primitív idealizációt nem lehet fenntartani, és a bukás elkerülhetetlen,

ahogy már beszéltünk róla. Az ő fantáziált és elvárt ideális partnere és te, meg a te valóságod – újra két külön világ lesznek. Vannak kimondottan rosszindulatú emberek is a súlyosan narcisztikusak között, akik szeretnek szenvedést okozni. De alapból inkább az szokott a gond lenni, hogy a kapcsolatban a kötődés szépségét legyőzi az egyik ember felülkerekedésének a vágya. Hiába rossz már, kémiailag is visszavágyunk a korai idillbe. Néha vissza is tér valami belőle, így a kapcsolat harmonikus és rémes ciklusokba torkollik. A remény és az illúzió tart meg, hogy azt a nagyon jót helyreállíthatod, ha ügyes vagy. Pedig lehet, hogy olyan formában sosem létezett.

– Az egészséges felnőtt működésre már a narcisztikus sem ugyanúgy tud reagálni? Ez van jelen a Shame című film egyik jelenetében, amit te is elemzel a könyvedben: amikor Michael Fassbender karaktere kudarcként éli meg a szexet egy szép, kedves nővel szemben.

– Nagyon megijeszti, igen, mert retteg, hogy alulra kerülhet, hiszen valójában nagyon szerencsétlen ember. A narcisztikusnak ugyanakkor valaha voltak, vagy akartak volna lenni érzelmei, csak épp nagyon le vannak döngölve. Átderengenek néha a falakon, olyankor szentimentálissá válnak.

A kóros narcizmus tragikuma az, hogy a lélek érzés nélkül tengődik, és tele van frusztrációval, ürességgel, öngyűlölettel, ellenségességgel…

– A szégyentől való félelemmel...

– Igen, a bukástól való félelem folyton felülírja a szeretet esélyét. Van, akiben feltámad néha a szeretet például a gyerekei vagy az unokái iránt, de az igazi erős és tartós szeretetélmény nincs meg. Ez saját magára is vonatkozik. A narcisztikus a figyelmet ismeri fel, azt hiszi, akkor szeretik, ha érdekes, ha sikeres és ha figyelnek rá.

– Ha én most egy képzelt pszichológiai szakács lennék és szeretnék készíteni egy kisbabából egy narcisztikus embert, mit kéne tennem? Vagyis hogyan "készül" a narcisztikus?

– Nem szabad szeretni, de el kell hitetni vele, hogy szeretem.

– Milyen könnyű!

– A gyengéd, meleg szeretet hiányzik a narcisztikus szüleiből. Figyelem van, törődés van, ellátják, de a „csak önmagáért” való szeretet nincs jelen.

– Tehát a feltétel nélküli szeretet hiányzik.

– Igen. És ahogy nő, egyre frusztrálóbbá válik a szülő számára, mert eltér a gyermek attól, amit a szülője szívesen elvisel. Az egészséges szülő túlnyomóan kibírja és befogadja a gyerek bonyolult és néha kellemetlenségekkel járó szükségleteit. A narcisztikus szülő inkább leszoktatja a gyerekét a saját érzéseiről.

Minden gyerek a szülő szeretetéért küzd. Úgyhogy végül a gyerek lemond a saját átlagos gyermeki létéről. Önmaga ideális változata próbál lenni, hogy védekezzen. De bizalmatlanná válik.

– Olyan, mintha magukban sem bíznának a narcisztikusok.

– Valóban. Nem számítanak jobbra a jövőben, mint ami a múltban történt velük.

– Milyen a klasszikus narcisztikust nevelő anya és apa?

– Az anya túl közel van, de rejtetten a saját igényeit próbálja a gyereken keresztül betölteni. Az apa pedig gyakran távoli, hideg, kritikus, gúnyos, aki a gyerek életében talán nincs igazán jelen. Maga a gyerek, ha nem is tud róla, érzelmileg közben rettenetesen magányos. Ez elég jellegzetes kombináció, de nem az egyetlen, nyilván.

–Te hol látod magad a narcisztikus skálán?

– Szeretem a figyelmet, nem tagadom. Viszont jó kapcsolatban vagyok az érzelmeimmel.

– Változhat-e a narcisztikus, vagy csak terápia körülményei között? A te könyvedet elolvasva változhat?

– Az élet nagyon gazdag, és van olyan, ha valakit nem durván torzított a gyerekkor, hogy sokat tanulhat egy könyvből is. A narcisztikus leginkább terápiában tud fejlődni, finomodni. Szívós, kitartó munkával, amiben fokról-fokra felszivárognak az igazi érzések, és átalakulnak a kóros lelki struktúrák.

Egy férfi azt mondta nekem például, hogy képzeld, múltkor ültem a feleségem mellett, és húsz év után hirtelen azt éreztem, szeretem. És ez óriási siker.

Ezek az érzések jönnek-mennek, de ha már van érzés, és ha megérti, hogy a kapcsolat nem félelmetes, megnyomorító dolog, az nagy eredmény.

– Írtad a könyvben, hogy a narcisztikus kikapcsolt üzemmódban kipiheni a működését, ekkor fordul a függőségeihez. Ahhoz, hogy fenntartsa magáról a látszatot, ki kell pihennie?

– A lekapcsoltságnak az a funkciója, hogy a magányos érzésekkel teli gyerekkor fájdalmai ne fenyegessék – amikor ő nem volt fontos és ki is zsákmányolták –, miközben erre esetleg nem is emlékszik. A lekapcsolt önmegnyugtató vagy önizgató módszerek ennek a fájdalmas élménycsomagnak az elkerülését szolgálják. Ha nincs közönség, akkor fenyeget a rossz érzés. De a kudarcok, szakítások, fájdalmas pillanatok átszakíthatják a védelmet, és súlyos, rövid krízisekbe torkollhatnak. Aztán a narcisztikus mindent elkövet, hogy visszatérjen a bástyákkal védett, grandiózus lelkiállapotába.

– A narcisztikus gyakran "vetít", torzítja a valóságot. Erre is utalsz a könyvben.

– Ha valakitől azt hallod, hogy minden exe őrült, érdemes elgondolkodnod, hogy mibe őrültek bele. A bántalmazottak oldalain a narcisztikusok is ott vannak, mert áldozatként élik meg magukat.

- A narcisztikusban a sérülékeny gyermek erősen jelen van. Belső gyermekkel dolgozol a terápián?

– A gyereket gyógyítjuk a felnőttel szövetségben. De nem könnyű eljutni arra a bizalmi szintre, ahol a gyerek megjelenhet. A párkapcsolatban adódnak pillanatok, amikor a magányos gyermekkel a partner „találkozik”. Ez reménnyel tölti el, mert a narcisztikus rászorulónak és belátóak tűnik. De mivel terápia nélkül a gyerek mély fájdalma számára kibírhatatlan, ezért vissza kell zárnia a ketrecébe, hogy előre nyomuljon újra a grandiózus, pökhendi, elnyomó énje. Te meg nem érted, hova tűnt a másik valaki. Minél erősebben személyiségzavaros valaki, annál izoláltabbak ezek a részei. A terápiában a cél a felnőtt résszel szövetségben lenni és a gyermeket gyógyítani. A felnőttet megerősíteni abban, hogy gyógyítani tudja a belső gyermeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
A Rovatból
„A legtöbb fájdalom miatt nem kell aggódni” – mondja az orvos, majd felsorolja azt az ötöt, ami miatt azonnal mentőt kell hívni
A mindennapi nyavalyák többnyire ártalmatlanok, de létezik öt kivétel, ami azonnali cselekvést igényel. Ezek a piros zászlók, amelyeket soha nem szabad figyelmen kívül hagyni.


Mindenkinek fáj valamije, szinte állandóan. A hátad, a fejed, a mellkasod – mert rosszul aludtál, sokat ittál, vagy csak úgy. A legtöbbször tényleg nem jelent semmit, és az ember nyomja is tovább, mintha mi sem történt volna.

