Ellustul a kisgyerekek agya a sok tabletezéstől
A gyereknevelés nagyon összetett dolog. Nem az Igazságot akarjuk megmondani, hiszen ahogy nincs két egyforma gyerek, éppúgy nincsen egyetlen tökéletes megoldás sem, hogy hogyan kell gyereket nevelni. Csak szélesíteni szeretnénk a szülők, nevelők látókörét, hogy így is lehet. Máshogy.
Lelkes kis csapatunkkal szívből adjuk nektek/Önöknek a tudásunkat, tapasztalatainkat, jó szándékú gondolatainkat. Csupa Szívből.
Arról már írtam egy hosszabb lélegzetvételű cikket, hogy mit gondolok a gyerekek és az elektromos kütyük kapcsolatáról. A napokban rábukkantam egy nagyon érdekes írásra a Psychologytoday oldalán, ahol egy pszichológus hölgy azt meséli el, hogy konkrétan mi történik a gyerekek agyában, amikor kütyüznek. Nem megoldásokat mond vagy ítélkezik a szülők engedékenységén, hanem tárgyilagosan leírja a gyerekekben zajló folyamatokat. Ezt szeretném most nektek összefoglalni – kiegészítve a saját gondolataimmal – mert szerintem akkor tudjuk a legjobb döntéseket meghozni (bármivel kapcsolatban) ha elegendő információ birtokában vagyunk.
A túl korán túl sok képernyőzés gátolja a gyerekek agyi fejlődését. Elég ironikus, de pont azokat a készségeket veti vissza, amiket az oktató jellegű játékokkal a szülők fejleszteni szeretnének a gyerekeikben: a koncentrációt, a fókuszálás képességét, a más emberek érzelmeinek értelmezését, a másokkal való kommunikációt és a szókincs bővítését.
A nulla és három év közötti kor kritikus az agyi folyamatok fejlődésének szempontjából (is), mert ilyenkor alakul ki az a szilárd alap, amire a későbbiek folyamán az agyi funkciók (pl. a tanulás is) épülni fog. Ebben a korban a gyereknek leginkább arra van szüksége, hogy a környezete megfelelő mennyiségű és minőségű ingert nyújtson számára. Ez az emberiség fejlődésének sok ezer éve alatt alakult így, és hát nem meglepő módon a tabletek nem képesek mindezt nyújtani. Ha a gyerek nem kapja meg a megfelelő ingeradagot a környezetétől (mert az idő nagy részében képernyő előtt ül), az agyi fejlődése ellustul. Sőt, a "károsodás" hosszú távon hat, akár évekkel később is felfedezhető a hatása!
Amit a tabletek nyújtanak, azaz hogy egyetlen ujj mozdulatára rögtön színes-szagos, többlépcsős események történnek, illetve, hogy egyszerre több dolgot is tudsz irányítani, vezényelni – no ezek azok a dolgok, amire egy fejlődésben lévő gyerek agyának abszolút nincs szüksége.
Ha a gyerek az anyja ölében ülve, az ő szájából hallja a mesét, akkor be kell kapcsolnia a belső moziját. Értelmeznie kell a szavakat, el kell tudnia képzelni a jeleneteket, követnie kell az összefüggéseket, egyszóval gondolkoznia kell. Ezzel a fajta gondolkozással pedig úgy erősíti az agyát, mint a súlyemelő az izmait. Ellenben, ha mesét néz a képernyőről, akkor készen gyártott képeket kap, hozzá hangulatkeltő zenét, effekteket. Konkrétan nem kell gondolkoznia, hiszen a kütyü gondolkodik helyette. A gyerek agya meg ellustul.
Az agy homloklebenyi része az, ami a társas kapcsolatokért "felelős", azaz itt zajlanak az olyan folyamatok, mint a mások testbeszédének, mimikájának, hanghordozásának értelmezése, a látott érzelmeknek dekódolása, és egy sor egyéb társas kapcsolati funkció feldolgozása. Szóval azok a dolgok, amik emberivé tesznek egy beszélgetést. Nem meglepő módon a homloklebenyi rész legnagyobb része a kritikus (nulla és három év közötti időben) fejlődik ki. Azaz, ha ebben a korban a gyerek nincs elég tárasas kapcsolatban, nem "gyakorolja" hogyan működnek a nonverbális jelek, akkor egész egyszerűen a későbbiek során sem fogja tudni megfelelően értelmezni a többiek viselkedését. Nem fogja tudni beleélni magát mások helyébe. Érzéketlenebb lesz az átlagnál. Nem azért, mert bunkó, hanem mert biológiailag nem fejlődött ki neki rendesen a homloklebenye.
A kütyük másik nagy veszélye kifejezetten erre a korosztályra, hogy azt tanítják a gyerekeknek, hogy minden cselekvésnek (egy ujjmozdulatnak, gombnyomásnak) azonnali hatása van. Most. Nem kell várni, nem kell kitartóan csinálni valamit, hiszen a reakció most és azonnal bekövetkezik. Ez csak a digitális világban van így, a való világban sajnos nem. Puffogtatok már szülőként azon, hogy a gyereknek most-azonnal-de-máris-rögtön kell valami? És nem tud várni? Hát hiszen erre kondicionálja őt minden játék! Miért csodálkozunk? Amikor egy ujjmozdulatra azonnal színes, érdekes, látványos válaszreakció érkezik a képernyőn, a gyerek agyában dopamin szabadul föl (ez az átvivőanyag kellemes érzéssel, boldogsággal tölt el őt). A dopamin viszont függőséget tud okozni.
Ezért lesz aztán az, hogy a gyerek sokkal inkább választja a tabletet, ahol azonnal, garantáltan jön a dopamin-fröccs, mintsem a legót vagy a rajzolgatást, ahol a dopamin csak bizonyos idő és befektetett energia után szabadul fel. Csakhogy ez egy lehúzó spirál: minél több kütyüt használ, annál többet akar.
Ennek ellenére én mégsem kiáltom ki az elektromos kütyüket az ördög játékszerének. Rengeteg előnyük is van ha más nem, hát az oktatásban nagyon nagy hasznát lehet(ne) látni. Szerintem a kulcs a megfelelő életkorban megfelelő mennyiségű és minőségű képernyőzésben rejlik.
A psycholgytoday-es cikk kifejezetten a korai életszakaszról (nulla-három éves kor) ír, de a későbbiek folyamán ugyanilyen fontos a gyerekek képernyő előtt töltött ideje. Ehhez viszont az kell, hogy a szülő elég figyelmet fordítson a gyerekére.
Nem a kényelmes megoldás (a kezébe nyomok egy tabletet, addig is csöndben van) a célravezető hosszú távon. Hanem ha látom, tudom, figyelemmel követem, mit csinál a kütyükön. Ha tudom, hogy milyen játékokat, alkalmazásokat tölt le, ha beszélgetünk róla. Ha nem csak kontrollálni akarom, hanem érdekel is az a világ, amit a kütyün talál.
És végül egy személyes példa. Amikor itthon a férjemmel azt kezdtük el észrevenni, hogy kezdenek nagyon bezsongani a fiúk a számítógépes, telefonos játékoktól, bevezettük, hogy fél órás időkorlátot teszünk minden kütyüre. (Fél óra után blokkolódik az eszköz, nem lehet tovább használni.) Természetesen háborogva fogadták az új rendszert (de hát nálunk szólásszabadság van, puffogni szabad), ennek ellenére pár nap alatt elfogadták és alkalmazkodtak hozzá. És láss csodát: a hétvégén társasoztak, legóztak, egymás között szerepjátékoztak, olvastak, kártyáztak – egyszóval feltalálták magukat. És bizton állíthatom, hogy jól érezték magukat, pihentek és szórakoztak. Igen, volt kütyüzés is, de csupán harminc percig. Ennyi meg belefér, szerintem.
Ti mit gondoltok erről? Nektek van valami praktika, ami segít?
