Ma már nagyon nehéz egy 14-15 évesnek azt mondani, hogy tanulj, mert akkor jó munkád lesz
„Egy olyan réteghez nyúltunk hozzá, amit soha nem érintett semmilyen alternatív módszer, hanem maradtak állami rendszerben, ami ’ellen’ létrejönnek az alternatív iskolák. Ezek megjelenése, és hogy bejött a szabad iskolaválasztás, egy olyan erős szelekciós folyamatot teremtett, ami gettósodást hozott magával az oktatásban is” – ezt már Orsós József mondta, aki szerint azokban az iskolákban, ahol csak és kizárólag cigánygyerekek vannak, nem lehet beszélni valódi oktatásról.
„Az egész rendszer nem egy nemzetet próbál nevelni, hanem a szelekciós folyamatnak megfelelő rétegeket céloz meg, és ez alól az alternativitás sem kivétel. Ezek nagyon súlyos problémák.”
Kepes-Végh Júlia a pozitív fegyelmezésről beszélt, aminek a módszere alapvetően nem az oktatásról, hanem a nevelésről szól, a gyerekek viselkedésének „menedzsmentjéről”, ez azonban nem csak az alternatív oktatást érinti. Lényege, hogy hosszú távon hatékony, és hogy szeretetteljes.
A szakember szerint
nagyon fontos, hogy a gyerekek szociális és érzelmi készségeket tanuljanak, ezzel azonban a hagyományos iskola nem foglalkozik eleget.
Bár külföldön vannak pozitív fegyelmezésre alapított iskolák is, Magyarországon egyelőre a pedagógusok és a családok körében igyekeznek terjeszteni a módszert.
Az alternatív iskolák személyközpontú iskolák, a gyereket helyezik a középpontba.
Ha az egységes tananyag helyett a sokszínű gyereket tesszük az iskolánk és a gondolkodásunk középpontjába, máris egy olyan légkör alakul ki, ami az egységességet elveti
- magyarázta Kókayné Lányi Marietta. Egy nagyon sokszínű tanulási környezetet lehet megvalósítani, mondja ezt olyan iskola vezetőjeként, ahol középsúlyos értelmi sérült gyerekek együtt tanulnak kimondottan tehetséges gyerekekkel, folyamatosan. Sok időt szánnak a gyerekek megismerésére, és ha ez megvan, hozzáigazítják a nevelési, akár az oktatási környezetet. Ennek kőkemény módszertana van, amit minden pedagógustól el is várnak.
Ónody-Molnár Dóra felvetette: gyakori és nagy félelem a szülőket illetően az a gondolat, hogy a lassabban haladó gyerekek vajon nem húzzák-e le, nem vetik-e vissza azokat, akik gyorsabbak. Kókayné szerint a szülők félelme abban gyökerezik, hogy egy egységes iskolarendszerben nőttek fel. Ebben a környezetben szinte elképzelhetetlen volt, hogy a gyerekeknek többször kell segíteni, és hogy ők is többször kérdeznek, mondván, az nagyon zavarja a tanítást. A Gyermekek Házában olyan tanulásszervezéssel dolgoznak, mint a régi falusi osztatlan iskolák, ezt emelték át a gyakorlatukba.
Kepes-Végh Júlia ehhez kapcsolódóan megjegyezte: a pozitív fegyelmezés elvei szerint
a hibák nem a bukás jelei, sokkal inkább a legjobb alkalmat biztosítják a tanulásra.
„A mai magyar iskolák nagyon küzdenek ezzel a szemlélettel, gyakorlatilag pont az ellenkezőjét tanítják.” Ha a gyerek a konfliktusait kezdetben erőszakkal érvényesíti, az is egy hiba, egyben egy olyan alkalom, ami lehetőséget ad arra, hogy megtanulja, hogyan lehet ilyen helyzetben máshogy, jobban működni. Az emberek, így a gyerekek is akkor tudnak legjobban teljesíteni, ha szeretve és elfogadva érzik magukat, és képesnek arra, amit elvárnak tőlük.
„Az egyik legfontosabb, ami a szemünk előtt lebeg, az az, hogy a nagyon alapos gyerekmegismerésen keresztül mindenki járhasson be egy egyéni utat. Ad absurdum vegyes csoportokban is tudnak a gyerekek együtt tanulni, ad absurdum egymástól jobban is, mint tőlünk”, mondta Niedermüller Anna az AKG szellemiségéről. A szakember hangsúlyozta:
nem feltétlenül az a tanulás, hogy munkafüzeteket töltenek ki a gyerekek.
„Főleg kisiskolás korban nagyon fontos az a fajta, különböző helyzetekben való megtapasztalás, a kapcsolódás egymáshoz, az önkifejezés, ezeken keresztül sok mindent el lehet érni. Nehéz, mert nekünk magunknak, akik nem ebben nőttünk fel, a szülőkkel együtt, nincsenek mintáink erre”, értett egyet Kókayné korábbi véleményével.
A Dr. Ámbédkar gimnáziumról beszélve Orsós János azzal kezdte: az ő feladatuk leginkább az, hogy a gyerekeknek segítsenek elhelyezkedni térben és időben. „A mi gyerekeink úgy jönnek ki az általános iskolából, hogy nagyon nagy arányban még a szorzótábláig se jutnak el. Azt látjuk, hogy
a legszegényebb sorsú gyerekekről a közoktatás körülbelül az alsó tagozat vége felé lemond. Azok a készségek már nincsenek meg, amiknek nagyjából ötödikes korukban kellene meglenniük.
Ezek a gyerekek rendelkeznek nyolcadik osztályos végbizonyítvánnyal, legalább nyolc évet eltöltöttek az iskolában”, ismertette a szomorú valóságot. Náluk minden kilencedik osztályban betűfelismerő csoport alakításával indítanak, ahol betűösszekötést tanítanak a 16-17 éves cigánygyerekeknek. A tanulás során a mindennapokból indulnak ki, például a napi sajtót is nagyon komolyan veszik. Amikor a folyamvölgyi civilizációkat kéne megtanítani, ők főleg a mai Indiáról, Iránról Irakról beszélgetnek. „Az egész akkor lesz érthető, ha el tudjuk helyezni térben és időben. Visszafele megyünk egy kicsit, azzal kezdjük, amivel nap mint nap találkozunk, ami körbevesz minket.” Orsós azt is hozzátette, hogy a hozzájuk bekerülő fiatalok azt sem tapasztalták meg, hogy az iskolának értéke van, ahol a gyerekek például segítenek egymásnak.
„Ma egy cigánytelepen felnövő gyerek legnagyobb perspektívája az, hogy ha eléri a 16 éves kort, mehet egy utcával arrébb söprögetni, mint ahol a szülei is söprögetnek. Eleve közmunkára vannak ítélve.”
Az első két évben az a pedagógusok legfőbb feladata, hogy az iskoláról mint intézményről egy merőben más képet alakítsanak ki, mint ami addig a gyerekek fejében létezett, motivációt adjanak nekik, és mindemellett persze be is kell hozniuk azokat a hátrányokat, amikkel megérkeztek hozzájuk. „Két év elteltével válnak képessé arra, hogy ha a kezükbe vesznek egy történelemkönyvet, megértsék, és ne csak a vastag betűs részt tanulják meg belőle, ahogy az általános iskolában hallották.”
Halácsy Péter szerint minden alternatív szemlélet azzal kísérletezik, hogy a struktúrákat hogyan lehet megváltoztatni. „Mindenhol megjelenik az egyéni út, amit nálunk saját célnak hívunk, de a lényeg ugyanaz: a gyereknek tudnia kell, hogy miért csinál dolgokat. Oké, hogy tanulunk írni, de ha nem tekinti sajátjának a motivációt, akkor elég nehéz lesz.”
Arra a kérdésre, hogy másképp viszonyulnak-e a mai generációhoz, mint a korábbiakhoz, kellett-e változtatniuk a módszereiken, figyelembe véve a korosztály sajátosságait, Niedermüller Anna azt válaszolta:
a szülők és a gyerekek egymáshoz való viszonya is megváltozott, ahogy az iskolába kerülő gyerek és a pedagógus között is. Emiatt az osztály, a csoport dinamikája is megváltozik.
„Talán kevéssé lehet a tekintélyelvű hozzáállással bármit is elérni, mert nem, vagy kevésbé ebben nőnek fel a gyerekek. Azonban nem szabad hosszú távon olyan következtetéseket levonni, hogy ezek a gyerekek mások. Másképp kell velük bánni. Lehet, hogy bizonyos dolgokat máshonnan kell nekik megalapozni, de ez a normális.”
Halácsy Péter úgy véli:
ma már nagyon nehéz egy 14-15 évesnek azt mondani, hogy tanulj, mert akkor jó jegyet kapsz, jó munkád lesz.
Kepes-Végh Júlia főleg szülőkkel találkozik, tapasztalata szerint egyre többen vannak azok, akik felismerik: a gyereknevelés célja nem az, hogy a gyerek most azt csinálja, amit én akarok, hanem akkor érik be, amikor majd felnőttkorba lép. Ahhoz, hogy megállják a helyüket a világban, nem a szófogadás a legfontosabb dolog, holott az iskolarendszer főként erre épül, tette hozzá.