De néha a tested nem csak nyafog, hanem vészjelzést ad le, és ha ezt ignorálod, abból komoly baj lehet.

Egy londoni háziorvos, Dr. Ellie Cannon most összeszedte azt az öt fájdalomtípust, amit soha, semmilyen körülmények között nem szabad félvállról venni. Ahogy ő fogalmaz: „A legtöbb fájdalom miatt nem kell aggódni. A legtöbbet még csak kezelni sem kell. De ritka esetekben valami komoly dolog áll a háttérben, ezért mindig jó, ha az ember képben van, mire kell figyelni.”

Kezdjük a klasszikussal, a mellkasi fájdalommal.

Persze, lehet csak egy kiadós gyomorégés, de ha a fájdalom hirtelen jön, tartós, és több mint 15 percig nem múlik, ráadásul kisugárzik az állkapcsodba vagy a bal karodba, akkor az már nagyon nem a csípős vacsora. Ez a szívinfarktus nagyjelenete lehet. De nem ez az egyetlen életveszélyes forgatókönyv.

Ha a fájdalom éles, és minden lélegzetvétellel vagy köhögéssel rosszabb lesz, az akár tüdőembóliára is utalhat,

ahol egy vérrög elzárja a tüdő vérellátását. Ezt nehézlégzés vagy véres köpet is kísérheti. „Emberek ezrei esnek át szívinfarktuson minden évben, és eleinte észre sem veszik” – mondja Dr. Cannon, hozzátéve, hogy az „embóliák ritkábbak, de azonnal kezelni kell őket.”

A hasi fájdalom is egy trükkös pálya.

Ha a fájdalom a jobb felhasban jelentkezik, és a válladba sugárzik, az az epehólyagod gyulladása lehet, ami kezeletlenül súlyos fertőzésbe csaphat át.

A hullámokban érkező görcsös fájdalom, amit hányás vagy súlyos székrekedés kísér, bélelzáródást jelezhet, amit gyakran csak sürgős műtéttel lehet megoldani.

A nőknek különösen figyelniük kell: az erős, alhasi fájdalom méhen kívüli terhesség jele lehet, ami belső vérzést okozhat. Férfiaknál ugyanez a hirtelen fájdalom a herecsavarodás tünete is lehet, ami, ha nem műtik meg azonnal, a here elhalásához vezet. Dr. Cannon szerint van egy egyszerű ökölszabály: „Ha a hasi fájdalmat valami komoly dolog okozza, a gyötrelem valószínűleg elviselhetetlen lesz. Ha csak enyhén idegesítő, akkor valószínűleg semmi komoly.”

A hátfájás szinte népbetegség,

de van, amikor többről van szó, mint egy rossz mozdulatról. Ha a hátfájás a nemi szervek körüli zsibbadással, frissen kialakult vizelet- vagy székletürítési problémákkal, vagy mindkét láb fájdalmával jár együtt, az a cauda equina szindróma nevű, azonnali beavatkozást igénylő állapot lehet. Itt a gerincoszlop alsó részén lévő idegkötegek nyomás alá kerülnek, és műtét nélkül maradandó bénulás lehet a vége.

Egy másik vészjel a hirtelen, „szakító” érzés a hátban vagy a lapockák között, ami aorta disszekcióra, a szív fő verőerének szakadására utalhat.

„Minden héten látok hátfájós pácienseket a rendelőmben” – mondja a doktornő. „Szinte minden eset ártalmatlan. De időről időre van egy, amely azonnali figyelmet igényel.”

A fejfájás is mindennapos,

de a hirtelen kezdődő, elviselhetetlenül erős fájdalom agyvérzés jele lehet. „Ez a fejfájás olyasmi, amit soha nem szabad figyelmen kívül hagyni” – figyelmeztet Dr. Cannon.

Ha a fejfájást arcgyengeség, karzsibbadás vagy beszédzavar kíséri, az valószínűleg stroke, és azonnali mentőt kell hívni.

Ha pedig hányás, láz és fényérzékenység is társul hozzá, az agyhártyagyulladásra utalhat. „Ha fejfájást tapasztalsz, nézz a tükörbe, hogy észrevedd a stroke jeleit” – tanácsolja.

Végül a vádli.

A leggyakrabban csak egy meghúzódott izomról van szó, de ha a fájdalmas vádli duzzadt és meleg is, az mélyvénás trombózisra utalhat. Ez egy vérrög a lábban, ami életveszélyes, mert eljuthat a tüdőbe. A kockázatot növeli a tartós inaktivitás, egy friss műtét vagy a rák.

„A mélyvénás trombózis egyike azoknak a halálos állapotoknak, amelyeknek a jeleit sokan nem ismerik”

– mondja Dr. Cannon. „A vádli fizikai elváltozásai valami nagyon komoly dolog jelei lehetnek.”

Via MailOnline


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
EGÉSZSÉG
A Rovatból
Döbbenetes felfedezés: szén-dioxiddal mossák át a Parkinson-kórosok agyát - és működhet
Parkinson-kórral élő időseket vettek rá egy bizarrnak tűnő kísérletre egy amerikai laborban. Az eredmények még a kutatókat is meglepték, a mérgező anyagok ugyanis a vérükben jelentek meg.


Szenzációs áttörést értek el amerikai kutatók: egy egyszerű, irányított légzési technikával képesek lehetnek kitisztítani a mérgező salakanyagokat a Parkinson-kóros betegek agyából. Az új-mexikói egyetem és a The Mind Research Network neurotudósai által vezetett vizsgálatban bebizonyosodott, hogy

a vér szén-dioxid-szintjének rövid ideig tartó, ritmikus emelésével felpörgethető az agy természetes „szennyvízrendszere”

– írta a ScienceAlert. A módszerrel laboratóriumi körülmények között mérhetően több salakanyag távozott a véráramba, ami új reményt adhat a neurodegeneratív betegségek, köztük a Parkinson- és az Alzheimer-kór elleni küzdelemben.

Az agy hulladékeltávolító, úgynevezett glimfatikus rendszere normál esetben

mély alvás közben a legaktívabb, amikor az agy-gerincvelői folyadék hullámai szó szerint átmossák az agyszövetet.

Mivel a Parkinson-kóros betegek gyakran küzdenek alvászavarokkal, ez a tisztulási folyamat sérülhet, ami a káros fehérjék felhalmozódásához vezet. A kutatók rájöttek, hogy a szén-dioxid-szint ingadozása az erek tágulását és összehúzódását okozza, ami egyfajta pumpaként működve segítheti a folyadék áramlását.

Az egyik kísérletben 63 idősebb felnőtt vett részt, akik közül harmincan Parkinson-kórral éltek. Miközben MRI-vizsgálatot végeztek rajtuk, körülbelül 35 másodperces ciklusokban szén-dioxiddal dúsított levegőt lélegeztek be, amit normál levegővel teli szakaszok követtek.

Az eredmények mind az egészséges, mind a beteg csoportban az agy-gerincvelői folyadék áramlásának megváltozását mutatták.

Egy másik, tízfős vizsgálatban a résztvevők három, egyenként tízperces kezelésen estek át. Az ezt követően, 45, 90 és 150 perc múlva levett vérmintákban kimutathatóan megnőtt az agyból származó salakanyagok koncentrációja. Egyiküknél, akinél az Alzheimer-kór egyik biomarkerét is azonosították, a kezelés után a vérben lévő

mérgező amiloid-béta fehérjék szintje kimagaslóan megemelkedett, ami a hatékony kiürülésre utal.

„Azt kerestük, hogyan tudnánk ezt a folyamatot felerősíteni” – mondta Sephira Ryman, a kutatásban részt vevő neuropszichológus. „Ekkor jöttünk rá, hogy éber állapotban is elő tudjuk idézni a mély alváshoz kötött glimfatikus tisztulási folyamatot, méghozzá szakaszos szén-dioxid-adagolással.” A tanulmány szerzői szerint „a szakaszos hiperkapnia képes lehet eltávolítani az Alzheimer-kórban szerepet játszó peptideket és fehérjéket, ami kiemeli a benne rejlő lehetőséget, mint az Alzheimer-páciensek betegséglefolyását módosító terápiát.”

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy

egyelőre nem tudni, a hatás tartós-e, és érdemben befolyásolja-e a betegségek lefolyását.

Az is kérdéses még, hogy a felhalmozódó toxikus fehérjék a betegségek kiváltó okai vagy csupán azok melléktermékei. A csapat most azt vizsgálja, hogy a hasi légzésre fókuszáló gyakorlatok, mint a jóga, a tajcsi vagy a csikung, képesek-e hasonlóan kedvező hatást elérni.

A kutatás bizonyította, hogy laboratóriumi körülmények között már megmozgatható az agyi „csatornarendszer”.

Ha a hatás tartósnak és biztonságosnak bizonyul, új fejezet nyílhat a neurodegeneratív betegségek kezelésében, de ehhez még további vizsgálatokra van szükség.

Via ScienceAlert


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Azt hitted, már túl vagy a Covidon? A testedben maradt zombi-darabkák most vadásznak az immunsejtjeidre
Milliók szenvednek a hosszú COVID kínzó tüneteitől, és egy friss kutatás hátborzongató magyarázatot talált a jelenségre.


Hiába győztük le a vírust, a maradványai tovább rombolnak a szervezetünkben – derült ki egy friss kutatásból. A tudósok szerint a koronavírus halott, „zombi” fehérjedarabkái felelősek lehetnek a hosszú COVID kínzó tüneteiért, mivel célzottan vadásznak és pusztítják a legfontosabb immunsejtjeinket. Egy kaliforniai egyetem kutatócsoportja január végén tette közzé az eredményeit, amelyek

új magyarázatot adhatnak arra, miért szenvednek milliók még mindig agyködtől, fáradtságtól és légzési nehézségektől

- írta a LADbible.

A kutatók rájöttek, hogy a vírus tüskefehérjéjének lebomlása után visszamaradó darabkák képesek megtámadni és elnyomni bizonyos immunsejteket. Gerard Wong, a Kaliforniai Egyetem biomérnöke szerint a folyamat nem véletlenszerű. „Ezek a töredékek a sejtek membránjának egy meghatározott görbületét célozzák. Azok a sejtek, amelyek tüskések, csillag alakúak, vagy sok csáppal rendelkeznek, elsődlegesen nyomás alá kerülnek” – magyarázta a szakember.

Ez a mechanizmus folyamatos gyulladást és az immunrendszer kimerülését okozhatja,

ami megmagyarázza, miért lehetnek az immunszupprimált emberek még egészségesen is fogékonyabbak a maradványok támadására.

A tanulmány az Omikron variáns egyik rejtélyére is fényt derített. Bár ez a változat rendkívül fertőző volt, általában enyhébb lefolyású betegséget okozott. Yue Zhang, a kínai Westlake Egyetem biomérnöke szerint az Omikron sok rejtélyes viselkedést mutatott.

„Senki sem tudta igazán megmagyarázni, miért szaporodott olyan gyorsan, mint az eredeti törzs, de általában miért nem okozott olyan súlyos fertőzéseket”

– mondta. A kutatás most választ adott erre. „Azt találtuk, hogy az Omikron tüske darabjai sokkal kevésbé voltak képesek elpusztítani ezeket a fontos immunsejteket – ami arra utal, hogy a páciens immunrendszere nem merül ki annyira.”

A felfedezés megerősíti a megelőzés fontosságát, mivel a kevesebb fertőzés egyben kevesebb hosszú COVID esetet is jelent. Ravi Jhaveri, a chicagói Lurie Gyermekkórház gyermekgyógyásza szerint ez az egyik legerősebb érv a védőoltások mellett.

„Az egyik legerősebb érv, amit a betegeknek, családoknak és orvosoknak adok az oltással kapcsolatban: a több vakcina kevesebb fertőzéshez vezet, ami pedig kevesebb hosszú COVID-ot eredményez”

– hangsúlyozta az orvos. A kutatók hozzáteszik, a mostani laboratóriumi eredmények egy lehetséges mechanizmust vázolnak fel, és további vizsgálatok szükségesek annak teljes megértéséhez, hogy a vírusmaradványok pontosan hogyan járulnak hozzá a hosszú COVID tüneteihez a betegekben.

Via LADbible


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Magas vérnyomással sem tilos a kávét, de ezt hibát soha ne kövesd el
A kávéfogyasztás utáni fél órában a szisztolés vérnyomás 5-10 Hgmm-rel is megemelkedhet. Ha a napi adagot egyszerre visszük be, a hatás veszélyesen magasra kumulálódhat.


Sokáig tartotta magát a nézet, hogy a magas vérnyomással élőknek kerülniük kell a kávét.

De a mai irányelvek szerint a legtöbb hipertóniásnak nem kell száműznie a koffeines italt.

A hangsúly a mértéken és a megfelelő időzítésen van.

Erre az érdekes és sokak számára lényeges témára hívja fel a figyelmet a Webbeteg cikke.

A korábbi tiltás alapja az volt, hogy a koffein növeli a pulzusszámot és fokozza az erek összehúzódását, ezzel együtt az érfalakra nehezedő nyomást is.

Mára azonban kiderült, hogy

mindebből nem következik, hogy a kávé magasvérnyomás-betegséget okozna, vagy hogy a hipertóniások számára tiltott lenne a fogyasztása.

A magas várnyomásra rosszabb hatással van az alkohol, mint arról a Sassy.hu korábban beszámolt.

Mindenesetre a kávéval kapcsolatos új információkat támasztja alá egy nagyszabású kutatás is, amelyet 2014-ben publikáltak az American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban. A vizsgálatban 172 567 önkéntes adatait elemezték 33 éven keresztül.

Az eredmények szerint a hipertónia kialakulásában nem volt jelentős különbség a rendszeres kávéfogyasztók és a kávét egyáltalán nem fogyasztók között.

Sőt, a legtöbbet kávézóknál némileg még kedvezőbbek is voltak az arányok.

A kávézást követően a szisztolés vérnyomás valóban megemelkedhet, akár 5-10 higanymilliméterrel is. A hatás a fogyasztás után nagyjából fél órával jelentkezik, és 2-4 órán át tart.

Egy adag koffein körülbelül 3 órán át befolyásolja a vérnyomást, ezért ajánlott a napi mennyiséget kisebb adagokra bontva, egy-egy csésze közt hosszabb szünetet tartva elfogyasztani.

Ha valaki

egyszerre vagy rövid időn belül iszik meg több kávét, a vérnyomásnövelő hatás már veszélyesen magas lehet.

A hipertóniások többségének napi legfeljebb 1-2 csésze kávé rendszeres fogyasztása még teljesen biztonságos, és a legtöbb vérnyomáscsökkentő gyógyszer mellett sem tiltott.

Az American Heart Association azt javasolja, hogy a vérnyomásmérés előtt legalább 30 percig kerüljük a koffeint, a dohányzást és a testmozgást, mert ezek átmenetileg megemelhetik az értékeket. Aki pedig kíváncsi a saját érzékenységére, megmérheti a vérnyomását egy csésze kávé előtt, majd 30–120 perccel utána; egy 5–10 higanymilliméteres emelkedés már érzékenységre utalhat. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal a legtöbb felnőtt számára napi 400 milligramm koffeint tekint általában biztonságosnak, de fontos figyelembe venni, hogy a koffeintartalom italonként és márkánként is jelentősen eltérhet.

Forrás: Webbeteg


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk