KÉK HÍREK
A Rovatból

Rossz minőségű szendvicsekre panaszkodnak a Maccabit biztosító rendőrök

A Zsaruellátó nevű Facebook-oldalt elárasztották azok a fényképek, amelyeken a szerintük ehetetlen szendvicsek láthatók.


Panaszkodik az ellátás minőségére több rendőr is, akik a Budapesten zajló Maccabi Játékok biztosításán dolgoznak. A Zsaruellátó nevű Facebook-oldalt elárasztották azok a fényképek, amelyeken a szerintük ehetetlen szendvicsek láthatók. A Budapesti Rendőr-főkapitányság azonban úgy reagált: az állományukba tartozó rendőrök megfelelő ellátást kapnak, erről pedig fényképeket is küldtek az RTL Híradónak.

Íme, a bejegyzés:

És egy másik:

Korábban mi is megírtuk, hogy tízszer annyi rendőr mondott fel idén eddig, mint amennyi egész évben szokott.

A Magyar Rendvédelmi Kar szerint nem csak a rendőrök, hanem a tűzoltók, pénzügyőrök és büntetés-végrehajtásban dolgozók is egyre többen mondhatnak fel a jövőben, jelenleg 40 százalékuk fontolgatja, hogy otthagyja szakmáját. A probléma nem új és semmiképp sem ismeretlen. Nálunk is olvashattátok, hogy tavaly kétezren hagyták el a pályát, többen, mint korábban bármikor.

Lapozz a videóért:



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mellényzsebből fizette ki a közel félmilliós büntetést az ötvöskónyi gyorshajtó
A 27 éves kutasi sofőrt Ötvöskónyiban mérték be. 126 km/órával ment lakott területen belül.


Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.

A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.

Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.

A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorshajtás miatt 50 ezer forint közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot is kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Addig vert egy bottal, amíg szét nem törte rajtam” - Polgárőrök bántalmazhattak egy férfit a kenderesi városnapon
A rendőrség személyi szabadság megsértése és bántalmazás miatt nyomoz. Az Országos Polgárőr Szövetség szerint az érintettek közül hárman azonnal kiléptek a polgárőrségtől.


A rendőrség nyomoz személyi szabadság megsértése és bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntett gyanújával a kenderesi városnapon történt incidens miatt. Az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy augusztus 17-én a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településről fejsérüléssel szállítottak kórházba egy negyven év körüli férfit – írja helyszíni tudósításában a hvg.hu.

Az Országos Polgárőr Szövetség tájékoztatása szerint három érintett helyi polgárőr azonnal kilépett, és leadta az igazolványát. A szövetség ezt írta:

„A rendezvényen valaki folyamatosan zavarta a szórakozó vendégeket, magatartása közösségellenes volt, ezért a polgárőrök a teremből újra és újra kivezették.”

A lap információi szerint a polgárőrök a békésen szórakozó emberek biztonsága érdekében jogszerűen távolították el a közösségellenesen viselkedő személyt, hogy később mi történt, azt a nyomozás állapítja meg.

Hozzátették:

„A megindult büntetőeljárás, valamint gyanúsítotti kihallgatásukat követően az ügyben érintett három polgárőr azonnali hatállyal kilépett a polgárőrségtől és a megszűnt tagságukkal egyidőben leadták az igazolványukat is.”

Közölték továbbá: „Az Országos Polgárőr Szövetség (amennyiben beigazolódnak a vádak) elhatárolódik a történtektől, amelyek súlyosan sértik a polgárőrségről szóló törvényben foglaltakat és ellentétesek mindazon elvekkel, amelyeket a szövetség vall. A polgárőrség nem tolerál semmilyen jogszabálysértést egyetlen tagja esetében sem.”

Az érintett, Roland a HVG-nek elmondta, hogyan kezdődött az ügy:

„A városnapon voltam, vásároltam magamnak egy sört, amikor hátulról hirtelen elkapott a tarkómnál fogva és elkezdett rángatni. Nagy nehezen ki tudtam szabadulni a szorításából és próbáltam elfutni. Hazajutottam, de a ház előtt utolértek.”

A férfi szerint helyi polgárőrök kergették, majd folytatta:

„Amikor utolértek, betuszkoltak egy kocsiba, amin a polgárőrség felirat volt, és szomszéd falu határába vittek. Egyikük elővett egy kisebb botot, majd vert, amíg szét nem törte rajtam.”

Elmondása alapján a bántalmazás után több flakon vizet kapott, és rászóltak, hogy mossa meg magát. Azt állította, egy telefont is elővettek, és neki azt kellett mondania, hogy a ház előtt többször elesett, a polgárőr pedig segített neki felállni. A kenderesi háza előtt homlokán sebet mutatott, bedagadt térdéről és a bordáiról beszélt a HVG-nek.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nem közölt részleteket az ügyről, és arról sem számoltak be, hány ember ellen indult eljárás. A rendőrség utalt rá, hogy polgárőr lehetett az elkövető.

Az ügyről a Magyar Hang is írt. Az érintett polgárőrt a lap nem érte el, a portál szerint az illető állítólagosnak nevezte a bántalmazást. Ugyanakkor a város polgármestere sem nyilatkozott az ügyben.

A városban többeket megkérdeztek a polgárőrségről és a mindennapokról. Többen azt mondták, egyre többen fogyasztanak olcsó kábítószereket, vannak városrészek, ahová nem engedik a gyerekeket, és sötétedés után nem szívesen járnak az utcákon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elképesztő videó: rosszul lett a sofőr, átrepült az autópálya felett a maga után porcsíkot húzó Hondája
Egy 70 éves brentwoodi férfi lett rosszul vezetés közben, és a jármű kilőtt a szervizútról, majd az autópálya felett a levegőben repült át. A sofőrt kórházba vitték.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 06.



Egy 2012-es Honda szerdán a levegőbe emelkedett, majd négy sávon átrepülve zuhant le a Long Islanden futó Sunrise Highway felett, írja a New York Post. A döbbenetes jelenetet egy fedélzeti kamera rögzítette.

A felvételen látszik, ahogy az autó a szervizútról felhajt a töltésre, majd

kilő a magasba, átszeli a keleti irányú sávokat, végül a nyugati oldalon ér földet.

A hatóságok szerint egy 70 éves brentwoodi férfi ült a volánnál, aki rosszul lett vezetés közben.

„Egészségügyi probléma miatt elvesztette az uralmát az autó felett, felhajtott a felvezető töltésre, átrepült a sávok fölött, és végül túloldali töltésben landolt” – mondta Dennison DeNatalie, a Bay Shore-i tűzoltóság szóvivője a lapnak.

A sofőr könnyebb sérülésekkel megúszta, és mivel más jármű nem ütközött vele, senki más nem sérült meg. A férfit a South Shore Egyetemi Kórházba vitték, az orvosok szerint valószínűleg teljesen fel fog épülni.

A helyszínen készült fotókon és videókon az összetört Honda fejre állva, fák közé szorulva látható a Sunrise Highway mellett, miközben a mentők biztosították a területet.

„Mi a picsa volt ez?!” – hallatszik annak az autósnak a hangja, akinek a kocsija fölött elrepült a Honda. A felvétel azóta gyorsan terjed az interneten:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kigyulladt a legendás budai étterem - a Déryné vendégterére is átterjedtek a lángok
A gyors beavatkozásnak köszönhetően a tüzet sikerült elfojtani, de a szellőzőrendszer a lakásokba is juttatott a füstből. Egy lakót a mentők kórházba vittek megfigyelésre.


Tűz keletkezett a budai Déryné étteremben, az I. kerület egyik legismertebb vendéglátóhelyén, írja a Blikk. Az alagsor gépészeti helyiségéből indult a láng, amely később a vendégtérre is átterjedt.

A szellőzőrendszeren keresztül a füst két lakásba is bejutott, egy ott élőt a mentők kórházba vittek megfigyelésre.

„A helyszínre elsőként a budavári hivatásos és önkéntes tűzoltóinkat riasztották, akik légzőkészülékben megkezdték a tűz oltását, ventilátorral a füst eltávolítását, illetve az épület átvizsgálását. Az alagsorban keletkezett tüzet egy vízsugárral a budavári hivatásos bajtársak gyorsan eloltották, miközben két hőhatásnak kitett CO2 palackot kihoztak. Sajnos a lángok egy födém áttörésen keresztül átterjedtek a vendégtérre is, ahol mintegy tíz négyzetméteren meggyulladtak a berendezési tárgyak. A vendégtérben lévő tüzet önkéntes tűzoltóink szintén egy vízsugárral eloltották, miközben onnan is kihoztak egy a hőhatástól sérült technológiai kompozit palackot” – számolt be a Rózsadomb Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

A helyszínre belvárosi hivatásos tűzoltók is érkeztek, valamint a műveleti szolgálat és egy olyan jármű, amely a légzőkészülékekhez szükséges cserepalackokat vitte.


Link másolása
KÖVESS MINKET: