HÍREK
A Rovatból

Ezek a fajok élik túl nagy eséllyel a klímaváltozást - az ember nincs a listán

4-ből 1 fajt veszélyeztet a kihalás, ám vannak, amelyek 'felkészültebbek'.


Ha minden 4 fajból 1-et a kihalás fenyeget, vajon melyek lesznek a túlélők? A BBC friss cikke szerint nem az emberek.

Az oldal újságírója Julie Gray-t, a Sheffield-i Egyetem növényi molekuláris biológiával foglalkozó kutatóját kérdezte ki arról, hogy amennyiben nem teszünk jelentős intézkedéseket az éghajlatváltozással kapcsolatban, akkor vajon mely fajok maradnak talpon.

Kiderül, hogy rendkívüli alkalmazkodóképességünk és innovativitásunk dacára mi emberek nem valószínű, hogy a túlélők között lennénk.

Ennek részben az az oka, hogy az emberek a többi fajhoz képest lassan szaporodnak, illetve általában egyszerre egy vagy kettő utódot hoznak a világra.

Ez jellemző például a pandákra is. Azoknak az állatoknak azonban, melyek sok utódot nemzenek rövid idő alatt, nagyobb az esélye a kihalás elkerülésére.

A közelmúltban tették közzé azt a sokkoló tényt egy biológiai sokféleségről szóló jelentésben, hogy jelenleg minden negyedik fajt veszélyeztet a kihalás.

Legtöbbjük sebezhetősége nagyrészt az éghajlatváltozáshoz kapcsolódik, amely magasabb hőmérsékletet, a tengerszint emelkedését, változékonyabb körülményeket és szélsőséges időjárást idéz elő.

Noha a klímaváltozás súlyossága vitathatatlan, lehetetlen pontosan megjósolni, hogy ezek a hatások hogyan hatnak majd a fajok sebezhetőségére a jövőben.

Az ezt előrejelző módszerek folyamatosan fejlődnek, de a korlátozott és következetlen adatok, a földhasználat változásai és az ökológiai hatások váltakozása miatt ezek az előrejelzések nincsenek kőbe vésve.

A bizonytalanság másik forrása az életformák alkalmazkodási képességével kapcsolatos.

Vegyünk az ektoterm élőlényeket (hidegvérű állatok, például hüllők és kétéltűek), amelyek a történelem során lassabban alkalmazkodtak az éghajlati változásokhoz, mint az endoterm élőlények.

Főként azért, mert kevésbé képesek változtatni a testhőmérsékletüket. Persze vannak kivételek, például az amerikai ökörbékák, amelyeknek valójában komfortosabb környezetet biztosítana a felmelegedés.

A hőtűrő és az aszályálló növények, melyek inkább a sivatagokban, nem pedig az esőerdőkben élnek, nagyobb valószínűséggel maradnak fenn.

Illetve azoknak a növényeknek is jobbak az esélyeik, amelyek magjai nagy távolságokon szétszóródhatnak, esetleg szél vagy óceánáramok által (kókuszpálma), szemben például az akáccal, amelynél gyakran a hangyák felelnek a "terjesztésért".

Azok a növények, amelyek "beállíthatják" virágzásuk idejét, szintén képesek lesznek megbirkózni a magasabb hőmérsékletekkel.

A fosszilis adatok is tartalmaznak olyan jeleket, amelyek szerint bizonyos fajok megbirkóztak a korábbi éghajlati változásokkal. Vannak genetikai utalások a hosszú távú túlélésre is, például egy bizonyos mikroalga esetében, amely több millió év alatt alkalmazkodott a sósabb környezethez - ezt a következtetést Fatima Foflonker és kollégái tették közzé 2018 szeptemberében.

Fontos azonban tudni, hogy a jelenlegi ember által okozott éghajlati válság egyedülállóan pusztító jellege azt is jelenti, hogy nem tudunk teljes mértékben támaszkodni a múltbeli referenciaértékekre.

"Az éghajlatváltozás, amely a jövőben vár ránk, sok szempontból különbözik a múltban lejegyzettektől"

- hangsúlyozza Jamie Carr szakértő.

A történeti adatok azonban rámutatnak a csótányok kitartására, mely bizonyos értelemben példaértékű.

"Ezek a nagyrészt megvetett élőlények túlélték a történelem szinte minden tömegpusztító eseményét"

- mondta Asmeret Asefaw Berhe, a Kaliforniai Egyetem biogeokemikusa.

Például több tízmillió évvel ezelõtt az egyre szárazabb Ausztráliához is alkalmazkodtak azáltal, hogy a talajba ásták magukat.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Súlyosan részeg forgalomirányító miatt bénult meg a vasúti közlekedés a Budapest–Vác vonalon
Először csak rosszullétről szólt a hivatalos közlemény, ami óriási felháborodást keltett. A MÁV-vezér később ismerte be a döbbenetes valóságot a felelőtlen vasutasról.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 14.



Ahogy már írtunk róla, péntek délután komoly fennakadások bénították meg a forgalmat a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon. Az utasok eleinte csak annyit tapasztaltak, hogy a vonatok nem járnak, később azonban kiderült a döbbenetes ok: a gödi forgalmi szolgálattevő súlyosan ittas állapotban látta el a munkáját.

Az esetről Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója számolt be a Facebookon.

„A rosszullétet sajnos súlyos fokú ittasság okozta”

írta, hozzátéve, hogy a rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanújával előállította a vasutast, akit azonnali hatállyal felfüggesztettek. A vezérigazgató leszögezte:

„A MÁV-nál az ilyen esetekkel szemben zéró tolerancia van érvényben: aki mások biztonságáért felel, annak minden értelemben józanul kell viselkednie.”

A közlekedés 16 órakor indulhatott újra, a menetrend helyreállása azonban egészen kora estéig elhúzódott. Az utasok eljuttatására Dunakeszi és Vác között pótlóbuszokat szerveztek, és egy ideig a 300-as és 371-es Volán-járatokon is érvényesek voltak a vasúti jegyek. A káosz több járatot is érintett, a Nyugati pályaudvarról 17:40-kor Szobra induló G70-es vonatot törölték, a Prágába tartó Metropolitan EuroCity pedig a Blikk szerint 90-95 perces késéssel közlekedett.

Az eset rávilágít a MÁV működését övező általános problémákra is. Az elmúlt időszakban visszatérő téma volt a vasúttársaság késési statisztikáinak átláthatósága, valamint az elöregedett infrastruktúra és járműpark, amelyek gyakran okoznak üzemzavarokat a hálózaton.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Trumpék 80 embert toloncolnak ki Ukrajnába, ahol azonnal a frontra küldhetik őket
A kitoloncoltak között olyanok is vannak, akik soha nem éltek a független Ukrajnában. Többségük amerikai családot és új életet hagy maga mögött a bizonytalan sorsért cserébe.


Akár már hétfőn megkezdődhet annak a mintegy 80 embernek a kitoloncolása az Egyesült Államokból Ukrajnába, ahol a háború miatt azonnal a frontra vezényelhetik őket. A Washington Post cikke szerint

a Trump-kormányzat jogerősen elítélt embereket küld vissza, a műveletet pedig már szervezik: az érintetteket repülővel Lengyelországba szállíthatják, hogy ott adják át őket az ukrán hatóságoknak.

Az ügyet különösen összetetté teszi, hogy a listán szereplők egy része soha nem élt a független Ukrajnában, vagy nincs is ukrán állampolgársága. Egyikük, Roman Szurovcev, bűncselekmények miatt ült börtönben, de már 4 éves korában, 1991-ben az Egyesült Államokba érkezett. Bár 2014-ben már megpróbálták kitoloncolni, sem Ukrajna, sem Oroszország nem fogadta be. Azóta amerikai nőt vett feleségül, két gyermekük született, és nem követett el újabb bűncselekményt.

Hasonló helyzetben van Andrej Bernik is, akit gondatlanságból elkövetett emberölésért ítéltek el. Ő 13 évesen, 1990-ben került Amerikába zsidó menekültként a Szovjetunióból. Később hiába folyamodott ukrán állampolgárságért, sosem kapta meg.

Kijev nem is titkolja, hogy mi várhat a visszaküldött, hadköteles korú férfiakra.

Volodimir Zelenszkij elnök egyik magas rangú tisztségviselője a lapnak nyilatkozva egyértelművé tette a szándékaikat: „az amerikaiak annyi embert deportálnak, amennyit csak akarnak, megtaláljuk a módját, hogy hogyan tehetik hasznossá magukat”.

A veszély valós, mivel Ukrajna 2024 áprilisában 27-ről 25 évre szállította le a sorköteles korhatárt, a külképviseletein pedig felfüggesztette a katonaköteles korú férfiak konzuli ügyintézését. Jogvédők szerint a kitoloncolás a nemzetközi jogba ütközik, mert a visszaküldötteket üldöztetés vagy halálos frontszolgálat fenyegeti. Ezzel szemben az amerikai Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (ICE) annyit közölt, hogy minden érintett megkapja a megfelelő eljárást, de a folyamatban lévő műveleteket nem kommentálják. A mostani, 80 fős csoport kitoloncolása jelentős ugrás lenne a tavalyi pénzügyi évben visszaküldött 53 ukrán állampolgárhoz képest.

via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Nekem már megjött az első szállítmány
Az ATV-ben készült firkából napok alatt lett mém, majd jótékonysági termék. A miniszterelnök már be is mutatta a saját darabját a közösségi oldalán.


Orbán Viktor a Facebook-oldalán jelentette be, hogy már kapható az a pulóver, amelyen az a rajz szerepel, amit ő „az ország kedvenc jegyzetének” nevez. A miniszterelnök posztjában azt írja, neki már meg is érkezett az első szállítmány.

A bejegyzés szerint a termék a dpkshop.hu honlapon rendelhető meg. Azt is közölte, hogy

„a pulóverekből befolyt minden bevétel a kárpátaljai gyermekeket segítő KEGYES Alapítványnak megy,

a 'Jónak lenni jó!' kampány keretében.”

Az akció előzménye, hogy Orbán Viktor 2025. november 11-én az ATV Mérleg című műsorában, Rónai Egonnak adott interjúja közben egy A4-es lapra jegyzetelt.

A rajzról készült kép hamar mémmé vált, a felhasználással kapcsolatos kérdésekre pedig a miniszterelnök november 13-án a Forbes Facebook-posztja alatt jelezte, hogy „az engedélyt mindenkinek megadom. Szabadság van.”

A termékeket a Digitális Polgári Körök (DPK) webshopja árulja. A DPK a miniszterelnök által 2025-ben indított online közösségszervező kezdeményezés, amely idén ősszel tömegrendezvényt tartott, majd országjárást hirdetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Hétfőn a rendszerváltás fontos állomásához érkezünk, bejelentjük a TISZA jelöltjeit mind a 106 egyéni választókerületben
A Tisza Párt elnöke arra kérte támogatóit, hogy minden körzetben álljanak ki a jelöltek mellett és védjék meg őket a hatalom aljas támadásaitól.


November 17-én, hétfőn a rendszerváltás fontos állomásához érkezünk: bejelentjük a TISZA képviselő jelöltjeit mind a 106 egyéni választókerületben – írta Magyar Péter a Facebookon.

„Orvosokat, tanárokat, ápolókat, gyermekvédelmi szakembereket, vállalkozókat, gazdákat, jogászokat, művészeket, mérnököket. Hús-vér embereket, bátor magyar hazafiakat. Olyan embereket, aki önzetlenül szeretnének tenni a hazájukért és a választókerületükben élőkért.

Fogadjátok őket nyitottsággal és bizalommal! Kérem a TISZA milliós közösségét, hogy minden körzetben álljon ki a jelöltek mellett és védje meg őket a hatalom aljas támadásaitól!”

– fogalmazott a Tisza Párt elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk