JÖVŐ
A Rovatból

Egyre több a nyári extrém eső, de a szárazság is Budapesten

Az előrejelzések szerint a jövőben szélsőségesebb lesz a csapadékeloszlás Magyarországon. Hosszabb egybefüggő száraz időszakokra, és növekvő egy nap alatt lehullott maximális csapadékmennyiségre számíthatunk.


Szélsőségesebb lett a nyári csapadék eloszlása Budapesten, valószínűsíthetően a klímaváltozás hatására: az utóbbi 30 évben egyaránt nőtt a rendkívül csapadékos napok száma és az egybefüggő száraz időszakok maximális hossza is. Az elmúlt évtizedek adatai és az abból kiszámítható trendek alapján nem elképzelhetetlenek az olyan nyarak a fővárosban, hogy akár fél hónapig egyáltalán nem esik eső, ugyanakkor egy nyáron több, 40 mm-t is meghaladó extrém csapadékos nap is lehet. Országos átlagban maradt a változékonyság, bár a rekord csapadékos és száraz nyarak jellemzően az utóbbi évekből kerültek ki, miközben mind a szárazság, mind az extrém csapadék sok gondot okoz a közlekedésben, a mezőgazdasági termelésben, a természetes és az épített környezetben – olvasható a Másfélfok cikkében.

Az elmúlt 120 év adatait vizsgálva az látszik, hogy az utolsó 30 évben, az 1991–2020-as időszakban Budapesten nőtt az extrém csapadékos napok száma a nyári hónapokban. Jelentős csapadékmennyiségnek számít, ha az egy nap alatt lehullott összeg meghaladja a 20, 30 vagy 40 mm-t. (De akár már a 10 mm-nél nagyobb értékek is problémákat okozhatnak például a közlekedésben – összehasonlításképpen: januárban átlagosan 30 mm hullik összesen a teljes hónapban).

Az ábrán a különböző küszöbértékeket meghaladó csapadékú napok nyári előfordulási számát láthatjuk 30 éves bontásban az elmúlt 120 évre, Budapestre. Az 1991–2020-as időszakra egy kismértékű emelkedés tapasztalható a korábbi periódusokhoz képest. A 30 mm-nél nagyobb csapadékú napok száma jellemzően 20 körül mozgott nyáron a fővárosban, ám az elmúlt 30 évben már elérte a 27-et. Az 1901–1930 és 1961–1990 időszakok nyarain összesen hat, 1931–1960 között pedig nyolc nap fordult elő Budapesten, amikor 40 mm-nél több csapadék hullott, az elmúlt 30 évben (1991–2020) viszont már 12 ilyen napot találtunk. Megjegyezzük, hogy a csapadék egy különösen változékony meteorológiai elem, így persze 1991 óta is voltak olyan nyarak, amikor egyetlen napon sem volt extrém, azaz 20 mm-t meghaladó eső a fővárosban.

Az előzőekben a napi csapadékextrémumokat emeltük ki, de a potenciális károkozás szempontjából az is lényeges lehet, hogy adott 24 órán belül hogyan oszlik el az eső. A maximális órás csapadékösszegek idősorát az Országos Meteorológiai Szolgálat vizsgálta meg Budapest belterületére 1998–2017 között. Az elemzés szerint a legmagasabb értékek az utolsó (2013–2017 közötti) évekből kerültek ki: 2015-ben például meghaladta a 80 mm-t az egy óra alatt lehullott eső.

A fővárosban különösen problémás a nagycsapadékú napok számának gyakoribbá válása, illetve az intenzitás növekedése. A rengeteg betonfelület vízzáróként viselkedik, így akadályozza, illetve lassítja a víz talajba való szivárgását. Sok esetben ellehetetleníti a közlekedést, a csatornahálózat nem képes elvezetni a vizet, városi villámárvizek alakulhatnak ki, lakások, pincék ázhatnak be.

Ezért is fontos, hogy a kék- és zöld infrastruktúra kerüljön előtérbe a városok tervezése során, amely mérsékelheti az intenzív csapadékesemények okozta károkat. Gondolhatunk itt például a zöldtetőkre, a vízáteresztő burkolatok használatára, mesterséges mélyedések, tavak, esőkertek létesítésére.

A száraz időszakok hossza is nőtt

Nemcsak az extrém esőzés, hanem a csapadék hiánya is komoly gondokat okozhat. Az egymást követő száraz napok maximális száma (tehát amikor megszakítás nélkül nem hullik eső) egy kismértékű növekedést mutat a nyári hónapokban. Az 1901–1930, 1931–1960, 1961–1990 időszakokban átlagosan 13 napig tartottak a leghosszabb egybefüggő száraz periódusok nyáron. 1991–2020-ra ez a szám 15 napra nőtt, azaz átlagosan akár egy fél hónap is eltelhet (0,1 mm-t meghaladó) csapadékhullás nélkül.

Megjegyezzük, hogy a vizsgált periódusok mindegyikében előfordult olyan nyár, amikor meghaladta a 20 napot a leghosszabb száraz időszak, de az átlagokat tekintve kirajzolódik az utóbbi 30 évben tapasztalt kismértékű növekedés.

Összességében tehát a nyári csapadék eloszlása a szélsőségek felé tolódott Budapesten: az extrém nagy esőzések és az egybefüggő száraz időszakok maximális hossza egyaránt növekedést mutat.

Országosan stabil a változékonyság

A nyári csapadék magyarországi területi átlagait az elmúlt 50 évre határoztuk meg. Az elmúlt fél évszázadban a nyári csapadék változékonysága figyelhető meg Magyarországon, egyirányú tendencia nem lépett fel. A vizsgált csapadékindexek esetén sem figyelhető meg egyértelmű változás. Ugyanakkor kiemelhető, hogy a legszárazabb és a legcsapadékosabb nyarak jellemzően az utóbbi években fordultak elő. 2000-ben és 2003-ban 120 mm alatt maradt az évszakos csapadékösszeg, míg 2005-ben és 1999-ben meghaladta a 320 mm-t (a teljes 50 évre vonatkozóan az átlag 200 mm).

Az egyes nyári hónapok csapadékösszegeit tekintve is kirajzolódik, hogy a szélsőségesebb mennyiségek jellemzően 1990. után fordultak elő. Ennek szemléltetésére egy egyszerű mutatót tekintettünk (standardizált csapadék anomália index – részletes leírás a cikk végén olvasható). E szerint az elmúlt 50 év nyári hónapjaiból kilenc olyan volt, amikor komoly nedvesség lépett fel, hat esetben pedig a szárazság volt jelentős (ez utóbbiak mindegyike 1990. után jelentkezett). Nedvességet tekintve a legkiemelkedőbb 2005 augusztusa volt, a szárazságot illetően pedig 2000 júniusa szerezte meg az első helyezést.

A hőmérséklet is mutat egy kisebb ingadozást, de az elmúlt 50 évben összességében növekvő trendet figyelhetünk meg júniusban, júliusban és augusztusban egyaránt. A meleggel kapcsolatos éghajlati indexek értékei egyértelműen emelkedtek.

Egy-egy nyár nem csak akkor tekinthető szélsőségesnek, ha rekord értékekkel jár, hanem akkor is, ha különböző meteorológiai paraméterek az átlagostól eltérő viszonyai egyszerre lépnek fel. Például az átlagosnál melegebb és csapadékosabb idő a komfortérzetünkre lehet kedvezőtlen hatással, a meleg és szárazság párosa pedig elsősorban a mezőgazdasági tevékenység szempontjából lehet kritikus. Ilyen volt 2003 júniusa, ami az elmúlt 50 évben a második legszárazabb és második legmelegebb volt.

1994 és 1995 júliusában is kifejezetten meleg volt szárazsággal párosulva: az átlaghőmérséklet meghaladta a 23 °C-ot; a csapadékösszeg pedig 35 mm alatt maradt (az átlagos érték 67 mm). 1994-ben ráadásul egy meglehetősen hosszantartó hőhullám jelentkezett, azaz több napon keresztül megszakítás nélkül tartott a hőség. Az augusztusi idősorból két év emelhető ki. 1992 volt a legmelegebb és a második legszárazabb az 1971–2020 közötti éveket tekintve; a legcsapadékosabb augusztus pedig 2005-ben fordult elő (a ciklonok pályája eltérő volt a megszokotthoz képest), amikor a hőmérséklet több mint 1,5 °C-kal az átlag alatt maradt.

Az éghajlati modellszimulációk szerint a jövőben szélsőségesebb lesz a csapadékeloszlás Magyarországon. Várhatóan hosszabb egybefüggő száraz időszakokra számíthatunk. Továbbá valószínűsíthetően növekedni fog az egy nap alatt lehullott maximális csapadékmennyiség, amely összefüggésben áll a hőmérsékletemelkedéssel, hiszen a melegebb légkör több nedvességet képes magában tartani (amely aztán kihullik).

Tehát a csapadék nagymértékű természetes változékonysága mellett az emberi tevékenységből eredő közvetett hatások is szerepet játszanak a tendenciákban.

Számításainkat az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai alapján végeztük el. Csapadékos napnak tekintettük a 0,1 mm-t meghaladó csapadékösszegű napokat. A budapesti értékek az 1901–2020-as időszakra vonatkoznak. Az extrém csapadékú napok és az egybefüggő száraz időszakok vizsgálatához 30 éves éghajlati normálidőszakokat tekintettünk a WMO ajánlása alapján. Megjegyezzük azonban, hogy az 1999-es év kiemelkedő volt a 40 mm-nél nagyobb csapadékú napok számát tekintve a fővárosban, így ha ezt az extrém évet kivesszük az elemzésből, akkor a növekvő tendencia már nem rajzolódik ki. A nyári csapadék magyarországi területi átlagait a homogenizált adatsorok elérhetősége miatt nem 120, hanem 50 évre határoztuk meg, évtizedes bontásban, mivel 30 éves periódust csak átfedéssel tudnánk definiálni ez esetben. A standardizáld csapadék anomália index számításához meghatároztuk az 1971–2020-as időszak csapadékának átlagát és szórását minden nyári hónapra külön. Ezután minden egyes év adott hónapjának csapadékösszegéből kivontuk az (előzőekben ismertetett) átlagos értéket és elosztottuk a szórással. Ha az index értéke meghaladja az 1,5-öt, komoly nedvesség; ha kisebb, mint –1,5, komoly szárazság lépett fel.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Kiderült, meddig marad élhető a Föld – szuperszámítógépekkel számolta ki a NASA
Nem villámcsapás-szerű összeomlásra, hanem lassú, visszafordíthatatlan hanyatlásra kell készülnünk a kutatás eredménye szerint.


A NASA kutatói összefogtak a japán Toho Egyetem szakembereivel, és szuperszámítógépekkel modellezték, meddig maradhat élhető a Föld. Az eredmények egy távoli, de egyértelmű menetrendet vázolnak fel az élet végét illetően – számolt be róla a BGR.

A kutatás szerint a Nap jelenti majd a legnagyobb gondot: a következő egymilliárd évben nő a kibocsátása, és fokozatosan a lakhatósági határ fölé melegíti bolygónkat.

A becslés alapján a földi élet nagyjából az 1 000 002 021-es évben érhet véget, amikor a felszíni viszonyok már a legellenállóbb élőlényeknek is túl szélsőségesek lesznek.

A lejtmenet azonban sokkal korábban elindul. Ahogy a Nap forrósodik, a Föld légköre jelentősen átalakul: csökken az oxigénszint, meredeken nő a hőmérséklet, és romlik a levegő minősége. A részletes éghajlati és napsugárzási modellek szerint

ez nem villámcsapás-szerű összeomlás, hanem lassú, visszafordíthatatlan hanyatlás.

Ennek jelei már most látszanak. Erősödnek a napviharok és a koronakidobódások, nemrég az elmúlt 20 év legerősebb viharát rögzítették. Ezek hatnak a Föld mágneses mezejére és csökkentik a légköri oxigént.

Közben az ember okozta klímaváltozás is tovább növeli a terhelést:

a globális felmelegedés és a sarki jég olvadása a korábbi előrejelzéseknél gyorsabban halad, ami arra utal, hogy a környezet már jóval az egymilliárd éves időtáv előtt is ellehetetleníti az életet az emberek számára.

A kutatók a felkészülés és az alkalmazkodás fontosságát hangsúlyozzák. Egyesek zárt életfenntartó rendszereket és mesterséges élőhelyeket javasolnak, mások pedig a Földön túli lehetőségeket vizsgálják: a NASA és a SpaceX hosszú távú Mars-missziói az emberi élet fennmaradásának lehetséges útjait keresik, ha bolygónk lakhatatlanná válik.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
JÖVŐ
A Rovatból
Annyira élethűen mozgott az új kínai robot, hogy a színpadon kellett felvágni, hogy elhiggyék, nem ember van benne
Az IRON névre keresztelt gép bionikus izmokkal és emberi gerinccel mozog. A cég szerint hamarosan a kollégánk is lehet, de a házimunkát egyelőre nem bízzák rá.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 08.



A kínai Xpeng elektromosautó-gyártó a kantoni AI Day rendezvényen leplezte le IRON nevű humanoid robotját, amelynek mozgása annyira élethű volt, hogy a cég képviselői a színpadon kénytelenek voltak felnyitni a burkolatát, hogy bizonyítsák, nem egy ember rejtőzik benne – írta a Live Science. A bemutató után a vállalat közölte, hogy a robot első példányai 2026-tól jelenhetnek meg kereskedelmi környezetben, például a cég saját bemutatótermeiben.

Az IRON természetesnek ható, „modell-szerű” mozgását egy rugalmas, emberhez hasonló gerinc, sok ponton mozgó ízületek és bionikus izomzat teszi lehetővé. Összesen 82 szabadsági fokkal rendelkezik, ebből 22-22 a két kézben található. A gép agyát három egyedi MI-chip adja, amelyek együttesen 2250 billió műveletet végeznek el másodpercenként. Az Xpeng saját fejlesztésű robotikai architektúrája révén a robot a vizuális ingereket közvetlenül fizikai cselekvéssé alakítja, anélkül, hogy előbb nyelvi formára kellene fordítania azokat. A „belülről született” dizájnkoncepció jegyében

a robot egy belső vázra épül, testalkata pedig a vékonyabbtól a zömökebbig személyre szabható, külsejét pedig teljes fedésű szintetikus bőr borítja.

A vállalat szerint az IRON az első humanoid robot a világon, amely teljesen szilárdtest-akkumulátort használ. Ez a technológia a hagyományos lítiumion-akkumulátorokban lévő gyúlékony folyadékok helyett kerámiát vagy polimereket alkalmaz, így biztonságosabbá teszi a robot működését zárt terekben. A cég a közeljövőben kizárta a házimunka-alkalmazásokat, mert egy kiszámíthatatlan háztartási környezet biztonsági kockázatokat rejtene.

„A következő generációnak nagyon rugalmasak a csontjai, erős bionikus izmai és puha bőre van. Reméljük, hogy magasságban és arányokban is hasonló lehet az emberhez” – mondta He Hsziao-peng, az Xpeng elnök-vezérigazgatója. Hozzátette:

„A jövőben a robotok életünk társai és kollégái lesznek. Gyanítom, hogy ahogy autóvásárláskor is lehet különböző színeket, külső-belső kialakítást választani, úgy a jövőben, amikor robotot veszel, kiválaszthatod a nemét, a haj hosszát vagy az öltözékét az adott célhoz.”

