A káosz ügynökei - az HBO leleplezi, hogyan épültek be Putyin trolljai Amerikában
Putyin ételeit rendszerint Jevgenyij Prigozsin szolgálja fel. De egyben ő Oroszország egyik legbefolyásosabb oligarchája is, aki cégeivel hatalmas állami közbeszerzéseket nyer el, és az így befolyó pénzből titkos trollfarmot működtet Szentpéterváron, valamint egy Wagner nevű katonai magánvállakozást, amely a legpiszkosabb akciókban vesz részt - derül ki az HBO legújabb dokumentumfilmjéből, a Káosz ügynökeiből.
Alex Gibney filmjében több olyan újságíró megszólal, aki Oroszországban szó szerint az életét kockáztatva nyomozott Prigozsin, valamint a cégei után.
Volt, amelyiküknek levágott kosfejet küldtek figyelmeztetésként, hogy hagyjon fel a kutatással.
Leültek a kamera elé olyanok is, akik maguk is dolgoztak a 2012-ben létrejött szentpétervári trollfarmon.
Az Internet Research Agency (IRA) fő feladata kezdetben az orosz közvélemény Putyin-mellé állítása volt, később pedig a Krím-félszigeti invázió támogatása, majd a 2016-os amerikai választások befolyásolása.
VIDEÓ: a Káosz ügynökei
De mit is takar a trollfarm kifejezés?
Minden abból az ötletből indult, hogy álkommentelőkkel befolyásolhatnák, ki mit gondol Oroszországban Putyinról. A neten toboroztak munkatársakat "digitális tartalomgyártásra", akiknek kezdetben az volt a dolguk, hogy Putyin védelmére keljenek a különböző fórumokon.
A közösségi média berobbanásával azonban minden megváltozott.
A trollok álnéven hamis profilok százait hozták létre, amelyekből hálózatokat alkottak. Ha valamelyikük megosztott egy tartalmat, a többiek rögtön továbbosztották, így rendkívül hatékonyan terjeszthették az üzeneteiket. Hogy legyen mit terjeszteni, külön részlegeket állítottak fel, amelyek a tartalmat gyártották. Voltak, akik blogbejegyzéseket, vagy twitter-posztokat írtak, mások hamis híroldalakat hoztak létre, amelyek már hírként tálalták a blogok infóit, megint mások vicces vagy éppen félelemkeltő mémeket gyártottak belőlük, amik futótűzként terjedhettek a közösségi médiában.
Miután Oroszország elfoglalta a Krím-félszigetet és háború tört ki a még vitatott területekért, a trollfarm azt a feladatot kapta, hogy keltsen minél nagyobb káoszt Ukrajnában. Nem az volt a céljuk, hogy kizárólag Putyin álláspontját népszerűsítsék, hanem az, hogy egymás ellen uszítsák az Ukrajnában élő oroszokat és ukránokat.
A trollfarm álvideókat gyártott például arról, hogy az ukránok oroszpártiakat kínoznak, vagy feszítenek keresztre, és álriportokat arról, hogy Kijevben éheznek a gyerekek az iskolában.
Alex Gibney dokumentumfilmje szerint ezután vetődött fel, hogy mindezt nagyban, Amerikában is alkalmazhatnák.
Aprólékosan felkutatták az amerikai társadalom töréspontjait. Rájöttek, hogy a migráció és a feketék helyzete az, ami a leginkább megosztja az amerikaiakat.
Akárcsak Ororszországban és Ukrajnában, a trollok Amerikában is felépítették az álprofilokból és áloldalakból álló hálózataikat. De itt az ügyek mindkét oldalán: létrehoztak migrációpárti és migráció-ellenes csoportokat is. Olyan nem létező aktivistákat, akik a feketék jogai mellett álltak ki, és olyanokat, akik a fehér felsőbbrendűséget hirdették.
Ezek után megpróbálták eszkalálni ezeket a konfliktusokat. Nemcsak a virtuális térben, hanem az utcán is. Tüntetéseket szerveztek, ahol a barikád mindkét oldalán ők vezették a tiltakozókat.
A cél az volt, hogy kihasználval Amerika sebezhetőségét minél nagyobb legyen a káosz, váljon lehetetlenné a párbeszéd, és az emberek veszítsék el a bizalmukat a demokratikus intézményekben. Arra számítottak, hogy a belső megosztottság gyengíti az Egyesült Államokat, és ezzel erősíti Oroszországot.
Az általuk létrehozott álprofilok némelyike annyira meggyőző volt, hogy a mainstream média is elhitte, igazi, hús-vér aktivistákról van szó. Volt, amelyiküktől a BBC idézett. A szentpétervári trollfarmon éveket szántak egy-egy ilyen profil felépítésére, és ügyeltek arra, hogy az egyre nagyobb követőtábornak izgalmas napi tartalmat kínáljanak. Az álszemélyiség nemcsak propagandát osztott meg, hanem vicces bejegyzéseket is, rengeteg poptörténeti utalással, amelyek miatt fel sem merült a követőkben, hogy nem egy amerikai honfitársuk posztjait olvassák, aki épp úgy gondolkozik, ahogy ők.
A Texas Szíve csoport például az elszakadáspártiak legnagyobb csoportja volt Amerikában, 300 ezer követővel. Csakhogy Szentpétervárról irányították. Akárcsak a "feketék jogaiért küzdő" BlackMattersUS.com weboldalt, amit félmillióan követtek. Vagy egy olyan Twitter-fiókot, ami a Tennessee-i republikánusok hivatalos oldalának tűnt.
A kialakított befolyását azután a film szerint az IRA arra használta, hogy a 2016-os választásokon növelje Trump esélyeit, és csökkentse Hillary Clintonét.
Elsősorban úgy, hogy csökkentik a szavazási hajlandóságot a Clintont támogatók körében. A látszólag feketék jogaiért harcoló közösségi oldalaik például olyan kampányokat indítottak, amikben a brutális rendőri erőszakra hivatkozva lebeszélték az amerikai feketéket a szavazásról. Azt üzenték: ne szavazz, inkább döntsd meg a rendszert. És mindez úgy tűnik, működött. Detroitban például 70 ezer olyan fekete szavazó maradt otthon, aki korábban Obamát támogatta.
A film azt állítja, hogy az orosz titkosszolgálat, az SVR áll az olyan összeesküvés-elméletek mögött is, mint ami például egy Seth Rich nevű férfi halálával kapcsolatban terjedt el. A Demokrata Pártnak dolgozó férfit egy balul sikerült rablás során ölték meg, a neten viszont futótűzként terjedt, hogy egy Hillary Clinton által fizetett bérgyilkos végzett vele, hogy ne juttathasson el újabb e-mail-eket a WikiLeaksnek. Minderre Julian Assange is rájátszott, amikor vérdíjat tűzött ki az ügyben. A "hírt" azután felkapta a jobboldali mainstream sajtó, sőt, készpénznek vette később a Trump-féle Fehér Ház is.
Összességében persze nehéz megmondani, hogy a ténylegesen mennyit tett hozzá az Internet Research Agency akciója Trump 2016-os győzelméhez, mert egyszerre sokféle hatás működött, sőt, az oroszok maguk is próbálkoztak más, keményebb módszerekkel is, amelyeket szintén bemutat az HBO filmje. Például bevetették az orosz katonai hírszerzésnek azt a Fancy Bearként emlegetett hacker-csapatát, amely korábban átvette az irányítást egy ukrán atomerőmű irányítódendszere fölött. Ők törték fel a Demokrata szervereit és ők lopták el Hillary Clinton e-mailjeit, majd továbították azokat a WikiLeaks-nek. Támadást indítottak a szavazási infrastuktúra ellen. És persze ott volt a Clinton e-mailek ügyében nyomozó FBI, meg maga Trump, a kiszámíthatatlanságával, egymásnak teljesen ellentmondó állításaival, zűrzavaros nézeteivel, Putyin-szimpátiájával és a stábjával, akik közt többen is gyanús kapcsolatba kerültek Oroszországgal.
De bármekkora volt is a trollfarm szerepe, az egyértelmű, hogy a közösségi oldalak sötét oldalát már 2016-ban is mesterien használta ki Oroszország.
Végül az történt, amire ők maguk sem számítottak: Trump nyert.
A filmben megszólaló egyik szakértő szerint amennyiben Clinton győz, valószínűleg meghamisították volna a gépi eredmények egy részét, hogy ezzel elültessék a kétely magvait, rombolják a demokráciába vetett hitet és gyengítsék az új elnök helyzetét. A választási infrastruktúrába behatoltak, de erre az akcióra végül akkor nem volt szükség. Csak hátra kellett dőlniük, és figyelniük a showt.
A Káosz ügynökei végkicsengése: Amerikát 2016-ban megtámadták. Egy külső állam súlyosan megsértette az ország szuveneritását. Nem tudták a támadást kivédeni, sőt, az igazi mélységére csak jóval később döbbentek rá.
A filmet megnézve lehetetlen szabadulni attól a gondolattól, hogy a mostani hírekben szereplő események mögött vajon hány esetben állhat Oroszország kifinomult befolyásolási taktikája? Ha ezt tudták négy éve, hol tarthatnak most, 2020-ban? És mennyivel felkészültebb ennek a kivédésre az Egyesült Államok négy évnyi Trump-kormányzás után?