A humanoid robotok piacán az utóbbi időben nagy a mozgás. A szintén kínai Unitree startup nemrég mutatta be piruettező, karate-rúgásokat bemutató H2 modelljét, de annak még nincs hivatalos megjelenési dátuma, így az Xpeng jó eséllyel előbb juttathatja el robotját a boltokba vagy irodákba. Az IRON bejelentése a cég szélesebb körű „fizikai MI” stratégiájának része, amely a robotikát, az önvezető járműveket és az MI-fejlesztést egységes platform alá vonja. A vállalat korábban egy repülő autó prototípusát is bemutatta.

A bemutatót követően a nemzetközi és a kínai sajtó is sokat foglalkozott a színpadi demonstrációval és a kétkedőknek szánt „felnyitásos” bizonyítással. He Hsziao-peng a Douyin nevű kínai közösségi oldalon egy videót is közzétett, amelyben olyan részletekről beszélt, mint a robot hűtéséből adódó zaj, a kezek mérete vagy a fej „fülszerű” mikrofonnyílásai.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Jön a vaskorszak az akkumulátoriparban? Meglepő áttörés előtt állhat az ágazat
Laborban finomhangolt kristályszerkezet adja a varázslatot. Ha a gyártás bírja a tempót, az MRI-től a mágnesvasútig sok minden megváltozhat.


Meglepő áttörés jöhet az akkuk világában: kutatók bebizonyították, hogy a vas több elektront tud leadni és visszavenni, mint amennyit eddig lehetségesnek tartottak. Az Interesting Engineering beszámolója alapján olyan vasalapú katódok jöhetnek, amelyek egyszerre erősebbek és olcsóbbak – írta a Portfolio.hu.

A kulcs egy új, nanoszerkezetű anyag: lítium–vas–antimon–oxid. A kutatók ennek kristályszerkezetét úgy hangolták finomra, hogy a vasatomok akár öt elektront is képesek legyenek leadni és visszavenni, szemben a korábban ismert kettő–hárommal.

Az elején nem ment zökkenőmentesen: a minták a töltési ciklusok alatt többször is szétestek. A megoldás az extrém lekicsinyítés lett: 300–400 nanométeres szemcsenagyságnál stabil állapotot értek el. „A részecskék lekicsinyítése óriási kihívás volt, de ez tette lehetővé, hogy a kristály stabil maradjon” – mondta az egyik kutató.

Ha ez a megközelítés beválik, a drága és környezeti szempontból vitatott kobalt- és nikkeltartalmú akkuk helyett olcsóbb, vasalapú megoldások is jöhetnek.

A felfedezés hatása túlmutathat az energiatároláson: a vas új elektronikus és mágneses tulajdonságai hatással lehetnek MRI-berendezésekre, mágnesvasúti technológiára, sőt akár a szupravezetők fejlődésére is.

A fordulatot egy 2018-as elmélet indította el: William Gent vetette fel, hogy a vas magasabb oxidációs állapotba kényszeríthető, ha a szomszédos atomok távolsága megfelelő. A következő lépés a nagyobb méretű prototípusok gyártása és a hosszú távú ciklustesztelés. A kutatók szerint néhány éven belül ipari fejlesztések indulhatnak az új technológiára építve, és megkezdődhet az akkumulátorok „új vaskorszaka”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Itt a böngészés jövője? Teszteltük a Google Chrome kihívóját, a ChatGPT Atlaszt
A mesterséges intelligencia-alapú böngészőt nem hozta zavarba, hogy meg kellett terveznie egy tömegközlekedési útvonalat a Népligetből a Nyugatiba olyasvalakinek, aki fél a mozgólépcsőn. Emlékszik a beszélgetéseinkre, és be is vásárol, ha kell.


Már jóval a ChatGPT Atlas 2025. októberi bejelentése előtt sejteni lehetett, hogy az OpenAI saját böngészőn dolgozik. A techszektorban nyílt titokként emlegették a projektet, hiszen a vállalat 2023–2024 folyamán sorra igazolta le a Google Chrome eredeti csapatának kulcsembereit – ami rögtön nyilvánvalóvá is tette, hogy a legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező szoftver babérjaira tör.

Később, már 2025 júliusában három, a tervet ismerő forrás megerősítette a Reutersnek, hogy az OpenAI rövidesen piacra dob egy mesterséges intelligenciával felvértezett böngészőt, amit a több mint hárommilliárd felhasználóval rendelkező Chrome kihívójának szán. A szoftver fejlesztése ezt követően is a háttérben zajlott: hivatalosan semmit sem kommunikáltak róla, a létezését sem erősítették meg, egészen addig, amíg kész állapotban nyilvánosságra nem hozták.

Az előjelek szinte tökéletes hiánya ellenére a háttérben tudatos stratégia rajzolódik ki. Sam Altman vezérigazgató korábban is utalt rá, hogy a vállalat nagy álmokat dédelget egy internetböngészővel kapcsolatban, aztán egy áprilisi kongresszusi meghallgatáson elejtette, hogy ha az amerikai trösztellenes perek nyomán a Google-nak el kellene adnia a Chrome-ot, az OpenAI „érdeklődne a felvásárlás iránt”.

A Chrome végül nem került eladósorba, sőt, a Google fellebbezést is benyújtott a monopolhelyzetét kimondó bírósági ítélet ellen. Altman jelzése ettől függetlenül egyértelmű volt: cége komolyan gondolja, hogy belépne a böngészők piacára. 2025. október 21-én aztán egy élő videós bemutatón lerántották a leplet a ChatGPT Atlasról, „a böngészőről, amelynek szívében a ChatGPT munkál”.

Ezzel az OpenAI fel is rohant a pályára, amelyet a ’90-es évek böngészőháborúi óta lényegében a Google és az Apple ural – nem agyonverve, de azért partvonalra szorítva a Microsoftot, illetve például a Mozilla Firefoxot. Kevesen gondolták volna, hogy lesz olyan versenyző, aki nemhogy szóhoz jut, de le is futhatja a klasszisokat.

Tényleg kell a világnak még egy böngésző? Mit akar ezzel az OpenAI?

Felmerül a kérdés, hogy az OpenAI mégis miért ment neki egy annyira telített piacnak, mint amilyen az internetböngészőké. Szakértők szerint a döntés mögött stratégiai megfontolások sora áll, és az egyik, ha nem a legfontosabb, egy új generációs virtuális asszisztens létrehozásának szándéka. Az AI-ügynök felépítéséhez meg kell ismerni a felhasználók szokásait és igényeit, aminek a böngésző kiváló eszköze lehet.

Az AI az asztali számítógépünk, okostelefonunk és okostévénk böngészőjén keresztül rendkívül mély bepillantást kaphat a digitális életünkbe – jóval mélyebbet, mint amilyenhez külön alkalmazásként vagy pluginként férhetne hozzá.

És az OpenAI éppen ezt akarja. Ahogy a ChatGPT Atlas bemutatkozó oldala is kifejti: a böngésző az a felület, ahol a felhasználó minden munkaeszköze és információforrása összefut. Ha a ChatGPT nemcsak helyet kap benne, hanem a középpontjába kerül, akkor az AI átlátja a teljes kontextust, és személyi asszisztensként segítheti a felhasználót.

A fejlesztők ezen túl saját ökoszisztéma kiépítésére is törekednek, hiszen nem akarnak kiszolgáltatott helyzetbe kerülni a nagy platformokkal szemben. A böngésző birtoklása védőhálót jelentene például akkor, ha a Google vagy az Apple úgy döntene, lekorlátozza a külső AI-szolgáltatások hozzáférését a rendszereihez.

A Reuters az OpenAI-nál dolgozó forrásától megtudta: a vállalat korántsem elégedett meg azzal, hogy legértékesebb terméke más gyártó böngészőinek egyszerű bővítményeként létezzen tovább, hanem azt akarta, hogy teljes értékű, saját böngészővel jelenjen meg, ha lehet, több százmillió eszközön. A szoftver segítségével ugyanis ellenőrzése alá vonhatja a felhasználói interakciók során keletkező adatokat.

És a userek viselkedési adatai kincset érnek: a Google sikerének egyik sarokkövét jelentik, különösen az általuk személyre szabható online hirdetések piacán.

A saját böngésző kiadásával az OpenAI egyenesen a Google egyik legfőbb erősségét veszi célba: olyan óriási mennyiségű adatra akar szert tenni, mint a kereső cég a Chrome-mal, hiszen látja, hogy a megfelelő adathasznosítás évente akár százmilliárd dolláros reklámbevételt hozhat.

A ChatGPT Atlas létrehozása mögött nem utolsó sorban ott húzódik a küldetéstudat: Altmanék szerint az AI fejlődése ritka lehetőséget kínál annak újragondolására, hogy hogyan is használjuk az internetet.

Alapjaiban más böngésző, mint a többi

A ChatGPT Atlas különlegessége, hogy a mesterséges intelligenciát nem utólagos kiegészítőként tapasztották hozzá – ahogy a Microsoft tette a Bing Chattel az Edge böngészőben –, hanem az egész szoftver eleve erre épül. Egy rövid tesztelés során számunkra is egyértelművé vált, hogy a böngésző alapja a nyelvi modell – annak minden előnyével.

Az Atlas a Chromium motorjára épül (mint a Chrome, az Edge vagy az Opera), de a kezelőfelülete és a funkciói az AI köré szerveződnek. Megnyitáskor nem a hagyományos Google-keresőoldal nyílik meg, hanem egy ChatGPT-alapú kezdőlap – keresőmezővel és intelligens javaslatokkal.

A ChatGPT-ben megismert „Kérdezz bármit” mező egyszerre használható webcímek beírására és természetes nyelvű kérdések megfogalmazására, a böngésző pedig ChatGPT-válaszokkal, valamint hagyományos találati listával, a keresésre vonatkozó kép- és videótalálatokkal is reagál. Ez mindjárt eggyel több lehetőség, mint amit a hasonló módon, csak éppen a címsorból mindössze az ismert Google-keresést indító Chrome nyújtani tud.

Url begépelésére persze rögtön a weboldalt nyitja meg, de a hagyományos keresés is működik, és a találatok meglepően sokoldalúak, egyben letisztultak. Ahelyett, hogy vége-hossza nincs lista fölött hunyorogva vadásznánk arra, amire éppen szükségünk van, részletes információkat kapunk. Az Etele Mozira keresve például nem linkgyűjtemény érkezik, mint a Google-ben, hanem egy pontokba szedett leírás az ott található szolgáltatásokról, árakról, nyitvatartásról, elérhetőségekről és persze a megközelíthetőségről. Ez a főmenü, ami teljes egészében a ChatGPT-re épül: annak felületét és funkcióit idézi. Mellette ugyanakkor megjelenik a webes keresés, amivel a megszokott linkgyűjteményt kapjuk, illetve a képek és a videók gombja.

Azonnal több opció választható: a mozi honlapja, közösségi oldalai és egyéb megjelenítései, például a port.hu-n, jegyértékesítő oldalakon vagy a sajtóban.

Az Atlas használatának igazi előnye, hogy egyszerű csevegésben koncentráltan és pontosan dobja ki azokat a tartalmakat és információkat, amelyekre szükségünk van. Ez rengeteg időt spórolhat, ha szabadidős programokat, híreket, nevezetességeket vagy éttermeket keresünk.

De a böngésző főleg akkor jön jól, ha speciális kéréseket fogalmazunk meg. Egy teletal.hu-s rendelésnél például a diétánknak, vagy ételérzékenységünknek megfelelő menüsort keres vagy állít össze (utóbbit kissé hanyagul), de az sem hozza zavarba, ha meg kell terveznie egy tömegközlekedési útvonalat a Népligetből a Nyugatiba olyan személynek, aki fél a mozgólépcsőn, így elkerülné az ezzel járó csomópontokat.

Ez a kérés az ismert körülmények miatt nyilván nehéz, de nem hagyta annyiban és nagyrészt felszíni közlekedési eszközökkel, illetve sétáló szakaszokkal oldotta meg a navigációt.

És kérdezni roppant egyszerű, az Atlas állandóan tettre kész. Bármely oldalra is látogassunk el, a jobb felső sarokban mindenhol ott a „Kérdezd a ChatGPT-t” gomb, amelyre oldalsáv nyílik. Ebben szabad szöveges kérdéseket tehetünk fel, összefoglalót vagy további információkat („Segíts tanulni”) kérhetünk, illetve van dinamikusan változó tipp is, ami annak függvényében más és más, hogy milyen oldalon járunk. Politikai hírt olvasva például „alternatív nézőpontokat” kérhetünk, míg egy helyszínre rákeresve hasznos tevékenységekhez kérhetünk ötletet („Mit csinálhatok itt?”) – mindezt anélkül, hogy új lapot kellene nyitni.

Az Atlas legnagyobb dobása viszont alighanem a beépített memória és az Ügynök mód.

A böngésző – ha engedélyt adunk rá – emlékszik a korábbi beszélgetéseinkre és kereséseinkre, így kérhetünk tőle összefoglalót például a múlt héten talált receptekről vagy ingatlanhirdetésekről, illetve más információkról, amelyeket e képesség hiányában a többi böngészőben sokáig tart újra előtúrni – ha sikerül egyáltalán.

Ezek a „böngészőmemóriák” az OpenAI szerint opcionálisak és átláthatóak: a felhasználó bármikor megtekintheti, archiválhatja vagy törölheti őket, és a böngészési előzmények törlésével együtt a memóriába mentett információk végleg törlődnek.

Az igazi sci-fi élmény ugyanakkor a fizetős Plus, Pro és Business csomagok felhasználóinak előzetes verzióban hozzáférhetővé tett Ügynök mód lehet. Ez lényegében egy automatizált asszisztens, amely konkrét feladatokat tud elvégezni helyettünk a weben, így az Atlasba integrált ügynök képes űrlapok kitöltésére, időpontfoglalásra, online vásárlásra és információgyűjtésre – egyetlen utasítás alapján.

Az OpenAI külön kiemelte, hogy az ügynök módot a biztonság jegyében alakították ki: a háttérben futó AI nem futtathat tetszőleges kódot, nem telepíthet bővítményeket, és az olyan érzékeny oldalak előtt, mint a webbank vagy az e-mail, magától megáll, mielőtt bármit is tenne az ott lévő adatokkal.

A legfőbb újítás, és amit a legtöbben értékelhetnek a ChatGPT Atlasban az az, hogy már nem kell egy külön chatbotba szöveget másolgatni, hiszen a böngésző egy ablakban összefűzi az olvasást és a kérdezést. Hasonló módon az ügynök képes végignézni akár több korábban meglátogatott állásportált, majd összeírni az azonos követelményeket – persze önállóan, mintha egy asszisztens tenné helyettünk. Ezek a funkciók így együtt azt a benyomást keltik, hogy a ChatGPT Atlas tényleg több egy hagyományos értelemben vett böngészőnél: már most egyfajta asszisztensnek tekinthető, ami személyre szabott, intelligens folyamatokká alakítja a böngészési élményt.

Az Atlasról összességében az lehet az első benyomásunk, hogy nagyobb kontextusba helyezett, komplexebb ChatGPT-élmény, ami forradalmi újítást még nem hoz, de gördülékenyebb böngészési élményt igen – ami sokaknak már elegendő lehet a váltáshoz.

Mindez elég ígéretes, de a tesztelők egyelőre vegyes fogadtatásban részesítik. A The Verge például nincs elragadtatva tőle, mivel az új böngésző „olyan, mint egy Google-kereső, csak extra lépésekkel”, és bár az Atlas tényleg ügyes az AI-válaszok előállításában, a keresései egyelőre „nem érnek fel” az ismert megoldásokhoz. Magyarán: ha az AI-modell válaszáról átkattintunk a klasszikus linkgyűjteményre, akkor a kapott eredmények nem mindig relevánsak. További probléma, hogy egy térképes keresés esetén (pl. éttermek vagy nevezetességek a közelben) ugyan megjeleníti a térképrészletet, az értékeléseket és nyitvatartást, de a véleményekbe vagy forrásokba nem lehet beleklikkelni, így a részletekig már nem jutunk el.

A New York Magazine szintén nem esett hanyatt attól, amit látott, hiszen úgy véli, „megkapjuk gyakorlatilag ugyanazt a ChatGPT-élményt, csak épp a böngészőbe sütve”. Sok újdonságot tehát ők sem fedeztek fel az Atlasban a többi böngészőhöz képest, leszámítva, hogy itt nem egy külön weboldalon vagy bővítményben fut a chatbot, hanem szerves része a böngésző felületének. És ez még nem teszi radikálisan új böngészővé az Atlast. A valódi innovációt e teszt szerint is az ügynök mód jelentheti, ami, ha egyelőre nem különösebben hasznos, legalább látványos, és látszik rajta, hogy van benne potenciál.

Merre tovább? – Az OpenAI tervei és az Atlas jövője

A böngészőről érkezett első visszajelzések összességében óvatos optimizmust tükröznek, ami már elég lehet a folytatást tervező OpenAI-nak. A cég egyértelművé tette, hogy a ChatGPT Atlas csak a kezdet, és folyamatos fejlesztésekkel igyekszik teljes értékű alternatívát kínálni a megszokott böngészőkre – hamarosan minden nagy operációs rendszeren. Az Atlas egyelőre csak macOS-ra érhető el, de a cég bejelentette, hogy hamarosan érkezik a Windows, iOS és Android verzió is.

A fejlesztési tervek között szerepel a többfelhasználós profilok támogatása, a haladó felhasználóknak szánt fejlesztői eszköztár megjelenítése, valamint a ChatGPT-re épülő külső alkalmazások (ún. ChatGPT-appok) jobb integrációja is. Az OpenAI ezenkívül utalt rá, hogy a webfejlesztőkkel együttműködve új szabványokat – például speciális tageket – is kialakítana, amelyek segítségével a weboldalak könnyebben együttműködnek majd az Atlas ügynökfunkcióival.

Ez azt jelentené, hogy a jövőben arra is lehetne optimalizálni a honlapokat, hogy az AI könnyebben eligazodjon rajtuk és biztonságosabban hajthasson végre műveleteket a felhasználó nevében.

Várható továbbá, hogy az Atlas szorosabban összefonódik más OpenAI-termékekkel és a vállalat partnereinek szolgáltatásaival. Utóbbiakra már most akadnak izgalmas példák: a Spotify vagy a Booking.com integrálásával a chatbot közvetlenül képes dallistát összeállítani és szállást foglalni.

Ezek az alkalmazások eddig különálló pluginokként működtek a ChatGPT-ben, de elképzelhető, hogy a jövőben natívan jelennek majd meg az Atlas böngészőben. A TechRadar értékelése szerint a nyilvánosságra hozott fejlesztési tervek „ambiciózus elképzeléseket” vetítenek előre: appok böngészőn belül futtatását, illetve még szorosabb integrációt harmadik felek szolgáltatásaival.

Az OpenAI egyébként megerősítette, hogy hallgat a felhasználói visszajelzésekre, és megígérte, hogy az Atlas funkciói olyan ütemben fognak bővülni, ahogy a felhasználók igényei diktálják. A böngésző termékfejlesztését vezető Adam Fry ennek megfelelően nemrég terjedelmes listát is közzétett a userek által javasolt módosításokról és javításokról.

Sokan felvetik azt is, hogy az Atlas valójában csak egy lépcsőfok az OpenAI még nagyobb szabású tervei felé. Altman korábban egyértelműen utalt rá, hogy a vállalat saját hardver fejlesztésébe is belefog, és ennek első lépéseként idén – 6,5 milliárd dollárért – felvásárolta Jony Ive, az Apple egykori legendás formatervezőjének AI-eszközökre specializálódott startupját, az io-t.

Szakértői vélemények szerint nem kizárt, hogy ennek a titokzatos készüléknek építik a szoftveres ökoszisztémát: a ChatGPT Atlas, a hozzá kapcsolódó AI-szolgáltatások és a jövőbeli app-integrációk együttesen akár egy AI-központú operációs rendszert alkothatnak – például vadonatúj AI-okostelefonokhoz.

A böngészők versengése – Kinek mekkora szelet jut a tortából?

Ahhoz, hogy megértsük, mi vár a ChatGPT Atlasra, érdemes tisztában lenni a böngészőpiac jelenlegi erőviszonyaival. A globális mezőnyben toronymagasan a Google Chrome vezet: világszerte a webes böngészések több mint kétharmada ebben a böngészőben történik.

Globális piaci részesedés (összes platform, 2025)
BöngészőRészesedés
Google Chrome~68–72%
Apple Safari~15–16%
Microsoft Edge~5%
Mozilla Firefox~2–3%
Egyéb (Opera, Brave, Samsung Internet stb.)néhány %

Asztali gépek és laptopok
BöngészőRészesedés
Google Chrome~66%
Microsoft Edge~13%
Apple Safari~7%
Mozilla Firefox~6%

Okostelefonok
BöngészőRészesedés
Google Chrome~70%
Apple Safari~20–23%
Samsung Internet~3–4%
Egyéb (Opera, UC Browser stb.)1–2% alatt

Tabletek
BöngészőRészesedés
Google Chrome~48%
Apple Safari~30% körül
Egyéb (Android beépített, Edge, Opera stb.)maradék

Források: Reuters, Demandsage, Statcounter

Ezek a számok rávilágítanak, hogy a böngészőpiac mennyire koncentrált és mennyire nehéz lehet új szereplőként felférni a térképre. A Chrome és a Safari esetében ráadásul nem csupán önmagában egy böngészőről van szó, hanem ökoszisztémába ágyazott dominanciáról: a Chrome a Google számtalan szolgáltatásával integrálódik (Gmail, YouTube, Google Drive stb.), a Safari pedig az Apple zárt világának része (összehangolódva az iMessage-dzsel, az Apple Pay-jel vagy at iClouddal). Vagyis: egy új böngészőnek nem pusztán technológiailag kell jónak lennie, de meg is kell győznie a felhasználót, hogy kiszakadjon a megszokott digitális környezetéből, és esélyt adjon valami újnak.

Megtörhető a Chrome uralma? – Az OpenAI esélyei

„Az emberek többsége nem szívesen vált böngészőt. „Ha megpróbálod lenyomni az emberek torkán a saját böngésződet, fellázadnak” – idézi a Business Insider Brendan Eicht. A Brave böngészőt fejlesztő cég vezérigazgatója, aki maga is új szereplőként harcolt a felhasználók kegyeiért, figyelmeztet: a Microsoft régi trükkje (az Internet Explorer erőltetett összecsomagolása a Windowszal) ma már visszafelé sülne el.

A felhasználók hozzászoktak a Chrome-hoz és a Safarihoz, olyannyira, hogy talán évek óta nem is gondolnak rá, pontosan milyen böngészőt is használnak, csak nap mint nap megnyitják az alapértelmezett szoftvert. Hiába innovatív tehát a reklámblokkolással és kriptotárcával rendelkező Brave, kb. 90 millió aktív felhasználót gyűjtött, ami bár szép, eltörpül a nagyok számaihoz képes. A szintén újító Arc is csak pármilliós lelkes táborig jutott el, és a fejlesztői végül úgy döntöttek, inkább teljesen új, AI-központú böngészőre (Dia) fókuszálnak.

Ezek a példák azt mutatják, hogy a forradalmi ötletek sem garantálják az átütő sikert – ahhoz ugyanis le kell győzni a felhasználók kényelmi faktorát.

Tudja ezt az OpenAI is, és óriási előnyt jelent számára, hogy van egy kész felhasználói bázisa, amire építkezhet: a ChatGPT aktív heti felhasználóinak globális száma 700–800 millió fő lehet, szóval van miből kiindulni.

Ha az Atlas elnyeri a felhasználók bizalmát, azzal a Google is lépéskényszerbe kerül: fejlesztenie kell saját AI-megoldásait a Chrome-ban, és talán az eddig zárt platformok is nyitottabbá válnak az AI-integrációra. Az Apple például lassan halad a Safari „okosításával”, de rajta is nőhet a nyomás, ha az Atlas és más AI-böngészők terjedni kezdenek.

Az OpenAI számára pedig nem a közvetlen böngészőpiaci bevétel a legfontosabb, hanem az ökoszisztéma és az adatok felett gyakorolt kontroll. A böngésző révén közvetlen csatornát kap a felhasználóhoz: ahelyett, hogy egy külső platformon (Chrome, iOS) keresztül kellene eljuttatnia hozzájuk a szolgáltatását, a saját felületen is megteheti. Ez hasonló stratégia, mint amit a Google követett a Chrome 2008-as indításakor: azért hozott létre saját böngészőt, hogy a felhasználókat mélyebben bevonja a saját ökoszisztémájába, és ne csak egy tőle származó szolgáltatást (a keresőt) használjanak.

Az OpenAI 2025-ben gyakorlatilag ugyanezt próbálja megvalósítani: igyekszik szorosabbá és nehezen felbonthatóvá tenni a felhasználói és a cég közötti kapcsolatot.

Ha a vállalatnak akár csak részben sikerül átcsábítania a ChatGPT felhasználóit az Atlasra, az hosszú távon megtérülő befektetés lehet. Egyrészt csökkenti a függését a Google-től és más riválisoktól, másrészt új bevételi modelleket nyithat meg. Elképzelhető, hogy az Atlas a jövőben saját keresőszolgáltatást kínál, ami után az OpenAI részesedést kap a hirdetési bevételekből – hasonlóan ahhoz, ahogy az Apple évi milliárdokat kasszíroz azért, mert a Google a Safari alapértelmezett keresője.

Az is egy opció, hogy a ChatGPT ügynökfunkcióján keresztül végrehajtott vásárlásokból az OpenAI jutalékot szed (például, ha az AI vesz nekünk valamit az Amazonon vagy lefoglal egy szállást, abból háttérmegállapodások alapján részesedést szerezhet). Mindez egyelőre csak lehetőség, de a trend eléggé adja magát: az OpenAI azt szeretné, ha a mesterséges intelligencia nem a böngészés mellékes kiegészítője, hanem annak központi eleme lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk